Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-02 / 102. szám

1998. május 3., vasárnap Forma-1 Spanyol Grand Prix A múlt: Villeneuve-ék David Coulthard imolai győzelme után leginkább az a kérdés, hogy a két McLaren-Mercedes pilóta közül kinek lesz nagyobb szerencséje az évad következő versenyein, illetve az, hogy melyikük bírja inkább a csapatvezetés jóindulatát. A Catalunya nevű spanyol pá­lyán, Barcelona mellett az elő­zetes várakozások szerint is­mét az Ezüst Nyilak küz­delmét hozza majd a verseny, a Ferrariknak megint ugrás­szerűen fel kellene javulniuk, ha bele akarnak szólni az első­ségbe. Ezzel aztán vége is a potenciális esélyesek sorának, mert se a Williams, se a Benetton, nem is beszélve a Jordánról vagy a Prostról, nem képes felnőni a feladathoz. Érdekes, hogy míg Spanyol­ország hosszú évek óta kiváló motorosok hadát bocsátotta ki, sőt Carlos Sainz személyében ralivilágbajnokuk is van, nem igazán jeleskednek a pályaver­senyzésben. Utoljára Adrian Campos és Louis-Perez Sala homorított a mezőnyben, de még a figyelmes Forma-1-kö­vetők sem emlékeznek nagyon a nevükre. Ennek ellenére a Spanyol Nagydíj remek ver­senyt szokott hozni, a király jelenlétében megemberelik magukat a versenyzők. A tavalyi győztes Jacques Villeneuve édesapja, Gilles még a Jarama-pályán 1981-ben futott futam legendás alakja volt. A Ferrari-turbó első évé­ben a motor már bikaerős volt, de olyan kaszniba tették bele, amit alig lehetett a pályán tar­tani. Az idősebb Villeneuve a verseny háromnegyede során tartotta maga mögött a nyaká­ban lihegő Laffite-ot, Watsont, Reutemannt és de Angelist, míg a kockás zászló lecsapó­dásakor pontosan 1,24 másod­perc választotta el az elsőt az 5. helyezettől. Azt hiszem, egy ilyen befu­tóval idén is meg lennénk elé­gedve, de sajnos nincs rá sok esély. Dávidból lesz a Góliát Mikor Imolában a McLaren- Mercedes skót pilótájával, David Coultharddal sike­rült szót váltanom né­hány perc erejéig, még „csak” a pole positiont szerezte meg. Aztán rajt­cél győzelmet aratva be­söpörte élete 4. győzel­mét. Nem hiába kérdez­tem a vb-esélyekről.- A brit szaksajtó morog, amiért - úgymond - a McLaren vezetése Hdkkinent szeretné bajnokként látni. Igaz ez?- Mika már hatodik éve van a csapatnál, végigcsinált velük három katasztrofális évet, így természetes, hogy a baj­ban jobban összeko- vácsolódtak. Azonban én ennek igazá­ból még nem éreztem a hátrányát.- Mégis kétszer is felsőbb pa­rancsra kel­lett áten­gednie a győzelmet csapattár­sának. Sose könnyű le­mondani egy Grand Prix-elsőségről. De bizonyos helyzetekben az ember érzi, hogy saját becsvágyát azzal is kielégítheti, hogyha a csapatért tesz valamit.- Ez kincstári optimizmus?- Egyáltalán nem. Érezhető­en nagyobb tisztelet övez a két második hely után.- Jó, akkor hadd kérdezzem a válás esélyekről. Ki lesz a vi­lágbajnok?- A kérdés jogos, de én nem tudom a választ. A szezon még hosszú. De ami tény, hogy Häkkinen előnye nem behoz­hatatlan. És persze vannak raj­tunk kívül is esélyes verseny­zők, például Schumacher.- Félő, hogy elvész a McLaren előnye?- Persze egy pillanatra sem lehet leállni. Egy Forma-1 autó sosincs készen, néha azt kép­zelem, még egy női léleknél is érzékenyebb! De bízom ben­ne, hogy tartani tudjuk a for­mánkat.- Mit tart saját erősségének, és mit a gyengéjének?- Az ösztönös gyorsaság megvan bennem, azt hiszem. Most már az autó beállításában is nagy a tapasztalatom, és tesztelni sem vagyok lusta. Ami néha gond: ha nem megy a szekér, én is nehezebben mo­tiválom magam. De ez az idei évre nem jellemző. Méhes Károly _________________________________A FUTBALL VB-K TÖRTÉNETE (i.)____________________ A hőskor: éppen 60 éve egy ezüsttel Szűk másfél hónap múlva kezdődik a XVI. labdarúgó-világbajnokság, minden idők leg­jelentősebb, legnagyobb futballtornája. A rajtig hátralévő időben, öt folytatásban visszapillantunk a korábbi tizenöt világbaj­nokság legfontosabb történéseire. Nehezen indult... A FIFA ugyan már 1904-ben elhatározta a világbaj­nokság megrendezését, de az 1906-ra kiírt rendez­vényre egyetlen ország sem nevezett, talán azért, mert a sportág őshazájának számító Anglia hivata­losan kijelentette: „... Egyetlen más nemzet sincsen azon a szinten, hogy világbajnokságra nevezhesse csapatát. Ez halálos csapás lenne a fiatal sportág jö­vőjére.” A húszas évek legelején ismét napirendre került a vb megrendezése, de az ötlet ismét csak ötlet ma­radt. Az első világbajnokságot így végül csak 1930- ban sikerült „tető alá hozni”, részben annak köszön­hetően, hogy az 1928-as olimpia után a NOB kijelen­tette: profi játékosok többet nem vehetnek részt az ötkarikás futballtornán. 1930, Uruguay, Az első rendező Uruguay lett, amely függetlenségé­nek centenáriumát ünnepelte, és kétszeres olimpi­ai bajnoka volt a sportágnak. Ám Európát - a túl hosszú, utazással együtt két hónapig tartó „túra” miatt - csupán négy ország, és nem is a legerőseb­bek képviselték. Az összesen tizenhárom váloga­tott részvételével megrendezett világbajnokság en­nek megfelelően szinte amerikai kontinensbajnok­ság lett, csupán Jugoszlávia képviselte a legjobb négy között a „világ többi részét”. A döntőben az­tán százezer néző előtt a két esélyes csapat vívott változatos mérkőzést, amelyen Uruguay végül 4:2 (1:2) arányban győzött Argentína ellen, s ezzel el­sőként hódította el a Rímet Kupát. 1934, Olaszország Kölcsönkenyér visszajár: ezúttal a címvédő nem volt hajlandó átrándulni Európába. Ennek ellenére ezúttal már tizenhatos volt a mezőny, amelyben a selejtezőkben Bulgáriát kétszer 4:1-re verő Magyar- ország is ott volt. A vb-n az első mérkőzésen Egyip­tom ezúttal nem jelentett gondot, Toldi II., Vincze és Teleki góljával 4:2-re nyertünk. Utána azonban az ősi rivális, Ausztria következett, amely az első félidőben 2:0-ra elhúzott és Sárosi szünet után lőtt tizenegyes gólja sem változtatott a tényen: a váloga­tott idő előtt jöhetett haza. Az osztrákok mellett - jelezve a közép- európai futball fölényét - a csehek, a németek, és a spanyolokat csak megismételt mér­kőzésen legyőző olaszok kerültek a négy közé. A fi­náléba a csehek és a házigazdák kerültek, és miu­tán a 74. percben Puc betalált, levegőben lógott a meglepetés. Orsi azonban a 81. percben egyenlített, majd a hosszabbításban Schiavio is eredményes volt, így tehát a második vb-n is a vendéglátók sze­rezték meg a végső győzelmet. 1938, Franciaország A világbajnokságok szellemi atyja, Jules Rímet harmadszorra „hazavitte” a tornát, amelyre ezút­tal már harminchat nemzet nevezett. A magyar együttes a görögök elleni 11:1-gyel biztosította he­lyét a tizenhatos döntőben. Ott a Dietz Károly szö­vetségi kapitány irányította együttes a lehető leg­kellemesebb ellenféllel, Holland-Indiával kezdhe­tett, ennek megfelelően Sárosi és Zsengellér két- két góljával, valamint Kohut és Titkos találataival 6:0 (4:0) arányban győzött. A folytatásban is Sárosi és Zsengellér vitte a prímet, a négy közé ju­tásért az ő eredményességüknek köszönhetően „küldtük haza” 2:0 (0:0)-lal Svájcot. Az elődöntő­ben megszakadt a csapat góltalansági szériája - természetesen a kapott találatok tekintetében -, a svédek jobbszélsője, Nyberg már az első percben vezetést szerzett. Bő negyedórával később azon­Pontosan hatvan évvel ezelőtt ezüstérmet szerzett a magyar csapat, képünkön Titkos küzd az olasz kapussal ban a saját kapusát legyőző Jacobson egyenlített, majd jött a magyar henger: Zsengellér (kétszer), Sárosi és Titkos is bevette Abrahamsson kapuját, azaz a vége 5:1 (3:1) ide! És következhetett a finá­lé a címvédő, a két évvel korábban olimpiát is nyert olaszok ellen. Június 19-én Párizsban 75 ezer néző látta, hogy a Piola és Colaussi vezette taljánok gyakorlatilag esélyt sem hagyva a magya­roknak, másodszor is elhódították a kupát. A 4:2 (3:1) arányú vereséget szenvedett, de ezüstérmet nyert csapat játékosai azonban mindenképpen megérdemlik, hogy neveiket feljegyezzük az utó­kor számára: Szabó - Polgár, Bíró - Szalay, Szűcs, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos. Eqy legenda életre kel (IV.) ___________________________:_____________jm B EK-döntőben, edzőként Puskás Ferenc: A Panathi- naikosszal már az első szezon­ban nagyon messzire jutottunk a BEK-ben. A luxemburgi Jeunesse kétszeri legyőzésére még nem érdemes felvágni, de a Slovan Bratislava kiejtésére már sokan felkapták a fejüket. A pozsonyi csapat másfél évvel korábban a Barcelona legyőzé­sével KEK-győztes lett! Á ne­gyeddöntőben az Evertonnal sorsoltak össze és őszintén szólva nem adtam sok esélyt magunknak az angol bajnok el­len. Azt mondtam a játékosok­nak, hogy csak játsszanak nyu­godtan és a pályán állandóan segítsék egymást. Nem traktál- tam őket semmilyen hangzatos taktikai utasítással. Úgy gon­dolom, sok mindent lehet raj- zolgatni a táblára, de egy edző­nek tudnia kell, vannak-e olyan játékosai, akik a futball nyelvé­re fordítják a krikszkrakszokat. l:l-es döntetlent értünk el a Goodison Parkban, majd ott­hon 0:0-ra végeztünk, így az idegenben lőtt góllal jutottunk tovább. Ezután következett az elődöntő, Európa egyik legjobb csapata, a Crvena Zvezda ellen. Belgrádban a jugoszlávok na­gyon elvertek minket, 4:4 lett az eredmény. Az az igazság, még örülhettünk, hogy ennyi­vel megúsztuk. Természetesen a londoni World Soccer, a világ talán legte­kintélyesebb futballmagazinja is beszámolt a Panathinaikosz nagy meneteléséről. Az újság­írók nagy részt tulajdonítottak Puskásnak az elődöntőbeli si­kerben. A lap azt is tudni vélte, hogy a magyar edzőnek havi ezer fontnak megfelelő drahma a fizetése, s hogy a prémiumok már megközelítették a húszezer fontnyit. A lap értesülése szerint a bajnoki cím megnyeréséért 4200, a kupagyőzelemért 2800 font illette volna meg a játékoso­kat. A BEK-ben az első forduló­beli továbbjutás 1400, a máso­dik 2800, a harmadik 4200 fon­tot hozott a konyhára, míg a döntőbe jutás önmagában tízez­ret. A léptékek nyilván mások voltak, mint manapság. Elég az hozzá, még az angolok is „csil­lagászatinak” minősítették az összegeket. Persze, ember nem akadt, aki sajnálta volna a pénzt a csodatévő edzőtől. A Panathinaikosz kupaszereplése állami ügy lett Görögországban. Az otthon megnyert elődöntő­visszavágó után az államfő ne­je, Deszpina Papadopulosz fon­tosnak érezte egyenként megcsó­kolni a hős játékosokat. Puskás Ferenc: Azt gondol­tam, vége a szép álmoknak, itt a felébredés. Miután visszatér­tünk Görögországba, egy, a leg­szűkebb politikai elitbe tartozó, magas rangú katonatiszt - mel­lesleg a sportminiszter - meglá­togatott és azt mondta: „Ho­gyan veszíthettek 4:l-re? A kor­mány ezt nem engedheti meg”. Kicsit ingerülten válaszoltam, hogy a futball olyan játék, amelyben ki lehet kapni egy sokkal jobb csapattól három góllal. Még hozzátettem, hogy ne izguljon, az a lényeg, hogy egy gólt legalább lőttünk. Ám a vita itt nem ért véget. Behívat­tak az irodájába, és közölték ve­I " «88888», ' Puskás egy talán kevesebbszer I látott arca: a vadóc lem, hogy a visszavágót az Olympiakosz stadionjában kell lejátszani. (...) A mérkőzés estéjén egy gom­bostűt sem lehetett leejteni a stadionban, annyira tömve volt. Olyan helyeken is fürtökben lógtak a szurkolók, amelyekről azt hittem, oda ember nem tud felmászni. Fantasztikus volt a hangulat, érezni lehetett a fe­szültséget a levegőben. Ameny- nyire csak tudtam, próbáltam megnyugtatni a játékosokat. Mondtam nekik, hogy veszíteni valójuk nincsen, csak a győze­lemre koncentráljanak,.játsszák a saját játékukat. Nyerhetnek, hiszen a futball kiszámíthatat­lan. Nyertek is. Már a második percben zavar támadt a Crvena Zvezda kapuja előtt, az egyik hátvédjük elveszítette a labdát. Antoniadisz megszerezte és ha­bozás nélkül bevágta a kapuba. Hamar jött a gól, de félidőig még mindig csak l:0-ra vezet­tünk. A fiúk lógó orral jöttek be az öltözőbe, mire azt mondtam nekik: „Gyerünk, ragadjátok meg a lehetőséget, tiétek lehet a dicsőség! Tovább lehet jutni! Gyerünk a döntőbe!” A máso­dik félidőben tényleg apait­anyait beleadtak. Szinte állan­dóan támadtunk, de a Crvena Zvezda keményen védekezett. Újabb tizenöt perc után Antoniadisz bebólintott egy be­adást. A lelátón szinte minden­ki megőrült, a szurkolók - álta­lam azelőtt soha nem hallott módon - buzdították a játékoso­kat. A saját gondolatait sem „hallotta” az ember. Kihívtam magamhoz Domazoszt, a leg­jobb középpályásunkat. Mond­tam neki, húzódjon ki a jobb­szél felé. Bozsik jutott az eszembe, valami olyasmit vár­tam Domazosztól, amit régen Cucu csinált. És bejött! Már csak negyedóra volt hátra, ami­kor Domazosz gyönyörű gólt rúgott. Már mi álltunk tovább­jutásra. Mindenki az üvöltötte: „Védekezzetek fiúk!”, de én azt kiabáltam: „Támadjatok!” Óriá­si volt a feszültség. Két perccel a vége előtt a jobbfedezetük kö­zelről hatalmas lövést küldött a kapunkra, de Ikonomopulosz óriási bravúrral védett. Sikerült, győztünk, bejutottunk a BEK- döntőbe! (Részletek a Puskás Marke­ting Tanácsadó kft. gondozásá­ban megjelent Dénes Tamás-Jamrich Klára Egy legen­da életre kel című könyvéből).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom