Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-02 / 205. szám

1998. szeptember 2., szerda Hazai Tükör 5. oldal Kész a költségvetés tervezete A jövő évi költségvetés terve­zete a gazdaság 5-5,5 száza­lékos növekedésével, 11 száza­lékos inflációval és 4 százalék alatti államháztartási hiány­nyal számol - közölte Varga Mihály, a Pénzügyminiszté­rium politikai államtitkára. A kormányhoz eljuttatott javas­lat szerint a folyó fizetési mér­leg hiánya jövőre 1,5 milliárd dollár lesz, míg a beáramló működőtőke elérheti a 2 milli­árd dollárt. A beruházások nö­vekedési üteme 13-14 százalé­kos lesz, míg az elképzelések szerint az export 11-13 száza­lékkal, az import pedig 12-14 százalékkal bővül. Varga Mihály szerint a tár­sadalombiztosítás hiánya jö­vőre nagyjából hasonló lesz, mint az idén, tehát mintegy 70-80 milliárd forintot tesz ki. A kormány jövőre 2 százalé­kos reálbér-növekedést tart le­hetségesnek, s ehhez hasonlóan 2-3 százalékkal emelkedhet a nyugdíjak reálértéke is. A tervekben szerepel a vál­lalkozói terhek mérséklése is. Bár ennek pontos mértéke még nem ismert, Varga Mihály el­képzelhetőnek tartja a tb-járu- lék legalább 4-6 százalékpon­tos csökkentését. A PM a társasági és az álta­lános forgalmi adó esetében nem tervez komolyabb módosí­tást. A dohányáruk fogyasztási adója várhatóan emelkedni fog. Ä személyi jövedelemadó esetében minimális, 1-2 száza­lékpontos csökkenéssel számol a tárca, ugyanakkor átalakítják az adó szerkezetét. A kormány megfontolja, hogy szükséges-e fenntartani a befektetési adó- kedvezményeket. Átadták az M3-as autópálya új szakaszát Matrica, bérlet, kapu Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi minisz­ter kedden átadta az M3-as autópálya új, Gyöngyöstől Füzesabonyig tartó, 44 kilo­méteres szakaszát. Az M3-as szokatlanul rövid idejű, húsz hónapos projektje két ütemben valósult meg: fel­újították a már meglévő, Buda- pest-Gyöngyös közötti útsza­kaszt, illetve az említett 44 ki­lométeren új autópályát építet­tek. A teljes beruházás mintegy 36 milliárd forintba került, eb­ből 17,6 milliárd forint volt a hitel - mondta Répássy Attila, az Északkelet-magyarországi Autópálya-fejlesztő és -üzemel­tető Rt. vezérigazgatója. Az átadást követően Katona Kálmán kijelentette, hogy töret­len lendülettel folytatódik az M3-as építése, talán még gyor­sabban, mint tervezték. A fi­nanszírozásról hamarosan dönt a kormány. A közlekedési miniszter el­mondta: a tárca szeretné, ha a díjfizetés kezdetétől, január el­sejétől havi és éves matrica­vagy bérletrendszer működne az M3-ason. A matricával nem rendelkezőknek pedig az ese­tenkénti használatért kellene fi­zetniük a fizetőkapuknál. A le­hetséges tarifáról a miniszter annyit jegyzett meg: az keve­sebb lesz, mint amennyit most el tudunk képzelni, de több, mint amennyit szeretnénk. Támogatás sérülteknek. Egymillió-kétszázezer fo­rint értékű háztartási gépet ajándékozott a Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítványnak az Elektrolux jászberényi gyára. Az ajándékot jelképesen tegnap nyúj­totta át Budapesten, a Petőfi Csarnokban rendezett ünnep­ségen Takács János vezérigazgató Göncz Árpádnénak, az alapítvány elnökének. fotó: feb/diósi imre Elkészült az előterjesztés az ügyészség felügyeletének megváltoztatására A miniszter utasíthatja az ügyészt Az Igazságügyi Minisztériumban elkészült az ügyészség köz­jogi helyzetének megváltoztatására irányuló előterjesztés, amelyet az érintett intézmények