Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-03 / 232. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1998. október 3., szombat MDF-Fi desz megállapodás. Bátrak lehetünk, mert bíznak bennünk a polgárok - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, miután tegnap választási együttműködési megállapodást írt alá Lezsák Sándorral, az MDF elnökével. A kormányfő kijelentette, hogy elfogadja Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének nyilvános tévévitára szóló meghívását, de hozzátette: a vitára majd 2002 tavaszán kerülhet sor. A miniszterelnök egy kérdésre válaszolva elmondta: „A magam részéről sajnálom, amikor újságok szűnnek meg Magyarországon, ám úgy tűnik, a veszteséges lapok tönkre fognak menni, mert a finanszírozók nem hajlandók feneketlen zsákba hajigálni a pénzüket.” Habsburg Ottó látogatása. Magyarországnak jók a kilátásai arra, hogy 2002-ben az Európai Unió tagja lehessen - jelentette ki Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke tegnap Budapesten, a Pintér Sándor belügyminiszternél tett látogatását követően. Autonómok maradnak. Az Autonóm Szakszervezetek nem támogatják azt a javaslatot, hogy más szakszervezeti konföderációkkal közösen kezdeményezzenek országos aláírás- gyűjtő akciót a kormány tervezett nyugdíjemelési lépése és az ÉT körül kialakult anomáliák miatt - mondta Borsik János társelnök. Előkészített, céljaiban tisztázott közös országos akciókban vesznek részt. Több pénz csatornára. Jövőre az ideinél több állami támogatást kapnak az önkormányzatok szennyvíz-csatornahálózatok és -tisztítóművek építéséhez. Az ötezer lakos feletti települések tíz, az annál kisebb falvak húsz százalékkal többet kapnak - jelentette be Manninger Jenő, a KHVM politikai államtitkára. Drágul a benzin. Péntektől egy forinttal emelte az üzemanyagok nagykereskedelmi árát a Mól Rt. A gázolajok ára változatlan maradt. Az árváltozás költségtöbbletét a kúthálózatok vélhetően a fogyasztókra hárítják át. Hatékony kezelés. A magas vérnyomás intenzív kezelése hatékonyan csökkenti a szívinfarktus és az agyvérzés kialakulását - állapította meg egy nemrég befejeződött nemzetközi vizsgálat, amelyről pénteken számoltak be a program magyar koordinátorai. A négy éven keresztül tartó vizsgálat- sorozatban 26 ország vett részt: csaknem 19 ezer beteg részesült vérnyomáscsökkentő kezelésben, közülük kétszázan Magyarországról. Boldoggá avatják a horvát érseket A pápa Zágrábban A 4,7 milliós lélekszámú Horvátországban a szervezők várakozásai szerint egymillióan - közöttük magyarországi zarándokcsoportok - vesznek majd részt II. János Pál pápa péntek délután megkezdődött látogatásának eseményein. Horvát sajtóértesülések szerint a szervezők arra számítanak, hogy a legnagyobb szabású esemény ma lesz Marija Bist- ricán, ahová 400 ezer látogatót várnak Alojzije Stepinac horvát érsek boldoggá avatására. A település mintegy 250 éve zarándokhely, ahol egy templomtűz után csak az ottani oltár és a rajta elhelyezett Mária-szo- bor maradt épen. Az usztasa Ante Pavelic hatalma idején Zágráb püspöke szembehelyezkedett a nemzetiszocialista hatalommal, de a háború után ellenezte a kommunizmust is. Josip Broz Tito ezért 1948-ban bebörtönöz- tette; fogságát később házi őrizetre enyhítették. Alojzije Stepinac horvát érsek, Zágráb, püspöke 1960-ban halt meg, máig tisztázatlan körülmények között, valószínűleg mérgezés következtében. A pápa 1994 után most másodszor látogat Horvátországba. Ez a katolikus egyházfő 84. külföldi látogatása. II. János Pál a három nap alatt nyolc alkalommal szól a hívőkhöz, és találkozik a katolikus fiatalság képviselőivel is. Alojzije Stepinac üvegkoporsója Marija Bistrica templomában fotó: feb/reuters Egyeztetések a beavatkozásról A NATO katonai erő alkalmazását tervezi Koszovóban A brit külügyminisztériumban pénteken tanácskozást kezdtek a hathatalmi összekötő csoport tagállamainak magas rangú képviselői a koszovói erőszakcselekmények azonnali leállításának lehetőségeiről, továbbá rendteremtő katonai erő alkalmazásának eshetőségéről Szerbia ellen. A brit külügyminisztérium felszólította a Jugoszláviában tartózkodó brit állampolgárokat, készüljenek fel a mihamarabbi távozásra az országból. A koszovói válság súlyosbodásának következtében a magyar Külügyminisztérium is újból felhívja a magyar állampolgárok figyelmét Koszovó elkerülésére. Javasolja továbbá, hogy a magyar állampolgárok lehetőség szerint halasszák el jugoszláviai utazásukat, vagy a Jugoszlávián történő átutazás helyett válasszanak más útvonalat. Javier Solana NATO-főtit- kár kijelentette: az észak-atlanti szövetség elszánta magát a cselekvésre, hogy véget vessen a koszovói konfliktusnak. A szervezet készen áll arra, hogy csapást mérjen a szer- bekre, ha Belgrád nem hagy fel a koszovói albánok elleni támadásokkal - közölték Washingtonban amerikai katonai illetékesek. Az orosz törvényhozás alsóháza pénteken a koszovói helyzetről elfogadott határozatában arra figyelmeztette a NATO-t, hogy az ENSZ megkerülésével kezdett bármilyen katonai akcióját jogtalan, ag- ressziós cselekedetként fogja értékelni. Az orosz védelmi minisztérium értékelése szerint a NATO esetleges katonai csapása Jugoszláviára - az ENSZ egyetértése nélkül - teljesen új geostratégiai helyzetet teremt Európában és az egész világon. A Szegő-díj átadása. Harmadik alkalommal adták át a fiatal újságírók elismerésére alapított Szegő Tamás-díjat tegnap Budapesten, a Magyar Sajtó Házában. Az emlékplakettet és az azzal járó 100 ezer forint pénzjutalmat Újhelyi Zoltánnak, a Magyar Rádió munkatársának Bernáth László, a kuratórium elnöke nyújtja át. fotó: feb/stefler balázs A kurdok ügye megrontotta a két ország kapcsolatait Olasz-török gazdasági háború Olaszország és Törökország már csak egy lépésre van a teljes diplomáciai szakítástól a száműzetésben működő kurd parlament római ülése miatt - állapította meg az olasz sajtó, miután Ankara csütörtök este hazarendelte római nagykövetét. Az olasz lapok lehetségesnek tartják, hogy konzultációra hazahívják Olaszország ankarai nagykövetét. Ankara nem fogadta el az olasz kormány magyarázkodását, és szigorú gazdasági megtorló lépésekkel fenyegetőzik. Lamberto Dini olasz külügyminiszter csütörtökön Ismail Cem török kollégájához intézett levélben erősítette meg, hogy az olasz kormány nem adta támogatását a szaka- dár kurd mozgalom, a PKK parlamentjének a római képviselőházban tartott üléséhez, és hangsúlyozta: a kormánynak nem lett volna módja betiltani egy olyan rendezvényt, amelyre honatyák kezdeményezéséből került sor. Ankarát azonban nem elégítette ki a magyarázat, azt követeli az olasz kormánytól, hogy a kétoldalú kapcsolatokban okozott károk jóvátétele céljából „egyértelműen” határolódjék el‘az általa terrorista szervezetnek bélyegzett PKK- tól. A török külügyminisztérium szerint Olaszország az ülés engedélyezésével „csorbát ejtett Törökország stabilitásán és területi integritásán”. Mesut Yilmaz kormányfő kijelentette, hogy „Olaszország megsínyli” a történteket, a „kétoldalú kapcsolatok már nem lesznek a régiek”. Az első lépés, amit Ankara tehet, hogy gazdasági megtorló intézkedéseket foganatosít. A török kormány nem hivatalosan állítólag már fenyegetőzött is azzal, hogy kizár két olasz hadiipari céget, az Aleniát és az Augustát a katonai szállításokra kiírt verseny- tárgyalásokból. A tét nagy, mert például az Augusta 4,5 milliárd dollár értékű helikopter szállításától eshet el. Németország után Olaszország a második legfontosabb gazdasági partnere Törökországnak. Támadások össztüzében Vélemények a magyar-német egyetemről A pénteki román sajtó nagy terjedelmet szentelt a koalíciós feszültség feloldására tett kormánydöntésnek, a magyar-német nyelvű állami egyetem felállításáról született határozatnak. A lapok döntő többsége élesen támadta az elképzelést. A ritka kivételek közé tartozott a Cu- rentul című napilap, amely a kérdésről Tokay Györgyöt szólaltatta meg. A kisebbség- védelmi miniszter reméli, hogy az RMDSZ parlamentje szombati rendkívüli ülésén „érett megfontolás után a koalícióban való maradás mellett fog dönteni”. A magyarellenes támadásokban élenjáró Adevarul és a Cotidianul arra figyelmeztette olvasóit, hogy az egyetem csak nevében lesz magyar-német, valójában a Petőfi-Schiller név alatt egy magyar állami egyetem fog működni. A Romániai Németek De-i mokratikus Fórumának elnöke^ Paul Philippi üdvözölte a magyar-német egyetem lehetőségét. A román lapok többsége azonban a szervezet alelnökét, Paul Forrt idézte, aki szerint a német közösséget nem kérdezték meg a magyar-német egyetem létrehozásáról. Úgy vélte, a meglévő biztosat nem volna szabad feladni a bizonytalanért. A hónap lapja októberben is a Lakáskultúra! a A hónap kiemelt témája: Az alvás A A hónap lakása: Stílus és elegancia a A hónap ötlete: Spájz, stelázsi nélkül a A hónap receptje: Töltött burgonyaladik a A hónap házigazdája: Börcsök Enikő' A A hónap sztárja: Presser Gábor Minderről és még sok egyébről is olvashatnak a 152 oldalas, októberi Lakáskultúrában OKTÓBERBEN DUPLÁZUNK Keresse A KONYHÁBAN című különszámunkat! Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Kepes András Vanessa táncol, énekel és vetkőzik Patrick Swayze csupa csont és fém Ernyey Béla és a Hölgy válasz Dennis Hopper hölgy koszorúja Stefanie nővér bőrében Tvr-hét - a műsorújság * * *