Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

A fő-zeneigazgató az irodában is fejen áll Vásáry Tamás megszállottan hisz a jóga fiatalító erejében Aki nem tudja, hogy hatvanöt éves, legfeljebb negyven­nek véli. Vásáry Tamás, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának fő-zeneigazgatója nem titkol­ja, hogy minek köszönheti bámulatra méltó erőnlétét: környezetében mindenki tudja, hogy megszállott jógás, és néha még ebéd helyett is vitamincseppeket, tablet­tákat szed.- Mi keltette fel az érdeklődését a jóga iránt?- Huszonhárom éves voltam, amikor Svájcba kerültem, és zongoraművészi karrierem kezdetén orvoshoz kellett fordul­nom - meséli Vásáry Tamás. Fáradékony voltam, gyengének éreztem magam és egy szélfuvallattól is megfáztam. Háziorvo­som semmiféle szervi problémát nem talált, de azt tanácsolta, kezdjek el jógázni. Szerencsére ez számomra nem jelentett kü­lönösebb megerőltetést, mivel gyermekkoromban már meg­próbálkoztam ezzel a „sporttal”. Megtudtam, hogy Zürichben lakik az indiai jóga egyik nagy hírű mestere, Salvarez Yasudian. Ő segített elsajátítani a jóga fortélyait. Hetente jár­tam az óráira, de ma már egyedül végzem a gyakorlatokat, amikor csak időt tudok rá szakítani. Még a rádióbeli irodám­ban is van egy takaró, ami alkalmas egy-egy fejenállásra.- Milyen változást hozott életében a jóga?- Egyre erősebbnek, energikusabbnak éreztem magam, és mai kondícióm - úgy vélem - fölülmúlja a tíz évvel ezelőttit is. Ha nagyon fáradt, kimerült vagyok, egy fejenállás, egy gyertya remekül felfrissít. Ilyenkor ugyanis javul az agyi és a nyaktáji vérkeringés, miközben a szív megpihen. Ezekre a gyakorlatok­ra egyébként valóban érvényes a régi szlogen, hogy „időseb­bek is elkezdhetik”: szüléimét hatvanéves korukban sikerült rábírnom a jógázásra, a belga királynő pedig elmúlt nyolcvan, amikor rákapott a fejenállásra. Mielőtt azonban az olvasók is nekilátnának, meg kell jegyeznem, hogy nagyon óvatosan, fo­kozatosan kell elkezdeni. Soha nem szabad erőltetni egyetlen mozdulatot sem. Természetesen a jógában is csak a rendsze­resség hozza meg a remélt erőnléti javulást.- A jóga és a vitaminfogyasztás mellett mit tesz még az egészsége érdekében?- Fiatalkoromban gyakran betegeskedtem, és észrevettem, hogy amikor húst fogyasztok, állapotom rosszabbra fordul. Nem lettem vegetáriánus de hat tehetem, inkább halat eszem. Nem vonok meg magamtól semmit, ami jól esik, így időnként alkoholt is fogyasztok, ugyanakkor renge­teget - napi három-hat órát - sétálok. Sokszor még a partitúrákat is az erdőben járva tanulom. Ilyenkor nemcsak a jó levegőt és a mozgást élvezem, hanem a zöld szín rengeteg árnyalatát is, ami a természet­ben körülvesz, és szerintem ugyancsak jótékony hatású. Németh Zsuzsa Szüleit hatvan­korukban sikerült rábír­nia a jógá- a belga királynő pedig elmúlt nyolc­van, amikor rákapott a fejenállásra a pesti utcáról Tarka divatöüetek A nyári napok beköszöntével ismét kivirult a pesti aszfalt, szinte divatbemutatóval ér fel figyelni a munkába siető, sétáló vagy kirakatokat nézegető lányokat-asszonyokat. E tarka szabadtéri felvonu­lásnak egyetlen jellemzője van: a változatosság. Az idei módi valóban sokszínű, szinte minden divatos­nak számít. A hosszú, a rövid, a szűk és a bő épp­úgy, mint a halvány vagy élénk színek. Néhány jel­legzetes „modell” a budapesti utcáról talán mégis segít eligazodni a zavarba ejtő sokféleségben. 1. A sokzsebes nadrágszoknya a turista diáklányok népsze­rű és felettébb praktikus viselete. 2-3. A hivatalba igyekvő fiatal nők leginkább a kétrészes összeállításokat kedvelik. A szoknya vagy a nadrág legtöbb esetben hosszú, a blúz érdekes fazonú. Például olyan, mint a rajzon látható fehér selyem hosszú gallérral, áthajtott ele­jével, mely hátul masnira van kötve. 