Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)

1998-06-17 / 140. szám

1998. június 17., szerda Sport 9. oldal Ma tárgyalják A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága ma délután, 15 órakor tárgyalja Szántó András, a Szakály Ag- raco SE játékosának ügyét. In­formációink szerint a megye­bajnok együttes labdarúgója Tolna megyében és Budapesten is igazolással rendelkezik, amit a szabályok tiltanak. MOB-ajándék a Spartacusnak Példaértékű ünnepség színhe­lye volt kedd délután a Bp. Spartacus lágymányosi vízite­lepe. Alig hat hónappal ezelőtt leégett a szövetkezeteiket hajó­tárolója, 174 kajak és kenu lett a lángok martaléka. A kár meg­közelítette a 30 millió forintot. A Magyar Olimpiai Bizottság 2 millió forintot ajánlott fel új ha­jók vásárlására, ebből a pénzből a Csepel Hajóépítő műhelyében 8 új hajót készítettek, ezeket Schmitt Pál, a MOB elnöke adta át. „Élvezzétek a kiváló hajókat, s gondoljatok arra, hogyha egy­szer társaitok segítségre szorul­nak, ti is legyetek segítségükre” - mondta többi között Schmitt Pál. Majd Belicza Béla több­szörös világbajnok, a jelenlegi legjobb formában lévő csepeli kenus biztatta a fiatalokat. A Bp. Spartacus jelenleg is mint­egy 90 ifjúsági korú kajak és kenuversenyzőt foglalkoztat. Évadzáró pénteken A megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokságot rendező Bonyhádi Városi Labdarúgó Szövetség pénteken 18.30 óra­kor tartja évadzáró ülését a he­lyi Rákóczi Étteremben. A csa­patvezetők, játékvezetők össze­jövetele előtt a városi sporttele­pen 16.30-tól a megyei másod- osztály sípmestereinek gárdája a bonyhádi öregfiúkkal vív ba­rátságos mérkőzést. Népújság Totó Tippjeink a totó 25. heti mér­kőzéseire: 1. Belgium-Mexikó x 2. Hollandia-Dél-Korea 1 3. Németország-Jugoszlávia x 4. Argentína-Jamaica 1 5. Diósgyőr-Sliema Wanderers x 6. Dnyepr Mogilev-Debrecen 1 7. Stabaek-Vojvodina 2 8. Dragovoljac-Lyngby 1 9. Kalinyingrád-Sz. Várna 1 10. Turku-Sion x 11. Altay-Shamrock Rovers x 12. N. Bucuresti-Hapoel Haifa 2 13. Dinaburg-Trencin x Plusz 1 mérkőzés: 14. Egyesült Allamok-Irán x Paksi győzelem a Ferencváros ellen Edzéslesen a Népligetben A Heizler-Uhlsport kapusis­kola növendékeiből és után­pótlás korú paksi labdarúgók­ból verbuvált kis különítmény a közelmúltban Budapesten, a Ferencváros népligeti sport- centrumában a magyar váloga­tott kereténél tett látogatást. — Hogyan kerültetek a magyar labdarúgó válogatott edzésére? - kérdeztük Heizler János kapusedzőt. — Nem volt könnyű bejut­nunk, mert Bicskei Bertalan szövetségi kapitány nagyon ügyel arra, hogy kívülállók ne zavarják az ott folyó munkát. Hogy mégis sikerült, nagyban köszönhetjük Hajdú Attilának, a Fradi kapusának - kapjuk a választ. — A válogatott ka­puvédőtől kértem először se­gítséget az ügyben, utána László Attila a válogatott me­nedzsere felhívott telefonon, hogy bátran mehetünk, szíve­sen látnak bennünket. Eredeti­leg csak a kapusiskola „diák­jai” utaztak volna, de mivel Péter Norbert edzőkollégám­mal sokat dolgoztunk együtt a focisuliban, úgy gondoltuk, az ő gyerekeit is elvisszük. — Hasznos volt a kirándu­lás? —r A gyerekek közelről láthatták, hogy egy válogatott milyen munkát végez ­mondja Péter Norbert. — Nagy élményt jelentett szá­mukra a válogatottakkal talál­kozni, ha csak percekre is, de együtt gyakorolni velük, elbe­szélgetni, kezet fogni legjobb labdarúgóinkkal. Rajtuk kívül a srácok szót válthattak Albert Flóriánnal, Magyarország egyetlen aranycipősével is. Ifjú kapusainknak Horváthék rugdaltak kapura. A főváros­ban látottakat idehaza gyako­roljuk. — Ha jól tudom pár órás helyett egész napos program kerekedett a kirándulásból. — Ebben a véletlen is köz­rejátszott - veszi vissza a szót Heizler János. — Először megnéztük a válogatott keret edzését, majd megtekintettük a Fradi Múzeumot, házigaz­dánk Nagy Béla vezetésével. A Fradi krónikása töviről-he- gyire bemutatta a múzeumot, a fotókat, díjakat, serlegeket, köztük a Vásár Városok Kupá­ját, s egyéb ereklyéket. A nap végén aztán még egy mérkő­zést is játszhattunk. A Dél-du­nántúli Focisuliban szereplő 1988/89-es korosztályú együt­tesünk találkozott a Fradi ha­sonló korú együttesével. A két zöld-fehér gárda összecsapá­sát mi nyertük 6-1 -re - mondja büszkén Péter Nor­bert, a paksi fiatalok edzője. Zerza József A paksi látogatók Bicskei Bertalan szövetségi kapitánngal Sikeres hegyi, sikertelen rali A szekszárdi Fuchs Motor­sport Egyesület autósai a kö­zelmúltban két viadalon is starthoz álltak. A csapat Ford Escort Cosworth-ja (képün­kön) Ráti Miklóssal a volánja mögött a MÓL Mecsek Nem­zetközi Hegyiverseny első napján kategóriájában (N szé­ria 2000+) és csoportjában (N széria) egyaránt lyen végzett. A pécsi hegyi viadal máso­dik napján kategóriájá­ban és cso­portjában is harmadik­ként ért célba, ezzel összetettben a mezőny első felében zárt. Az Auto Technic Spe­iser Kft. ugyan száz- százalékos technikai hát­tért biztosi­második he­tott, ám a szekszárdiak Fordja teljes egészében a rali verse­nyek szabályainak megfele­lően volt felkészítve, így az el­lenfelekkel szemben eleve 60-100 lóerő hátránnyal in­dult. A szekszárdi Ráti Mik- lós-Orbán Árpád kettős az elmúlt hétvégén a miskolci Vredestein Rallye-n tette pró­bára tudását. A nemzetközi versenyen azonban elpártolt tőlük a szerencse, a szombati második gyorsaságin egy de­fekt következtében járművük olyannyira megsérült, hogy a verseny feladására kényszerül­tek. Á Fuchs Motrosport Egyesület párosa legközelebb július 3-5-én a veszprémi ra­lin indul. Csillag másodszor csillogott az Iharoson Zsúfolt hétvégén van túl Csil­lag Balázs, az AC Szekszárd középtávfutója. Pénteken Mannheimben állt rajthoz egy rangos nemzetközi ifjúsági via­dalon. A kontinens legjobbjait felvonultató németországi megmérettetésen 3:50.96-os idejével az előkelő hatodik he­lyen végzett 1500 méteren. Ferihegyen szombaton egy órakor ért földet a repülőgépe, s a szekszárdi versenyző egy óra múlva már a Bp. Honvéd Tüzér utcai Iharos Sándor atléti­kai pályáján rótta a körö­ket. Egykori világklasszis atlétánk, Iha­ros Sándor emlékére harmadik esz­tendeje ren­deznek 1500 méteres em­lékversenyt az ifjúsági fiú korosztály számára. Csil­lag Balázs címvédőként várhatta a start- pisztoly dörrenését, s tavalyi sikere után esélyeshez méltó versenyzéssel idén újra elhódí­totta a győztesnek járó díszes serleget. Még mannheimi ide­jén is javítani tudott valamics­két, 3:50.3-al ért célba. A szek­szárdiak számára külön örömet jelentett Kovács Krisztián ra­gyogó szereplése, aki mindösz- sze 16 évesen ötödik helyen végzett az Iharoson, 4:01.82-es időeredményével. Az AC tehetségei közül a 17 esztendős Németh Máté a múlt héten Rijekában versenyzett. Az öt nemzet részvételével le­bonyolított utánpótlás viadalon 3000 méteren indult, s tíz má­sodpercet javítva eddigi leg- jobbján, 8:39-el másodikként futott át a célvonalon. Veterán atlétika Kiskunhalason nemrégiben rendezték meg az idei összetett dobó országos bajnokságot. A szekszárdi klub versenyzői ha­gyományaikhoz méltóan szere­pelve három arany- és egy ezüstéremmel tértek haza. A szekszár­diak abszolút eredményei: Shokorama (há­rom különböző súllyal helyből diszkoszszerű eldobás), fér­fiak: 1. Tóth Fe­renc, 2. Márity János, 7. Dosz- pod András, 12. Török Sándor, 16. Bien János. Nők: 1. Török Sándomé, 2. Szekeres Klára, 3. Oláh Anna­mária. Shotorama (öt súllyal hely­ből súlylökés), férfiak: 5. Má­rity János, 6. Kulcsár István, 14. Török Sándor, 15. Bien Já­nos. Nők: 2. Török Sándomé, 3. Oláh Annamária, 4. Deé Márta, 5. Bárdos Erzsébet, 6. Heronyányi Zsuzsa. Antik diszkoszvetés (vas­tárcsával helyből súlylökés): 1. Tóth Ferenc, 7. Márity János, 8. Doszpod András, 12. Török Sándor, 13. Bien János. Csillag Balázs Kajak-kenu Atomerősen lapátoltak Az Atomerőmű SE utánpótlás korú kajakosai két hete a fővá­rosban, az elmúlt hétvégén pe­dig a Dunaújvárosban verse­nyeztek. Az Újpesti-öbölben megren­dezett Hídépítő-kupán egysé­gesen két és fél kilométert eveztek a fiatalok, az atomosok közül Reményi Veronika, Fenyvesi Judit és Tóth Gábor is dobogóra állhatott. A paksiak eredményei (2500 m): Kölyök MK-1, I. korcsoport: 4. Boros Erika. MK-1 III. kcs.: 3. Tóth Gábor, 4. Szőcs István. K-l IV. kcs.: 1. Reményi Veronika, 2. Feny­vesi Judit. Serdülő K-l V. kcs.: 7. Bo­ros Gergely. K-l VI. kcs.: 7. Róth András. A dunaújvárosi Dunaferr- kupán is kitettek magukért a paksiak, hiszen nem kevesebb mint tizenegy érmet lapátoltak össze. Fenyvesi Judit egyéni­ben és kettesben is nyerni tu­dott, míg Boros Gergely 500 és 1000 méteren sem talált legyő­zőre. A paksiak eredményei, 500 m kölyök K-l IV. kcs.: 1. Fenyvesi Judit, 2. Reményi Ve­ronika. K-2 IV. kcs.: 1. Feny­vesi Judit-Reményi Veronika. Serdülő K-l VI. kcs.: 5. Róth András. K-2 VI. kcs.: 3. Boros Gergely-Róth András. 1000 m serdülő K-l V. kcs.: 1. Boros Gergely, 3. Schubert Péter. 2000 m gyermek MK-1 I. kcs.: 3. Boros Erika. Gyermek MK-1 II. kcs.: 4. Schubert Gá­bor. Kölyök MK-1 III. kcs., lányok: 5. Buránszky Virág, fiúk: 1. Tóth Gábor, 3. Szőcs István, 5. Turbuez László, 7. Tóth Péter, 8. Kardos Áron. ,Aranyoskáim, csak így tovább...” Mucsfának nem kell Mijatovics Franciaországban javában zaj­lik a labdarúgó világbajnok­ság, ám hazánkban még csak most finiseinek kiscsapataink. A dombóvári körzetben igazi rangadót jelentett a hétvégi Mucsfa-Váralja derbi. A Flá- ding-legénység hazai pályán, kulturált „stadionjában” győ­zelemmel akarta feltenni az i- re a pontot, hiszen sikere ese­tén már a bajnoki címét ünne­pelhette volna. A váraljaiak persze nem statiszta szerepre készültek, így érdekes össze­csapást láthattak a szurkolók. Á két csapat a nézőtéren természetesen polgármesteri szinten volt képviselve. Az aranyra éhes mucsfai spílerek között akadtak ismerősök bő­ven: Pfeifer, Guzorán, Juhász, Kovács ... A másik oldalon pedig játékra jelentkezett a 44. születésnapját ünneplő tréner, az egykori kiválóság, Bíró Gáspár is. A szoros küzdelmet végül Fábián pazar találata döntötte el, a 3-2-es hazai siker aranyat ért. A lefújás után a mucsfai öltözőben folyt a „Szikra pezsgő”, feleslegessé vált a zuhany. Fláding János, a hazaiak mestere: — A Kurd elleni rangadó még hátra van, elő­nyünk azonban öt pont. Gratu­lálok minden játékosomnak a bajnoki elsőséghez. Az erősí­tések meghozták a várt ered­ményt, így profi vezetésünk­kel egyetemben bizakodó va­gyok a jövőt illetően. Bíró Gáspár, a vendégek szakvezetője: — Örülök, hogy Váralján is „megfogant” a foci, izmosodik együttesünk. Gratulálok a bajnokcsapatnak megérdemelték a sikert. Az „aranycsatával” egyidő- ben játszották a Jugoszlá- via-Irán világbajnoki találko­zót, a mucsfai pályán mégis teltház volt. Megmozdult a falu apraja-nagyja, a környező településekről is szép számban érkeztek a bajnokavatásra. Ahogy végszóra az egyik ünneplő hazai szurkoló som­másan megjegyezte: — Ne­künk nem kell Mijatovics, amikor a mi csapatunk játszik. Hajrá Mucsfa! Aranyoskáim, csak így tovább ...-bittner­Beneveztek a profibajnokságba Valamennyi olyan egyesület nevezését elfogadták a profesz- szionális labdarúgó bajnok­ságra, amely a legutóbbi pont- vadászatban kiharcolta a legfel­sőbb osztályban való indulás jogát, s gazdasági társasággá alakult. A huszonegy beneve­zett csapat közül a Tiszakécske, a Békéscsaba és a Tatabánya nevezését elutasították - jelen­tették be a Magyar Labdarúgó Szövetség budapesti elnökségi ülésén a keddi 16 órás nevezési határidő lejárta után. A következő 18 csapat vehet részt a július 25-én kezdődő professzionális bajnokságban: Videoton, Vasas, Újpesti TE, Kispest-Honvéd, Zalaegerszegi TE, Haladás, Diósgyőri FC, Gázszer FC, Vác, III. Kerület, Nyíregyháza, BVSC-Zugló FC, Ferencváros, Siófok, Debrecen, Dunaferr, MTK, Győri ETO. A nemzeti bajnokság harma­dik vonalában hat csoportban, egyformán 16-16 csapat küzd­het, s a hat bajnok harcolhatja ki a feljutást. Áz MLSZ elnök­ségi ülésén határoztak arról is, hogy a július 25-én kezdődő profibajnokságból három csa­pat esik ki az NB I-be, s osztá­lyozófa nem kerül sor. Az egy­csoportos, húsz csapatot felvo­nultató NB I-ből majd három csapat juthat fel, míg négy klub a bajnokság végéig kiesik a kétcsoportos, 16-16 csapatot felvonultató NB II-be. A nem­zeti bajnokság II. osztályából a pontvadászat végén hat klub búcsúzik. Hamarosan kezdődő profi­bajnokság versenyszabályzatát június 19-én vitatják majd meg az érdekeltek. A profibajnok­ságban induló 18 csapatnak, aki az 1997-98-as bajnokságban kivívták az NB I-es tagságot, nyilatkozniuk kell arról, hogy a soron következő pontvadászat­ban szerepelni kívánnak-e az amatőr alapon szerveződő NB I-ben. Amint azt Kovács Attila, a labdarúgó szövetség elnöke elmondta, a megbeszélés fontos feladata lesz a televíziós közve­títések ügye. A sportvezető vé­leménye szerint a profibajnok­ságról fordulónként egy élő közvetítés lenne a legmegfele­lőbb, továbbá gólösszefogla­lókkal és a labdarúgás széle­sebb arculatát megmutató showműsorokkal lehetne nép­szerűsíteni a sportágat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom