Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-27 / 98. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1998. április 27., hétfő Választási hírek Demszky Gábor szerint a modem, európai Magyarország léte forog kockán május 10-én, a harmadik szabad országgyűlési választáson. Demszky szerint a választók vagy „az elválaszthatatlan sziámi ikreket, Orbánt és Torgyánt” juttatják hatalomba, vagy az MSZP szerez abszolút többséget, vagy pedig folytatódik a jelenlegi koalíció munkája. * Giczy György szerint: „Bármilyen fájdalom is, de meg kell állapítanunk, hogy a demokrácia nem hozta meg a rég várt fel- szabadulást, mert az oroszok ugyan elmentek, de a kommunisták itt maradtak.” A KDNP elnöke Jászberényben beszélt. * Csóti György a Közép-Euró- pában és Magyarországon kialakult súlyos erkölcsi válságról és a katolikus egyház szerepéről tájékoztatta a Szentszéki Államtitkárság második szekciójának helyettes vezetőjét a Vatikánban - közölte szombaton az MDF-es képviselő. * Szabó Iván, az MDNP elnöke szerint a választások után 20-25 képviselővel frakciót tud alkotni pártja a parlamentben. * Torgyán József szerint Magyarország számára az egyetlen lehetséges mód a kommunizmustól való megszabadulásra, ha a Független Kisgazdapártra voksolnak a polgárok. Ezt a pártelnök vasárnap jelentette ki Szegeden. * Horn Gyula pártelnök és miniszterelnök vasárnap Csong- rádon kampányolt a helyi képviselőjelölt, Nemcsók János mellett. Horn hallgatósága előtt kijelentette: az elmúlt négy évben korszerű gazdaságszerkezet alakult ki, exportképes ipar jött létre, a mezőgazdaság talpra állt, és mindezzel megalapozottá vált az ország további fejlődése. Hí A Munkáspárt azt szeretné, ha a gazdaságpolitikában végre érvényesülnének a magyar kis- és középvállalkozók érdekei - jelentette ki Thürmer Gyula vasárnap Mezőkövesden. Hí Csurka István Zalaegerszegen úgy nyilatkozott: „A közvélemény-kutatások ellenére nem biztos, hogy csak négy párt jut be a parlamentbe. A MIÉP a szavazatoknak legalább a 7-12 százalékát megszerzi.” Hí Orbán Viktor vasárnap Siófokon azt mondta: „Mi nem ígérgetünk, hanem világos, érthető ajánlatot teszünk a választóknak.” A Fidesz-MPP elnöke a szavazatok harmadára számít. Hí Az EMU, az Együtt Magyarországért Unió egyik legfontosabb célja az, hogy segítse kiharcolni a kétkamarás parlament megalakítását. Mindezt Kopeczky Lajos, az unió főtanácsának elnöke hangsúlyozta szombaton, Tatabányán. Hí A választásokhoz szükséges egyéni és pártlistás szavazólapok előállítását hétfőn kezdi meg az Állami Nyomda Rt., miután a területi választási bizottságok kisorsolták, hogy milyen sorrendben szerepeljenek az indulók. Modern -vasúti kocsik. A héten a budapesti Nyugati pályaudvaron mutatták be a nagyközönségnek azokat a modern személy- és teherkocsikat, amelyeket a hazai és nemzetközi vasúti forgalom számára építettek a MÁV Rt. járműjavító szakemberei. fotó: feb/diósi imre Tisztelgés Szlavuticsban. Gyertyát gyújtottak tegnap azoknak a tűzoltóknak az emlékére, akik 12 éve életüket vesztették a csernobili katasztrófa során. fotó: feb/reuters A német külügyminiszter diplomáciai lépéseket sürget „Második Bosznia” fenyeget? Végzetes irányba haladnak az események Koszovóban - nyilatkozta Klaus Kinkel. A német külügyminiszter szerint határozott diplomáciai lépésekre van szükség az albánok lakta tartományban kialakult válság megoldása érdekében. Klaus Kinkel a Welt am Sonntag című lapnak adott interjúban a legsürgetőbb feladatnak a jugoszláv-albán határ nemzetközi ellenőrzését minősítette. A német külügyminiszter javasolja: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Európai Unió küldjön jelentős számú megfigyelőt a térségbe. Kinkel szerint meg kell gátolni, hogy a viszály átterjedjen Albániára és Macedóniára. A békés rendezés érdekében a belgrádi vezetésnek feltételek nélkül tárgyalnia kell a koszovói albánokkal. Szerbiai jelentések szerint a jugoszláv hadsereg katonái vasárnap ismét megakadályozták, hogy felfegyverzett albánok katonai felszereléseket és robbanóanyagot csempésszenek be Albániából Koszovóba. A mintegy tíz főből álló csoport a reggeli órákban kísérelte meg a behatolást Jugoszláviába, s amikor észrevették őket, tüzet nyitottak a határőrökre. A jugoszláv katonák húszdoboznyi robbanóanyagot és egyéb felszerelést találtak a határsávban. Az utóbbi egy hétben - a jugoszláv hadsereg közlése szerint - a koszovói albánok többször is megkíséreltek felfegyverkezve visszaszivárogni Jugoszlávia területére. Albánia cáfolja azokat a belgrádi vádakat, amelyek szerint országukban terroristakiképző támaszpontok, illegális fegyverraktárak lennének. Tiranai közlések szerint a határincidenseket Jugoszlávia provokálja, mert Albániát akarja felelőssé tenni a koszovói válság elmélyüléséért. Hírek röviden Orosz kulcsminiszterek Borisz Jelcin elnök várhatóan már szerdán kinevezi az új orosz kormány kulcsminisztereit. Eldőlt, hogy megőrzi posztját Jevgenyij Prima- kov külügy-, Igor Szergejev védelmi és Mihail Zadomov pénzügyminiszter. Magyarország: jó bizonyítvány A londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szerint Magyarország mutatja fel a legjobb reformeredményeket a térségben. A pénzintézet méltatja egyebek között a privatizáció, a kormányzati rendszer átalakítása terén, valamint az árliberalizáció és a versenypolitikában elért eredményeket. A jóváhagyás - kötelezettség Csehország, Lengyelország és Magyarország NATO-csatlakozásának jóváhagyása nemcsak amerikai érdek, hanem kötelezettség is - írta vasárnapi számában a The Washington Post. A lap szerint a bővítés mellett szóló érvek erősek. Az egykori szovjet ütközőövezet szürke zónájában elhelyezkedő demokráciák joggal tartanak a jövő bizonytalanságaitól és az orosz hatalom feléledésétől. Ésszerű az a törekvésük, hogy a NATO-ban találják meg a helyüket. Elutasított tervezet Egyhangúlag elutasította Ukrajnában az állami kisebbségi oktatás fejlesztéséről szóló legújabb tervezetet az Országos Kisebbségi Szervezetek Tanácsa. A kárpátaljai magyarok szerint az okmánytervezet legsúlyosabb negatívuma az, hogy a kisebbségek számára kötelező kétnyelvű oktatást ír elő. Áradások Tádzsikisztánban A heves esőzések okozta áradások következtében 16 ember életét vesztette és 14 megsérült Tádzsikisztánban. A földcsuszamlások a fővárostól 90 kilométerre keletre fekvő Navdi településen okozták a legnagyobb pusztítást. Munkaadók együtt. Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke szombaton bejelentette, hogy munkaadói szervezetük egyesül a Stratégiai Vállalatok Országos Szövetségével (Stratosz). A Stravosz jogutódja lesz mindkét szervezetnek, ugyanakkor nyitott az együttműködésre más munkaadói szervezetekkel. Egyesült erővel. Önállósága fenntartásával új szakszervezeti szövetséget hoz létre a Munkás- tanácsok Országos Szövetsége, valamint a Liga - jelentette be Palkovics Imre és Gaskó István, a két érdek-képviseleti konföderáció vezetője. Nők a közéletben. Gál Zoltán a Parlamentben találkozott a Nemzetközi Nőtanács Budapesten megrendezett Európai Regionális Konferenciájának résztvevőit. A Ház elnöke megállapította: a rendszerváltozást követő esztendőkben a nők nehezen találták meg helyüket a politikai életben, de ma már van esély arra, hogy vonzóbbá váljék számukra is a közéleti pálya. Világnézeti vita. A felvételi vizsgáztatás és a káderezés ösz- szekeverése rossz emlékeket ébreszt - nyilatkozta Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter azzal a vitával kapcsolatban, amely a tárca és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem között robbant ki a hitoktatásban résztvevők számára járó plusz pontok miatt. Folyamatos razzia. A budapesti Király utcában szombat óta folyamatos a rendőri ellenőrzés: a nap 24 órájában három rendőrautó és 6-8 rendőr teljesít ott szolgálatot - közölte Berta Attila dandártábornok, Budapest főkapitánya. A tábornok szerint folyamatos lesz a rendőri ellenőrzés az arab és török személyek által látogatott szórakozóhelyeken is. Egy utcával arrébb. Az új biztonsági rendszer hétfői indítását követően jelentősen megcsappant az eladásra kínált lopott kocsik száma a Fővárosi Autópiacon - nyilatkozta Nagy Sándor, az üzemeltető cég vezetője. Az új rendszer miatt a kétes eredetű kocsikkal kereskedők a környéken, a közeli utcákban kínálják portékájukat. Törölt járat. A dániai általános sztrájk miatt törölte hétfői Budapest-Koppenhága-Buda- pest járatát a Malév - közölte Csüdös Sándor, a cég ügyeletes forgalmi igazgatója. A sztrájk miatt a SAS skandináv légitársaság is szünetelteti Koppenhágából induló járatait. Még nem tudni, hogy kedden megindulhat-e újra a légiközlekedés Dánia és Magyarország között. Beszélgetőpartnerünk: Kovács László külügyminiszter Határ(át)járás - kérdőjelekkel Hazánk csak akkortól köteles átvenni a schengeni megállapodáson alapuló közös vízumpolitikát, amikor csatlakozik az Európai Unióhoz. Körülbelül négy évünk van tehát az új helyzetre való felkészülésig. Szlovákia, Szlovénia és Horvátország polgárai már vízum nélkül utazhatnak az EU-országokba. Mi ' a helyzet többi szomszédunkkal? - kérdeztük Kovács László külügyminisztert.-Románia, Ukrajna és Jugoszlávia állampolgárai csak vízummal léphetnek be az EU területére, így hazánk uniós csatlakozása új helyzetet teremt: Magyarországnak vízumkényszert kell bevezetnie. Arra azonban reális lehetőséget látok, hogy Románia elérje az Európai Unióval a vízummentességet. A magyar diplomácia ebben igyekszik Romániát támogatni. Én magam is nagyon sok nemzetközi fórumon felvetettem a kérdést, mert véleményem szerint valójában nincs igazi ok arra, hogy az EU Romániát Horvátországhoz vagy akár Szlovákiához képest hátrányosan megkülönböztesse.- Ha ezek az országok 2002- ig nem érik el a vízummentességet, hogyan oldható meg a kapcsolattartás a határainkon túl élő magyarokkal?- Nem tartom kizártnak, hogy olyan gyakorlatot vezessünk be, amely lehetővé teszi a több évre érvényes, többszöri belépésre jogosító vízum kiadását. Az egyik talán legszigorúbb vízum- és bevándorlási politikát folytató Egyesült Államok tíz évre érvényes, korlátlan számú belépésre jogosító vízumot ad ki a kérelmezőknek - természetesen szigorú ellenőrzés után. Úgy gondolom, Magyarország meg tud állapodni az EU-val ilyesfajta gyakorlat bevezetésében, és akkor csatlakozásunk nem hoz lényeges változást a magyar-ro- mán-ukrán-szerb határátlépés tekintetében. Vitathatatlan ugyanakkor, hogy hazánknak a schengeni megállapodáshoz csatlakozva - a közbiztonság javítása érdekében is tovább kell szigorítania a zöld határ ellenőrzését, s a határátlépés kontrollját a jelenleginél sokkal hatékonyabbá kell tennie.- Nagy vitákat kavart a kettős állampolgárság kérdése, aminek gondolatát a Magyarok Világszövetsége elnöke vetette fel- Jómagam az elképzelést kivitelezhetetlennek, kockázatosnak és veszélyesnek tartom. Fölmerülnének olyan gyakorlati problémák, hogy például az ily módon magyar állampolgárrá vált három és fél millió személy hol tesz eleget állam- polgári kötelezettségeinek, hol A vízum több évre szólhat fizet adót, hol teljesít katonai szolgálatot, hol gyakorolja az állampolgársággal járó jogokat, hol kap nyugdíjat, szociális ellátást és egyéb juttatásokat. Hozzáteszem: Magyarország és szomszédai között már jó néhány éve megszűnt a kettős állampolgárság intézményét lehetővé tévő szerződések hatálya. Az Európa Tanács állam- polgárságról szóló egyezménye pedig abból indul ki, hogy állampolgárság csak annak adható, aki az adott ország területén született vagy ott tartósan letelepedett. Gondoljuk meg, mit jelentene hazánknak három és fél millió magyar állampolgárrá vált személy letelepedése és letelepítése, vagy mindennek a politikai kockázata. Aligha kétséges, egy ilyen egyoldalú magyar lépést köny- nyen magyarázhatnának úgy a szomszéd országokban, hogy Magyarország ily módon önkényesen kiterjeszti joghatóságát három és fél millió szlovák, ukrán, román, szerb, horvát és szlovén állampolgárra. Ez a fel- tételezés pedig katasztrofálisan rontaná hazán nemzetközi megítélését. Csernyánszki Judit