Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-18 / 115. szám
1998. május 18., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Maradt „tűz” a főzés folytatására Leégett az Alimentál (Folytatás az 1■ oldalról.) Ezért később a szekszárdi, valamint a paksi hivatásos tűzoltók további három gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval siettek a tolnaiak segítségére. A tüzet kb. egy óra alatt sikerült „lefeketíteni”. Újvári József, az oltást vezető tolnai parancsnok elmondta, kiérkezésükkor az étterem konyhája és a tető egy része égett. A szakembereket is meglepte a lángok rendkívül gyors terjedése mind a konyha mögötti éttermi, mind az előtte levő kétszintes lakórész felé. (Az épület egyes részei összeépítettek.) A gyors beavatkozás ellenére a tetőzet mintegy 70 %-a megsemmisült. A konyha a berendezésekkel együtt teljesen kiégett. Gyakorlatilag nem maradt semmi a lakórész felső szintjéből sem, ahol a tulajdonos lakott a családjával. A tűz keletkezésekor csak a vállalkozó felesége tartózkodott otthon, de fizikai sérülést szerencsére ő sem szenvedett. A tűz keletkezésének körülményeit szakértők vizsgálják. Annyi bizonyos, hogy a konyhában délelőtt még dolgoztak. A tulajdonos a konyha bezárása előtt tíz perccel távozott a helyszínről, ekkor viszont már le volt a kapcsolva a gáz az edények alatt, csak a világítás égett. A konyhát 11 óra körül zárták be. Kb. tíz perc múlva egy járókelő vette észre a tetőn keresztül szállongó füstöt. A tűz hírére nagyon sok civil segítő jelent meg a helyszínen, akik nagyban hozzájárultak a még menthető értékek biztonságba helyezéséhez. A tűzoltó parancsnok külön köszönetét fejezte ki ezért a segítségért. Az esetnek különös jelentőséget ad, hogy az Alimentál étterem a tolnai közétkeztetésben döntő szerepet játszik. A tulajdonos, Hámori Attila lapunknak tegnap kora délután már arról számolt be, hogy folytatják a főzést. A Széchenyi iskola épületében várhatóan kialakítanak egy ideiglenes ebédlőt. Különösebb zökkenők várhatóan nem lesznek, esetleg 10-20 perces időbeni csúszások, illetve étlapváltozások fordulhatnak elő, aminek kapcsán az érintettek türelmét kérte. Valószínű, hogy továbbra is vállalni tudják rendezvények lebonyolítását, egyedül a hétköznapi vendégétkeztetést kell átmenetileg szüneteltetniük. A vállalkozó köszönetét mondott a tűzoltóság és a civilek munkájáért, a sok felajánlott segítségért. A tűzesetet élete újabb kihívásának nevezte, majd hozzátette: a jelenleg meglévő családi és kollegá- lis háttérrel nem fél attól, hogy a problémákat ne tudnák megoldani. -sCsillag született. Astra, azaz csillag, méghozzá a legújabb és legfényesebb az Opel kategóriában. Ez - valamint színvonalas műsor - várta az érdeklődőket a múlt hét végén Szekszár- don, a Gemenc Autó Centrumban, ahol nemcsak, hogy megtekinthette, de bárki kipróbálhatta a gyártószalagról éppen csak lekerült típust. fotó: gottvald károly Négylábú jóbarátok között Igazi kutyatár fogadta azokat az érdeklődőket, akik tegnap ellátogattak a szekszárdi Sportcsarnok melletti területre. A szekszárdi POP TV és a Hermán Ottó Állat- és Természetvédő Egyesület (HÉROSZ) Tolna Megyei Szervezete rendezésében zajlott az Állatom a barátom című rendezvény. A látogatók sokaságán csak az ebek változatossága tett túl: a fiatal és az idősebb gazdák pórázon vagy kézben hozták legjobb barátaikat, melyek hamarosan meg is mérkőztek egymással egy szépségverseny keretében. A keverékek között egy rottweiler-német juhász vitte el a pálmát, míg a fajtatiszták mezőnyében egy palotapincsi bizonyult legyőzhetet- lennek. A Hérosz egyesület aktivistái, vezetői közben számtalan érdekességgel és jótanáccsal szolgáltak a jelenlévőknek, akik azt is megtudhatták, hogy bárki „örökbe fogadhat” egy állatotthoni négylábú jóbarátot. Azaz, bizonyos összegért bárkinek lehet kutyája, akár anélkül, hogy hazavinné lakásába. A helyszínen akadt is egy személy, aki élt ezzel a lehetőséggel, biztosítva ellátását egy jobb sorsra érdemes, hűséges ebnek. -száSzekszárdi pedagógiai főiskola Túljelentkezés és akkreditáció A szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán - az utóbbi évek tapasztalatai szerint - a legnépszerűbb a szociális munkás szak. Ezt támasztja alá az is, hogy idén a 60 nappali tagozatos helyre 200-an, az 50 levelező tagozatos helyre pedig 187-en jelentkeztek. — Milyen a helyzet a többi szakon? - kérdeztük dr. Horváth Bélától, a főiskola főigazgatójától. — Az utóbbi évek tendenciája, hogy csökken a tanítói szakon a jelentkezők száma. Ebben az évben a nappali tagozatos 110 helyre 275-en, a levelező tagozatos 50 helyre pedig 55-en jelentkeztek. Az óvodapedagógus szakon 30 helyre 81-en, a német nemzetiségi óvodapedagógus szakon pedig 15 helyre 19-en jelentkeztek. Összességében jónak ítélhető a jelentkezési arány, s válogatni is lehet majd, hiszen a fenti adatok csak azokat a diákokat jelzik, akik első helyként jelölték meg a főiskolát. Ez később kiegészül majd azokkal, akik másodikként vagy harmadikként jelölték meg iskolánkat. — Mint arról már lapunkban hírt adtunk, a fó'iskola a brassói Transilvania egyetemmel készül hivatalosan is felvenni a kapcsolatot. — A külkapcsolatok építésének keretében, a megye terveivel összhangban bontakozik ez az együttműködés. Nemrégiben a brassói egyetem három professzora volt a vendégünk. Látogatásuk során konkretizáltuk az együttműködési megállapodást. Az együttműködés célja elsősorban az oktató- és hallgató- csere, ami az ottani társadalomtudományi kart célozza meg. Emellett szakmai tanulmányutak, gyakorlatok is szóba kerültek, például a szociális munkás képzés kapcsán. Emellett közös konferenciákat, sport- és művészeti táborok cseréjét is jelentené a kapcsolat. A mi főiskolánk diákjai felkereshetnék a Brassó melletti síparadicsomot, míg az erdélyi diákok itt művészeti- és vízitáborokban vennének részt. Az együttműködési megállapodásra várhatóan ősszel kerül sor. — Milyen aktuális feladatok állnak most önök eló'tt? — Befejezte munkáját a főiskolán az akkreditációs látogató-bizottság) Igen jó visszhangja van a vizsgálódásuknak, bár hivatalosan még nem kaptuk meg a végeredményt. A bizottság pozitívan nyilatkozott az itt tapasztalt szakmai munkáról, külön kiemelte a tudományos tevékenységet. A főiskolánkon nyolc kandidátusi fokozattal rendelkező oktató van és kilencen vesznek részt doktori képzésben, ami ilyen típusú intézményben kiemelkedően magas aránynak számít. A bizottság azt már bejelentette, hogy minden itt oktatott szakot akkreditálni fognak, s ennek igen nagy a jelentősége a főiskola jövendő munkájának szempontjából. venter Hírek Dobai Jenő zongoraestje A szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola tanára, Dobai Jenő ad koncertet május 18-án, hétfőn. 19.30 órai kezdettel Szekszár- don, a Művészetek Házában. A repertoáron Bach, Beethoven, Brahms és Bartók művei szerepelnek. Pályázati döntések Tolnán Ma, azaz hétfőn ülést tart a tolnai képviselőtestület művelődési bizottsága, amely egyebek mellett dönt az önszerveződő művelődési közösségek, valamint a gyermek- és tömegsport pályázatokról. Gyermeknap tücskökkel Gyermeknapi műsorral lép színpadra a szekszárdi Tücsök Klub május 26-án, kedden a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében. A tücskök „dalban és prózában” című előadás óvodásoknak délelőtt 10 órakor, iskolásoknak 14 órakor kezdődik. / Elünk és meghalunk Élet és halál értelme, avagy miért születünk a Földre? - címmel tart beszámolót a klinikai halálról Putnoki Tibor május 19-én, kedden, 17 órakor a Babits Mihály Művelődési Házban. Szövődmények cukorbetegeknél A Tolna Megyei Felnőtt Diabetes Egyesület május 26-án, kedden 14 órakor tartja következő összejövetelét Szekszár- don, az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének tanácstermében. Az érdeklődőknek dr. Szűcs Mária osztályvezető főorvos tart előadást a diabetes ideg- rendszeri szövődményeiről. Az összejövetelen mód van vércukor-, és vérnyomásmérésre. Afrika est Szekszárdon Afrika est lesz május 22-én, pénteken esete 20 órától Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében. Az összejövetelen nigériai ének- és táncbemutatót lesz a Bongo Mén együttessel. Jubilál a Holló A 15 éves Holló együttes ünnepi műsorára május 18-án, hétfőn, 19.30-kor kerül sor a decsi Faluházban. Kanyarodás, könnyű sérüléssel Szerencsére nem történt komolyabb baj tegnap abból az ütközésből, mely Paks környékén következett be. Pedig egy IFA és egy Opel Astra csattant egymásnak. Egy Opel Astra tegnap 11.50 órakor Paks közelében, a 6-os főúton előzött egy pótkocsis IFA teherautót. Az IFA azonban balra kanyarodott, s a személy- gépkocsi vezetője már nem tudott időben kitérni. A két gépjármű egymásnak ütközött, ám a balesetnek nem lett komolyabb kárvallottja. Egyedül az Opel utasa, E. L. szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket. A SARSZEG UZLETHAZ május 19-én ünnepli 19. SZÜLETÉSNAPJÁT A 19-es szám ezen a napon sok termékünkre lesz igaz forintban. A SZUPERMARKETBEN <f 9 _ pf a Zsö-Ci-Ke 75 dkg-os fehér kenyér reggel 8-9-ig és 15-16 óráig RUHÁZATI OSZTÁLYON minden vásárló *í g* árengedményt kap! * 1.900 Ft feletti vásárláskor játékos nyerési lehetőség! * Ezenkívül kóstolókkal és egyéb akciókkal várunk mindenkit! Figyelje a rádióhirdetéseket is, mert ezen a napon akár egy tortát is nyerhet! Vannak építő javaslataink... Ha Ön építkezik, épít, vagy építtet, volna néhány javaslatunk arra, hogyan teheti könnyebbé munkáját, életét. Építőipari termékeinket folyamatosan fejlesztjük, ezúttal két új termékcsaládot mutatunk be Önnek. SORITON burkolatragasztók: • SORITON B belső térben alkalmazható ragasztó • SORITON K kültéri fagyálló ragasztó • SORITON F rugalmas ragasztó SORIFIT FLEX fugázók: • SORIFIT fugázó • SORIFIT rugalmas fugázó SORIPON önterülő aljzatkiegyenlítő habarcsok: • SORIPON beltéri aljzatkiegyenlítő • SORIPON EXTRA kültérben is használható fagyálló aljzatkiegyenlítő Vevőszolgála t: 1072 Budapest. Nagydiófa u. 10-12. Telefon: 322-1066 Fax: 342-21S2