Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)
1998-06-27 / 149. szám
A vőlegény nem hagyta magát Fergeteges lakodalom T evelen — Na ki vagyok? - kérdezte a bő szoknyás nannyó a felé közeledő, hasonló korú nénikét. — Te vagy az, Mári? - így a bizonytalan visszakérdezés, majd a két öregasszony egymás nyakába borult. Nem egy ilyen találkozásnak lehettünk tanúi tegnap Tevelen. Az emberek hol a könnyeikkel küszködtek, hol hangosan kacagtak, hol vidáman énekeltek. A rossz nyelvek szerint ebben némi része volt a székelyek kedvenc italának, a mézelt pálinkának - barátságosabb nevén cujkának - , amit a kalács mellé kínáltak reggeltől fogva. Túlzásba azonban senki nem vitte az iszo- gatást. Amikor a „hazajit”, azaz a menyasszonyt kikérték, egy pillanatra mintha az eső is siratta volna a házasulni készülő ara lányságát. A rek- kenő hőségben hirtelen esni kezdett, aztán szerencsére el is állt. A menyasszony gazdája pedig fennhangon kérte az egybegyűlteket egy kicsit kisebb morajlásra. Nem volt köny- nyű dolga, hiszen csak a szereplők több mint hatszá- zan voltak. Mégis mindenki pontosan értette a tréfát, jót kacagtak, amikor a menyasszony helyett mindenféle „maskarásokat” - piszkafa lábúakat és púposakat - akartak rásózni a vőlegényre, ő persze nem hagyta magát, addig alkudozott, míg a remélt szépséget megkapta. Ekkor aztán szomorúra fogták az asszonyok, s keserves dalokkal búcsúztatták a „lejányt”. Ebben a pillanatban indult meg az ég csatornája egy pillanatra. A hazajit elbúcsúztatták az örömapától, az örömanyától, a testvérektől, nagyapótól és nannyótól, a barátoktól és mindenkitől, akitől csak lehet. Talpalatnyi hely nem sok, annyi nem maradt üresen a teveli katolikus templomban, sokan pedig kívül rekedtek. A mise végén a résztvevők meghatottan énekelték el a Székely Himnuszt. Ezután ebédre szólított a gazda. A menü húsleves, a székelyeknél elmaradhatatlan galuska és sült hús volt. Délután a huszonnégy hagyományőrző együttes sorra énekelte azokat a dalokat, amelyeket odahaza szoktak előadni. Este a kontyolóra menéssel folytatódott a mulatság, miközben a falu megnézte, mi mindent kap a menyasszony. Előkerült a láda s a vetett ágy. Megajándékozták a fiatalokat és a szülőket, majd megterítették az éjféli asztalt. Lapzártakor folytatódott a fergeteges mulatság, ami feltehetően hajnalig is eltartott... Hangyái SZUKEBB SZÜLŐHAZÁNK Közelről Harmadik oldal Popsztárok „Beach Partyja” a Dombon Nyári Fesztivál mai programján A domborl fesztivál szervezői ma nem túl sokáig hagyják aludni azokat, akik a szombat éjszakát nem az önmegtartóztatás jegyében töltötték el, ám mégis vágyódnak valaminő délelőtti mozgásra, esetleg nézgelő- désre. Aki tehát erre adja a fejét, az a következő sportprogramok közül választhat — délelőtt 10-től: a Duna-menti települések csapatainak játékos sport- vetélkedője, Tolna Megye Strandröplabda Nyílt Bajnokságának II. fordulója, motocross bemutató. Egy könnyű ebéd - de legalábbis dél - után a kajak pálya céltornyánál felállított színpad a „Kölyök- világ”-é lesz. Házigazda a Tücsök Klub. A 13 órakor kezdődő Habfürdő című programban Cziráki Éva és Gáti László „Bolondóra” című műsora, valamint aerobic is szerepel. Délután 4-re vélhetően már mindenki felépül esetleges hajnali romjaiból. Érdemes, hiszen ekkor következik be az igazán nagy durranás, a „buli a parton”, pardon: a dombon „Beach Party”. Itt aztán olyan menő sztárokat láthat a színpadon a nagyérdemű, mint példának okáért a Baby Sisters, akiknek szőkesége kapcsán a férfiak zöme nem tud szabadulni egy gondolattól, vagy az Irigy Hónaljmirigy, amely találó gondolatain alapuló humora révén szabadítja meg - nemcsak a férfinépet - a gondoktól. Rajtuk lesz még UFO, Forma I. és Flash. Akinek pedig még ezek után sem elég a jóból, annak azt ajánljuk, húzzon el a DJ. Partyra. 21 órakor kezdődik. -stMindenki mástól hallotta Újabb szakvélemény dönthet a rendőrperben Nem sokat tisztult a kép a Tamási Városi Bíróságon öt rendőr ellen folytatott büntetőper legutóbbi, pénteki tán gyalásán. A kényszer- vallatással vádolt rendőrök ügyében legkorábban augusztusban várható ítélet. Nem került lényegesen könnyebb helyzetbe a bíróság a pénteki tárgyalás után, amikor tanúkat szembesítettek, és a sértett sérüléseiről újabb orvosszakértői véleményt ismertettek. Emlékeztetőül: a vád szerint öt si- montornyai rendőr 1997. szeptember 19-én kényszervallatással próbált beismerő vallomásra bírni egy helybeli férfit, B. Miklóst, aki bordatörést, zú- zódásokat szenvedett el. A vádlottak kategórikusan tagadják ezt. Pénteken kiderült, hogy az orvosszakértés a lehetőségek birodalma (is lehet). Az igazságügyi szakértő a védelem kérdésére úgy válaszolt: a bordatörés úgy is megtörténhetett, hogy a sértett ittasan elesett, és okozhatta magának is a sérüléseket. De arra is igennel kell válaszolni: le- hetséges-e, hogy az ember saját magát hátba szúrja - fűzte hozzá megtámasztja a falban a kést, és beledől... A négy tárgyalás központi kérdése egyébként, hogy B. Miklós szüretelt-e szeptember 20-án, vagy sem. Ha igen, akkor nyilván nem akkor verték meg, mert bordatöréssel kétséges, tudott-e puttonyt vinni a hátán. A bíróság ismét meghallgatta a „szüreti” tanúkat. Egy szüretelő asszony úgy vallott, hogy a férfi ott volt, de nem dolgozott. Egy másik tanú, az asszony munkatársa viszont tudni véli, hogy B. Miklóst édesanyja vette rá arra, hogy ezt mondja a bíróság előtt. A szüreti munkáról szóló információkban közös, hogy mindenki mástól hallotta. így volt, vagy sem, nem ez lehet perdöntő, hanem egy újabb független orvosszakértői vélemény, amelynek elkészítésére dr. Hulin Istvánt kérte fel a bíróság. (tf) Dombóvárról elszármazottak találkoztak Gyújts gyertyát a holnapért! (Folytatás az 1. oldalról.) Ujváry Lajos, festőművész:- Másodikos koromban a veszprémi piaristáktól kerültem a dombóvári gimnáziumba, ahol nagyszerű tanárok tanította akkoriban. Ahogy jöttem a találkozóra, eszembe jutott, hogy a város vezetőinek figyelmét felhívjam arra, illő lenne végre a két kitűnő egykori pedagógusról, Marcell Györgyről és Péczeli Lászlóról egy-egy utcát elnevezni a településen. Ma egyébként felajánlottam az önkormányzatnak, hogy megfelelő kiállítóterem biztosítása esetén szívesen adnék egy állandó tárlatra való képet a városnak. Pataki Ferenc, fejszámoló művész:- Egészen kicsi, 3-4 éves gyerek voltam, amikor a szüleim rájöttek arra, hogy milyen tehetséggel áldott meg a sors. A gimnázium elvégzése---------- után a világ nagyon s ok országában jár- : tam fellépésen. A legnagyobb gondot mindig az okozta, hogy a műsoraimhoz szükségem volt némi nyelvismeretre. így kénytelen voltam nagyon sok nyelven elsajátítani legalább a feladatokat és a számokat. Persze ezt a tudást ma már egyáltalán nem bánom. Dombóváron már nagyon régen jártam a produkciómmal. Várom azt, hogy rövid időn belül meghívjanak „egy különleges matematika órára”. Dr. Gundy Sarolta, onkológus:- Ma is minden második hétvégén hazalátogatok itt élő édesanyámhoz, így egyáltalán nem szakadtam el a várostól. Amit fájlalok az az, hogy szerintem nincs Dombóvárnak igazi megtartó ereje, nincs polgári légköre. Hogy ez azért van-e, mert sok a környékről betelepülő vagy mert a régiek kihaltak, azt nem tudom. Az is közrejátszhat ebben, hogy nincsenek már olyan személyiségformáló értelmiségiek és iparos emberek, akik ezt korábban éltették. Révész László, régész:- Nekem szerencsém volt abban, hogy a középiskolában egy olyan kitűnő tanárom volt, mint dr. Szőke Sándor. Ő ismertette meg velem a régészetet és irányított a megyei múzeumhoz. Az ott működő szakkörrel már akkor nagyon sok ásatáson vettem részt. Dombóváron és környékén is többször kutattunk régiségek iránt. Részt vettem többek között az alsó- hetényi római kori erődítmény, a Tüskepusztán megtalált középkori temető és a Béka-tó melletti XVI. századi bosnyák temető feltárásában. Ma a Magyar Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetőjeként dolgozom. Az elmúlt évi találkozón felajánlott segítségemet rövid időn belül igénybe is vette a város vezetése azzal, hogy felkért egy fejlesztési program kidolgozásában való közreműködésre. A Szigeterdő és az ott található, feltárás alatt lévő késő Árpád-kori földvár turisztikai látványossággá történő alakításához tettem meg javaslataimat. Dr. Miriszlai Ernő, gyermek fül-orr-gégész professzor:- Orvosi munkám mellett egy nagyon különleges hobbinak hódolok. Búvárként a víz alatti csodálatos világot figyelem, fotózom és videózom. Valószínűleg hozzájárult ehhez az is, hogy már gyerekkoromban megszerettem a vizet, nagyon sokat úsztam és vízilabdáztam a dombóvári strandon. 1960 óta nem tudok szabadulni attól az élménytől, amit első merülésemkor éreztem. Bejártam azóta a világ nagyon sok tengerét, komoly gyűjteményem van a merülések során gyűjtött tárgyakból és élőlényekből. Ha hívnának, szívesen jönnék néhány - ezzel a hobbival kapcsolatos - előadás megtartására. Dr. Szabotin István, Somogy megye főügyésze:- Máig is jórészt abból élek, amit egykori kiváló tanáromtól, Gömöry Józsi bácsitól tanultam, ő tanított meg bánni a magyar nyelvvel. Az valami csoda, amit ő tudott erről, és amit nekünk át is adott ebből. Ma is sokat kínlódom a fiatalokkal, hogy megértessem velük, milyen kincs a magyar nyelv. Egy kolléga ismerheti akár az egész magyar törvénytárat „betéve”, mégse lesz belőle jó jogász, ha nem tudja teljesen pontosan és helyesen kifejezni magát.-glaub-