4. A finom, elegáns, középkorú hölgyek jellemző öltözete a ba­rackszínű vászonblézer bézs­barna szoknyával. 5. Strandra induló fiatal lányok­nak ezt a virágos vászonruhát ajánljuk, amit fehér gallér és zsebfedők tesznek még üdébbé. A TERMÉSZETGYÓGYÁSZ TANÁCSAI DR. TÖRÖK SZILVESZTER Fiatalkori vérszegénység A mai fiatalok között igen sok a vérszegény, népiesen szólva sápkó­ros. Mindenekelőtt célszerű a beteg gyerek étrendjét átalakítani, nagyobb szerepet kell kapnia a tejnek és tejtermékeknek. A sárga és piros színű gyümöl­csökben és zöldségfélékben (szeder, málna, cseresznye, sző­lő, banán, kukorica, paprika, hagyma) sok a nélkülözhetet­len vitamin és ásványi anyag, ezért ezekből lehetőleg minél többet etessünk velük. Jó hatást fejt ki, ha a beteggel ebéd és vacsora előtt egy- egy evőkanálnyi mézben főzött fokhagymát itatunk. De ké­szíthetünk számára erdei szamóca leveléből teát, amit tejjel, tejszínnel és mézzel ízesítünk. Vagy szárított csipkebogyó húsából főzött teát, amelyet főétkezés után kortyolgatva kell elfogyasztania. Egy nagyon ősi recept szerint valamikor fekete retek levét itatták a gyerekekkel, mégpedig úgy, hogy a retket nem húz­ták ki a földből. Ezt a következőképpen csinálták: a retek te­tején jókora mélyedést vájtak, ahová a termés leve szivár­gott. Ezt a levet kellett a nap folyamán elfogyasztani. Amikor már nem képződött lé, akkor áttértek a következő retekre. Dühöng a nyár, de jó ha tudja. Szomjúság ellen citromos lé Amikor a hőmérő higanyszála a 30 foknál is maga­sabbra kúszik, nagyon vágyunk egy kis belső „hű­tővízre”. De mi is csillapítja szomjunkat? Sokan kivesznek egy üveg sört a hűtőszekrényből. Ez tényleg jobb szomjoltó, mint a szénsavas ásvány­víz. Mégis van ennél jobb! A legjobb a hőségben a csapvíz némi citrommal - állapították meg az olaszok. A benne rejlő sav először is a nyelv ízlelőbimbóin lévő cukor és só ízét veszi el, s ezáltal a szomjúságot csillapítja. A citromos lé egyidejűleg újra visszaállítja a vér PH- értékét, ami a folyadékhiány következtében felbo­rult. Vigyázat! A túlságosan sok citrom ellenkező hatást vált ki és szomjúságot okoz. Az enyhén keserű italok szintén jó szomjoltók. Ezért népszerű a nyári kánikulában a cukor nélkü­li, keserű tea és a sör. Aki tartósan szeretné szom- ját csillapítani, kerülje a szénsavas, illetve a cukro­zott italokat. A limonádék nemcsak hizlalnak, de a szomjúságot is fokozzák. Ezeknél egy pohárka hideg, száraz fehérbor is jobb. íme, a szomjoltó nedűk sorrendje: 1. hideg, cit­romos víz 2. hideg víz 3. cukor nélküli tea 4. sör 5. szénsavas ásványvíz 6. frissen facsart, cukrozat- lan narancslé 7. száraz fehérbor 8. tonik 9. hideg tej 10. limonádé 11. édes gyümölcslé. Furfangok Tisztító a kAvézacc A grillsütő rostélyát a leg­gyorsabban és leghatéko­nyabban a zacc tisztítja. Szórjuk a zaccot a még forró vagy langyos ros­télyra, és dörzsöljük át. Az eredmény meghök­kentő lesz. Elnémított cipő Ha recseg a cipő, kenjük be talpát és szegélyét me­leg lenolajjal. A néhány­szor megismételt kezelés után a lábbeli nemcsak elnémul, de a talp lénye­gesen tartósabb is lesz. Szakállas ötlet Kevesen tudják, hogy az egyik leghatásosabb kár- pittisztitó a borotvahab. A habot száradás után dörzsöljük enyhén ned­ves kendővel. Nem hagy gyomot Nyaranta sok gondot okoz a kerttulajdonosok­nak az aszfaltos vagy kö­vezett utat elcsúfító gaz. A dudva hosszú időre el­tűnik, ha forró, sós vizet öntünk a kövezetre vagy egyszerűen száraz sóval hintjük fel. Körömnyi segítség Ha a bútorfogantyú lö­työg, becsavarozás előtt kenjük be körömlakkal. Száradás után a gond tel­jesen megszűnik. Hagymázas tipp Aranyozott kép- és tükör­keretet félbevágott hagy­mával tisztíthatjuk meg. Ha megszáradt, puha ronggyal fényezzük át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom