Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-05 / 208. szám
Öt tusa és a hatodik Nem mind arany (csapat), ami fénylik Tudott dolog, Magyarország tízévente öttusa-világbajnokságot rendez. így volt ez 1969-ben, 1979-ben, 1989-ben is, és a sort az 1999-es esztendő sem szakítja meg. Egyszóval az évtizedenkénti „házigazdaság” amolyan állandóságot jelent a sportágban. Abban a sportágban, amelyre az elmúlt években minden jellemző volt, csak az állandóság nem. Közismert: a hajdani egyéni és csapatversenyhez csatlakozott a váltó, az ötnapos viadalokat felváltotta az egynapos, selejte- zős-döntős variáció, és egyre több olyan, show-elemekkel fűszerezett, pénzdíjas viadalt is rendeznek, amely az úgynevezett Fábián-féle versenyből nőtt ki. A nyolcvanas évek olimpiai és világbajnokának párbajgáláját most szombaton rendezik, ennek apropóján beszélgettünk a Magyar Öttusa Szövetség elnökével, egyáltalán nem mellékesen a sportágat jelentősen támogató Adidas cég honi PR-főnökével (vesd össze a vízilabdáról szóló cikkünkkel!), Császári Attilával.- Mennyiben tekinthető a szombati verseny a világbajnokság amolyan előjátékának? - kérdezem a hajdani válogatott pentatlonistát.- Semennyire. Ugyanaz a sportág, de más műfaj, más méretek.-És a hagyományos rendszerű Világkupa-versenyek, amelyeket ugyancsak gyakran rendezünk?- Egy világbajnokság azért mindig más. A Vk-versenyekből egy évben ötöt-hatot is rendeznek, nem minden menő indul mindegyiken, azaz a legmagasabb színvonal csak a vb-n garantálható.- Ez világos, de csupán a sport részét nézve, ellentétben mondjuk egy atlétikával, nincsenek nagyságrendi különbségek a két versenytípus között. Inkább a „körítés” okozhat többletfeladatokat a szervezőknek.- Kétségtelen, egy-egy világ- bajnokságon a sajtó, a nézők érdeklődése hatványozott egy Vk- viadaléhoz képest, ugyanakkor azért az is tény, hogy a Világkupák rendezői - a szponzoráció oldaláról - nem nagyon engedhetik meg maguknak, hogy a férfiak és nők küzdelmét is „bevállalják”.- Ismerve a magyar vb-szervezők felkészültségét, én azt gondolom, hogy a hatodik tusával, azaz a rendezéssel nem lehet baj, a világbajnokság sikere inkább az első öt tusa sikerén múlik majd.- Az ténykérdés, hogy hazai győzelem nélkül nem lehet igazán emlékezetes viadalt rendezni, biztos vagyok benne, hogy az atlétikai Eb házigazdái is rengeteget köszönhetnek a kalapácsvetők kettős győzelmének.- Igen, igen, de hatvanki- lencben volt egy Balczónk, nyolcvankilencben egy Fábi- sán-Martinek-Mizsér triónk, most viszont...- Miért? Hanzély vagy Sárfalvi is világbajnokok, igaz, az ő győzelmükre - hozzáteszem: akárcsak az elődökére - nem lehet mérget venni. Azért én majdnem biztos vagyok abban, hogy a hat eredményhirdetésen felhangzik majd a magyar himnusz is.- Vitatkoznom kell önnel. Mert itt nemcsak az eredményekről van szó, hanem a személyiségekről is. Nem akarok senkit megbántani, de a mai menők közül szerintem a sport- szeretők zöme nem ismerne fel senkit még az igazolványképéről sem.- Ez az előző generáció „bűTörök (balról) sokat várt a sikerekre, Fábián pedig még ma is azokból él ne”. Mert amilyen jó dolog az, hogy ha volt egy aranycsapatunk, annyira rossz is az utánuk következőknek, mert szinte lehetetlen felnőniük a nagy elődökhöz. Hozzáteszem, ebben a sajtó is hibás, a srácok gyakran panaszkodnak, hogy egy-egy nagy verseny után még mindig gyakrabban interjúvolják meg az újságírók Fábián Lacit, mint őket. Sajnos, a nagy eredmények után áhítozva sokan türelmetlenek...- Hiába no, el voltunk kényeztetve...- Meg a memóriánk is szelektív. Talán nem kellene elfeledni, hogy Török Ferenc 1976- ban lett kapitány, és első világ- bajnoki aranyát csak 1985-ben nyerte, csapatban pedig csak 1987-ben. Úgyhogy azt mondom: türelem, jönnek majd az újabb nagy öttusasikerek.- Csakhogy sokan azt mondják: ez az öttusa már nem az az öttusa, ami hajdan volt!- Ez is igaz, de nem rosszabb,! csak más. Ugyani vannak örök fa- nyalgók, akik nagyon szeretik a „bezzeg a mi időnkben” kezdetű mondatokat. Ezt mondták akkor is, amikor én sportoltam, és azt mondták annak előtte és azóta is. Minden generációban csak az a közös, hogy az öttusa akkor volt az igazi, amikor még ők versenyeztek.- Zárásként akkor hadd tegyem fel úgy a kérdést: úgy véli, a világbajnokságon az öt tusában sem leszünk rosszabbak, mint a hatodikban?- Erre hadd mondjam azt: nagyon kell kapaszkodniuk a versenyzőknek, ha a szervezés színvonalán akarnak szerepelni. Nyolcvankilencben, amikor a szervezőbizottság elnöke voltam, a kilencvenes évek színvonalán rendeztünk, most pedig, bátran mondhatom - főleg azért, mert nem vagyok tagja a szervezőbizottságnak - huszonegyedik századi produkcióval rukkolunk elő. Nem véletlen, hogy az ezredfordulós olimpia házigazdái nagy stábbal érkeznek hozzánk.. Pedig Sydney igazán nincs itt a szomszédban... Szekeres Tamás Mezesek kontra meztelenek Németország legkorszerűbb és legkényelmesebb stadionjaként tartják számon a Borussia Dortmund otthonát. A Westfalen stadiont nemrégiben ráadásul felújították és kibővítették, a korábbi 54 ezer nézővel szemben most már 67500 szurkolónak jut hely. Igen ám, de több ember több autóval jár a meccsre, szükség lenne a parkolóhelyek gyarapítására is. A klub szeretné erre a célra megszerezni a szomszédos strand stadion felőli részét, törekvésük azonban a nudisták érdekeibe ütközik, ugyanis épp a nekik elkerített zöldterületet kebelezné be az egyesület. Hozzá kell tenni, nemcsak a naturisták lennének vesztesek, hanem a stadion déli lelátóinak bérletesei is, ugyanis a tribün tetejéről éppen a nudistastrandra látni. Mondhatni: ha unalmas, amit a pályán a mezesek produkálnak, lehet a szemeket a mezteleneken legeltetni. Tysonnal nem lehet kijönni Bár nem kapta vissza versenyzési jogát, és egyelőre semmilyen, nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzésre nincs kilátása, Mike Tyson, a nehézsúlyú profiboksz fenegyereke azért hallat magáról. A hajdani világbajnok a múlt héten kezdte meg újra az edzéseket, bízva abban, hogy az illetékes testület szeptember 19-én visszaadja neki versenyzői licencét - legalább Nevada államra érvényesen. Ugyanakkor a tréningeket annyira .. félszívvel végezte csak, hogy új edzője, Jesse Keid máris bedobta a törülközőt, azt mondta, olyan emberrel nem hajlandó együtt dolgozni, aki minden foglalkozásról elkésik, és csak úgy hajlandó dolgozni, hogy meg se izzadjon. Ugyanakkor Reid azért nyitva hagyott egy kiskaput: azt mondta, ha Mike megígéri, hogy megváltozik, hajlandó neki még egy utolsó lehetőséget adni. Laver a halált is legyőzte Rod Laver a sporttörténelem egyetlen teniszezője, aki kétszer is képes volt a Grand Slamre - 1962-ben amatőrként, 1969-ben profiként -, azaz egyazon évben megnyerte mind a négy nagy tornát, az Ausztrál Opent, a Roland Garrost, Wimbledont és az amerikai nyílt bajnokságot. Legfontosabb győzelmét azonban most, hatvanévesen aratta: nyert a halál elleni játszmában. Vagy legalábbis elodázta a vereséget. Köztudott, hogy az ausztrál sportember három héttel ezelőtt egy televíziós interjú közben agyvérzést kapott, és az orvosok úgy vélték, ha rendbe is jön, hosszú hónapokig kórházban kell feküdnie. Ehhez képest Laver máris elhagyhatta a Los Angeles-i Egyetemi Klinikát, és bár tolószékben vitték a kocsiig, volt ereje mosolyogni, és mindenkit megnyugtatott, már sokkal jobban érzi magát. Mi több, mankók segítségével önállóan járni is tud. Hozzá kell még tenni: a csodás gyógyulásban nemcsak erős szervezete játszott szerepet, hanem az a szerencsés véletlen is, hogy a tévé stúdiója csak néhány száz méterre fekszik a kórháztól, így agyvérzése után pár perccel az idegsebészek már kezelésbe is vehették. A futball Rómeó és Júliája Nicole Edelenbos jól menő ügyvédi praxisát adta fel, amikor nő létére a világon elsőként, három esztendővel ezelőtt elfoglalta a híres rotterdami futballklub, a Feyenoord menedzseri posztját. Azt a posztot, amelynek a héten kénytelen-keletien búcsút kellett mondania. Tíz havi végkielégítéssel, mintegy húszmillió forintnak megfelelő összeggel menesztették állásából. Pedig a harminchat esztendős asszony nem végezte rosszul a dolgát, megbocsáthatatlan volt azonban, hogy bűnös viszonyban élt egy férfival. Igaz, ő is, és kedvese, Maarten Oldenhof is független ember, ráadásul egy négy hónapos kissrác szülei. Szóval, ebben semmi kivetnivaló nem lenne. Csakhogy... Csakhogy Maarten a Feyenoord ősi ellenségének, az amszterdami Ajaxnak (hasonló a két klub viszonya, mint idehaza az Újpestnek és a Ferencvárosnak) a menedzsere. Azaz mindenkinek a híres thriller címe juthat az eszébe: Egy ágyban az ellenséggel. Bár Nicole szerint ostobaság összekeverni a magánéletet a munkával, az mindenesetre tényként könyvelhető el, hogy minden, időnek előtte kiszivárgott bizalmas információt most a holland sajtóban már a futball Rómeó és Júliájaként emlegetett Edelen- bos-Oldenhof kettős számlájára írnak. A felmondás oka ennek megfelelően a „bizalmi kapcsolat szétrombolása” volt. Igen ám, de a menedzserasszony kirúgása nemcsak házon belül okozott vihart, hanem az egész országban is. Különösen a női egyenjogúsítást a zászlajukra tűző szervezetek reagálnak nagy ingerültséggel. Azt mondják, hogy az ilyen botrányok esetén mindig a nők húzzák a rövidebbet. Érdekes módon Oldenhofot nem rrtenesztették, arról nem is beszélve, hogy a két klubvezető - a rotterdami Josien van den Hetik és az amszterdami Michael den Praag - barátságát miért nem tekintik árulásnak? Nicole Edelenbos, ha keserű szájízzel is, de végleg hátat fordít a futballnak, bár azt mondja, szíve továbbra is a Feyenoordért dobog. Póló Postabank-maci nélkül Avagy: mit ér Princz, ha nincsen pénze? Aki csak egy kicsit is járatos a magyar sportban, annak nyilván nem kerülte el a figyelmét, hogy szövetségek, klubok élén döntő többségében olyan emberek állnak, akiktől pénzt lehet remélni. A pénzeszsákoknak is két fajtája ismert: az egyik az, aki a saját pénzét adja, a másik pedig, aki másokét. Előbbiekre jellemző, hogy a sportban szerzett népszerűségük révén akarnak kapcsolati tőkét felhalmozni, amit aztán tényleges tőkére lehet átváltani, és tündöklésük általában addig tart, ameddig az üzleteik jól mennek. Utána ők mennek, nevüket hamarosan a feledés jótékony homálya borítja. Utóbbiakra jellemző, hogy vagy közvetlenül tudnak pénzt adni, mert valamely nagyvállalat vagy bank magas rangú tisztségviselői, vagy közvetve mint befolyásos politikusok, akik a különböző pénzek kijárásának nagymesterei. Közös a két típusban, hogy sportbéli tündöklésük általában néhány héttel éli csak túl üzleti vagy politikusi bukásukat. A példákat persze hosszan lehetne sorolni, de az igazán aktuális minden bizonnyal a honi póló és a Postabank szoros kapcsolata. Amikor kitudódott, hogy Princz Gábort meneszteni akarják a pénzintézet éléről, a Magyar Vízilabda Szövetség vezetői tüntető sietséggel bejelentették: „Bizalmunk töretlen Princz úrban, elnöksége a szövetségben nem függvénye bankvezetői tisztének.” Hozzá kell tenni, amikor e mondat elhangzott, még nem dőlt el végérvényesen a nagy mecénás sorsa, aki sok-sok millióval támogatta a sportágat. Igaz, hivatalosan azóta is ugyanezt a verziót szajkózzák, de a forgatókönyv ismert: a hűségnyilatkozat már a következő, remélhetően hasonlóan tehetős elnök-szponzornak szóló üzenet. Mert - és ezt a szövetség berkeiből érkező, megbízható hírek igazolják - afelől semmi kétség, hogy Princz napjai meg vannak számolva. Persze, hogy neki se legyen kínos, és a szövetség becsületén se essen csorba, az exbankvezér önként I Princz Gábor onnan is megy? áll majd fel az elnöki székből, miután - ahogy ez a korábbi forgatókönyvek alapján már megszokottnak nevezhető - bejelenti: úgy érzi, más már jobban tudná segíteni a szeretett sportágat, mint ő. Még egyszer, hogy ne feledjük: ő segített, de a mi pénzünkön!
