Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-06 / 131. szám
1998. június 6., szombat Megyei Körkép 3. oldal Az egyik állomás Szekszárd lesz Magyar Borok Útja Rally Az idén harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Borok Útja Rallyt, melynek egyik állomása, szombaton és vasárnap Szekszárd lesz. A százhatvan főből álló mezőnyben, (a nyolcvan autóban) ismert politikusok, színészek, újságírók és vállalkozók vannak, akik június 5-én, pénteken, reggel 8 órakor indultak el a Parlament elől. Ezzel kezdetét vette az a három napos futam, melynek során Magyarország több borvidékén is látogatást tesznek a résztvevők. A napi penzum, a 4- 500 kilométeres vezetés után lesz csak módjuk megismerkedni a rally tagjainak a borvidék legjobb boraival. Szekszárdra szombaton érkeznek meg a versenyzők, a Hotel Gemencben lesznek elszállásolva, illetve ezt megelőzően nyílik alkalmuk a történelmi borvidék borainak a megkóstolására. A Gemenc Szállóban állófogadással köszöntik majd a vendégeket, ahol Módos Ernő, az Aliscavin Rt. igazgatója mutatja be a környék borait. Június 7-én, vasárnap pedig autós ügyességi versennyel folytatódik a program, melyre a város- központban lévő Mártírok terén kerül sor a délelőtti órákban. A Magyar Borok Útja Rally ezt követően Baja, Kiskőrös és Jászberény irányába folytatja majd az útját.-mauSzámítógépet hozott a TopJoy Pörbölyi iskolások sikere Az Olympos Top Kft. az augusztusban Budapesten megrendezendő Atlétikai Európa Bajnokság aranyfokozatú nemzeti szponzora. A bajnokság kabalaállatkája Champy kutya, „akinek” figurája szerepel a reklámokban és a TopJoy üdítők dobozán. A cég rajzversenyt hirdetett az általános iskolák részére. A gyerekek feladata az volt, hogy készítsenek egy 70x100 centiméteres rajzot „Champy kutya és a TopJoy-,, címmel. A felhívásra több száz pályamunka érkezett. Az ünnepélyes díjkiosztásra azt a három általános iskolát hívták meg, amelyek a legjobbnak bizonyultak a versenyben. A nyertes a Horti Általános Iskola lett, nyári tárborozás a jutalom a Velencei-tónál, 120 diák részére. A második helyet a dorogi Eötvös József Általános Iskola szerezte meg, jutalmuk tornatermi felszerelések, tornaszerek. A harmadik díjat a Pörbölyi Óvoda és Általános Iskola kapta, mégpedig két személyi számítógépet Pentium alaplappal, winchesterrel, színes monitorral, Windows ’95 alapprogrammal, nyomtatóval és egyéb kiegészítő felszereléssel. Ezen kívül kilenc kü- löndíjat adott ki a zsűri három kategóriában. A pályamunkákból rendezett kiállítás az Atlétikai EB ideje alatt megtekinthető a Népstadionban. Gyermeknapi juniális A dunaföldvari művelődési központ a Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezeteivel karöltve idén is megrendezi a gyermeknapi juniálist a Pincés gödörben június 7-én vasárnap. Az egész napos rendezvény a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt kínál színes, érdekes programokat. Délelőtt gyerekjátékok, vetélkedők, gyerekszépségverseny várja az érdeklődőket, valamint a helyi báb, mazsorett, ugrókötélcso- port bemutatója. Délután a néptánc, modem tánc és mazsorett bemutató mellett megrendezik a már hagyományos szkander bajnokságot is. Nem maradhat el természetesen a Juniálisok visszatérő attrakciója sem - a lószépségverseny. A felsoroltakon kívül egész nap zajlik majd a kispályás labdarúgó derby, lesz sétalovaglás, íjászat, céllövölde, körhinta és minden mi szem szájnak ingere. A programok sorát este zene, tánc zárja. Európa képzett munkaerőt vár A szakma legjobbjait köszöntötték A villamosipari gyengeáramú versenyen 8. helyezést elért Vörös Sándornak gratulál a megyei kamara elnöke fotó:Gottvald A legkiválóbb diákokat, a legjobb szakmunkás tanulókat, tanáraikat és szakoktatóikat köszöntötték tegnap Szek- szárdon, a Művészetek Házában tartott ünnepségen. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint Közoktatási Közalapítvány rendezésében sorra került esemény résztvevőit Horváth Gyula, a kamara szakoktatási vezetője köszöntötte. Ezt követően dr. Bertha Kálmán, a kamara elnöke mondott ünnepi beszédet. Az elnök szólt a kamaráknak a szakképzésben, a gyakorlati szakoktatásban betöltött szerepéről, gratulálva a szakmai tanulmányi versenyeken kiváló helyezést A Kapaszkodó Humán Szolgáltató Központ immár ötödik éve szervezi meg a szociálisan rászoruló családok gyermekeinek azt a gunarasi napközis tábort, mely június 15-én nyitja meg kapuit és augusztus közepéig várja az általános iskolás korú diákokat. Az önkormányzat üdülőjében hétköznaponként egyszerre 50 gyereket fogadnak a tábor állandó dolgozói és azok a pedagógiai gyakorlaton lévő főiskolások, egyetemisták, akik jelképes tiszteletdíj fejében vállalják a munkát. Ámint azt Kurcz László, a tábor vezetője érdeklődésünkre elmondta, a gyerekeket reggel 8 órakor a vádért diákoknak, vállalati szakoktatóiknak és iskolai felkészítő tanáraiknak. — A szaktudás egyre inkább felértékelődik, az Európai Unió képzett munkaerőt vár. Szaktudás, kitartás, szorgalom, ez a jövő útja, mert csak versenyképes szakmákkal lehet eredményeket elérni a XXI. század küszöbén - hangzott el. Ezután került sor az oklevelek és tárgyjutalmak átadására. Nincs hely felsorolni az összes jutalmazottat, így csak néhány nevet, intézményt említünk meg. A szakközépiskolák és technikus képzéssel foglalkozó iskolák számára meghirdetett Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a legeredményesebros központjából, a Hunyadi téri megállóból különbusz szállítja Gunarasba, majd onnan 16 órakor indul vissza a járat. Napközben többek közt kézműves foglalkozásokon, vidám vetélkedőkön, sportrendezvényeken, közös játékokon vehetnek részt a nebulók, de lesz fürdés és napozás is a programban. Aki pedig pihenni vagy olvasni szeretne, erre is talál lehetőséget. A napi mindössze 200 forintos térítési díj fejében háromszori étkezést biztosítanak, de a nehéz anyagi helyzetben lévőknek és a sokgyermekes családoknak még ebből az árból is jelentős kedvezményt adnak. A bek a paksi Energetikai Szak- középiskola diákjai voltak, négyen végeztek közülük az első húsz között, amivel mentesültek a szakmai érettségi alól. A megye különböző szakmunkásképző intézetének tanulói is szép sikereket könyvelhetnek el a Szakma Kiváló Tanulója versenyeken. Kiemelkedő eredményt ért el, országos helyezett lett Gyenge Anita élelmiszer- és vegyiáru kereskedő tanuló, a szekszárdi Beze- rédj István Kereskedelmi és közgazdasági Szakközépiskola és Kereskedelmi Szakmunkás- képző Iskola tanulója. Az ünnepségen közreműködött Lozsányi Tamás orgonán, valamint a Bezerédj Középiskola énekkara. F. Kováts Éva tábor költségeinek fedezéséhez az önkormányzat is a „zsebébe nyúlt” és 1 millió 125 ezer forinttal járult hozzá a sikeres lebonyolításhoz. A Gunaras Rt. olcsó fürdőbelépőt biztosít, a Gemenc Volán Rt. kedvezményes áron szállítja a diákokat, a helyi cégek és vállalkozók pedig kisebb adományokkal segítenek. — A napokban kapjuk meg az iskoláktól a jelentkezési lapokat, de előzetes információink szerint az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is óriási az érdeklődés a napközis tábor iránt. Valószínűnek látszik, hogy az idei nyáron is teljes kihasználtsággal fogunk működni - tájékoztatta lapunkat Ruzsits Éva, a Kapaszkodó Humán Szolgáltató Központ vezetője.-glauhHírek Felvételi a zeneiskolában A szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolában június 8-án, hétfőn és június 9-én, kedden 14 órától 18 óráig tartják a felvételi vizsgákat szolfézs-előképző tanszakra, ahova jó zenei hallással, ritmusérzékkel és szép énekhanggal rendelkező fiatalokat várnak. Felújított útjelek A hét közepén kezdődött el Szekszárdon az elkopott belterületi útjelek felújítása. A beruházó, azaz a polgár- mesteri hivatal városüzemeltetési irodája a munka befejezéséig, június 20-ig 3 millió 200 ezer forintot költ a gyalogátkelő sávok, a felezővonalak, a jármű-beso- rolók és a stop jelzések újrafestésére. Járdajavítások a belvárosban A közelmúltban kezdődött meg Dombóvár belvárosában, a Hunyadi téren az a járdafelújítási program, aminek keretében a város több központi utcája járdáinak felújítása is megtörténik részlegesen. A június végére befejeződő program három milliós költséggel kiterjed a városközponttól távolabb eső járdaszakaszokra is. Ez után júliusban egy 2,4 millió forintos pályázati sikernek köszönhetően hasonló járdafelújítások várhatóak a város más pontjain is. Görög-„projekt” Szakályban A tanévzárás előtt idén is megrendezi a szakályi általános iskola a Projekt-napok elnevezésű programját diákoknak. Június 9-én és 10- én az ókori görög kultúra egy-egy területét jelenítik meg a diákok saját ismereteik, ötleteik alapján: lesz népgyűlés, jósda, a diákok drámai, kézműves műhelyekben dolgoznak, és divatbemutatót is tartanak az általuk készített viseletből. Június 10-én tíz órakor színházi előadást rendeznek a község sportpályáján, és ókori olimpiai sportágakban mérik össze tudásukat. Az iskola konyhája a Projektnapokon görög ételeket készít. Június 8-án a Tamási Polgári Védelmi Parancsnokság kiállítása nyílik az iskolában. Ismét óriási az érdeklődés a gunarasi napközis tábor iránt Kilenc hétig várják a gyerekeket A nyári szünet közeledtével a napokban valószínűleg sok családnál merül fel az a kérdés, hogy hol és mivel fogják tölteni a gyerekek azt az időt, amíg szüleik hétközben dolgoznak. In memóriám Ordas Iván. A 70 éve született Ordas Iván íróra, újságíróra, egykori kedves kollégánkra, számos történelmi, ifjúsági regény, esszé és riportkötet alkotójára emlékeztek tegnap az ünnepi könyvhét alkalmából koszorúzással Szekszárdon, az alsóvárosi temetőben. A nap folyamán Szekszárdon Videcz Ferenc vadászíró Verőfény és alkonyat című könyvét mutatta be és dedikálta. Pakson a városi könyvtár fennállásának 30. évfordulóját ünnepelték házimuzsikálással egybekötve. f. k. é. - g. k. A belvízvédelemről tanácskoztak Tegnap Gyulajon tartotta ülését a Dombóvár Városi és Város- környéki Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása. Az ülés egyik kiemelt témája a társulás területén lévő természetes vízfolyások, illetve a belvíz- és árvízvédelem volt. Az elmúlt hetek esőzései miatt igazán aktuális volt a téma, aminek kapcsán a kistérség területéhez kapcsolódóan is működő két vízügyi igazgatóság és három vízitársulat vezetői, szakemberei adtak tájékoztatást a tizennégy település polgármesterinek, jegyzőinek. Mint az elhangzott, a legnagyobb problémát a térség domborzata jelenti, vagyis az, hogy a dombvidéki területen esetlegesen leeső nagy meny- nyiségű csapadékot a vízhálózat nem képes elvezetni. Bár egyes vízfolyások belvíz csatornaként vannak számon tartva, s így a kiöntéseket is belvízként kell kezelni, valójában egy-egy áradás árvíz jelleget ölt. Legutóbb a Kapos kiöntésekor is ezer hektárnyi terület került víz alá, ami annak volt a következménye, hogy egy nap alatt Kurdnál 2-2,5 métert emelkedett a víz szintje az esőzések miatt. Ennek részint az is az oka, hogy a Kapos medrét harminc éve nem volt mód igazán rendbe tenni, s esetenként az átfolyást gátló csapótáblák is a „fémgyűjtők” prédájává lesznek. A vízügyi igazgatóságok és vízitársulatok szakemberei azt is kiemelték, hogy önkormányzati feladat a védekezési tervek elkészíttetése, s bár a törvényi előírás szerint a belvízvédelem is az önkormányzati feladatok közé tartozik, a települések nem kötelezhetőek arra, hogy erre valóban pénzt fordítsanak. E mellett az is gondot jelent, hogy számos vízvédelmi feladatot pénz hiányában nem tudnak a vízügyi igazgatóságok, illetve a vízi társulatok elvégezni, hiszen az érintett földterületek tulajdonosai sok esetben nem fizetik meg a meghatározott hozzájárulást, s ez számos esetben azt is jelenti, hogy kellő önerő hiányában pályázati pénzekhez sem juthatnak a szervezetek.- nagy -