Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-17 / 192. szám

4. oldal Megyei Körkép — SZEKSZÁRD, BÁTASZÉK És KÖRNYÉKE 1998. augusztus 17., hétfő A csatáriak tiltakoznak A szekszárdi történelem is ismétli önmagát. Evekig húzódott annak idején a hajléktalan szálló, majd még tovább az átmeneti női szálló ügye. Az előbbi mindenki meg­elégedésére megoldódott, az utóbbi még nem. Kapcsoló­dik a két történet ugyanah­hoz a csatári épülethez is, aminek a sorsa ugyancsak viszontagságosnak bizo­nyult. Többféle közösségi célt szolgált régen az épület. Aztán az elmúlt nyolc évben már sokféle funkciót szán­tak neki, de egyikből sem lett semmi. Márpedig a nem használt épület csak romlik. Megpróbálták eladni is, sőt, egyszer még munkálatok is kezdődtek, de aztán kide­rült, hogy akinek eladták, nem fizetett. Mások úgy tudják, hogy aki meg fizetett volna, annak nem adták. Igaz, kevesebbet kínált érte, mint a meghirdetett ár volt, de többet, mint amennyiért a későbbi vevő megkapta. A Csatári út 70 szám alatti épület környezetében élőknek a közelmúltban ju­tott tudomására, hogy a vá­ros anya-gyermek átmeneti női szálló kialakítására pá­lyázatot nyújtott be állami támogatásra, s a szállót eb­ben az épületben akarják megvalósítani. A lakók azt kifogásolják, hogy tudtuk és beleegyezé­sük nélkül akarják oda tele­píteni ezt a szociális léte­sítményt, amitől nyugalmu­kat féltik. (Ez csak részben igaz, a közvetlen szomszé­dok ugyanis aláírták az elvi építési engedélyt, anélkül, hogy elgondolkoztak volna annak következményein). Ettől függetlenül úgy vélik, hogy mások hozzájárulását is ki kellett volna kérni, mért szintén a létesítmény közvetlen közelében laknak. Természetesen nem az anyáktól vagy a gyerekektől féltik a nyugalmat, hanem az esetleg ott megjelenő ag­resszív férjektől, élettársak­tól, akik elől az anyák elme­nekültek. Arra is hivatkoz­nak, hogy a korábbi vita al­kalmával ígéretet kaptak arra, hogy tudtuk nélkül nem tervez az önkormány­zat oda a hajléktalan szálló­hoz hasonló létesítményt. Úgy vélik, hogy ingatlanjaik értékét csökkenti a szálló megvalósítása. Az aláírást gyűjtők azt mondják: Ne a mi kárunkra tegyen jót a képviselőtestület. Véradás volt Bátaszéken Bátaszéken az idén második al­kalommal szervezett kiszállá- sos véradást a megyei kórház vértranszfúziós állomása a na­pokban. Az egész napon át tartó munkában az állomás egy or­vosa és kilenc dolgozója vett részt. A véradáson zömében bá- taszékiek vettek részt, rajtuk kívül néhány alsónyéki és pör- bölyi is jelentkezett, hogy vért kíván adni. Összesen 113-an je­lentek meg, ebből 100-an adtak vért. Az eredményt tekintve a ko­rábbi évekhez képest az arány nem változott. Tavaly ugyanis 108-an jelentek meg az önkén­tes véradáson, és 102-en adtak vért. (pt-gk) Kitüntetések, kenyérszegés és sportesemények Szent István napi ünnepségek Hagyományos program várja a megyeszékhely és Bátaszék ér­deklődő közönségét a hivatalos állami ünnep, augusztus 20-a alkalmából. Mindkét településen ekkor ismerik el helyi kitün­tetések adományozásával a szakmájukban és a közéletben leg­kiválóbbak munkáját. Kitüntetés a közjóért és a városért A Művészetek Házában au­gusztus 20-án 11 órakor ünnepi közgyűlésen emlékezik meg Szekszárd Megyei Jogú Város önkormányzata nemzeti ünne­pünkről, augusztus 20-ról. Ez alkalomból kerül átadásra a Közjóért kitüntető díj és a Pro Űrbe Szekszárd Emlékplakett, valamint a szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat ní­vódíja. A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus templomban augusz­tus 20-án reggel fél 8-kor kerül sor az ünnepi szentmisére. Ezután a kenyérszentelést, il­letve az ezt követő kulturális programot fél 9-kor a Szent Ist­ván Házban tartják. Színes ünnepi program Bátaszéken Gazdag, látványos progra­mot kínálnak a rendezők au- gusztás 20-án a bátaszékieknek, s az erre az alkalomra a városba érkezőknek. Bátaszék Város Önkormányzatának képviselő­testülete 10 órakor a városháza nagytermében ünnepi testületi ülést tart, ahol többek között Pro Űrbe Bátaszék Emlékpla­kettek adományozására is sor kerül. Az egész napos rendezvény több helyszínen bonyolódik. A mozgáskorlátozottak atlétikai versenyét a sportpályán tartják 10 órától, Bátaszék, Szekszárd, Bonyhád csapatainak részvéte­lével. Az utcai kosárlabdát, a Streetball bajnokságot a Szent István téren bonyolítják, 10 és 16 óra között. Délután 14 órától a kerék­párverseny kezdődik a sportpá­lyán, általános iskolások ré­szére. Ezután, 16 órától a Vasút - Város labdarúgó mérkőzés zajlik. A sportrendezvényekkel párhuzamosan a kulturális programok is lesznek a város­ban, a Hősök terén. A bonyhádi Ifjúsági Dalszínház gyermek- műsora nyitja a programsort 15.15-kor, majd aerobic bemu­tató, a Bácsbokodi Ifjúsági Fú­vószenekar műsora követi, majd ismét a Dalszínház elő­adói lépnek színre. A halászlé­főző versenyt és a Bátaszéki Snapszli bajnokságot 16 órától bonyolítják le, ugyancsak a Hő­sök terén. A Magyar Virtuózok Kama­razenekarának templomi hang­versenye 18.45-kor kezdődik. Este fél 9-től hajnali 2-ig az ut­cabálon a Taktus együttes ze­nél. -péteri­Beiskolázási segély Zombán Támogatják a tanulókat Jelentős összeggel segíti a zombai önkormányzat a nagyközségben lakó gyer­mekek beiskolázását. E feladatra az önkormányzat az állami támogatással együtt idén közel kétmillió forintot fordít. A képviselőtestület döntése értelmében az általá­nos iskolai tanulók 5000 Ft., a középfokú oktatásban része­sülők 6000 Ft., a felsőfokú tanintézetekben tanulók 7000 Ft. beiskolázási segélyt kap­nak. Emellett a legrászorultab­bak a szociális támogatási rendszerben további segítség­ben részesülnek. -ft°­Tatarozzák a felsőnánai iskolát Becsengetésre elkészül Elkezdték Felsőnánán az ál­talános iskola épületének rekonstrukciós munkáit. Vaszari Dezső polgármester tájékoztatása szerint az au­gusztus 10-én kezdődött munkák során az oktatási in­tézményt kívül-belül tataroz­zák. Ennek keretében sor ke­rül az épület összes nyílászá­rójának festésére, mázolására és a tantermek, irodák festé­sére is. A hatszázezer forintba kerülő munkákat egy szek­szárdi építési vállalkozó végzi. A tatarozás augusztus vé­gére befejeződik, így a felső­nánai diákok az új tanévet a megszépült iskolában kezdhe­tik majd el. Szüreti készülődés a társaskörben Immár harmadik éve, hogy a városi szüreti programhoz kapcsolódva Szekszárd új­városi részében is rendez­nek mulatságot. A hagyományt követve, most is a Szekszárd-Újvárosi Ró­mai Katolikus Társaskör vál­lalta magára a lebonyolítást. A rendezvény fővédnökének Mária Terézia Twichel báró­nét kérték fel, aki szívesen tett eleget a kérésnek. A szeptem­ber 26-i programról a napok­ban megtartott vezetőségi ülésen is tárgyaltak. Ennek megfelelően a társaskör, il­letve annak tánccsoportja részt vesz a délutáni nagysza­bású felvonuláson, a Szent István Házban már a kora délutáni órákban látványos programmal várják az érdek­lődőket. Este 19 órai kezdettel tart­ják az immár hagyományos szüreti bált, amelyen ismét a Taktus zenekar zenél. (pt) Kész a népkonyha Bár jelenleg kánikula van, de azért jó hír, megtörtént a haj­léktalanok nappali melege­dője és mellette a népkonyha műszaki átadása Szekszár- don. A Mátyás király utcai haj­léktalan szálló bővítéseként készült beruházáshoz szüksé­ges pénz egy részét - hatmil­lió forintot -, az önkormány­zat pályázat útján nyerte a Népjóléti Minisztériumtól. A fennmaradó kétmillió fo­rintot az önkormányzat adta. A létesítmény egy időben 25 fő ellátását teszi lehetővé ősz­től. Fotó: Gottvald Segíthetjük fogyatékos embertársainkat Szekszárdon jelenleg az alábbi számban találhatók fogyaték­kal élő emberek: 696 fő mozgássérült, 129 fő vak és gyengén- látó, 40 fő siket és nagyothalló. Az alábbiakban a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola szociális munkás hallgatói által végzett felmérés tapasztalatairól olvashatnak. Szekszárdon élő vak és gyen- génlátó emberektől kapott visszajelzések alapján el­mondható, hogy ezek az embe­rek sok esetben igényelnének segítséget a hétköznapi élet­ben. Elsősorban a közlekedés, vásárlás, ügyintézés minden­napos feladataiban. A megye- székhelyen ma több kereszte­ződésben is találhatunk olyan átkelést segítő lámpákat, ami­ket hangjelző-berendezéssel szereltek fel. A MVGYOSZ megyei szervezete szeretné el­érni, hogy a közeljövőben minden forgalmas helyre ke­rüljön ilyen berendezés. A bu­szokon vakoknak és gyengén- látóknak helyet biztosító jelző­feliratokkal is csak az utóbbi időben találkozhatunk a város­ban és környékén. Fontos megemlíteni, hogy a városban sok helyen kirakott megállító táblák komoly akadályt jelen­tenek a vak ember számára. Az általuk ismert útvonal jellem­zői a - gyakran változó terüle­ten elhelyezett - táblák megje­lenésével megváltoznak, anél­kül, hogy ők előzetesen erről tudomást szereznének. A siket és nagyothalló embe­rek is kifejezték igényüket a helyi társadalom segítsége, megértő, támogató viselkedése ' iránt. Ebbe a körbe tartozik a nagyothallók integrált oktatá­sának kérdésköre, ami az isko­lák részéről nagyobb odafigye­lést igényelne. A SINOSZ me­gyei szervezet évek óta igyek­szik biztosítani azt a lehetősé­get a halló emberek számára, hogy megismeijék a siketek kommunikációs rendszerét, a jelnyelvet. Ennek minél szélesebb kör­ben való elterjesztése a céljuk. A szövetség fontosnak tartja, hogy létrejöjjön az a rehabili­tációs célú munkahely, ami je­lenleg még próbaüzem alatt áll, de a későbbiek során re­mélhetőleg nem csak a siket és nagyothalló, de a vak és gyen- génlátó, illetve mozgássérült emberek részére is munkalehe­tőséget teremt majd. A mozgássérültek egyesüle­tében folyó munka lényegi ré­szét a lakásátalakításhoz kap­ható támogatás megszerzésé­hez nyújtott segítség jelenti, az egyesületnél indul az ezzel kapcsolatos ügyintézés. A vá­rosban végzett felmérés alap­ján elmondható, hogy szükség lenne a kerekesszékkel közle­kedők számára minél több rámpa megépítésére az egyes útszakaszok megfelelő haszná­latához és a közintézményekbe való bejutáshoz, valamint az épületekben való akadálytalan közlekedés érdekében is sok átalakításra van szükség. Fon­tosnak tartjuk, hogy a jelenleg és a jövőben épülő létesítmé­nyeknél - a törvénynek megfe­lelően - vegyék figyelembe a fogyatékos emberek jogos igé­nyeit. Kiemelendő eredmények könyvelhető el, hogy Szek­szárdon viszonylag nagy számban találhatók kerekesz- székkel közlekedők által is használható telefonfülkék. A közlekedés, a mozgás nehéz­ségein a hétköznapi életben sok eszközzel, többek között egy kis odafigyeléssel, enyhít­hetnek az emberek ott is, ahol a tárgyi feltételek kellő mér­tékben nem adottak. Jöjjetek hozzám Lelkipásztor Ausztráliából Ausztráliából érkezett lel­kipásztor vendége van a szekszárdi református gyülekezetnek. A szekszárdi református templomban augusztus 16- án vasárnap délelőtt tíz óra­kor hirdetett először igét Maczi István, az ausztráliai magyar reformátusok lelki- pásztora Sydney-ből. Ugyanő evangelizál au­gusztus 17-én, 18-án és 19- én, hétfőn, kedden és szer­dán a Református Gyüleke­zeti Házban estéként, hat órai kezdettel. Jézus mondja: Jöjjetek hozzám mindannyian. En­nek jegyében várnak szere­tettél minden érdeklődőt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom