Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-02 / 102. szám

1998. május 2., szombat Sport 7. oldal Labdarúgó NB II, Nyugati csoport Bajnokhoz illő vendégjáték Dunaszentgyörgy Limes §E­Komáromi FC 0-4 (0-2) Dunaszentgyörgy, 600 néző. V: Tóth S. (Harsányi, Tumó). Dunaszentgyörgy: Viszt- Wiesner, Pánczél, Magyar, Debreczeni- Aradi, Hosnyánszki, Horváth J. (Pintér, 81.), Csizmadia- Szabó, Horváth L. Edző: Vábró József. Komárom: Mázi- Rózsahegyi (Musitz, 62.), Pálfi, Matics- Bognár, Letenyei, Szenes, Véber, Megyesi (Sebestyén, 79.)- Plotár (Jankóczy, 67.), Ug- rai. Edző: Kardos József. Sárga lap: Horváth L. a 40. percben. A 22. percben Letenyei 25 méterről középről vállalkozott lövésre, a labda a vetődő Viszt kezei között vánszorgott át a gólvonalon. 0-1. A 35. perc­ben Letenyei átadásával Véber fordult kapura, lövését Viszt még bravúrral kiöklözte, a ki­pattanót azonban Ugrai 10 mé­terről az üres kapuba bólin­totta. 0-2. Szünet után, az 52. percben az egykori tatabányai váloga­tott támadó, Plotár Gyula ka­pott egy átadást a dunaszent- györgyi térfél közepén, miután senki sem támadta, rávezette a labdát Pánczélra, majd 17 mé­terről jobbal a kapu jobb olda­lába lőtt. 0-3. Három perccel később Horváth J. labdáját ki­szorított helyzetből Horváth L. szúrta kapura 10 méterről, Mázi lábbal mentett a rövidsa­rok elől. A 89. percben a ko­máromiak nagy kedvvel és jól játszó középpályása, Letenyei két csel után 23 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 0—4. Hat fordulóval a befejezés előtt a múlt héten bajnoksá­got nyerő komáromi együt­tes igazolta jó hírét, mindvé­gig nagy fölényben futballo­zott. A Szenes-Véber-Lete- nyei trió mozgatta, felszaba­dultan, látványosan játszó vendégcsapat az első félidő­ben tetszés szerint alakította ki helyzeteit, s már a szüne­tig eldöntötte a találkozó kimenetelét. A szentgyör- gyiek egy óra elteltével, há­rom gólos hátrányban kezd­tek el bátrabban vállalkozni, ám hiába küzdöttek becsü­lettel meg kellett hajolniuk a nagyobb tudás előtt. Jók: Aradi, Pánczél, Debreczeni, illetve Letenyei (a mezőny legjobbja), Véber, Pálfi, Ma­tics, Szenes. Vábró József: — Megér­demelten nyertek a vendégek. Kardos József: — Baj­nokhoz illően játszott a csapa­tom. (fekete) További eredmények: MTE Motim-Zalaapáti 1-2, Tatabánya-Bük 2-1. Ifjúsági eredmény: Duna­szentgyörgy Limex SE-Ko- máromi FC 0-4. Hegyei II. osztály Szedres-Pincehely 3-1 (3-1). Csütörtökön játszot­ták. Szedres, 100 néző. V: Fábián. Szedres: Hujber- Zengő, Bátai, Mester, Szabó- Lambert, Koleszár, Farkas L. (Katona), Farkas J.- Szalók (Keserű), Vajda (Böröcz). Edző: Ferkelt Zol­tán. Pincehely: Árvái- Pécsi, Kántor I, Csömör Z., Kán­tor II- Sütő, Szedlák, Ko­vács (Túrós), Csömör J. (Szép)- Juhász, Császár. Edző: Zajtai S. Béla. A hazai csapat magabiztos játékkal tar­totta otthon a három pontot. G: Vajda, Szalók, Koleszár, il­letve Szedlák. Jók: Koleszár, Farkas J., Szalók, illetve Kán­tor I, Kántor II, Árvái. Ifjúsági eredmény: Szed­res-Pincehely 7-1. A palánk mellől jelentjük Sikerre éhes atomos legénység Férfi NB I. Rájátszás az 5-8. helyért. Falco-Lépték KC-Atomerőmű SE: szom­bat, 17 óra. Rezák László: — A Falco elleni első összecsa­pás első félidejében igen gyenge teljesítményt nyújtot­tunk. Szünet után feljavult a védekezésünk, és a támadás­befejezések terén is ponto­sabbá váltunk. Meghatározó volt, hogy az IBM-pontlistát (a játék különböző elemeiben - dobott pont, lepattanó, gól­passz, stb. - nyújtott teljesít­mény alapján készítik el - A szerk.) utcahosszal vezető Gu­lyás a második húsz percben a taktikai utasításokat maximá­lisan betartva, nagy akarással, eredményesen játszott. A szombathelyi mérkőzésen döntő lesz a védekezés. A Falco hazai pályán minden csapat ellen ponterősen kosár­labdázik, éppen ezért nem szabad belemennünk egy do­bópárbajba. Remélem, a Pak­son jó teljesítményt nyújtók mellé a többiek is felsorakoz­nak, és győzelemmel térhe­tünk haza a vasi városból. A csapat éhes a sikerre, az utóbbi hetekben öröm edzést tartani, mert a játékosok minden eddi­ginél jobban vevők a munkára. Rájátszás a 9-16. helyért. Dombóvári VMSE-Soproni Ászok KC: szombat, 17 óra. Molnár István: — Érthetet­len volt csapatunk akarat­gyenge játéka és hozzáállása az előző fordulóban. Széteső védekezéssel annyi pontot kaptunk, amennyit az élcsapa­toktól sem. Szomorú, hogy profi játékosoknak azt kell magyarázni: a kosárlabda csa­patjáték, ami egymás segíté­sén alapul. Egy kiesőjelölt csapattól sokkal elszántabb já­ték várható el, a tüzet, lelkese­dést mindenkinek magának kell táplálni. A papíron a Vá­sárhelynél is sokkal jobb játé­kosállományú Sopront fogad­juk. Reményeim szerint lesz annyi önbecsülés néhány játé­kosban, hogy az előbbieket nem kell számon kérni rajtuk. Ha a Radovics-Reid-Vujadi- novics hármast semlegesíteni tudnánk, és újra csapattá vál­nánk, akkor még jelenlegi ösz- szeállításunkban is meglepe­tést szerezhetnénk. Ács Péter hibátlan szimultánja Sportműsor Szombat Kézilabda: Női NB I/B: EGO Sport Thelena SK-BHG SE 18. NB II, nők: Tamási-Siófok 11, Simontomya-Pécs várad 17. Férfiak: Tolnatej SE-Balaton- boglár 16, Kecel-Simontomya 18. Megyei bajnokság, férfiak: Hőgyész-Fadd 17. Kosárlabda: Férfi NB I, rá­játszás az 5-8. helyért: Falco- Lépték KC-Atomerőmű SE 17, a 9-16. helyért: Dombóvári VMSE-Soproni Ászok KC 17. Labdarúgás: NB I/B: Paksi ASE-III. Kér. TVE 17. Női NB II: Anonym SE Bonyhád-Győr 13.30. Óregfiúk torna Bony­hádon: Bonyhád-Tardoskedd 9.30, Magyar Orvos FC-SFOR 10.45, Bonyhád-SFOR 15.30, Orvos FC-Tardoskedd 16.45. Tenisz: Tolna megyei felnőtt bajnokság Szekszárdon, 9. Vasárnap Kézilabda: Női NB I/B: Cece- FTC II (Simontomyán) 18. Férfi NB II: Ercsi-Iregszemcse 11. Női megyei bajnokság Tol­nán: Tolna-UKSE 8.30, Ferro- patent-Hőgyész 9.15, Német- kér-Ferropatent 10, Hőgyész- UKSE 10.45, Tolna-Ferropa- tent 11.30, Hőgyész-Németkér 12.15, UKSE-Ferropatent 13, Németkér-Tolna 13.45, Tolna- Hőgyész 14.30, Németkér- UKSE 15.15. Tenisz: Tolna megyei felnőtt bajnokság Szekszárdon, 9. Labdarúgás NB II: Hévíz-Györköny 17. NB III: Paksi SE-Dombó- vári FC-Ariel Műszaki Áruház­lánc, Bonyhád-Kaposfüred, Baja-Bátaszék, Pécsi Pos- tás-UFC Szekszárd 16.30. Megyei I. osztály: Ta­mási-Szálka (Beke), Kaj- dacs-Tevel (Maraszin), Apar- hant-Bölcske (Lubastyik), Tolna-Döbrököz (Nagy), Sza- kály Agraco-Őcsény (Hőgyé- szen, Bonyai), Simontomya- Hőgyész (Kiss I.), Kakasd-Du- nakömlőd (Schäfer), Decs- Nagydorog (Dárdai) 16.30. Megyei II. osztály: Szed- res-Dalmand (Biszak), Ozora- , Pincehely (Papp), Csikóstőt- tős-Kisdorog (Bányai), Tenge- lic-Bátaapáti (Niki), Izmény- Madocsa (Rozsmán), Fadd- Majos (Fazekas), Zomba- Nagymányok (Csepregi) 17. Körzet: Szekszárd: Bony- hádbörzsöny-Alsónána (Unya- tinszky), Báta-Cikó (Fang), Kéty-Bonyhádvarasd (Nagy), Harc-Mőcsény (Krómer) 17. Paks: Gerjen-Iregszemcse (Ba­logh), Magyarkeszi-Gyönk (Besenczi), Tolnanémedi-Kö- lesd (Pápista), Németkér-Bo- gyiszló (Nyitrai) 16. Dombó­vár: Mucsfa-Závod (Szűcs), Kurd-Váralja (Nagy), Szakcs- Györe (Varga), Nak-Lengyel (Kardos) 16.30. Asztalitenisz NB II Kanizsai Sör SE-Dombóvári VMSE 17:1. A második helye­zett ellen nem volt esélyük a vendégeknek. Gy: Szokodi. Fejérvíz SE-Dombóvári VMSE 12:6. A bajnokság utolsó idegenbeli mérkőzésén sem sikerült a pontszerzés a jól játszó hazaiak ellen. Gy: Drávái 4, Szokodi 2. A paksi majális sakk-szerető közönsége - immár hagyomá­nyosan - szimultán keretében mérhette össze erejét a város ifjú nemzetközi mesterével, Ács Péterrel (képünkön). A több mint három órán át, mint­egy negyven táblán zajló partik után azonban valamennyi kihí­vónak fejet kellett hajtania az Atomerőmű SE NB I-es csapa­tának első táblása előtt. Ács Péter egyébként a közel­múltban a kieséses rendszerű felnőtt országos bajnokságon szerepelt sikerrel. Három nyert parti után kilencedikként zárt, miután a nyolc közé jutásért rö­vidített játszmák után szenvedett vereséget nagymester ellenfelé­től. A paksiak sakkozója május közepén egy szlovén-magyar barátságos ifjúsági válogatott viadalon ül asztalhoz Mura­szombaton, júniusban pedig egy nagymesterversenyen igyekszik harmadszor is teljesíteni a nor­mát. FOTÓ: G. K. Sípszó előtt Visszavágásra vágyó PSE NB I/B Paksi ASE-III. Kér. TVE- Auto Trader: szombat, 17. Bőzsöny János: — A Kapos­várnak egyetlen lehetősége adódott a gólszerzésre, azt a mi asszisztálásunk mellett ki is használta. Nekünk öt-hat nagy helyzet kellett ahhoz, hogy egyet értékesíteni tudjunk. Tu­datos, okos játékkal „lefutbal­loztuk” a somogyiakat, mindez mégis csak egy pontra volt ele­gendő. Az óbudaiak technikai­lag képzett játékosokból álló, a szó igazi értelmében futballozó csapat. Miután a bajnoki címért hajtanak, valószínűleg ellenünk sem fognak beállni védekezni, s ez remélem, megkönnyíti majd a helyzetünket. Nem bánnám, ha csúnya, rossz játékkal is, de végre ismét győzni tudnánk. Mausz vagy Kovácsevics- Kósa, Jávorka, Eger, Barna- Ignácz, Nagy, Mersich vagy Kislőrincz, Orosz- Fejes, Csernijenko. NB II, Nyugati csoport Hévíz-Györköny: vasárnap, 17. Kindl István szakosztály- vezető (a vidéken tartózkodó Gracza Tibor edzőt nem értük utol): — Az elmúlt hetek telje­sítménye alapján kijelenthető, kezd formába lendülni a csapat. Az elmúlt szombaton, a Száz­halombatta ellen már javuló já­tékot mutattunk, így kellő önbi­zalommal, a pontszerzés remé­nyében utazhatunk Hévízre. Hahn és Nagyfalusi a héten sé­rüléssel bajlódott, jómagam sárga lapok, míg Almási boka­műtétje miatt fog hiányozni. Várható kezdőcsapat: Szlanyinka- Erdélyi, Nagy Z., Somogyi, Nagyfalusi- Farsang, Tálas, Mészáros, Kvanduk, Krausz- Sánta. NB III, Dráva-csoport Paksi SE-Dombóvári FC- Ariel Műszaki Áruházlánc: vasárnap, 16.30. V: Král. Blatt Pál: — Balatonföldvá- ron nem csak az eredményesen, hanem jól is játszottunk. Mi diktáltuk a tempót, nekünk vol­tak ziccereink, melyek ugyan kimaradtak, de Taba Sanyi gyönyörű szabadrúgásgóljával elhoztuk a három pontot. Ä ha­zai csapat a játékhoz méltatlan durvaságokkal tördelte a játé­kot, ennek köszönhetően Bene- deczkit ölben kellett lehozni a pályáról, ősszel Dombóváron veszítettük el veretlenségünket. „Felpaprikázott” hangulatban készültünk, s fogunk pályára lépni, hiszen mindenképpen szeretnénk revansot venni őszi vereségünkért. Apróbb sérülé­sek miatt a kezdőtizenegyet a találkozó előtt jelölöm ki. Lanczki Gusztáv: — Saj­nos, szurkolóink biztatása elle­nére sem sikerült győznünk a múlt héten. Úgy gondolom, két pontot ajándékoztunk a duna- földváriaknak, mivel számos helyzetünkből mindössze egyet tudtunk értékesíteni. Oda kell figyelnünk, Pakson nem szabad beleszaladnunk egy komoly ve­reségbe. Amennyiben a csapat képes tartani magát, akkor szo­ros eredményt is elérhetünk. Ha - miképp az ősszel - sikerül a paksiak középpályás sorát meg­fognunk, akkor ismét borsot törhetünk a hazaiak orra alá. Nincs veszíteni valónk, nyu­godtan futballozhatunk. Hor­váth Árpád továbbra is hiá­nyozni fog, Savanyu is egész héten sérüléssel bajlódott, a já­téka kérdéses, nem úgy Bothé, aki három sárga lapja miatt biz­tosan nem szerepelhet. Bontovics vagy Szabados- Bódis, Kiss, Péter, Savanyu, Vámosi- Ötvös, Szűcs, Nagy vagy Szabotin- Jakab, Varga. Bonyhád-Kaposfüred: va­sárnap, 16.30. V: Berki I Zs. Lőrincz Antal: — Küzdelmes mérkőzésen, fegyelmezett