Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-13 / 266. szám

1998. november 13., péntek Megyei Körkép 3. oldal Kisebb rendellenességek a Paksi Atomerőműben A paksi atomerőmű 3. blokk­ján a szokásos tervezett ellen­őrzés során az üzemeltetési szabályzat előírásától eltérő állapotot észleltek, az egyik biztonsági befecskendező rendszer tartályában az egyik vegyszer koncentrációja a szükségesnél öt százalékkal alacsonyabb volt - tájékoz­tatta a sajtót a Paksi Atom­erőmű RT. információs szol­gálatvezetője tegnap. Kemenes László írásos tájé­koztatása szerint ez az állapot a blokk biztonságát lényege­sen nem befolyásolta, mert a befecskendező rendszer üzemkész állapotban volt, csakúgy, mint a párhuzamo­san kiépített, egymást kölcsö­nösen helyettesítő másik két rendszer is. A tároló tartály­ban a vegyszerkoncentrációt helyreállították. Hasonló mó­don a 4. blokkon egy másik hűtőrendszer tartályából vett vízminta vizsgálata feltárta, hogy a hűtővíz kémhatását beállító vegyszerre vonatkozó koncentrációérték is - mini­mális mértékben - az említett szabályzatban rögzített korlát alatt van. A határérték túllé­pése a nukleáris biztonságra közvetlen hatással nincs - tar­talmazza a közlemény. A kivizsgálás szerint az előírástól eltérő állapot mind­két esetben már korábban is fennállt, ezért az üzemi ese­ményeket „rendellenesség­nek” minősítették és a két fo­kozatú Nemzetközi Nukleáris Esemény skálán a legalsó, 1- es fokozatba sorolták. Az események a 3. és 4. blokk normál teljesítményű üzemét nem befolyásolta. Eb- és macskazárlat Gunarasfürdőn Dombóvár főállatorvosa, Dr. Füsti Molnár László 60 napos eb- és macskazárlatot rendelt el Gunarasfürdő te­rületén, mert vasárnap a fürdőtelepen megdöglött egy veszett macska. A főállatorvos érdeklődé­sünkre elmondta, hogy szom­baton jelentkezett nála egy gu- narasi ingatlantulajdonos, aki egy olyan beteg cicát hozott vizsgálatra, melyet a fürdőte­lepen található nyaralójánál tart. Az állaton veszettségre utaló tüneteket fedezett fel Dr. Füsti Molnár László. A macska másnap elpusztult. A tetemet hétfőn Kaposvárra, a regionális állategészségügyi intézetbe szállították, ahol megállapították a veszettsé- get.A főállatorvos ezután kiir­totta a veszett macskával együtt nevelt másik két cicát, majd értesítette az ÁNTSZ he­lyi irodájának főorvosasszo­nyát és a város aljegyzőjét. A velük folytatott konzultáció alapján döntött úgy, hogy 60 napos eb- és macskazárlatot rendel el Gunarasfürdő terüle­tén.- Erre az intézkedésre azért van szükség, mert a fürdőtelep területén jó néhány állatot „ott­felejtettek” a nyári szezont kö­vetően a lelketlen gazdák. A sorsukra hagyott kóbor állatok nagy része nincs beoltva ve­szettség ellen, így azok hordo­zói és terjesztői lehetnek a ve­szélyes kórnak - fogalmazott Dr. Füsti Molnár László. A gunarasi kutya- és macskatar­tók figyelmét szeretném arra felhívni, hogy az elkövetke­zendő két hónap során kedvenc állataikat ne engedjék szaba­don, azokat tartsák elzárva. Amennyiben a fürdőtelep terü­letén bárki rendellenes visel­kedésű állattal találkozik, ké­rem, hogy értesítse a dombó­vári polgármesteri hivatalt vagy az állategészségügyi ha­tóságot. -glaub­A jótékonyság napja Tolnán Holnap, azaz szombaton (legalább) két jótékonysági bált rendeznek Tolnán. A Sztárai gimnáziumban a szülők, nevelők báljának bevé­telét az iskolarádió beindításá­hoz szeretné felhasználni az iskola vezetése. A tombola fő­nyereményét, egy festményt, Straubinger Ferenc, a gimná­zium művész-tanára ajánlotta fel. A gimi aulájában Szanyi és barátai fognak zenélni. A selyemgyári óvoda óvó- nénii és a szülők ugyanezen a napon, este 8 órától a helyi művelődési házban mulatnak. Ezen a bálon a zenét a Hold­fény együttes szolgáltatja. Az ottlakók nem elégedettek az új úttal fotó: gottvald A szőlőhegyi Kapos sor lakó­inak régi problémája úgy tűnt augusztusban, hogy több év után végre megnyugtatóan rendeződik azzal, hogy szi­lárd burkolatú utat kap az utca. Az ingatlanok tulajdonosainak négyötöde vállalta azt előzete­sen, hogy a 415 méter hosszú és 3 méter széles aszfaltos út teljes bekerülési költségének 30 %-át hozzájárulásként megfizeti. Ezek után augusztus 24-én szerződést kötöttek a dombó­vári önkormányzattal, mely 3 millió 166 ezer forintot adott az út elkészítéséhez. A kivitelezést a Strabag Hungária Kft. dolgo­zói október közepén kezdték el, akik két héttel később végeztek is az aszfaltozással. Ám ezt követően rövid időn belül kiderült, hogy az út nem az igazi. Az ottlakók szerint hi­ányzik a szerződésben vállalt 15 centiméter vastag szórt út­alap, az 5 centiméteres zúzalék és az aszfaltbeton kopóréteg minősége is kívánnivalót hagy maga után. A nemrégiben elké­szült út dimbes-dombos, mert nem lett megfelelően kiszin­tezve, a vizet elvezető átfo- lyóknál pedig már most besza­kadt az aszfaltréteg. A padkát homokkal töltötték fel a kivite­lezők, amit annak tömörítetlen­sége miatt a legelső eső elmo­sott. Gondot jelent az is, hogy a telkeken keletkező csapadékvíz elvezetésére nem készült meg­felelő számú átfolyó az út alatt, így az megáll a házak előtt. A? ottlakók jó része egy-egy kia­dós esőt követően csak gumi­csizmában tud az útra kimenni és a pocsolyákon keresz­tül autóval sem egy­szerű kihajtani. A házak tulajdonosai állítják, hogy az in­gatlanonként befize­tett 21.500 forintért ennél sokkal jobb munkát vártak. Érdeklődésünkre a dombóvári pol­gármesteri hivatal városgondnoka, Szűcs Attila el­mondta, hogy az út műszaki átvétele még nem történt meg. A lakók által jelzett problémákat már ő maga is jelezte a kivitelezőnek. Úgy tűnik, hogy a város ön- kormányzatának nincs szeren­cséje a Strabag Hungária Kft- vel, mert nemcsak a Kapos so­ron, hanem az Árpád utcában is minőségi kifogások merültek fel munkájukkal kapcsolatban.-glaub­Hírek Hírek Hírek Hírek Hírek Hírek Hírek Hírek Hírek Hírek Madarászok a Babitsban A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ma délután 5 órai kezdettel Szek- szárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban ülést tart, amelynek során Kováts László, a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őre tart diavetítéses előadást ,,Madárgyűrűzés Mongóliában” címmel. Vátják az érdeklődő természetbarátokat a rendezvényre. Ifjúsági hangverseny Az ifjúsági zenei bérlet első előadására kerül sor november 16-án és 17-én Szekszárdon, a Művészetek Házában. A budapesti Corvina Consort ének- és hangszeregyüttese ad hang­versenyt általános- és középiskolásoknak mindkét napon. Jótékonysági dalest A dombóvári Nosztalgia Klub tagjai hétfőn este 6 órától jótékonysági dalestet rendeznek a dombóvári művelődési házban egykori tár­suk, ifjabb Tombor László emlékére. A zenés műsor vendége a fürgedi asszonykórus lesz. Közgyűlést tart a honismereti egyesület A Tolna Megyei Honismereti Egyesület no­vember 14-én, szombaton tartja szokásos évi közgyűlését Szekszárdon, a Babits művelő­dési házban. A végzett munkáról szóló értéke­lésen kívül az egyesület alapszabályzata mó­dosításával is foglalkozik, melyre a köz­hasznú minősítés elnyeréséhez van szükség. A működés alapdokumentumába kiegészítést terveznek a megyében élő nemzetiségek nyelvén is. Tisztújítás után az egyesület tagjai előadást, felolvasást tartanak helytörténeti ku­tatásaik legújabb eredményeiről, köztük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából készített tanulmánya­ikból. Rendkívüli ülés Dombóváron Tóth Attila polgármester hétfő délután három órára rendkívüli testületi ülésre hívta össze a város önkormányzatának tagjait. A napiren­den ezúttal két téma szerepel majd: a jogi bi­zottság megalakítása valamint a képviselőtes­tület szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendelet módosítása. A Árverés a „Sétatérében A Pécsi Körzeti Stúdió „Sétatér” című műso­rában ma 15 órai kezdettel nyilvános árvere­zés lesz. Berki Zsolt dombóvári gyűjtő sporto­lók, olimpikonok pólóit, tárgyait bocsátja ár­verezésre. A befolyó összeg a dombóvári kórház intenzív osztályát segíti. Hívható tele­fonszám: 72/312-077. A műsor fő témái: Jön- e az árvíz? Gátak a Dráván és a Dunán. Bálok az óvodákért Az újdombóvári Százszorszép Óvoda vezetői és szülői munkaközössége jótékonysági bált tart szombaton este hét órától az Uniwatt Kft. ebédlőjében. A mulatságon a talpalávalót a Treff zenekar szolgáltatja. Egy órával később a művelődési házban a Margaréta Óvoda és a „Gyermekvilág” Alapítvány által közösen rendezett mulatság kezdődik. Ovisbál Bogyiszlón Ovis szülők batyusbálját tartják november 14-én, szombaton, 19 órai kezdettel Bo­gyiszlón a művelődési házban. A bált az óvoda és a szülői munkaközösség szer­vezte, a bevételt játékvásárlásra és a gyere­kek kirándulására fordítják. Decsi dalosok Baján A decsi általános iskola Margaréta dalköre az Apáczai Tankönyvkiadó szervezésében Baján megrendezésre kerülő második or­szágos dalos találkozóján szerepelnek ma, november 13-án. A decsi gyerekek a gála­műsorban szerepelnek, ahol Sárközi dal­csokorral mutatkoznak be. Szekszárdi Mise Budapesten A fővárosban ma kezdődő Magyar Művek Fesztiválján Tolna megyét Orbán György előadóművész képviseli. Ä Budapesti Mű­velődési Központban 18 órától adja elő a Szekszárdi Mise című pódiumjátékot, me­lyet Gacsályi József állított össze Baka Ist­ván műveiből. Szeretetközpontú életvitel Kun János tanár, előadóművész lesz az egyik vendége ma, azaz pénteken a tolnai Egész-ség Hónapnak, a helyi városházán 17 órától. Előadásának címe: Szeretetköz­pontú életvitel a családban. Referátumát követően Szabóné Krizsó Ágnes tart elő­adást Egészség-lehetőség-biztonság a jö­vőre címmel. Deák Attila tárlata Bikaion A Kapospulán élő és alkotó festőművész, Deák Attila kiállítását szombaton délután 3 órakor nyitja meg a bikali Puchner Kas­télyban a község polgármestere, Héhn Já­nos. A tárlat november 28-ig látogatható. A Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és a Caritas is gyűjt Kedden Szekszárdról is indul A Vöröskeresztnél folyamatos a gyűjtés az ukrajnai árvízkáro­sultak számára. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szekszárdi Szervezete a polgári védelem akciójához csatlakozott. Adomá­nyokat gyűjt a Katolikus Caritas Szervezet is. Mácsai Antalt a BM Polgári Védelem szekszárdi parancs­nokát Budapesten értük utói. Mint elmondta, mától a hét vé­géig rendkívüli országos akciót hirdetnek a Vöröskereszttel együttműködve. Ennek kereté­ben szombaton és vasárnap dé­lig is gyűjtik az adományokat. Ezeket a Vöröskereszt irodái­ban, illetve az általuk megjelölt helyen lehet leadni. Szekszárdról kedden indul, a várhatóan kamionnyi szállít­mány, amelyben téli ruhane­műk kapnak helyet felnőttek­nek és gyerekeknek, visznek tartós élelmiszert, ásványvizet és állati takarmányt is. A tervek szerint e szállítmányhoz hétfő délig lehet adományokat leadni, ezt követően bepakolnak, majd a vámolás következik. A parancsnok a magyar spe­ciális mentőkkel már járt Me­zőváriban, ezért első kézből szerzett információt arról, hogy a szállítmányok nem mindig jutnak el a célállomásra, ezért ezúttal ő maga is elkíséri az adományt, s a magyar polgári védelem részt is vesz annak szétosztásában. Krasznainé Skoda Klára, a Máltai Szeretetszolgálat Szek­szárdi csoportjának titkára kér­désünkre elmondta, hogy ők is gyűjtik már a ruhaneműt és a tartós élelmiszert a kilátástalan helyzetbe került ukrajnai árvíz- károsultak számára. Áz adomá­nyokat dobozokba csomagol­ják, s már megegyeztek a pol­gári védelemmel a kiszállítás­ról. Pénzt is átvesznek, amit az országos számlára fizetnek be és csekket is tudnak adni. Mint már beszámoltunk róla, a csoport készül a már hagyo­mányos jótékonysági bálra, en­nek a bevételéből is szánnak az árvíz sújtottak megsegítésére. A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat pécsi területi köz­pontja is eljuttatott lapunkhoz egy felhívást, amely szerint már segélyszállítmány Mezővárra november hatodikén nagy mennyiségű, csoportos elhe­lyezést segítő háló felszerelést szállított Fehérgyarmatra. A gyűjtést hosszabb távon is foly­tatni szeretnék, hiszen a tragi­kus körülmények ezt indokolttá teszik. A pénzadományokat „Árvízkárosultak” megjelölés­sel a Budapest Bank 10102440- 09815908-00000006-os folyó­számlán fogadják. Szálai Zsolt, a Vámhivatal szekszárdi parancsnokhelyet­tese kérdésünkre elmondta, hogy a sürgős, közöttük a se­gélyszállítmányok soron kívüli vámolását a törvény előírja. A végrehajtásáról szóló kormány- rendelet pedig részletesen fel­sorolja a sürgősségi körülmé­nyeket és a szabályokat. Az élelmiszerek kiviteléhez szükség van állat-egészség­ügyi, a liszt és a ruhaneműk esetében növény-egészségügyi engedélyre is. A valóban gyors, illetve azonnali vámkezeléshez szük­ség van az adományok részletes listás felsorolására. Gyógyszerekhez nem kell kiviteli engedély, de az ellenőr­zéshez ezek részletes felsorolá­sára is szükség van. Érdemes arról is tájékozódni a nagykö­vetségen, hogy a célországban mi ütközik beviteli tilalomba. A gyors adminisztrációhoz cél­szerű vámügynökséget igénybe venni. A Katolikus Caritas Szerve­zet adományokat gyűjt a kárpátaljai árvízkárosultak ré­szére. Az árvíz sok ezer embert tett hajléktalanná, élelem és ruha nélkül maradtak a közelgő télben, ezért a karitász tartós élelmiszert - lisztet, száraztész­tát, étolajat, rizst, cukrot, teát, konzervet - takarót melegruhát és cipőt gyűjt számukra. Az adományokat a katolikus plé­bániákon veszik át az egész megyében, de pénzbeli adomá­nyokat is hálásan elfogadnak. A csekkszámlaszám: 11731001-20101897 Egyház- megyei Katolikus Caritas. A csekklapra kérik ráírni: Árvízkárosultak A gyűjtéssel kapcsolatos minden kérdésben szívesen ad felvilágosítást a Karitász Köz­pont. 7621 Pécs Janus Panno­nius u. 4. Tel/fax: 72/327-352 i i * t

Next

/
Oldalképek
Tartalom