körében egyeztetésre bocsá­tottak - jelentette be Somogyvári István, a tárca közigazga­tási államtitkára. Az alkotmány módosítását, valamint több törvény megvál­toztatását is igénylő tervezet szerint az Országgyűlésnek fe­lelős ügyészség státusa meg­változik: az ügyészi szervezet tevékenységéért a felelősséget a kormány viseli majd. Somogyvári felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a tervezet értelmében az igazságügy-mi­niszter csak a büntetőeljárást előrevivő, úgynevezett pozitív utasításokat adhatna a legfőbb ügyésznek, és indoklás nélkül nem mozdíthatná el állásából az ügyészség első emberét. A tervezet tartalmazza, hogy az igazságügy-miniszter kivételesen, indoklással ellá­tott egyedi utasítást adhat a legfőbb ügyésznek olyan in­tézkedésre, amelyet az ügyész mérlegelési jogkörében el­járva tehet. Az utasítás azonban nem irányulhat az ügyészi intézke­déstől való tartózkodásra, az eljárás lefolytatását akadá­lyozó ügyészi intézkedésre, továbbá vádemelés felőli dön­tésre, illetve nem érintheti az eljáró ügyész személyét. Mindez egyebek mellett azt je­lenti, hogy a legfőbb ügyész nem kaphat negatív utasítást, tehát az nem irányulhat pél­dául vádemelés mellőzésére, vagy vádejtésre. A miniszter normatív (azaz bizonyos ügyfajtákra vonat­kozó, irányelv jellegű), illetve egyedi utasításait is közzé kell tenni az Igazságügyi Köz­lönyben. A jövőben az igazságügy- miniszternek a kormányfő út­ján tett javaslatára az államfő nevezné ki a legfőbb ügyészt, határozatlan időre. Megbíza­tása pedig egyebek mellett ak­kor szűnik meg, ha méltat­lanná válik tisztségére, vagy ha nem teljesíti a szaktárca vezetőjének utasítását. Ezt a döntést bírósági úton meg le­het támadni. Az egészségügyi minisztérium ötven új mentőállomás telepítését tervezi Segítség 15 percen belül Megkezdődött az országban a sürgősségi betegellátó rend­szer korszerűsítése. Az idén erre a célra 300 millió forintot költhetnek, de a jövő évben már várhatóan 10 milliárdos ke­ret jut a fejlesztésre - jelentette be dr. Gógl Árpád egészség- ügyi miniszter kedden. A kormány a központi költ­ségvetés tartalékaiból 200 mil­lió forintot, a tárca 70 milliót, a Fővárosi Önkormányzat pe­dig 30 millió forintot adott e célra. A keret kétharmadát a fővárosban használják fel, ahol a katasztrófa- és sürgős­ségi ellátás terén a legtöbb za­vart tapasztalták az elmúlt he­tekben. A jövő évi 10 milliárd forin­tos fejlesztési keret része lesz az a 6,5 milliárdos világbanki hitel is, amelyre korábban pá­lyázatot írt ki a tárca. Gógl Árpád szerint ennek a pályá­zatnak nem csupán néhány ré­gió lesz a nyertese, hanem az egész ország, hiszen a sürgős­ségi betegellátásra fordíthatják a pénzt. A miniszter szerint a jövő hétre elkészül a mintegy ötven mentőállomás telepítésének terve, amelyhez a felszereltség javítása és a szakemberképzés megszervezése társul. Jövőre 1 milliárd forintot szánnak a mentésben kulcs­szerepet játszó - oxiológus, in­tenzív terápiás és anesztezio­lógus - személyzet tovább­képzésére. A fejlesztések és korszerű­sítések fő célja, hogy az egész ország területén lehetőleg 15 percen belül minden beteghez eljuthasson a mentő és a rá­szorulók minél előbb kórházi ellátásban részesülhessenek. Mindehhez régiós fejleszté­sekre van szükség, amelyek legfőbb központja az egyetemi székhelyeken kívül Győr és Miskolc lesz. Valamennyi ré­giós centrumot alkalmassá kell tenni arra, hogy a sürgős ellátásra szorulókat ne kelljen szakmai hiányosságok miatt „továbbküldeniük”. (németh) Ugyanannyiba kerül a cigaretta a boltban, mint a luxusétteremben Zárjegy helyett itt az adójegy A tegnaptól forgalomba hozott cigarettákon új zárószalagot, úgynevezett adójegyet találhatunk, amelyen feltüntetik a do­hánytermék árát. A különböző kereskedelmi egységekben csak ezen az áron lehet értékesíteni a dohányárut. A szeptember 1-jén érvénybe lépett jogszabály szerint az importált dohányáru csak az új adójeggyel ellátva árusítható. A hazai dohánygyárak által gyártott termékek közül csak azok kerülhetnek a régi zár­jeggyel a boltokba, amelyeket még augusztus 31-e előtt cso­magoltak. Az elkövetkező egy-két hó­napban tehát választhatunk a régi zárjegyes és az új adóje­gyes cigaretta között. Az adó­jeggyel ellátott termékeket azonban már csak az azon sze­replő árért árusíthatják. Ma már - elvileg - ugyanannyiért vásárolhatjuk meg cigarettán­kat a legkisebb trafikban és a legnívósabb szállodában. Simon Zoltán, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnokságának főosztályve­zetője elmondta:az új rendelet bevezetésére azért volt szük­ség, hogy a jövedéki és a for­galmi adót a dohánygyárak és az importálók azonnal megfi­zessék. A termék árát továbbra is ők határozzák meg az ilyen­kor szokásos összes költség, adó és nyereség figyelembevé­telével. Simon Zoltántól megtudtuk azt is, hogy az adójegy beve­zetése nem feltétlenül drágítja meg a dohányárukat. Ugyan­akkor, ha valamely exkluzív vendéglátóhelyen vásárolunk magunknak cigarettát, s törté­netesen az áru mellé a felszol­gálási díjat is felszámolják, a Vám- és Pénzügyőrség nem tehet semmit, feltéve ha a számlán a dohánytermék ára megegyezik az adójegyen lévő összeggel. Ellenkező esetben bírságot kell fizetni. H. Gy. Megalakult a TÉBÉKE. Az egészség- és nyugdíj-biztosítási „járulékforintok” nyomon kö­vetését tűzte ki célul a kedden megalakított Társadalombizto­sítási Érdek-képviseleti Egye­sület (TÉBÉKE). A civil fórum alkalmat kínál a tagoknak, hogy kifejthessék véleményüket az egészség- és nyugdíjbiztosítás ügyeiről, költségvetéséről. Az elnök már kampányol. A Magyar Szocialista Párt leg­alább olyan jól szeretne szere­pelni az októberi önkormány­zati választásokon, mint 1994- ben. Ennek érdekében felhasz­nálják a májusi parlamenti vá­lasztási kampány tapasztalatait is - mondta Horn Gyula párt­elnök kedden Szegeden. Szigorú etikai kódex. A frakciófegyelem fenntartásának többféle eszközét tartja elkép­zelhetőnek Isépy Tamás, akit a Fidesz képviselőcsoportja az etikai szabályok körvonalazá­sával bízott meg. Isépy pénz- büntetés kilátásba helyezésével bírná rá a frakció tagjait a rend­szeres parlamenti munkára. Aki pedig nem szavaz együtt a frakcióval, arra kizárás várna. MDF-es törvénytervek. A Magyar Demokrata Fórum or­szággyűlési képviselőcsoport­jának nagyvázsonyi ülésén ja­vasolták, hogy a kormány már szeptember elején terjessze a parlament elé a közbiztonsági csomag alkotmánymódosítást nem igénylő elemeit. Ugyan­csak egyetértett a képviselő- csoport az ügyészség kormány alá rendelésére vonatkozó elő­terjesztés benyújtásával. Parlamenti munkakezdés. Egy héttel a parlament őszi ülésszakának első ülése előtt számos törvényjavaslatot, be­számolót, valamint parlamenti megerősítésre váró nemzetközi szerződést juttatott el a képvise­lőkhöz az Országgyűlés Hiva­tala. Az előterjesztések között szerepel az államháztartási tör­vény módosítását indítványozó kormányjavaslat is. Az SZDSZ üzen Orbánnak. Az SZDSZ ismételten felszó­lítja a miniszterelnököt, hogy alkotmányos kötelezettségének eleget téve jelenjen meg az Or­szággyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén - közölte Kuncze Gábor frakcióvezető. A szabaddemokraták javasolják, hogy a költségvetési bizottság vizsgálja meg az adóhivatalnál a Simicska Lajos kinevezése után kialakult viszonyokat. Felfüggesztett szervezet. Jogerős ítélettel felfüggesztette a Szolidaritás Szakszervezet működését a Fővárosi Bíróság, helyt adva ezzel a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvá­sának. Rendszeresen kínzott apróságok A családon belül veszélyeztetett gyermekek száma az utóbbi években aggasztó méreteket öltött. Erről tanúskodnak a peda­gógusok, a védőnők és a gyermekorvosok megfigyelései. Egy országos felmérés szerint a 0-18 éves korosztály 10 százaléka szorul a gyermekvédelmi intézmények segítségére. Dr. Barkó Éva, az Országos Csecsemő és Gyermek-egész­ségügyi Intézet főorvosa szerint a bántalmazásnak kitett gyer­mekek 48 százaléka testileg és lelkileg elhanyagolt, ami egye­bek között éheztetésben, az or­vosi kezelések elmulasztásá­ban, a kellő felügyelet hiányá­ban nyilvánul meg. Minden negyedik gyermek rendszeres fizikai bántalmazás­nak van kitéve, minden ötödik a szeretet teljes hiányában nő fel. Ezek az apróságok állandó dur­vaság és fenyegetés közepette élnek. A bántalmazások több mint 5 százaléka szexuális jel­legű, ami a fiúkat és a lányokat egyaránt veszélyezteti. A bántalmazás lehet a felnőtt hirtelen haragjának, önkont- rollvesztésének egyszeri meg­nyilvánulása. Ám igen gyakran rendszeres kínzásról van szó, amely hosszú hónapokig, sőt évekig is eltarthat anélkül, hogy fény derülne rá. Á gyermek minden esetben kiszolgáltatott, hiszen függ a bántalmazótói. Megfélemlítés­sel, fenyegetéssel, megveszte­getéssel kényszerítik hallga­tásra, illetve életkora, állapota miatt nem képes tiltakozni. Országosan évente mintegy 15 ezer eset jut az orvosok tu­domására. Nem ritkán ütés, foj- togatás, égetés, sőt harapás nyomait fedezik fel. Az ügyészségi adatok szerint a bűncselekmények 1,2 százalé­kában kiskorú a sértett. Évente 100-300 a testi sértések és 16-32 a gyermekgyilkosságok száma. A városokban gyakrabban fordul elő fizikai és szexuális bántalmazás, amit többnyire idegen, ismeretlen személyek követnek el, míg vidéken az el­követő gyakran ismerős, csa­ládtag. Kistelepüléseken a gyermekek fizikai kizsákmá­nyolása, dolgoztatása okoz problémát, míg a városokban a koldulásra, lopásra, prostitúció­ra kényszerítés a gyakoribb. A bántalmazott gyermekek fizikai sérülései meggyógyul­hatnak, de lelkűk nem, életük többnyire hátrányosan alakul, ők is agresszív felnőttekké, olykor bűnözőkké válnak. A szakértők szerint ennek a „pokoli körnek” a megszakítása lehet az első lépés e súlyos tár­sadalmi probléma megoldására. Ezzel együtt felelősségié kell vonni a gyermekeket bántal­mazó felnőtteket, hatásosabbá kell tenni a gyermekvédelmet. Az iskola, a pedagógus pedig sokat tehet a családi életre ne­velés érdekében. Németh Zsuzsa Borbarát hölgyek. Civil szervezetet alapítottak a hegy nedűjét becsülő lányok, asszonyok Első Magyar Bor­barát Hölgyek Egyesülete néven. Tegnap Budapesten, a Magyar Borok Házában tartott, kóstolóval egybekötött tá­jékoztatójukon bejelentették, hogy szeptember 12-én meg­tartják első szüreti báljukat. fotó: feb/kallus györgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom