Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-29 / 202. szám

Surányi szerint erős a forint Hétvégi kormányülés Balatonöszödön Október 1-jétől 0,8 száza­lékról 0,7 százalékra csökken a forint havi csúszó-leértékelésének üteme - jelentette be a jegybankkal egyetértés­ben meghozott döntést Orbán Viktor miniszter- elnök a szombati balaton- öszödi kormányülést követően. Az oroszországi gazdasági vál­ság érzékenyen érintette a bu­dapesti tőzsdét, de a magyar gazdaságra nincs olyan hatása, ami árfolyam-politikai lépése­ket tenne szükségessé. Az el­múlt 50 nap gazdasági folya­matai és gazdaságpolitikai in­tézkedései lehetővé teszik a le­értékelési ütem további csök­kentését - hangoztatta Orbán Viktor. A miniszterelnök a forint erősödését jósolta a következő hetekre. Surányi György, a Ma­gyar Nemzeti Bank elnöke ezt megerősítve leszögezte: a leér­tékelési ütem mérséklése fékezi az inflációt. Ez kedvezően hat majd az exportőrök versenyké­pességére is. A decemberi inflá­ciós index a jegybankelnök sze­rint tíz év óta az idén lesz a leg­alacsonyabb, 13-14 százalék. Chikán Attila gazdasági mi­niszter elmondta: megvizsgál­ják, milyen módon segíthetné­nek az oroszországi válság mi­att nehéz helyzetbe került ma­gyar cégeknek. Ha kedd, akkor új az ezres Nem ér majd kevesebbet, csu­pán a mérete kisebb és időt- állóbb az anyaga az új bank­jegysorozat következő címleté­nek. Az új ezerforintost szep­tember 1-jétől hozza forgalom­ba a Magyar Nemzeti Bank. Elő­oldalán Mátyás király arcképe, hátoldalán a visegrádi királyi palota kútja és egy corvina-mo­tívum található. A 60 millió da­rab régi típusú ezerforintos bankjegy cseréjé­hez azonban idő kell, ezért 2000. szeptember 1-jé- ig még forgalom­ban maradnak azok is. A bevo­nási határidőt kö­vetően a Magyar Nemzeti Bank, a hitelintézetek, a posta pénztárai a régi ezerforintos bankjegyeket 2002. szeptember 1-jéig váltják be törvényes fizetőeszközre. Az új bankjegy tartalmazza a vízjelet, a biztonsági szálat, a rejtett kép- és illeszkedőjelet, viszont nincs rajta a hologram hatású fémcsík. Holnap reggel becsöngetnek Már csak egyet, a szeren­csésebbeknek kettőt kell aludni ahhoz, hogy diák és tanár egyaránt elindul­jon a sokaknak kedves, másoknak viszont csep­pet sem hiányzó iskolába. A héten több mint másfél mil­lió diáknak és 150 ezer tanító­nak, illetve tanárnak ér véget a szünidő. A tavalyi tanévkez­déshez képest idén csaknem 35 ezerrel kevesebb gyerek ta­nul majd a padokban. A lét­számcsökkenés folytatódik. Arra a közel 124 ezer kisisko­lásra, akik először lépik majd át az iskola kapuit, 3-10 ezer fo­rintot kellett költeniük a szülők­nek. Az összeg a tankönyvcso­magok árát is tartalmazza. Pon­tos számadatot nem sikerült megtudnunk, hiszen a kíván­ságlista nem egységes, a köve­telmények intézményenként változnak. A tanmenetbe az idén már nem fog beépülni a hitoktatás, il­letve az erkölcs-etika, mert sok kifogás vetődött föl, főleg az egy­házak részéről. (haszon) „Tovább a reformok útján” Felvásárlási láz tört ki Oroszországban Moszkva nem fordít hátat a reformpolitikának - jelen­tette ki a kijelölt orosz miniszterelnök. A Nemzetközi Valutaalap következetes gazdaságpolitikára szólította fel az új orosz kabinetet. Viktor Csemomirgyin egy né­met lapnak nyilatkozva kifej­tette: hazája nem akar vissza­térni a szovjet múlt gyakorla­tához. „Az orosz nép piacgaz­daságot és demokráciát akar”- hangsúlyozta az ügyvezető kormányfő. Ugyancsak a Welt am Sonntagban adott hangot az orosz válsággal kapcsolatos aggodalmának a német kan­cellár. Helmut Kohl drámainak minősítette a helyzetet, értésre adva egyúttal, hogy bízik a ki­jelölt új miniszterelnökben. Problematikusnak mondta azt a körülményt, hogy az orosz parlament nem igazán híve a reformoknak. Oroszországban valóságos felvásárlási láz bontakozott ki: az emberek mindenáron sza­badulni akarnak rubeljeiktől, s ha már dollárt nem tudnak vá­sárolni - a zöldhasú feketepiaci árfolyama néhol a húsz rubelt is eléri -, akkor kisöprik az üz­letek polcait. A Vecsernyaja Moszkva című lap szerint az orosz főváros egésze „leltár miatt zárva” van, az üzletek jó része szünetelteti az árusítást. Az orosz bankok ezen a hé­ten körülbelül egy tonna rúd­aranyai adtak el a lakosság­nak, s a várakozások szerint ugyanekkora mennyiségnek lesz keletje a jövő héten is. Mi­vel az év elejétől a mostani pénzügyi válság kezdetéig összesen háromszáz kilo­gramm aranyat vásárolt a la­kosság Oroszországban, a megélénkült kereslet azt jelzi, hogy a .rubel értékvesztésétől megrémült lakosok egy része igyekszik az értékállónak te­kintett. aranyba menekíteni pénzét, minthogy dollárt a bankok pénztárainál már nem kapnak. Az „aranyéhség” miatt a ha­tóságok aranyérmék készíté­sét tervezik: ennek teljes ösz- szege elérheti az egymilliárd rubelt. Kartúmban nem gyártottak mérges gázt Nem szolgált harci vegysze­rek előállítására az a kartú- mi üzem, amelyre az Egye­sült Államok robotrepülő­gépekkel csapást mért. Ezt a megállapítását a münche­ni Focus című hetilap Wemer Daume szudáni né­met nagykövet jelentésére alapozza, amelyet a táma­dás napján küldött Klaus Kinkel külügyminiszternek. Az elpusztított gyárban sem növényvédő szert, sem műtrágyát nem állítottak elő, hanem túlnyomórészt emberek gyógyítására való orvosságokat készítettek - áll a diplomata feljegyzésé­ben. Az Egyesült Államok azt gyanította, hogy az üzemben a veszedelmes VX- ideggáz előállításához szük­séges alapanyagokat is gyár­tottak. A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) küldöttgyűlése felkéri a kormányt, hogy készítsen elő egy, kizárólag az MVSZ működéséről szóló törvényjavaslatot - hangzott el szombaton, a szervezet háromnapos küldöttgyűlésének második napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Csoóri Sándor elnök szerint a törvénynek lehetővé kellene tennie, hogy az MVSZ hasonló önállóságot kapjon, mint például a Magyar Tudományos Akadémia. Ez olyan anyagi hátteret jelenthetne a hatvanadik születésnapját ünneplő szövetség számára, amely nem függ az Országgyűlés és a kormány évenkénti döntésétől. Vonatszerencsétlenség Összeütközött két vonat Nagymaros és Zebegény között szombat délután. A Nyugati pályaudvartól Szobig közleke­dő személyvonat utolérte és belero­hant a Budapest, Keleti pályaudvarról Malmöbe tartó Csárdás InterCity vo­natba. Beznoszka László, a MÁV fő- menetirányítója szerint három sze­mélykocsi és a mozdony felborult. A 14 könnyebb és 3 súlyos sérültet - köz­tük a mozdonyvezetőt - kórházba szál­lították. A balesetet - az első feltevések szerint - műszaki probléma okozta. A közlekedési és a belügyminiszter azonnal a helyszínre sietett. Diana-évforduló Szombaton már több százan zarán­dokoltak el a néhai walesi hercegnő egykori londoni rezidenciájának ka­pujához, hogy megemlékezzenek Di­ana halálának közelgő első évfordu­lójáról. A Kensington-palota előtt máris virágok, játékok, emléktár­gyak, koszorúk, levelek halmozód­nak, jóllehet az évforduló csak hét­főn lesz. Isztambuli tüntetés Száz embert vett őrizetbe a török rendőrség szombaton. A tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy letartóztatott hozzátartozóik nyomtalanul eltűntek, és évek óta nem adnak számot róluk az illetékesek. Koszovói felhívás Egységre és összefogásra szólították fel a koszovói albánokat a tartomány függetlenségéért harcoló gerillák. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) állítása szerint a szerb belbiz­tonsági erők a koszovói hadműveleti területeknek csak hetven százalékát foglalták el. Korábban olyan adatok láttak napvilágot, hogy az UCK a tarto­mány területének néhány százalékára szorult vissza. Kongresszus előtt Ha a politikai elit megegyezésre, ki­egyezésre törekszik, akkor meghiú­sulhat az MSZP baloldali néppárttá válása - közölte Hámori Csaba, az MSZP Baloldali Tömörülésének alel- nöke szombaton. A tömörülésnek a szocialista párt feladataival személyi és szervezeti megújításának kérdése­ivel foglalkozó tanácskozásán kije­lentette: „Határozottan le kell szö­gezni, hogy a pártelnök és a frakció- vezető nem lehet ugyanaz.” A politi­kus szerint ezek a posztok megoszt- hatóak Kovács László és Nagy Sán­dor között. Éleződő plakátcsata A látszat csal: nem Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellárjelölt fogát mossák. A szeptember végi német vá­lasztásokra készülve gyakran ragaszt­ják át a plakátokat az egymással ver­sengő pártok. Országos vadásznapok Magyarországon a vadászati turizmus és vendégfogadás lehetőségei európai mércével is kiemelkedőek, hiszen a Kárpát-medence adottságai a nagy- és apróvadak számára egyedülállóak - hangoztatta Szabadi Béla, az agrártár­ca politikai államtitkára szombaton Veszprémben, az Országos vadászna­pok megnyitóján. Hidegháború A szabaddemokraták követelik a „belpolitikai hidegháború” leállítá­sát, valamint azt, hogy az állami és gazdasági apparátusokba ne ültesse­nek több pártkatonát - jelentette ki Magyar Bálint pártelnök, az Orszá­gos Tanács szombati ülését köve­tően. A tanács Béki Gabriella szemé­lyében új elnököt választott. Az el­nökség tagja lett Bálint György, Hankó Faragó Miklós, Lévay Levente és Szigeti István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom