Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-25 / 97. szám

1998. április 25., szombat Sport 7. oldal Kovács Antal és Till Barbara az Eb-keretben Megkezdődött a visszaszámlálás Kihirdették a májusi cselgáncs Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretét, melyben a kvalifikációs viada­lok eredményeinek megfele­lően az Atomerőmű SE spor­tolói közül Kovács Antal és Till Barbara is helyet kapott. Anti a 100, Barbara az 52 ki­logrammos súlycsoportban lép tatamira a spanyolországi Oviedoban. A paksiak olimpiai- és vi­lágbajnoka a közelmúltban Japánban edzőtáborozott a magyar férfi válogatottal. Edzőjével, Hangyási László­val tizenhat napot töltött el a sportág hazájában. Az első hét során az egyetemi és a belügyi klubok legjobbjaival, majd a második héten a japán felnőtt válogatott keret tagjaival tré­ningezhetett. Az atomosok dzsúdósa nem kevesebb, mint száznyolcvan (!) hatperces küzdelmet vívott. A hét órányi időeltolódás kö­vetkeztében az átállás, illetve a visszaállás nem zajlott zök­kenőmentesen, ennek ellenére Hangyási László igen hasz­nosnak értékelte az ázsiai or­szágban végzett speciális munkát. A Duna-partiak másik vá­logatottja sem tétlenkedett. Barbara a női nemzeti csapat­tal Németországban vett részt nemrégiben egyhetes edzőtá­borozáson. A férfi és a női vá­logatott e héten Tatán gyako­rolt, a következő napokban pedig Mátraházán készül a május 14. és 17. között sorra kerülő Európa-bajnokságra. Hangyási László elmondása szerint a hátralévő időben a fi­zikai jellegű gyakorlatokon lesz a hangsúly (Antinak erő­södnie, Barbarának fogynia kell), a gyorsítás az utolsó tíz napra marad.-teszi­A palánk mellől j elentj ük A Koracs-kupáért folytatják Férfi NB I, rájátszás az 5-8. helyért. Atomerőmű SE- Falco-Lépték KC: szombat, 17. Rezák László: — Az utolsó szolnoki találkozónk után nem lehetett a csapatba egykönnyen lelket önteni, a történtek testileg-lelkileg megviselték a játékosokat. Nehéz volt újból talpra állni, hiszen tudat alatt el volt köny­velve a négy közé jutásunk, s talán épp ez hiúsította meg. Háromszor kétpontos partit játszottunk az Olajjal, s a szolnokiakkal vívott összes többi mérkőzésünk is szorosan alakult, nem volt igazán sze­rencsénk. A továbbiakban egyértelműen az ötödik hely megszerzése a cél, ami a Ko- racs-kupában való indulást je­lentené. A Falco „vegyeseb­ben” szerepelt idáig, mint mi, a négy közé jutást nem tervez­ték minden áron, így kevesebb kudarcélmény érte a szombat- helyieket. Ahogy hallottam nagyon készülnek, nehéz el­lenfelek lesznek, hazai pályán is csak agresszív játékkal, el­szántan küzdve győzhetjük le a vasiakat. Csapatunk teljes, ám a menedzserek megkezd­ték tevékenységüket, ami könnyen összezavarhatja a fe­jeket. Az edzéseken szeren­csére biztató jeleket tapasztal­tam, bízok benne, hogy a fiúk bizonyítanak. (A párharc két győzelemig tart.) Férfi NB I, rájátszás a 9-16. helyért. Dombóvári VMSE-Hódmezővásárhely: szombat, 17. Molnár István: — A MAFC otthonában az első félidőben elfelejtettünk védekezni. Rendkívül bosz- szantó volt, hogy nem kidol­gozott akciókból, hanem a mi egyéni hibáinknak köszönhe­tően kaptuk a kosarakat. A le­pattanókért vívott küzdelem­ben is alul maradtunk, de eb­ben nem mindig a „könnyű sú­lyú” centereink voltak a hibá­sak. Biztató viszont, hogy a második félidőben már volt tartása a csapatnak, és felállt a padlóról. A rájátszás első kö­rének utolsó fordulójában a Hódmezővásárhely csapatát fogadjuk, amely dr. Borbáth és Kocsergin révén épp a mi hiányposztjainkon a legerő­sebb. Csak igen pontos csa­patmunkával győzhetünk. Látványos és egyben a mérkő­zés végeredményét is befolyá­soló dobópárbaj várható Mik- lóssy és Kis Sándor között. El­lenfelünk rendkívül agresszív védekezésének kell - nem csak távoli dobásokkal - meg­találnunk az ellenszerét. Ne­héz helyzetben vagyunk, de koránt sem adtuk még fel a bennmaradásért vívott küz­delmet. Kétszer egymás után hazai környezetben lépünk pá­lyára, mindkét alkalommal győznünk kell, hogy állva ma­radjunk. Női kézilabda NB I A PEAC számára nagyobb a tét PEAC-Falcotrade-Ferro- patent-Lazúr Szekszárd SE: vasárnap, 18. Tabajdi Ferenc edző: — A Győr el­leni keddi találkozónkon megsérült szélsőnk, Károlyi Tímea biztosan nem játszhat, másik sérültünk, Csáki Éva viszont valószínűleg pályára léphet Pécsett. Az ifjúsági játékosokkal kiegészülve összesen tízen vagyunk. A PEAC ugyan papíron már kiesett az elsőosztályból, ám mivel az NB I/B Nyugati csoportjából valószínűleg nem lesz feljutó, egyáltalán nem mindegy, hogy az utolsó vagy az utolsó előtti helyen végez. Sok gonddal küszködünk, ügy vélem nem mi vagyunk a találkozó esé­lyesei, ám ennek ellenére mindent elkövetünk a győze­lem érdekében. Fiataljaink ügyesen játszottak a Győr el­len, de az ő jó szereplésükre előre még nem lehet bizton számítani. Úgy vélem, kulcskérdés lesz, hogy Má­tyás Kitti az utóbbi találko­zókon mutatott jó formában tud-e majd védeni. Felemás szereplés. A magyar női válogatott tovább folytatta kitűnő szereplését a hollandiai asztalitenisz Európa-bajnokság második napján. Chikán István együttese ezúttal az angolok ellen győzött 4-1 -re, s ez a siker egyben azt is jelenti, hogy Bátorfi Csilláék egyedül száz százalékosak az A-csoportban. Ha a mieink szombaton délelőtt legyőzik az olaszokat, akkor csoportelsőként jut­nak a legjobb négy közé. A magyar férfi asztali­tenisz-válogatott folytatva mélyrepülését pénte­ken a franciáktól és a németektől egyaránt 4-0-ás vereséget szenvedett. Sorsdöntő dombóvári ingyenmeccs NBI/B Paksi ASE-Kabai Cukor FC- Hajdűszoboszló: vasárnap, 17. V: Vavika. Bőzsöny Já­nos: — Jól játszottunk Salgó­tarjánban, megvoltak a lehető­ségeink. Nem szeretek erre hi­vatkozni, de kimondottan bal- szerencsések vagyunk. A haj­rában a hazaiak jobb híján fel- ívelgették a labdát, s Németh a 89. percben egy kipattanóból bombagólt rúgott. Már-már el­könyveltük a döntetlent, aztán ismét pont nélkül maradtunk. Nem lehet mindent a Fortuna számlájára írni, de egy kis sze­rencsével nulla helyett hat pon­tot szerezhettünk volna a két legutóbbi mérkőzésünkön. Remélem, játékosaim nem csak tudják, érzik is, hogy mit kell tenniük. A közösségi erő, az együvé tartozás pszichés segít­ségével felül kell kerekednünk. A játékosok saját magukkal szemben támasztott igénye az eredményesebb szereplés, ér­zem a labdarúgóink elszántsá­gát. Csak arra kell vigyázni, hogy a nagy akarásunk nehogy görcsössé váljon. Mersichre sárga lapjai miatt nem számít­hatok, Jenei pedig kisebb sérü­léssel bajlódik. Keret: Kovácsevics, Mausz - kapusok, Bábik, Jávorka, Eger, Barna, Kosa, Ignácz, Kiss, Nagy, Orosz, Cserni- jenko, Fejes, Szabó, Oszter- májer, Majsai, Nikolov - me­zőnyjátékosok. NB II, Nyugati csoport Györköny-Százhalombatta: szombat, 17. V: Szőke. Gracza Tibor: — Veszprém­ben mi birtokoltuk többet a labdát, helyzeteket alakítottunk ki, előnyhöz is jutottunk, ám ru­tinos védelmünk sorozatos fi­gyelmetlenségeinek köszönhe­tően a hazaiak egyenlíteni tud­tak. Hétvégi ellenfelünk jó já­tékosállománnyal rendelkezik, a zárt védekezésünket nem sza­bad feladnunk, különben a bat- taiak „büntetnek”. A pontrúgá­saik különösen veszélyesek, számos magas labdarúgóval rendelkeznek. A támadások so­rán többet kell vállalnunk, a támadóharmadban rámenőseb­ben játék szükséges a gólszer­zéshez. Csapatot csak a mérkő­zés előtt hirdetek. Zalaapáti-Dunaszent- györgy Limex SE: vasárnap, 17. V: Győr. Vábró József: — A Beremend elleni nagy csatá­ban, hosszú idő után megsze­reztük a számunkra oly fontos győzelmet. A bajnokság még nyílt, minden pontnak óriási je­lentősége van. A hétközi kupa­szereplésünk - bár győztünk - a vártnál gyengébben sikerült, de így is bizakodva riválisunk­hoz. Amennyiben Zalaapátiban pontot, vagy pontokat szerzünk nagy lépést tehetünk a bennma­radás felé. Keretünk kiegészült Horváth Józseffel és Horváth Lászlóval, ám kapusunk, Viszt Péter a héten betegeskedett, Herczeg is kisebb sérüléssel bajlódott, míg Pánczél begyűj­tötte a harmadik sárga lapját. Viszt- Wiesner, Hos- nyánszki, Debreczeni, Hor­váth J.- Aradi, Horváth G., Herczeg, Papp- Horváth L., Csizmadia vagy Szabó. NB III, Dráva-csoport Dombóvári FC-Ariel Mű­szaki Áruházlánc-Dunaföld- vár: vasárnap, 16.30. V: Nagy B. Lanczki Gusztáv: — A legutóbbi két bajnokinkon már tapasztaltam biztató jeleket, ezért a vereségek ellenére to­vábbra is bízom csapatomban. Roppant nehéz talpra állni, a földváriak elleni mérkőzésünk létfontosságú, egy fajta élet-ha­lál harc lesz. Az elnökség a ta­lálkozó kimenetelétől teszi függővé jó néhányunk sorsát. Egyesületünk elnöke úgy dön­tött, hogy amíg az együttes nem teljesít a hazai bajnokijain, ad­dig a nézőktől a klub nem szed belépőjegyeket, így szurkoló­ink ingyen tekinthetik meg hét­végi mérkőzésünket. Kovács Róbert részleges szalagszaka­dása miatt hosszabb időre kie­sett, rajta kívül Horváth Árpád is sérüléssel bajlódik. Bontovics vagy Szabados- Both, Bódis vagy Péter, Kiss, Vámosi, Savanyu- Ötvös, Szűcs, Nagy- Jakab, Szabo- tin. Tímár Dezső: — A Bala- tonföldvár ellen óriási helyze­teket hagytunk ki, igaz ehhez már hozzászokhattunk. Nyer­nünk kellett volna. A hétközi vesztes kupamérkőzésünkön. Tevelen négy serdülő korú já­tékos szerepelt a csapatunkban, sajnos, egyre inkább ritkulnak soraink. Bízunk benne, hogy mégis sikerül jó eredményt el­érnünk, hiszen az utóbbi időben már jóval kevesebb gólt kap­tunk, bármi előfordulhat Dom­bóváron. Sajnos, Szabó és Ha­lász játékára nem számíthatok. Tóth- Tőkési, Cséza, Len­gyel, Udvarias- Hajpál, Boncz, Huber, Tárnái- Kol­lár, Varga. UFC Szekszárd-Baja: va­sárnap, 16.30. V: Kovács Zs. Teszler Vendel: — Nagyka­nizsán sem pontozásos sportág a labdarúgás, jelentős fölé­nyünk ellenére pont nélkül kel­lett hazatérnünk. Régi baráti vi­szony és sok nagy csata jel­lemzi a Baja-Szekszárd fut- ballkapcsolatot. Jelenleg ha­sonló „cipőben” jár mindkét egyesület. A tabellán elfoglalt helyezésünk alapján is izgal­mas szomszédvári rangadó várható. Sárga lapjai miatt Fe­hérre nem számíthatok, Boros játéka sérülés miatt kérdéses. Blazsó vagy Horváth- Kiss vagy Farkas, Tóth, Mészáros, Horváth J.- Pusztai, Dienes, Boros vagy Máté, Berényi- Köllő, Vesztergombi. Bátaszék-MÁV NTE: va­sárnap 16.30. V: Kovács N. Fiath Tamás: — Az elmúlt héten felejthető játékkal igen értékes három pontot szerez­tünk Bonyhádon. Győzel­münknek akkor lenne igazán értékes, ha hazai pályán is nyerni tudnánk. Úgy érzem, a vasárnapi mérkőzésünk vízvá­lasztó lesz a tekintetben, hogy a csapat a középmezőny melyik részén fog végezni. A héten mindenki játékra jelentkezett, így kellemes gondjaim vannak az összeállítást illetően. Grill- Hauwasser vagy Rácz, Scheppi, Tóth, Szaba­dos- Takács, Hosszú, Rupa, Pankovics- Kiss, Korosecz. Balatonföldvár-Paksi SE: vasárnap, 16.30. V: Tamás A. Blatt Pál: — A barcsiak elleni hazai mérkőzésünk első félide­jében ráijesztettünk nézőinkre, félve, görcsösen futballoztunk. Szünet után lendületesebb, gól- ratörőbb játékunkkal a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Nagyon fontos volt ez a győze­lem, hiszen hetek óta nem érez­tük a siker ízét. Újabb össze­csapásunk külön figyelmet igé­nyel tőlünk, hiszen a hazaiak minden bizonnyal visszavá­gásra készülnek az ősszel Pak­son elszenvedett súlyos veresé­gükért. Németh Józsi átesett a térdműtéten, Somogyi gyógy­tornával erősíti a lábát. Pokorni- Wolf vagy Maj­sai, Prantner, Nagy Zs., Lacza, Kovács, Taba, Huszti, Benedeczki- Radies, Feer. Balatonlelle—Bonyhád: va­sárnap, 16.30. V: Kondákor. Lőrincz Antal: — Az idény leggyengébb játékát produkál­tuk a Bátaszék ellen itthon, ráa­dásul a kapusunk is gyengén teljesített. Hiába mutatott be bravúrokat, három gólban is benne volt, egyet pedig egészé­ben neki könyvelhettünk el. Próbáltam rendezni a sorokat, ám ez nem igazán sikerült, hi­szen a Szakály elleni kupamér­kőzésünkön újabb súlyos vere­ségbe szaladtunk bele. Hiába kezdtünk jól, összehoztunk két gólt, utána pedig a szakályiak lefociztak bennünket. Balaton­iéi lén az esélytelenek nyugal­mával léphetünk pályára, ke­ményen beállunk védekezni. Amennyiben szoros mérkőzést játszanánk, már elégedett len­nék. A kezdőtizenegyet csak a helyszínen jelölöm ki. A hétvége sportműsora Labdarúgás Ifjúsági bajnokság NB III, Dráva-csoport 1. Szekszárd 22 21­1 113- 11 63 2. PVSK 21 18 1 2 102- 9 55 3. Mohács 21 16 2 3 98- 25 50 4. P. Postás 21 14 2 5 61- 29 44 5. Dombóvár 22 12 3 7 66- 46 39 6. Bátaszék 22 11 5 6 62- 40 38 7. Barcs 22 10 4 8 49- 47 34 8. MÁV NTE 21 8 7 6 47- 31 31 9. Baja 22 8 6 8 50- 43 30 10. Paks 22 9 3 10 28- 39 30 11. Kaposfüred 22 8 3 11 44- 56 27 12. Bonyhád 22 5 3 14 30- 77 18 13. B. földvár 22 4 5 13 37- 71 17 14. Marcali 22 5­17 25- 74 15 15. B.lelle 22 2 1 19 11-112 7 16. Dunaföldvár 22­1 21 21-134 1 Megyei II. osztály 1. Kisdorog 19 15 1 3 67-16 46 2. Majos 19 13 4 2 59-19 43 3. Ozora 19 14­5 86-18 42 4. Tengelic 19 14­5 41-19 42 5. Csikóstőttős 19 9 4 6 43-36 31 6. Nagymányok 19 9 3 7 46-40 30 7. Zomba 19 8 2 9 46-43 26 8. Szedres 18 8 2 8 36-36 26 9. Fadd 19 8 1 10 32-45 25 10. Izmény 19 7­12 24-48 21 11. Pincehely 18 6 2 10 32-48 20 12. Madocsa 19 5 1 13 25-76 16 13. Bátaapáti 19 3 1 15 15-61 10 14. Dalmand 19 2 1 16 10-57 7 Forma-1 Mika Häkkinen volt a leggyorsabb A finn Mika Häkkinen volt a leggyorsabb a Forma-1-es autós gyorsasági világbaj­nokság San Marinó-i Nagy­díjának pénteki szabadedzé­sein. A McLaren-Mercedes versenyzője mögött csapat­társa, a brit David Coulthard és a Ferrari német pilótája, Michael Schumacher vár­hatja a legkedvezőbb elője­lekkel a szombati időmérő edzést, és a Nagydíj vasár­napi (14.00 óra) rajtját. Szerdán temetik Köő Lász­lót. A megyei labdarúgó szö­vetség játékvezető bizottsága napokban elhunyt elnökhelyet­tesének temetése április 29-én, szerdán 15 órakor lesz a nagy- mányoki temetőben. Szombat Asztalitenisz: Női NB II: Tolna II-Beremend 11. Autómodellezés: GP 2­Nagydíj a szekszárdi Pollack úti pályán, 10. Kajak-kenu: Tolnatext­kupa nemzetközi maraton ver­seny, Tolnai holtág, 10. Kosárlabda: Férfi NB I, rá­játszás az 5-8. helyért: Atom­erőmű SE-Falco-Lépték 17, a 9-16. helyért: Dombóvári VMSE-Hódmezővásárhely 17. NB II, nők: ASE-Kodolányi 11, ASE-Kito 13.30, férfiak: Bonyhád-Sárvár 10.30. Kézilabda: NB II, nők: Mar- cali-Simontomya 16, férfiak: Simontornya-Ercsi 18. Megyei női bajnokság a palánki sport­csarnokban: Ferropatent-La­zúr-UKSE 8.30, Hőgyész­Tolna 9.15, Ferropatent-La- zúr-Németkér 10, UKSE-Hő- gyész 10.45, Németkér-Hő- gyész 11.30, Tolna-UKSE 12.15, Ferropatent-La­zúr-Tolna 13, UKSE-Német- kér 13.45, Németkér-Tolna 14.30, Hőgyész-Ferropatent- Lazúr 15.15. Férfi bajnokság: Dunaföldvár-Hőgyész 17. Labdarúgás: NB II: Györ­köny-Százhalombatta 17. Me­gye I. osztály: Szálka-Kakasd (Molnár) 16. Körzeti bajnok­ság: Sióagárd-Cikó 16.30. Női NB II: Bonyhád-Renova Junior 15. Női kispályás megyei baj­nokság Bátaszéken, 13. Öreg­fiúk: Ocsény-Decs 17.30. Ökölvívás: A Tolna megyei körverseny első fordulója Pak­son (PSE edzőterem) 12. Sakk: IX. Várdomb-kupa a helyi általános iskolában, 8. Vasárnap Autómodellezés: GP 2-Nagy- díj a szekszárdi Pollack úti pá­lyán, 10. Kézilabda: Női NB I: PEAC-Falcotrade-Ferropatent Lazúr Szekszárd SE 18. NB II, nők: Balatonboglár-Tamási 15, férfiak: Kaposvár-Tolnatej 16. Kosárlabda: NB II, nők: ASE-Szombathely 10. Labdarúgás NB I/B: Paksi ASE-Kabai Cu­kor FC-Hajdúszoboszló 17. NB II: Zalaapáti-Duna­szentgyörgy Limex SE 17. NB III: Dombóvári FC Ariel Műszaki Áruházlánc-Duna- földvár 16.30, UFC Szek­szárd-Baja, Bátaszék-MÁV NTE, Balatonlelle-Bonyhád, Balatonföldvár-Paks 16.30. Megyei I. osztály: Nagydo- rog-Szakály (Beidek), Döbrö- köz-Aparhant (Papp), Őcsény­Tolna (Sebestyén), Bölcske- Kajdacs (Garajszki), Te­ve 1-Tamási (Domokos), Duna- kömlőd-Simontomya (László), Hőgyész-Decs (Tóth K.) 16. Megyei II. osztály: Nagy- mányok-Izmény (Dunai), Ma- docsa-Csikóstőttős (Kerekes), Kisdorog-Ozora (Anczló), Pincehely-Dalmand (Bárány), Majos-Tengelic (Lubastyik), Bátaapáti-Zomba (Sajgó), Fadd-Szedres (Nagy) 16.30. Körzeti : Paks: Iregszem- cse-Pálfa (Molnár), Gerjen- Magyarkeszi (Pintér), Kö- lesd-Pusztahencse (Kiss F.), Tolnanémedi-Németkér (Hor­váth) 16. Dombóvár: Váralja- Závod (Botos), Kocsola-Mucs- fa (Varga), Györe-Nak (Éreth), Szakcs-Lengyel (Schattmann) 16. Szekszárd: Alsónána-Mó- rágy (Nagy), Báta-Bonyhád- börzsöny (Hegyi), Bonyhádva- rasd-Mőcsény (Petrovics), Kéty-Harc (Somogyi) 16.30. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom