Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-02 / 231. szám

4. oldal Megyei Körkép — Konyhád És Környéke 1998. október 2., péntek Irányt mutatók Iránytű. Ez a szó a legtöbb embernek, csak egy tájékozó­dási eszközt juttat eszébe. Legalábbis egyelőre. Ez azonban a jövő hét végétől megváltozik. Az Iránytű névre hallgató országos ren­dezvénysorozat kezdő prog­ramja Bonyhádon a műsor iránt érdeklődőknek egy jó szórakozási lehetőséget jelent majd, a fogyatékkal élő em­bertársainknak azonban en­nél sokkal többet. A Rádió Bonyhád ötlete alapján „országjárásra induló” rendezvénysorozat célja: moz­gássérültek és látáskárosultak segítése. Az október 10-i nyitó­rendezvény 13 órakor kezdődik a Bonyhád városi sportcsar­nokban. A délután folyamán neves előadók lépnek fel Bayer Friderika, a BizőBoys, a Tik Tak, valamint a V-Tech együttese. A program nemzet­közi jellegét a hochheimi har­monikazenekar biztosítja. A Tolna megyei előadók közül fellép a Holló együttes, a Bar- tina zenekar, az Ifjúsági Dal­színház gárdája... és még sokan mások. A fellépők mellett a fo­gyatékkal élők problémái is szóba kerülnek, és bemutatko­zik a sikeres Magyar Csörgő­labda Válogatott. Az Iránytű fővédnöke dr. Dávid Ibolya igazságügy-mi­niszter asszony. A szervezők meghívását több ismert politi­kus is elfogadta, akikkel nem a megszokott módon, és nem a már megszokott dolgokról esik majd szó a délután folyamán. A kulturális programok mel­lett helyet kap a sport, a vetél­kedés is. A résztvevők össze­mérhetik tudásukat, kipróbál­hatják rejtett képességeiket, erejüket. A rendezvény bevéte­léből lehetővé teszik, hogy a városi könyvtár tolókocsival is megközelíthető legyen, így rö­videsen a fogyatékkal élők számára is hozzáférhetővé vál­janak az intézmény szolgáltatá­sai: a hangoskönyvtár, a video­filmek, az Internet és természe­tesen a könyvek. A tét az életünk (Folytatás az 1, oldalról) — Amikor baj van, gyor­sabb kell legyen a hozzáférhe­tőség, vagyis a mentőszállítás a legfontosabb. És természetesen a betegségek megelőzése, az egészséges életmód, megfelelő táplálkozással, dohányzás-, al­kohol- és stressz-mentesen. Mindezt nehéz ma betartani, de a saját érdekünkben fontos. Nem elég csökkenteni az alko­holfogyasztást vagy a dohány­zást. El kell felejteni ezeket a káros szenvedélyeket, mert az életéről van szó. má-ré Négy év elmúlt hibáján kívül is - kénytelen to­vábbadni az adósságot. Prikk Imre alpolgármester halála óta - mióta megbomlott a testület egyensúlya - egy erősen poli­tikai befolyást éreztem. Remé­lem, hogy sikerült ha nem is pártatlannak, de Bonyhádba- rátnak maradni ebben a vitá­ban. Nagy bánatom, hogy a testület nem foglalkozott kellő súllyal a hidasi környezet­szennyezéssel. tület tagja. Annak örülök, hogy az intézmények fejlesztésére volt pénz. Négy éve a pénz­ügyi és gazdasági bizottság el­nöke lettem. Ez nem túl hálás szerep, hiszen mindenki hoz­zám rohant pénzért, gyakran kellett nemet mondani. Előfor­dult, hogy meg akartak veszte­getni. Sikernek tartom, hogy a bi­zottságunk javaslatainak 90-95 százalékát a testület elfogadta. Rittinger Antal, A német ki­sebbségi önkormányzat el­nöke: — Ez volt a kisebbségi önkormányzatok próbacik­lusa. A „próba” sikerült. Tud­tunk eredményesen dolgozni, de sajnos sokszor csak cson­kán ült össze a testület. A legnagyobb eredményt abban látom, hogy németor­szági forrásokból sok mindent tudtunk a városnak juttatni. Különösen a kórháznak jelent sokat a német kapcsolat. Te­hát: jó úton haladunk, ezen kell továbbmenni. Az utolsó döntések Utolsó ülésén a város kép- viselő-testülete módosította a hátrányos helyzetben lé­vők adósságkezelésének enyhítéséről szóló, július 6- án megalkotott rendeletét. Megválasztotta a szavazat- számláló bizottságok tag­jait, és módosította az adó- igazgatási eljárásban dol­gozók anyagi érdekeltségé­ről szóló helyi jogszabályt. Az adósságkezelésről szóló rendelet értelmében július óta hatvannégy adós közel másfélmilliós adósságkeze­lési támogatásban részesült. Ebből a pénzből közel nyolc- százezer forint a központi forrás. A rendelet módosítása azért került napirendre, mert a Tolna Megyei Közigazga­tási Hivatal törvényességi észrevételt tett vele kapcso­latban. A hivatal álláspontja szerint az adósságkezelési el­járás az ügyfél kérelme alap­ján indulhat, nem pedig hiva­talból. A rendeletet a képvi­selők ezen a ponton módosí­tották. A testület egyébként épp e rendelet megalkotása miatt tette át ülésnapját csütörtök­ről szerdára. Égy kormány- rendelet értelmében ugyanis a helyi jogszabályt szeptem­ber 30-ig meg kell alkotni. A rendeletet módosították oly módon is, hogy azt kiterjesz­tették a a lakáscélú hiteltar­tozásokra is. Az 1993-ban született, az adóigazgatási eljárásban dolgozók anyagi érdekeltsé­géről szóló rendeletet egy ta­valy hozott törvény értelmé­ben módosították. Ennek nyomán ezentúl csak a feltárt és beszedett adóhiányból, va­lamint a beszedett adó- és il­letéktartozásból származó bevételek lehetnek az adóki­fizetés forrásai. Eddig a ha­táridőre befizetett adóbevétel is szerepelt a források között. Élénk, olykor személyes­kedésbe átcsapó vita kereke­dett egy ingatlaneladási ügy­ből. A Varga Trans-fer aján­latott tett: megvenne egy Perczel utcai ingatlant, az ott élőknek pedig lakást biztosí­tana. A képviselők nem zár­kóztak el az ajánlat tanulmá­nyozásától, ugyanakkor nem tartották eléggé előkészített- nek a tranzakciót. A döntést majd az új testület hozza meg. Ugyancsak hosszas vita nyomán döntöttek a képvise­lők arról, hogy a Liget utca lakói megvásárolhassák a házuk előtt húzódó három méter széles közterületet. N em történt semmi, csak elválunk ...” - csak ép­pen nem csendben, mint a régi dalban. A bonyhádi képviselőtestület szerdán az elmúlt években megszokott hangulatban köszönt el a vá­lasztóktól. Kirohanások és személyeskedések, gyanak­vás és vádaskodás. Helyen­ként ez jellemezte a tanács­kozást, amely után arra kér­tük a testület tagjait: vonják meg a négy év mérlegét. Csábrák János: — A nehezedő gazdasági helyzetben a maximálisát pró­báltuk kihozni. Ha nem talá­lunk kitörési pontokat, nehéz lesz a következő négy év. Ónodi Szabolcs: — Kardinális kérdésekben mindig döntés született. A munkamódszerekben éreztem feszültséget, de ezek feloldód­tak. Antal Géza: — Csalódtam a képviselői munkában. A vadkapitaliz­mushoz hasonlóan vadpoliti- zás folyik Bonyhád városában. Kiszler Ferenc: — Nagyon sok pártpolitikai vita került a testületi munkába. Én a szociális bizottságban dolgoztam két évig. Ott még véletlenül sem került elő a pártpolitika. Ott egy volt a fon­tos: hogy a hozzánk forduló ál­lampolgárok problémáit meg­oldjuk. Mosonyi Gyula: — A négy éves munkával kapcsolatban tiszta a lelkiis­meretem. Az oktatási és kultu­rális bizottság vezetőjeként nagyon fontosnak tartottam, hogy a hozzánk tartozó intéz­mények működőképesek le­gyenek. A képviselő-testület tagjai között elveszett a biza­lom, ami - a politikai hovatar­tozástól függetlenül - az együttműködéshez szükséges. Ez akadályozta a munkánkat és engem nagyon zavart. Ohnmacht György — Tagja voltam az előző testületnek is. Akkor nyolcvan milliós adósságot vettünk át és azt letörlesztettük, az új testü­letnek nullával adtuk át. Ez a testület azonban - részben ön­Pogátsa Alajos: — Nemcsak az elmúlt négy, hanem az elmúlt nyolc évről is elmondható, hogy a város a kívánatosnál lassabban fejlődött, nem használta ki minden lehetőségét. Azt sem, hogy több olyan bevételre te­gyen szert, ami növeli a moz­gásterét. A másik hiányosság: egy városnak olyan polgármesterre van szüksége, aki az egész vá­rosnak polgármestere, aki a pártok felett áll, aki képes arra, hogy integrálja az összes olyan erőt, amely a város érdekében akar tevékenykedni. Szentes Antal: — Nem vagyok elégedett, mert nem tudtuk az állampol­gárok kívánságát teljesíteni. Mintegy ötvenmillió forint ér­tékben nem valósultak meg járdák, utak. Ezzel adósak ma­radtunk. Fetzer Márton: — Változó sikerek, gyak­ran rajtunk kívülálló okok mi­att meghiúsult tervekkel. Nem akarok a negatívumokról be­szélni. Én többet nem tudtam tenni, elég volt az elmúlt nyolc év: belefáradtam. Hahner Ferenc: — Nyolc éve vagyok a tes­Krühling Dániel: — A rendelkezésünkre álló anyagi eszközök lényegesen szűkebbek voltak a kormány­zat politikája miatt. Nehéz volt megélni, hogy a politikai dön­tések - érzésem szerint - a vá­ros érdekei fölé emelkedtek. Gänzler József: — Örülök, hogy újabb négy évre a testület tagja lehettem, és hogy meg tudtam tenni, amit vállaltam az állampolgá­rok érdekében. Én voltam a testület korelnöke. Kívánom, hogy a fiatalok sikerrel vegyék át a feladatokat. Jenei József: — A viták ellenére szinte minden testületi ülésen volt néhány perc, amikor teljes volt az egyetértés. Örülök, hogy volt annyi türelmem, hogy csak néhányszor kellett közbe­szólnom: legyen vége a huza­vonának, döntsünk már végre! Bolbach János: — Nagy a költségvetési hi­ány a városban. Ez az önkor­mányzati képviselők, a pol­gármester, a parlamenti képvi­selők és a pártok közös felelős­sége. Hiányzott az elmúlt években az a szervezet, amely koncentrálta volna az erőket a város anyagi életének stabili­zálására. Rossz az információ- áramlás a város és vezetése között. Szekerczés Szilárd: — Annak örülök, hogy a város működőképes maradt, sok szűkítés ellenére a városi kórházat sikerült megtartani, bővíteni. A következő testület­nek talán még nehezebb dolga lesz, mint az ideinek, mert számtalan feladatot kell meg­oldani: elsősorban a fejleszté­sekre és környezetünk állapo­tára gondolok. Dr. Abrahám János, alpolgár­mester: — Városunk több vonatko­zásban speciális körülmények között élte át az elmúlt négy évet. A Horn kormány kemény intézkedéseivel megalapozta az ország gazdasági stabilitását és fejlődését, de ennek negatív hatásai sajnos - törvénysze­rűen - hátrányosan érintették önkormányzatunkat. A testület tanulta a demokráciát és úgy gondolom, ezt többé-kevésbé sikeresen tette. Véleményem szerint több lehetőséget sza­lasztottunk el a kelleténél. Ál­láspontom szerint a vezetés fiatalításra szorul és nagyobb bizalommal kell építeni a civil szervezetekre valamint a hiva­tal dolgozóinak szakértelmére. Mindenképpen eredménynek tartom, hogy sikerült meg­őrizni működőképességünket. Az új testületnek sikeres mun­kát kívánok. Oroszki István polgármester: — Sok mindent megvalósí­tottunk, de többet is tehettünk volna. A kormány nem volt annyira önkormányzatbarát, mint amilyen az előző volt. Ebben az időszakban a párt-, illetve a csoportérdek jobban érvényesült, mint ’90 és ’94 között. Erősebbek voltak ezek a csoportosulások. Gyakran az érzelmi tényezők nagyobb sze­repet játszottak, mint kellett volna. Mindezekhez képest si­került megtartani egy bizonyos egyensúlyt, és elég sok min­dent sikerült fejleszteni. Ha át­nézzük a leltárt, nem kell szé­gyenkeznünk. Hangyái Nemcsak szemben ültek, gyakran szemben is álltak fotó: ritzel A Lilly Hungária a gyógyszergyártással, -kutatással, -forgalmazással foglalkozó Eli Lilly and Company magyarországi leányvállalata. Cégünk a 6. helyen áll a hazai gyógyszer- piacon (a második legnagyobb forgalmú nemzetközi gyógyszergyár). Az antibi­otikumok, az antidepresszánsok és a humán inzulin gyógyszercsoportokban fő ter­mékeink piacvezető helyet foglalnak el. A Lilly Hungária Kft. pályázatot hirdet: MEDICAL REPRESENTATIVE munkakörbe Baranya, Somogy és Tolna megye területére. A sikeres pályázó olyan orvos vagy gyógyszerész, akinek hosszú távon is szakmai kihívást és feladatot jelent ez a munka és kiváló tárgyalási és kommunikációs készségei vannak. Pszichiátriai tapasztalat vagy szakvizsga és az angol nyelv tudása előny. Ezt a felelősségteljes munkát folyamatos továbbképzés, kiemelkedő fizetés, vállalati autó és hosszú távú karrier építésének lehetősége teszik vonzóvá. Kérjük az érdeklődőket, hogy önéletrajzukat és jelentkezésüket 1998. október 12-ig jutassák el a következő címre: Dr. Törőcsik András Human Resources Manager LILLY HUNGÁRIA KFT. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. Tel.: 328-5100. Fax: 268-1500. A Vasárnap Reggel - Tolnai Népújság első számának játékán ötezer forintot nyert majosi olvasónk, Molnár Gézáné. A nyereményt szerda délután adta át a Völgységi takarékszövetkezetben annak ügyvezető igazga­tója Brauer János. Jó helyre került a pénz, hiszen Molná- réknak három gyermekük van: Géza 11, Erik nyolc, Erika pedig 6 éves. A lapot is a gyerekek szerzik be. Molnárék egyébként 1985 óta hűséges olvasói a Tolnai Népújságnak, a lapcsalád új tagját is születése óta vásárolják, fotó: ritzel VÖLGYSÉG JÁRÓ Az aradi vértanúkról ok­tóber 6-án emlékeznek meg Bonyhádon, a Vörösmarty- szobomál. A délután fél négykor kezdődő ünnepsé­gen Takács Józsefné, a Pe­tőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára mond beszédet, közreműködnek a Vörösmarty iskola tanu­lói. A takarékossági világ­napra készülve a bonyhádi zeneiskola és a Hangok Vi­lága alapítvány közreműkö­désével péntekenként hang­versenyt tartanak a Völgy­ségi Takarékszövetkezet­ben. Az első koncert ma délután fél háromkor kez­dődik, amelyen a zeneiskola cselló együttese klasszikus műveket ad elő. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom