Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-12 / 214. szám
2. oldal Világtükör — Hazai tükör 1998. szeptember 12., szombat Fizetnek az oroszok. Az orosz bankok képviselői biztosítottak arról, hogy az októberi, novemberi és decemberi esedékességkor rendben fizetik a magyar bankoknak fennálló tartozásaikat - mondta Nyíri Iván, a Mehib és az Eximbank közös vezérigazgatója. Kifogás az ÁPV Rt. ellen. Vásárhelyi István, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságának SZDSZ által jelölt tagja kéri, hogy a vagyonkezelő szervezet működésével kapcsolatos törvényes kifogását helyezzék letétbe az illetékes cégbíróságnál, és szólítsa fel az ÁPV Rt. vezetőit eddig hozott döntéseinek megsemmisítésére. Cigány jelöltek. 370 helyen tűztek ki kisebbségi választásokat a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége kezdeményezései nyomán - közölte Náday Gyula elnök. A szövetség négy megyében állított megyei képviselőjelöltet, öt településen pedig polgármestert is jelölt. Nincs mit megbeszélni. A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke visszautasítja a képviselői beavatkozást, a rádió üzemi tanácsa pedig megdöbbenésének ad hangot amiatt, hogy Várhelyi András kisgazdapárti képviselő az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén a „Beszéljük meg!” című műsor megszüntetését kezdeményezte. Sziámi ikrek Szegeden. Az orvosok bíznak abban, hogy műtéttel szétválasztható az a sziámi ikerpár, akik a romániai Kisperegről kerültek a szegedi gyermekklinikára. A hasuknál és a mellkasuknál összenőtt három hónapos Melindát és Izabellát kedd óta vizsgálják az orvosok. A nemzeti kisebbségi felső- oktatásnak is meg kell teremteni a törvényi alapjait, bár emellett a multikulturális egyetemek koncepciója is értékes lehet - közölte bukaresti látogatását befejezve Bécsben Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségi főbiztosa. Beperelte Trevor Rees-Jones testőr, a Diana halálát okozó párizsi autóbaleset egyetlen túlélője a hercegnő barátja, az egy évvel ezelőtti balesetben szintén életét vesztő Dodi al- Fayed apját, Mohamed al- Fayedet, mert a milliomos csak a szerencsétlenséggel kapcsolatos ügyvédi költségek első részletét fizette ki neki. Lelőtte nyolc társát egy orosz matróz az északi flotta egyik tengeralattjáróján. A közép-európai gondolat pártján Orbán Viktor kétoldalú találkozókat is tart Prágában Prágában megnyílt a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) kormányfőinek csúcstalálkozója mind a hét tagállam - Bulgária, Cseh-, Magyar- és Lengyelország, Románia, Szlovákia, valamint Szlovénia - részvételével. A magyar küldöttséget Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, a delegáció tagja Chikán Attila gazdasági miniszter, Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára.- Számunkra a találkozónak közép-európai összefüggésein túl kétoldalú jelentősége is van - nyilatkozta a tanácskozás megkezdése előtt Orbán Viktor. A fórumra Prágába érkezett miniszterelnököket a Cemín- palotában Milos Zeman cseh kormányfő üdvözölte, majd zárt ajtók mögött röviddel dél előtt megnyílt a tanácskozás.- A magyar kormány hisz a „közép-európai gondolatban”, s a CEFTA ennek a szándéknak az egyik konkrét megvalósulása - jelentette ki az értekezleten. Ä magyar álláspont szerint a CEFTA keretein belül 2000-ig kellene teljes mértékben liberalizálni az ipari termékek kereskedelmét. Az agrárszférában a magyar miniszterelnök szerint „feszültség” észlelhető, ezt orvosolni kell. Meg kellene gyorsítani a minőségi bizonyítványok kölcsönös elfogadását is. A miniszterelnök reagált a szlovák kormány azon döntésére is, hogy péntek délben behozatali tilalmat rendelt el a magyar gabonára. Orbán szerint ez „különösen kínos” ügy. Milos Zeman azt hangsúlyozta: kormánya igen időszerűnek látja a visegrádi együttműködés felújítását, amely meggyőződése szerint nem ellentétes az euro-atlanti integrációs törekvésekkel. A nap végén Orbán Viktor megjegyezte: a tanácskozás első felében a magyar és a cseh felszólalást leszámítva csupa olyan javaslat hangzott el, amely ellentétes a szabadkereskedelem gondolatával. Orbán Viktort a Cernín-palotában fogadta Milos Zeman cseh kormányfő FOTÓ: feb/reuters ISÄ8. lü&fitúinSar Sí~M7. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Őszi nyereményeső! ATvr-hét és a Gyöngy közös fődíja egy Daewoo Tico A hét sztárja: Bili Pullman Ki elölről, ki hátulról... Sylvester Stallone a Forma-1 világában A Campell lány magánháborúja Halle Berry keserédes otthona Tvr-hét - a műsorújság Már a jelölés híre is gyógyítólag hatott a rubelre Primakov az új kormányfő Az orosz Állami Duma 315 igen és 63 nem szavazattal, csekély tartózkodással megválasztotta kormányfőnek Jevgenyij Primakovot. Még jelöltként az ügyvezető külügyminiszter péntek reggel - az esti szavazás előkészítéseként - az Állami Duma frakcióival, valamint Gennagyij Sze- leznyov alsóházi elnökkel folytatott tárgyalásokat a dumában. Jevgenyij Primakov gyakorlatilag már kinevezett kormányfőnek tekinthető: így csaknem húsz nap bizonytalanság után Oroszországnak végre van esélye cselekvőképes kormány megalakítására, amely számíthat a törvényhozás két házának támogatására. A duma hét frakciója közül hat előre jelezte, hogy támogatja a jelöltet, csak a Liberális Demokrata Párt utasította el. A rubel pénteken tovább erősödött a dollárhoz képest. Az orosz fizetőeszköz árfolyama már csütörtökön emelkedni kezdett azután, hogy Borisz Jelcin bejelentette: külügyminiszterét jelöli a kormányfői posztra. Á pénzvilág véleménye azonban megoszlik arról, hogy a központi bank élére korábbi elnökét, Viktor Geras- csenkót javasolják. Oroszország veszélyes mezsgye közelében járt, súlyos politikai válság küszöbére érkezett, de bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a kompromisszumra - jelentette ki pénteki tévébeszédében Borisz Jelcin, aki a tegnapi duma-szavazás előtt a Kremlben még egy megbeszélést folytatott Primakovval, s találkozott Viktor Csemomirgyin ügyvezető kormányfővel is, aki támogatásáról biztosította utódját. A miniszterelnök-jelölt szerint Oroszországot az a veszély fenyegeti, hogy darabokra szakad. A duma péntek délutáni ülésén, amikor kormányfői megbízatásáról döntöttek, elismerte: egyelőre még nincs kész programja a válság megoldására, hiszen mindössze egy nap telt el a jelölése óta, így érthetően nem volt ideje az intézkedések kidolgozására. De megígérte: kormánya folytatni fogja a megkezdett reformokat, mert anélkül nem lehet legyűrni a válságot. Közölte: ha a duma megerősíti kormányfőként, a kommunista Jurij Maszljukov- nak miniszterelnök-helyettesi tisztséget kínál. Azt is vállalta, hogy javasolni fogja a START- II ratifikálását az alsóháznak. Primakov személye világszerte megosztja a véleményeket: egyesekből pozitív visszhangot váltott ki, mások viszont kétkedésüknek adtak hangot. A japán kormányfő örömmel fogadta a hírt, mert ezzel - Obu- csi Keidzo reményei szerint - „Oroszország túljuthat a politikai válságon”. Primakov - mint mondják - nagyon jól ismeri Japánt, külügyminiszterként Kínával és Japánnal is javította a kapcsolatokat. Várakozások szerint előbbre léphetnek a japán-orosz békeszerződés megkötését célzó tárgyalásokon. Izraelben aggódnak amiatt, amit Primakov miniszterelnöksége jelent majd a közel-keleti térség számára. Elemzők szerint olyan ember, aki több elfogult könyvet írt az izraeli-arab konfliktusról, Szaddám Húszéin iraki vezető személyes barátja, és több órát fordított a Háfez Asszad szír elnökkel való tárgyalásokra, mint a legtöbb más politikus, nem tekinthető Izrael legjobb barátjának. Fundamentalista célok Igazabb hitűeknek kell lenniük Az erély mit sem segít, az iszlám terror társadalmi és politikai okait kell megszüntetni - mondják a szakértők. A fundamentalista szélsőségesek legfrissebb rémtettét - kilenc iráni diplomata afganisztáni meggyilkolását - az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélte. A világszervezet illetékes testületé sürgős vizsgálatra szólított fel, a bűnösöket pedig bíróság elé akarják állítani. A térségben éleződő feszültség óriási fejtörést okoz a nemzetközi közösségnek. Az események tükrében most már egyre nyilvánvalóbb, hogy a fundamentalista terroristákat olyan katonai csapással sem lehet eltéríteni céljaiktól, mint amikor legutóbb Washington megtorlásul Szudánt és Afganisztánt bombázta. Mohamed tanításainak legelszántabb hívei nagyra törő célokat tűztek maguk elé: most már nemcsak a muzulmánok lakta országokban akarnak (még ott is, ahol kisebbségben vannak) muszlim társadalmakat kialakítani, hanem maguknak az iszlámoknak is „igazabb hitűeknek” kell lenniük. Legtöbbjük elutasítja Izrael állam létét, és a Nyugattal „megalkuvó” szaúd-arábiai uralkodóházat is meg akarja dönteni. Azaz kibékíthetetlen az ellentét az amerikai és a nyugati politikai érdekekkel. Nemere István: Szomszédom a halál (23.)- Állj! - szólt közbe mosolyogva a lány. - Nekem spanyol útlevelem van, és ha nagyon kell, lököm a szöveget katalánul is. Roland vállat vont.- Rendben van, de ha lehet, ne csináljatok nagy zajt. Nem kell felégetni a fél várost.- Jó, de a mulatóért nem felelek - mondtam jelentőségteljesen. Roland vállat vont.- No jó... halljuk a terveket! Első lépésként béreltünk még egy kocsit. így már három jármű állt a rendelkezésünkre. A kölcsönzőből kapott kulcsokat lemásoltattuk, mindegyikből volt három-három példányunk. Aztán szóltam a fiúknak, gyűjtsenek be üres whiskysüvegeket. Másfél napunk marad min1 denre. Kiringa a nagy bulit szombat estére időzítette. Az előző este egy részét ismét Lir- ránál töltöttem. Addigra összeszedte, amit kellett. A füvek az ősi mazimbai varázslás, de egyben orvostudomány eszközei voltak. Mire odaérkeztem, Lirra kifőzte a levüket. Nem kellett sokat finomítani a fél- üvegnyi keveréken. A kicsit barnás folyadéknak nem volt szaga, és az íze is kevéssé volt jellegzetes. Négy, zsebben hordható lapos üvegbe töltöttem belőle, nem túl sokat. Aztán feltöltöttem whiskyvel.- Mi lesz velem? - kérdezte az asszony szomorkás mosoly- lyal.- Túl jól tudsz franciául ahhoz, hogy éhen halj. Van még egy napod. Igaz, az szombat, de te nem ismersz lehetetlent. Add el a házadat, és gyere velünk.- Hová? - mosolygott szomorúan.- Akárhová, még Párizsba is. Vagy a szomszéd országba, ott is szükség van franciatanárokra. Ott is vannak gimnáziumok...- De azoknak már van igazgatójuk - hozzám bújt, mint aki búcsúzik. Sokáig álltunk a sűrűsödő afrikai éjszakában, és hallgattuk egymás szíve dobogását. Másnap reggel három csoportra osztottam a fiúkat, és mindegyiknek kiadtam az egyik kocsit.- Üljetek be, kirándulunk - mondtam az elsőnek, a többiek addig a szállodában lazíthatnak. Dino, Elisa és Roger volt az egyes számú csapat. Megmutattam nekik, hogyan jutnak el a mulatóból a délen várakozó bárkáig. A folyami kikötőbe nem olyan nehéz eltalálni nappal - de nekik majd este kell robogniok. És senkitől sem kérdezhetik meg: tessék mondani, merre van a bérelt hajónk...? Az öreg hajós a helyén volt. Egy újabb előleggel erősítettem meg szerződésünket. Csak annyit mondtam neki, ma este okvetlenül legyen a helyén, alighanem éjszakai halászatra indulunk, és nem is kevesen leszünk. Hogy pontosan mikor érkezünk, nem tudtam megmondani, de céloztam rá, hogy vendégeim és én először egy nagyot mulatunk valahol, és csak utána érkezünk. így ne csodálkozzon, ha még éjfélkor sem leszünk sehol. Másodszor is elvittem oda egy csoportot - Eric, a kopasz légiós volt a főnök, Will és Paul a legénysége. Ők is megtanulták - mind a hárman - hogyan vezet az út a folyami kikötőnek abba a részébe. A harmadik csapatot - bár nem igazán akartam, de mit tehettem volna? - Roland vezette. Rogert és Heinzet osztottam melléje. Rogernek van egy kis esze, de külön is szóltam neki: ne hagyja, hogy ez a titkosszolgálati alak félrevigye az akciót. Én a csoportokon kívül álltam, és a végén azt mondtam nekik:- A csoportnak adott kocsi egy-egy indítókulcsát osszátok el egymás között. Nagy lesz a riadalom és a felfordulás, lehet, hogy valaki elkésik a saját kocsijáról, vagy más okból nem jut oda... Áki elsőnek éri el a járművet, azonnal üljön a volánhoz, és kapcsolja be a motort. Amint teljes a létszám, vagyis ott vannak mind a négyen, rögtön induljon a kikötőbe!- Négyen? - kérdezte Will, mint akinek nehéz a felfogása, aztán a homlokára csapott. - Ja, igen, persze. Négyen.- Az egyes csoport „embere” Milos Petrovic. Eric, a tiétek Svetozar Zagubié, és értelemszerűen, Roland, a tiétek Aleks Mitrovic. Amikor elhangzott a név, ismét őt figyeltem. Az egyik keze ökölbe szorult. Az ördögbe!- Én majd a többi dolgot intézem. Heinz, megvan a benzin?- Igen, vagy húsz liter egy kannában. És minden autóban tele a tank, nehogy meglepetés érjen bennünket. (Folytatása következik.)