já­tékkal döntetlent harcoltunk ki Balatonlellén. Védelmünk jól zárt, kontrákból többször is tiszta gólszerzési lehetőséget teremtettünk, de a befejezé­sekre már nem maradt erőnk. Alakuló játékkal a Kaposfüred ellen is támadólag lépünk fel, remélem, a Balatonlellén ta­pasztalt lelkesedést sikerül át­mentenünk. Mindenképpen bí­zom a pontszerzésben, de sze­retném, ha végre hazai pályán is győzni tudnánk. Különböző szerkezeti változtatások miatt kezdőcsapatot csak a mérkőzés előtt hirdetek. Keret: Kovács, Götz­László L, Brunner, Végvári, Darabos, Torma, Stumpf, Bi- liczki, György, Kecskeméti, Sándor, Dani, Szászi. Baja-Bátaszék: vasárnap, 16.30. V: Győri. Fiath Tamás: — Hiába támadtuk végig a Nagykanizsa elleni mérkőzést, nem tudtunk gólt lőni, s így meg kellett elégednünk az egy ponttal. Vasárnap a tavasszal otthonukban még veretlen baja- iakhoz látogatunk. Sikerre csak akkor számíthatunk, ha minden labdarúgóm a maximumot nyújtja, illetve az ellenfél kulcsembereit sikerül kikap­csolnunk a játékból. Sérülése miatt Kemerre a bajnokság vé­géig, míg Kiss Lászlóra két hétig nem számíthatok. Grill- Takács, Scheppi, Hauwasser, Rácz- Hosszú, Tóth, Pankovics, Rupa- Ko- rosecz, Szabados. Pécsi Postás-UFC Szek­szárd: vasárnap, 16.30. V: Balogh. Teszler Vendel: — Törekedtem egy állandó csapat kialakítására, de azok közül, akik eddig sorozatban bizalmat kaptak, nem mindenkinek sike­rült bizonyítania. A vártnál gyengébb bajnoki teljesítmény miatt az eddig kevesebbet sze­repelt játékosok is lehetőséget kapnak. A Postás képzett, ruti­nos és fiatal labdarúgókból álló csapat, amely az elmúlt fordu­lóban épp a korábbi listavezető PVSK-t segítette a második helyre. Mindez nem jelenti azt, hogy nem verhetőek akár hazai pályán is. Keretünkből a térd­műtétre váró tehetséges fiata­lunk, Takács, valamint Boros bajlódik sérüléssel. Blazsó vagy Horváth B.- Farkas, Kvanduk vagy Fehér, Kiss, Horváth J.- Mészáros, Dienes, Tóth, Berényi- Máté vagy Köllő, Vesztergombi. (A Dunaföldvá r-Mohács mérkőzést május 6-án, szerdán 17 órakor játsszák.) Ritmikus sportgimnasztika Nyolc paksi továbbjutó A paksi Deák Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában - kö­zel háromszáz versenyző rész­vételével - az elmúlt hétvégén rendezték meg a ritmikus sportgimnasztika diákolimpia egyik területi döntőjét. Az országos döntőbe jutott paksi csapatok eredményei, 1-2. osztályosok: 2. Deák Ált. Isk. Tulipán csapata, 4. Balogh Antal Ált. Isk. és Gimn. 3-4. osztályosok: 1. Deák Ált. Isk. Hóvirág csapata, 4. Balogh Antal Ált. Isk. és Gim­názium I. 5-6. osztályosok: 1. Balogh Antal Ált. Isk és Gimn. I, 3-4. Balogh Antal Ált. Isk. és Gimn. III. 7-8. osztályosok: 1-2. Ba­logh A. Ált. Isk. és Gimn. I. 4/B korcsoport: 1. Balogh A. Ált. Isk. és Gimn. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom