Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)

1998-06-03 / 128. szám

2. oldal Világtükör 1998. június 3., szerda A jövő nyáron befejeződik az Európai, Unió és Magyarország tárgyalásainak utolsó fordulója a közösségi jogszabályok és tel­jesítésük átvizsgálásáról. A NATO történetében először fogad a Szövetséges Haderők Déli Parancsnoksága (AF- SOUTH) tiszteket közép-euró­pai országokból. A Bulgáriá­ból, Magyarországról, Romá­niából, Szlovákiából és Szlové­niából érkező hat tiszt az észak­atlanti szövetség déli parancs­nokságán, Nápolyban teljesít majd szolgálatot. Szerény kapcsolatokat tart fenn hazánk Indiával és Pakisz­tánnal gazdasági és kereske­delmi téren - közölte a Kül­ügyminisztérium, valamint az Ipari, Kereskedelmi és Idegen- forgalmi Minisztérium azzal kapcsolatban, hogy a napokban több ország is kereskedelmi és gazdasági szankciókat léptetett érvénybe a két ország kísérleti atomrobbantásai miatt. Meghívást kapott Tony Blair brit miniszterelnök Dublinba, hogy beszédet mondjon az ír parlamentben. Blair - aki kitün­tetésnek veszi a lehetőséget - várhatóan ősszel tesz eleget az invitálásnak. A pápa kinevezte a száztagú svájci gárda új parancsnokát. II. János Pál a sereg élére a 46 éves Pius Segmüllert válasz­totta, aki eddig a svájci had­sereg vezérkari tisztje volt. A svájci hadsereg soraiból érke­zik helyettese is Elmar Theodor Mäder személyében. Folytatódtak a bányásztünte­tések Kijevben. Eközben az ál­lamfő és a miniszterelnök kö­vetkezetesen kiáll a szénipar ál­lapotának javítása mellett. A kormány szerint egyes kiter­melő vállalatok felelőtlen veze­tése a hibás, amiért hanyagul, nem készpénzért értékesíti a szenet. Tartanak a bányásztün­tetések a keleti Luganszkban és Dnyepropetrovszkban is. A szláv kölcsönösség gondo­latát kívánja erősíteni és nép­szerűsíteni az újabb pánszláv kongresszus, amely kedd dél­előtt nyílt meg Prágában. Míg Oroszország, Lengyelország, Szlovákia, Fehéroroszország és Szerbia fontos személyiségek­kel képviselteti magát, addig a hivatalos cseh szervek elhatá­rolták magukat a rendezvény­től, és kifejtették: a résztvevők csak magánvéleményüknek ad­nak hangot. Nem értékeli át Peking a ki­lenc éve a Tienanmen téren le­zajlott diáklázadást. Az Am­nesty International emberi jogi szervezete kedden a tüntetések óta bebörtönzöttek szabadon bocsátását követelte. Szlovákia aktív erőmű-politikája Pozsony szerint hazánk tudatosan kerüli a tárgyilagosságot A mohi atomerőmű szóvivője a pozsonyi Pravda érdeklődé­sére megerősítette: nagy valószínűség szerint az erőmű első blokkjának fűtőelemeit ezen a héten aktiválják. A magyar Külügyminiszté­rium az elmúlt héten közle­ményben hozta Pozsony tu­domására, hogy Budapest re­ményei szerint csak a felme­rült problémák tisztázása, szükség esetén nemzetközi együttműködéssel történő el­hárítása után kerül sor erre a műveletre. „A szlovák kül­ügyminisztérium meglepődve értesült a mohi atomerőművel kapcsolatos aggodalmakat tar­talmazó magyar külügyi nyi­latkozat kitételeiről” - vála­szolta kedden Milan Tokár, a szlovák külügyminisztérium szóvivője. Hangoztatta: Po­zsony visszautasítja a magyar fél álláspontját, és elvárja, hogy a magyar állam képvise­lői tényszerűen, a tekintélyes nemzetközi szakmai intézmé­nyek és a szakemberek véle­ménye alapján ítélje meg a mohi atomerőmű üzemelteté­sével kapcsolatos kérdéseket. A szlovák külügyminiszté­rium meggyőződése szerint a két ország viszonyát „zavaró momentumokat” könnyebben lehetne kiküszöbölni akkor, ha a magyar fél nem terelné „cél­tudatosan politikai síkra” a kérdéseket, s inkább a „tárgyi­lagos érvelést részesítené előnyben”. A Global 2000 és a Green­peace környezetvédő szerve­zet Thomas Klestil osztrák ál­lamfőhöz akar fordulni az erőmű üzembe helyezése el­leni harcukban. Arra kérnék az elnököt, hogy az Európai Uni­ónál velük egyeztetve gyako­roljon nyomást Szlovákiára. Feszültség Izraelben. Miközben a közel-keleti békefolyamat legnagyobb akadálya az izraeli településpolitika, Kelet-Jeruzsálemben tegnap öt, engedély nélkül épült palesztin há­zat romboltak le a rendőrök. fotó: feb/reuters Svájc és a gyanús aranyak Cinkos együttműködés a náci Németországgal Újabb amerikai kormányjelentés készült arról, hogy Svájcot felelősség terheli, mert bankjai betétként elfogadták a náci Németország aranyletéteit. Tették ezt annak tudatában, hogy részben a megszállt országokból kilopott kincsekről, részben a népirtás áldozataitól elrabolt és beolvasztott vagyontárgyakról van szó. Ezzel a jelentéssel együtt már két beszámoló is foglalkozik az úgynevezett náci arany ügyével. Az első főként Svájc második világháborús maga­tartását taglalta. A második konkrétan a pénzügyekről szól, kimutatva, hogy az alpesi ország központi bankja mai árakon számítva több milliárd dollár értékű aranyat vett át megőrzésre. Meglehetősen élesen bírálta a svájci pénzintézet háború alatti tevékenységét a külön­böző nemzetiségű történé­szekből álló szakértői csoport, amely az amerikai kormány- jelentést előkészítette: „A bank kormányzó testületének már 1941-ben tudomása volt arról, hogy zsidóktól és az ül­dözöttek más csoportjaitól a nácik elrabolták értékeiket.” Az amerikai elemzés a többi semleges ország tevé­kenységét is górcső alá vette. Megállapította, hogy a náci Németország javarészt a meg­szállt országok központi bank­jaiból rabolt arannyal fizetett háborús beszerzéseiért Portu­gáliának, Spanyolországnak, Svédországnak, Törökország­nak és Argentínának. A jelentés szerint a németek mai árakon számítva 2,6 milli­árd dollár értékű aranyat hasz­náltak fel, hogy kifizessék a háború folytatásához szüksé­ges hadiszállítmányokat a semleges országoknak. Az összeg háromnegyedét a svájci központi bank révén utalták át Németországból. A háború végén a semleges országok - Svájcot leszámítva - hozzávetőleg 20 millió dol­lár értékű zsákmányolt aranyat adtak vissza a birtokukba ju­tott 240 millióból. A többi a banktitok homályába vész. Montenegro példa lehet a koszovói rendezéshez Demokratikus fordulat Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke le­vélben gratulált Milo Djuka- novics montenegrói államfő­nek s az őt támogató „Éljünk jobban” pártkoalíciónak a választási győzelemhez. „Különleges figyelmet szentel­tünk a választások menetének, mivel meggyőződésünk, hogy Jugoszlávia számára csak egy, az Ön által kijelölt út létezik, és ez az európai integráció” - ol­vasható a levélben. Kasza József szerint fontos, hogy a választásokat a tisztes­ség jellemezte, s ez ismét bebi­zonyította, hogy Milo Djukano- vics - a VMSZ-hez hasonlóan - a valódi jugoszláviai demokrá­cia híve. „Bízom abban, hogy kitart törekvései mellett, és sok sikert kívánok Önnek” - hang­súlyozta a legnagyobb vajda­sági magyar párt elnöke a Dju- kanovicshoz küldött üzenetben. Klaus Kinkel német külügy­miniszter bátorítónak,Jugo­szlávia demokratizálását és az egész térség stabilizálását szol­gáló lépésnek minősítette a montenegrói választások ered­ményét. Kinkel gratulált a mon­tenegrói elnöknek és az általa vezetett politikai erőnek a győ­zelemhez, s Németország ré­széről politikai és gazdasági támogatást ígért. A montenegrói választás ki­menetele azt mutatja, hogy megfelelő politikai akarattal ha­ladást lehet elérni a politikai vi­szályok megoldásában és a tér­ség biztonságának növelésében - hangsúlyozta a német kül­ügyminiszter, aki hasonló vál­tozást remél Koszovóban is. Szigorú európai előírások Új törvény a biotechnológiáról A biotechnológia páratlan távlatokat tárt fel a tudo­mány és a gazdaság előtt, de páratlan veszélyeket is. Az Európai Unió parlamentje új, a biotechnológiai szabadal­makat rendező jogszabályt fo­gadott el a kutatásokban rejlő veszélyek elhárítása végett. A most jóváhagyott rendelkezés minden korábbinál egyértel­műbben tiltja meg az emberi szervezet klónozását és azt, hogy embriókat ipari, kereske­delmi célokra használjanak fel. A géntechnikával megváltoz­tatott tulajdonságú állatokat a jövőben csak kísérleti célokra szabad felhasználni. így pél­dául tilos lesz óriási hússerté­sek kitenyésztése. Az Európai Unió rendelke­zése szigorúbb a jelenlegi, egyéb nemzetközi előírásoknál, és az a lényege, hogy segítse a kutatás fejlődését, a vívmányok alkalmazását, ám egyúttal védje a szellemi tulajdont. Az Euró­pai Parlament által hozott tör­vény különbséget tesz felfede­zések és találmányok között, tehát nem akarja korlátok közé szorítani a kutatást. A jogi rendezéstől, amely legkésőbb 2000 őszére az Eu­rópai Unió összes országában érvénybe lép, egyebek között azt várják a törvényalkotók, hogy segítse Európát az ameri­kai technológiával, a tengeren­túli génkutatással és „génipar­ral” folytatott versenyben. Ferenczy Europress Az ausztrálok jövőre döntenek az államformáról Ki nyitja meg az olimpiát? 18 millió, főként városlakó ausztrál az új évezred első olimpiájára - és a népszava­zásra készül. Sok ausztrál ugyanis azt kí­vánja, hogy 2000-ben a nyári ötkarikás játékokat ne a brit ki­rálynő (a jelenlegi államfő) nyissa majd meg, hanem az ad­digra megválasztott, „saját” köztársasági elnök. A politikai erők addigra dű­lőre kívánják vinni a sok éve fo­lyó vitát arról: maradjon-e meg az ország alkotmányos monar­chiának, amelynek névleges feje a brit uralkodó, vagy pedig kiáltsák ki a köztársaságot. A hagyományőrzők - köztük John Howard miniszterelnök ­azt mondják: ha Ausztráliának, amelynek a hatodik legidősebb alkotmánya van a világon, száz évig jó volt a monarchia, minek változtassanak rajta? Az Ausztrál Republikánus Mozgalom viszont hatodik éve hirdeti: a nemzeti büszkeség megköveteli, hogy az ország­nak saját államfője legyen, ez elősegítheti a nemzeti azonos­ságtudat erősödését is. A kér­désben 1999-ben népszavazás várható. Akadnak persze ausztrálok, akiket inkább az a kérdés fog­lalkoztat, mikorra lehetne le­szorítani a munkanélküliséget, és hogyan birkózzanak meg az ázsiai pénzügyi válság fenye­gető kihatásaival. Megnyílik Oroszország első bordélyháza Volga helyett biciklivel Az Oroszországot sújtó pénzügyi válság találékony­ságra ösztönzi a reformer politikusokat. Dmitrij Ajazkov szaratovi kormányzó megelégelte, hogy munkatársai a szűkös költségvetést „haszontalan dolgokra herdálják”. Fölösle­gesnek tartja például, hogy a hivatalnokok nyugati márkájú autókon, vagy akár Volgákon járjanak munkába. A terület vezetője megszüntette ezt a „természetbeni járandósá­got”, és javasolta, hogy a csi- novnyikok ezentúl kerékpár­ral közlekedjenek. A kormáhyzó egyébként elöl jár a jó példával. Maga is két keréken jár munkába, per­sze nem akármilyen biciklin: a 28 sebességű mountain bike titánból készült, és fedélzeti komputerrel látták el. Ajazkov más vonatkozás­ban is tanújelét adta újító szel­lemének. Eltökélte, hogy kormányzóságában megnyit­ják az első bordélyházat, jól­lehet a prostitúció tilos Oroszországban. A politikus iskolát teremtett azzal, hogy földárverést rendeztetett, és ezzel kiváltotta a kommunis­ták éles ellenkezését. Maga Borisz Jelcin elnök is fölfigyelt Ajazkov újító haj­lamaira, akit a legfejlettebb nyolc ország legutóbbi bir­minghami találkozóján Bili Clintonnak úgy mutatott be, mint lehetséges utódját. A világűr szemetese Japán tudományos-műszaki ha­tóságai bejelentették: a távol­keleti szigetország célja az, hogy figyelemmel kíséije a me- teoritokat és az űrben lévő szemetet. Olyan megfigyelő- rendszert kívánnak üzembe állí­tani, amely ezer kilométeres magasságból jelzi a világmin­denségből bolygónk légköre felé tartó hulladékot - az űrha­jók elhasználódott hordozó- rakétáit, a kiszolgált műholda­kat, gyakorlatilag mindent, ami méretét, formáját és pályáját tekintve megfelel egy Föld kö­rül keringő tárgynak. A japánok több mint 9,2 mil­lió dollárt áldoztak a radarháló­zat kifejlesztésére. Mára már a nyolcezret is meghaladja azok­nak az alkalmazottaknak a száma, akik a teniszlabda mére­tét meghaladó űrhulladékok észlelésével foglalkoznak. Segélyek Afganisztánnak. A Nemzetközi Vöröskereszt mellett számos állam is se­gélyt nyújt az afganisztáni földrengés túlélőinek. Kabul kedvezően fogadta az ajánlatokat. A katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja a négyezret. fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom