Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-12 / 265. szám

1998. november 12., csütörtök Megyei Körkép 5. oldal — Dunaeölpvár, Paks És Környéke A Soros Alapítvány pályázatán nyert az óvoda Lépésről - lépésre Gerjenben A gerjeni óvoda vezetője, Fehérváriné Czéh Klára a tavasszal készítette el azt a pályázatot, amelyet a Soros Alapítványhoz nyújtottak be, és amelynek egyik eredménye egy képességfejlesztő fából készült építőjáték, 110 ezer forint értékben. (Gottvald Károly felvételén látható, a kicsik már birtokba is vet­ték.) További 89 ezer forintot is kapott Gerjen az alapítványtól, amelyből egy homokvízasztalt - a természet, a víz földet alakító képességének megismeréséhez szükséges eszközt - polcokat és gyer­mekkönyveket kívánnak vásárolni. -rg­Megválasztották a dunafóldvári pénzügyi bizottságot Testületi ülés a volt laktanyában A volt szovjet laktanya - ma ipari park - adott helyt Dunaföld- vár képviselő testületé rendkívüli ülése első napirendjének kedden délután. A képviselők a helyszínen vehették számba az elmúlt időszak fejlesztéseinek eredményeit. HírBlokk Hangverseny a templomban A budapesti Boanergész együttes, a Margit körúti plébánia ifjúsági zenekara november 14-én, szombaton este 17 órakor szolgál a paksi Szentlélek templom szentmiséjén, amely után alkalom nyílik beszélgetésre a zenekar tagjaival. A kato­likus zenészek másnap reg­gel 9 órakor részt vesznek a Jézus Szíve templom szentmiséjén. Bibliaismereti szabadegyetem Folytatódik a paksi művelő­dési központ könyvtárának előadássorozata. November 16-án, hétfőn este 17 órakor lesz a Bibliaismereti sza­badegyetem második elő­adása, amelyet dr. Hetényi Attila, a budapesti Baptista Teológiai Akadémia tanára tart, A paradicsom címmel. Népfőiskola Dunakömlődön Történelmünk - jelenünk - környezetünk jegyében nép­főiskolái előadássorozatot szervez a dunakömlődi Fa­luház. A tizenegy program­ból álló sorozat november 30-án indul és február 11 -ig tart, átölelve Kömlőd és Tolna megye történetét, nyelvi, nemzetiségi hagyo­mányait, a népszokásokat, a természeti környezetet, ne­ves előadók közreműködé­sével. Amatőr popfesztivál A paksi művelődési köz­pontban november 14-én, szombaton délelőtt 9 órától este 22 óráig rendezik az I. Amatőr pop, rock, és jazz fesztivált, sztárvendégek - a Muckshow, a Mother Fun­ker és Babos Gyula - fellé­pésével. Jegyek az Ifjúsági irodában vásárolhatók. Bemutató előadás A paksi művelődési köz­pontban november 16-án hétfőn 19 órakor, a Móricz- bérlet első darabjaként a Vidám Színpad előadása ke­rül színre. Harsányi Gábor, Csala Zsuzsa, Straub Dezső, Lórán Lenke, Sáfár Anikó, Kosa András és Harmat Imre szereplésével, Kalmár Imre rendezésében Ray Co- oney Itt a nejem, hova te­gyem című bohózatát láthat­ják a nézők. Látványos a fejlődés - állapí­totta meg a testület. Nemrégi­ben még lepusztult képet muta­tott. Ma leginkább a volt tiszti lakások első tömbjének hom­lokzati felújítása szembetűnő - ez egy magyar panelokból ké­szült épület, amelynek lakásai mind gazdára találtak, a belső rekonstrukció most kezdődik. A volt laktanya területére tele­pült vállalkozások is igényes környezetet alakították ki te­A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség há­rom hetes nemzetközi tanfo­lyamot szervezett - karbantar­tás az atomerőművekben témá­ban. Az első két héten a spa­nyol főváros, Madrid volt a helyszín, itt elmélettel foglal­koztak a résztvevők. Az utolsó hetet, november 9-től, hétfőtől Pakson töltötték, az atomerőmű lephelyeiket. A Városházán a pénzügyi bizottság megválasz­tásával folytatódott az ülés - ez indokolta egyébként a testület rendkívüli összehívását. A belső tagok - Jákli János elnök, Horváth Zsolt, Veisz János és Dukai István - javaslatára a bi­zottságba került Váczi Aliz, dr. Túri Arpádné és Lubik Mag­dolna. . Az önkormányzat által kia­dott vásárlási utalványok be­karbantartó gyakorló központ­jában, amelyet ingyen bocsátot­tak a NAÜ rendelkezésére, hi­szen megvalósulásához a nem­zetközi szervezet jelentős mér­tékben hozzájárult. A támoga­tás mögötti cél - miszerint Paks a régió karbantartóinak oktatá­sában vezető szerepet kap megvalósult. Bizonyíték erre, hogy a tréningen több erőmű válthatósági lehetőségeinek szélesítése következett. Döntés született, pályázatot hirdetnek a boltok, üzletek körében és a legjobb feltételeket ajánlók kö­zül választják ki azt a négyet, ahol az utalványokat be lehet váltani. Végezetül a kilakolta­tások elleni fellebbezések ke­rültek terítékre. Mint kiderült a régóta húzódó probléma öt esetben jutott el bírósági dönté­sig, mind az öt ügyben olyanok szerepelnek, akik folyamatosan nem fizetnek lakbért. A hátra­lék behajtására az önkormány­zatnak nincs egyéb eszköze, mint a kilakoltatás. —pd— karbantartási igazgatója vett részt, így például a romániai Csernavoda, az orosz Kurszk és a csehországi Temelin atom­erőműveiből érkeztek vezető szakemberek. A tanfolyam zá­róhetének helyszíne elismerést is jelent Paks számára, mert a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megítélése szerint a magyar nukleáris erőmű kar­bantartóinak teljesítménye ki­emelkedő a főjavítások számí­tógépes tervezésében és az idő­tartam csökkentésében, -rg­Nemzetközi tanfolyam karbantartóknak Madrid után a paksi erőműben A tréning helyének kiválasztása elismerés a paksi atomerőmű­nek. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség három hetes kar­bantartási tanfolyama Pakson záródik, ezen a héten. Dunaföldvári Mozaik Magyar László nap A dunaföldvári Magyar László Gimnázium november 13-én, pénteken rendezi hagyományos iskolanapját, a névadó, a híres Afrika-kutató születésnapján. A programok fél kilenckor kez­dődnek a Várkertben, Magyar László szobrának koszorúzásá­val. Ezt követően kiemelkedő eseményre kerül sor, mint a vá­ros, mint az iskola életében: átadják a gimnázium új épületszár­nyát, amelyben tantermek és tornaterem kapott otthont. Az ava­tásra meghívót kapott Stark Antal, az oktatási minisztérium ál­lamtitkára, Tóth Ferenc a választókerület új és Sződi Imre előző országgyűlési képviselője, Koltai Tamás a megyei közgyűlés elnöke és elődje, Bach József, valamint a város vezetői. Az ava­tást a hagyományok szerint a gimnazistáknak szóló előadások követik. É. Kovács Zoltán csillagász a relativitás elméletről, Endrédi Lajos docens az emberi öröklődésről, Füsi Nagy Géza Afrika szellemkultúrájáról értekezik, de szó lesz a bűnüldözés­ről és kiegyezéskori történelmünkről is. A tudományok után délután sportprogramok nyújtanak változatosságot. Varázslatos mesejáték Varázslatnak lehetnek szemtanúi a földvári kisiskolások pénte­ken délután negyed kettőkor és háromkor a művelődési házban. A dunaújvárosi Kamaraszínház adja elő a A láperdő szelleme című mesejátékot. A történet egy süketnéma lány és egy világ­talan fiú szép szerelméről szól, természetesen a végén minden jóra fordul. Francia népmeséi motívumok alapján Gabnai Kata­lin írta a darabot. A dunaújvárosi társulatban földvári színészek is szerepelnek. Óvodás bál Visszavonhatatlanul itt a báli szezon. Dunaföldváron is egy­mást érik a különféle szervezetek által rendezett bálok. Szom­baton a „külvégi” óvodások szülei hálóznak a sportcsarnokban, egy hétre rá, a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja rendez jótékonysági estet. Gerjeni Hírek Teremfoci. November 17-én, kedden kezdődik a sportcsar­nokban a III. terembajnokság. A március végéig zajló baj­nokságon hat helyi együttes, valamint szekszárdi, paksi és dunaszentgyörgyi csapatok vesznek részt. Házavató. A Nyugdíjasklub rendezésben szombaton mű­sorral és bállal avatják az atomerőmű anyagi segítségé­vel, a paksi Piakész által fel­újított művelődési házat. A műsorban fellép a szekszárdi Ifjú Szívek táncegyüttes. FELHÍVÁS Paks város önkormányzata a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Magyarok Világszövetségének Tolna Megyei Szervezete közös gyűjtést szervez a kárpátaljai Visk megsegítésére és támogató összefogásra hív fel mindenkit, aki segíteni akar és tud. A következő adományokra van szükség: téli, gyermek- és felnőtt ruhanemű, cipő illetve meleg takaró. Ezeket Paks különböző intézményeiben (minden bölcsőde, óvoda, iskola, Városi Művelődési Központ) lehet leadni. Várjuk azok jelentkezését, akik akár több hónapra is elszállásolnának hajléktalanná vált családokat, gyerekeket. Jelentkezni a 80/377-777-es ingyenesen hívható üzenetrögzítős zöld számon lehet. Pénzbeni adományaikat készpénzes befizetés esetén a polgármesteri hivatal pénztárába várjuk, nyitva tartás minden nap 8-16 óráig. Átutalásokat Paks város önkormányzat 11992206- 07500109-00070027 számú letéti számlájára várunk, melyet az árvízkárosultak részére elkülönítetten kezelünk. Átutalásnál jelezzék, hogy a „Viski árvízkárosultak részére". (42278) Az egyedülálló Westet MobilMester díjcsomaggal most mobilabb lesz, mint valaha, gjgj” nettó 2900 Ft-os előfizetési díj hétköznap nettó 50 Ft. hétvégén és ünnepnap csak nettó 30 Ft mobil percenként telefonálhat bárhol, bármikor, bárhova - belföldről belföldre - a Westel 900 lefedettségi területén, egész nap fix díjért alapáron extrákkal: Faxpostás - második saját telefonszámmal. Internet (e-mail) cím. GSM-távirat, Hívószámkijelzés és más szolgáltatások i fi A; Jelentős megtakarítás! Ha 1998. december 31 -ig egy időben két új MobilMester díjcsomagot választ, egy éven át a második előfizetés mindössze nettó 900 Ft Mert kell a szervezésben is egy mester! Westel MobilMester. És persze egy minőségi mobilszolgáltató, amelyet már több mint félmillióan választottak. Aligha véletlenül. További feltételek és kedvezményes készülékek - amíg a készlet tart - az üzletekben. Wí-r.tviií ofotért yhsuL rom ■ Arany J. u. 4. tel.: 06-74/415-900,06-30/943-5900 Információ 00*30/9 30 30 30. 00-30/9 80 80 80 • http //www westel900 hu Tell-Foto.: Paks, Dózsa György u. 47. • Telkomp Kft.: Szekszárd, Wesselényi u. 15. • Ariel Műszaki Áruház: Dombóvár, Dombé Pál u. 7. • SÍM CARD Hungary Kft.: Dunaföldvár, Rákóczi u. 6. MobilMester Mobil beszélgetés fix díjért A KAPCSOLAT i

Next

/
Oldalképek
Tartalom