Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-22 / 119. szám

1998. május 22., péntek Megyei Körkép 3. oldal Tananyag a vállalkozás A vállalkozói ismeretek kö­zépiskolai oktatásának tá­mogatásáról írt alá együtt­működési megállapodást tegnap Budapesten Kiss Pé­ter munkaügyi. Magyar Bá­lint művelődési és közokta­tási miniszter, valamint Jákli Péter, a Magyar Vál­lalkozásfejlesztési Alapít­vány kuratóriumának el­nöke. A munkaügyi tárca 150 millió forint pályázati úton elnyer­hető összeggel segíti a prog­ram megvalósulását, a műve­lődésügyi minisztérium pedig 25 millió forintot tesz hozzá. A tananyagok 30-40 száza­lékát az iskolák maguk vá­laszthatják meg, így tehát adott a lehetőség, hogy a vál­lalkozói ismeretek oktatását felvegyék programjukba. A munkaügyi tárca a 150 millió forinton kívül a vállal­kozások gazdasági alapjait tartalmazó tananyaggal, il­letve a szakképzés fejleszté­sével is hozzájárul a program sikeréhez. Az idén már három iskolá­ban tanulhatják a felső tago­zatosok a vállalkozói ismere­teket. A program keretében valamennyi megyében mód­szertani központot alakítanak ki, itt a környékbeli középis­kolák végzős évfolyamait ok­tató tanárok is megismerked­hetnek a tananyagokkal. A képzésbe bekapcsolódók gyakorlati példák megismeré­sével is készülhetnek önálló vállalkozások indítására. Elnökségi ülés az iparkamaránál Új feladatok, új irodák Elnökségi ülést tartottak tegnap a Tolna Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamará­nál, Szekszárdon. Az össze­jövetelen - többek között - a szervezet irodahálózata fejlesztésének kérdése sze­repelt napirenden. A kamarának eddig Szek­szárdon kívül Dombóváron és Tamásiban volt képviselete, ami lehetővé tette, hogy a tag- szervezetek helyben intézhes­sék ügyeiket, illetve jussanak megfelelő szolgáltatásokhoz. Idén július 1-vei a kormány döntése értelmében az ipar­kamarák jelentős közigazga­tási hatásköröket vesznek át, melyek közül legjelentősebb az egyéni vállalkozói igazol­ványokkal kapcsolatos ügyin­tézés, ezért Tolna megyében sor kerül az irodahálózat fej­lesztésére. Eddig a vállalkozói igazol­ványokat az önkormányzati jegyzők feladata volt kiadni, de mellette a vállalkozónak több helyről - TB, Apeh, stb. - kellett igazolást beszerez­nie. A második félévtől az úgynevezett „egyablakos mo­dell” szerint mindezt egy he­lyen, az iparkamara ügyfél- szolgálatain intézhetik az érintettek. A tegnapi elnökségi döntés értelmében a megnövekedett feladatok ellátása érdekében Tolnában a már meglévő képviseleteken kívül Bony- hádon és Pakson nyit a KIK újabb irodákat és mindegyik helyen két főre növeli az ügy­intézők számát. (fké) Bátaszéki minősítés Megmérettek a borok Másodízben nyílt lehetősé­gük a bátaszéki szőlősgaz­dáknak arra, hogy boraikat minősíttessék. Elsőként a hegyközség rendezett bor­versenyt Bátaszéken, most pedig a „Bátaszékért” Köz­életi Egyesület, valamint a Kolping Család közösen hirdette meg a borbírálatot. A mostani borverseny rende­zői kicsit félve kezdték a szervezést, mivel tartottak at­tól, hogy nem jön össze kellő számú minta. Végülis várako­záson felüli számban adtak le szekszárdi és bátaszéki sző­lősgazdák bormintákat. Ennyi borminta még soha nem volt a Ferenc-házban, mint most: összesen 34 - ebből 18 fehér, 16 pedig vörös. Az öt tagú zsűri elnöke Récsei János volt. Igen szigorúan értékel­tek, amit az is jelez, hogy a fehér borok közül hármat, míg a vörösek közül négy mintát nem értékeltek. A 18 fehér bor közül egyet minősí­tett a zsűri arany nagydíjra. Hármat ezüst, négyet bronz éremmel, hetet pedig oklevél­lel jutalmazott. A 16 vörös mintából egy arany nagydíjat kapott, míg három ezüst, öt bronz, három oklevél minősí­tést érdemelt. A díjak, s az ok­levelek átadására, illetve az eredményhirdetésre pénteken, május 22-én, a 20 órakor kez­dődő Orbán-napi bálon kerül sor. (péteri) Plakettátadó ünnepség Az országos szakmunkásta- A díjat első alkalommal ma nuló-versenyeken kimagasló adják át 13 órai kezdettel eredményt elért tanulók és Szekszárdon, a Művészetek felkészítőik jutalmazására Házában. A öt Tolna megyei plakettet alapított a Tolna sikeres tanuló és oktató ré- Megyei Kézműves Kamara. szesül elismerésben. Kopjafát avatnak a Dombó Expo nyitónapján Ismét megmutatkozik a város Dombóvár önkormányzata, a Tolna Megyei Vállalkozói Köz­pont és a szekszárdi Fesztivál és Vásárszervező Iroda együtt­működve június 18-21. között negyedik alkalommal rendezi meg a Dombó-Expo Szakkiállítást és Vásárt, valamint a hozzá kapcsolódó szakmai konferenciaprogramot. Erről tartottak sajtótájékoztatót a szervezők. Mint az elhangzott, a rendez­vénysorozat meggyökeresedett Dombóváron, s évről évre si­keresen szolgálja az eredeti célját, vagyis a város és város- környék megmutatkozását, előre mozdulását. Ahogy Drá- novits István, a szekszárdi Fesztivál és Vásárszervező Iroda vezetője hangsúlyozta, Dombóvár immár elfogadott konferenciaváros a Dél-Du- nántúlon, ami részint kedvező földrajzi elhelyezkedésének, másrészt a város regionális A fiatalokból álló zsűri úgy ítélte meg, hogy az általa ja­vasolt „Polip” név és embléma fejezi ki legjobban az iroda sokrétű tevékenységét, neve­zetesen azt, hogy információ­szerző „csápjai” mindenhová kinyúlnak. A szponzorok tá­mogatásának köszönhetően a pályázat nyertese, s még két pályázó - Galambos Péter (Babits Mihály Általános Is­Kis szünetet kell adni ma­gunknak - mondta el Hefner Erika és Vajda Tibor, a társula­tot 1992-ben létrehozó és az­óta is vezető rendező (és há­zas) páros. Fel kell töltődnünk, hogy újra folytathassuk - vall­ják. Az elmúlt néhány év alatt nem kevés siker és mintegy száz diák színjátszással való „megfertőzése” áll a hátuk Az ügyelet 1998. május 22-én 16 órától május 25-én reggel 8 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügyelet: Dr. Bach Miklós Nagydorog, Jókai u. 39. Tel: 75/332-711; 06/60/362-576. Dr. Birinyi Fe­renc Hogy ész, Kertész u. 1. Tel: 06/30/478-111; 74/489-646. Dr. Apáthy Imre Báta, Sallai u. 720. Tel: 490-620. Dr. Tóth Tamás Fadd, Templom u. 50. Tel: 06/30/570-810. Dr. Füsti M. László Dombóvár, Népköztár­saság u. 1. Tel: 74/465-871; 06/30/374-608. Dr. Batári László Gyönk, József A. u. szerepvállalásának köszön­hető. Az expo programjába természetesen idén is helyet kap konferenciaprogram, amelynek témája a dél-dunán­túli regionális fejlesztési prog­ram lesz. A konferencián - akár csak az elmúlt években - a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is részt vállal. A régiós együttgondolkodást fogja jelképezni az expo nyi­tónapján az a kopjafa avatás, aminek színhelye a Jágónak határában lévő hármas megye­kóla) és Nyisztor Ákos (Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola) - díjat vehetett át a városi diák­napokon megtartott ered­ményhirdetésen. A név és az embléma tehát már megvan, a következő „állomás” mind­ezek elhelyezése az iroda be­tonfalún. Várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik grafitti formájában meg­tervezik, s ha a zsűri úgy dönt, mögött. Az ESZI-npad (utalva az Energetikai Szakképzési In­tézetre, mint bázisra) volt az első név, ezt a Korzó Színkör, majd a Városi Diákszínpad követte, tavaly ősz óta Új Színkör elnevezéssel léptek a világot jelentő deszkákra. A Helikon ezüst minősítése, a Magyar Művek Fesztiváljának döntőjébe jutás, az idei Orszá­540. Tel: 74/449-313. Dr. Mak- láry Béla Felsőnyék, Kossuth u. 7.Telefon: 74/478-558. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Debreczeni Pál Dunaföld- vár, Kossuth u. 38. Tel: 75/341-515. Dr. Kovács Ala­dár Majos, I. u. 47. Tel: 06/60/361-662; 74/451-662. Dr. Kovács Sándor Szedres, Széchenyi u. 52. Tel: 74/334-044. Dr. Dúró József Döbrököz, Páhy u. 19. Tel: 74/435-817; 06/30/279-274. Dr. Topái László Tamási, Gár­donyi u. 27. Tel: 74/471-054; 06/20/531-532. Dr. Kozári Fe­renc Gyönk, Nefelejcs u. 16. Tel: 74/448-269. határ. A vásárra egyébként mintegy 60-70 kiállítót vár­nak, s az külön öröm, hogy Dombóvár testvérvárosai im­már nem csak protokoll kül­döttségekkel lesznek jelen, hanem valóban bemutatkoz­nak. A külföldi vendégek között ott lesz a németországi Kahla városa, a horvátországi Ogulin, de Ausztriából és Aradról is ér­keznek kiállítók. A hármas együttműködés, s Dombóvár nyitottsága, az a tö­rekvése, hogy a fejlődés irá­nyába induló város képét mu­tassa, valamint ehhez a rendez­vénysorozatot is felhasználja, a szervezők közös munkáját, s az önkormányzat kitekintő képes­ségét dicséri. - nagy ­kivitelezik az „irodajelző” fal­firkát. A Babits Mihály Művelő­dési Ház és Gyermekek Háza társalgója mellett található if­júsági iroda egyre ismertebb a szekszárdi fiatalok körében. Most, a vizsgaidőszak idején a fénymásolás és a számítógé­pes szövegszerkesztés a slá­ger, de egyre többen érdek­lődnek nyári programok iránt is. Munkát is sokan keresnek, az iroda várja olyan munkálta­tók jelentkezését, akik nyáron, idény jelleggel szívesen fog­lalkoztatnának diákokat. gos Diákszínjátszó Fesztivál arany és ezüst minősítése fém­jelzi az elmúlt hat évet, no és olyan emlékezetes alakítások, amelyeket például a fesztivá­lokon díjakkal is elismert Mó­ricz Norbert, Niki János vagy Skuta Enikő nyújtott. Alakul­nak a pihentető szünet utánra is az elképzelések, Erika már egy színjátszó stúdió alapítását tervezi. Saját épülésünkre, mint mondja, de aki eddigi műsoraikat ismeri, tudhatja, ennek nyertese ismét csak az egész város lesz. -rákosi­Szekszárdi Kisállat Klinika: A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5., tele­fon: 74/315-797) szombaton és vasárnap 9 órától 12 óráig ál­landó állatorvosi ügyeletet tart. Az ügyeleti időn kívül a 06-30-464-776-os rádiótele­fonon hívható az ügyeletes ál­latorvos. Állatgyógyszertár: TOLNA­VET Állatgyógyszertár. Szek­szárd, Hunyadi u. 5. Tel.: 74/315-797. 06-30-464-776 Hétközben: 8.00-19.00. Szom­bat: 8.00-12.00 óráig. Vasár­nap: Szekszárdi Kisállat Kli­nika (Szekszárd, Hunyadi u. 5.) 9.00-12.00. Hírek Gyermeknap a mözsi iskolában Ma, azaz pénteken gyer­meknapi programot ren­deznek a mözsi általános iskolában. Reggel 8 órától tűzoltó bemutatóra kerül sor, majd akadályverseny kezdődik, az időjárástól függően a közeli erdőben, vagy az iskolában. Délután az iskola volt növendékei­nek részvételével Nosztal­gia Kinder Kupa néven fo­ciprogram zajlik. 16 órától a szekszárdi „tücsökzené­szek” bemutatójára kerül sor. Mozgássérültek küldöttgyűlése A Tolna Megyei Mozgássé- rületk Egyesülete május 23- án, szombaton 10 órai kez­dettel küldöttgyűlést tart Szekszárdon, a Dózsa György utca 1. szám alatt. Napirenden többek között a vezetőségválasztás szerepel. Szalma égett Faddon A faddi Tasnád utcában egy 5x7 méteres melléképület­ben szalma gyulladt ki teg­nap délután. A tüzet, amit feltehetően gyermeki tevé­kenység okozott, a tolnai önkéntes és a szekszárdi hi­vatásos tűzoltók rövid időn belül eloltották. Vendégkórus Szekszárdon A Bárdos Lajos Zenei Na­pokon (május 22-24). A Liszt Ferenc Pedagógus Kó­rus meghívására a Pelsőci Női Kar (Szlovákia) érkezik Szekszárdra. Május 23-án a Művészetek Házában, 24-én a belvárosi templomban a vendéglátókkal együtt éne­kelve tisztelegnek a magyar zeneszerző-karnagy emlé­kének. Testületi ülés Dombóváron Dombóvár önkormányzati képviselőtestülete a jövő hétfőn, május 25-én, délután három órától tartja követ­kező ülését, amelynek napi­rendjén többek között sze­repel a helyi autóbusz-köz­lekedés biztosítása és a köz­oktatási fejlesztési terv mó­dosítása. Pedagógusokat díjaznak Május 25-én, hétfőn dél­után három dombóvári pe­dagógus veheti át a Dom­bóvár Közoktatásáért Pe­dagógus Díjat, amit a vá­ros önkormányzata az el­múlt évben alapított. A ki­tüntető címet Hoppnc Princz Éva, a Móra Ferenc Általános Iskola tanára. Bánfai Ferenc, a szakmun kásképző intézet pedagó­gusa és Freller Miklós, az Illyés Gyula Gimnázium tanára veheti át. Kinyúlnak az információszerző csápok „Polip” lett az ifjúsági irodából A szekszárdi Ifjúsági Iroda pályázatot hirdetett, az iroda tevé­kenységének megfelelő névre és emblémára. A pályázat nyer­tese Térmeg Adrienn, a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Fő­iskola hallgatója lett. Az Új Színkör búcsúfellépése A második felvonás előtt Folytatása következik! Az első pillantásra szomorú esemény, a paksi Új Színkör tegnap esti búcsúfellépése a művelődési köz­pontban szerencsére csak egy korszak lezárását és nem a város diákszínjátszásának végét jelenti. Állatorvosi ügyelet a megyében JÖJJÖN EL! SZAVAZZON! ...HOGY ATÖBBSÉG LEGYEN A NYERTES. MAGYAR SZOCIALISTA PART

Next

/
Oldalképek
Tartalom