Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-16 / 89. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1998. április 16., csütörtök Göncz Árpád Lengyelországban. A köztársasági elnök és felesége Aleksander Kwasniewski lengyel államfő meghívására háromnapos hivatalos látogatásra Varsóba érke­zett. Az első napon a két politikus szűk körű megbeszélést tartott. fotó: feb/reuters A több pénz döntött - de lehet, hogy a vesztes az olvasó lesz Folytatódik a furcsa privatizáció? Napok óta tartó nyilatkozatháborúnak igyekezett véget vetni a Magyar Posta és a KHVM vezetése, amikor tegnap sajtótá­jékoztatón hivatalosan is ismertette a lapterjesztő hálózatok privatizációjával kapcsolatos döntést. A dolog egyik szép­séghibája az, hogy a vesztes fél mind a mai napig nem kapott írásos értesítést arról, hogy pályázatát elutasították. Bölcskei Imre hírközlési he­lyettes államtitkár, Doros Béla, a Magyar Posta Rt. el­nöke és Fóris Ferencné, a Lotz Károly miniszter utasítása nyomán létrejött bírálóbizott­ság elnöke egyaránt azt bi­zonygatták, hogy a döntés át­látható és diszkriminációtól mentes volt. Alátámasztásul részletesen ismertették a lapterjesztő há­lózatok privatizálásának me­netét az 1994-es kormánydön­téstől kezdve a parlament kul­turális bizottságának ajánlá­sain keresztül egészen a bí­rálóbizottság döntéshozatali mechanizmusáig. Végül is egyetlen tényező, a felajánlott ár nagysága dön­tött. Fórisné hangsúlyozta is: szerinte az egyéb feltételek te­kintetében nem volt érdemi különbség a két beérkezett pá­lyázat között. (A pályázaton vesztes konzorcium tömöríti azokat a lapkiadókat, amelyek a hazai lapkiadás forgalmának 75 százalékát bonyolítják le.) A jelenlévő újságírók kér­dései nyomán kiderült az is, hogy a kulturális bizottság ajánlásai közül legalább kettő teljes mértékben elsikkadt a postai-minisztériumi bizottság értékelése során: az, hogy a privatizáció konfliktusmente­sen, kiegyensúlyozott megál­lapodással bonyolódjék le, s az a szintén nem lebecsülhető kívánság, hogy a nyertes a le­hető legtöbb kiadó támogatá­sát tudhassa maga mögött. Ennek a két kívánságnak a figyelmen kívül hagyása több­féle veszélyt is előrevetít, de a legszomorúbb az, hogy a most kezdődő esetleges vetélkedés­ben a legfájdalmasabb sebeket a fogyasztó, vagyis az olvasó kapja majd. T. J. VÁLASZTÁSI HÍREK Az evangélikus egyház körle­vélben szólította fel híveit a kö­zelgő országgyűlési választá­son való részvételre. Dr. Har­mati Béla püspök aláhúzta: az egyház távol tartja magát a pártpolitikától. A Magyaror­szági Református Egyház kör­levelében szintén elhatárolódik a pártpolitikától, ám felszólítja a híveket: mérlegeljék, hogy „az elmúlt években biztos par­lamenti többség és a média bir­tokában lévő pártok beváltot­ták-e választási ígéreteiket?” * A KDNP a tervek szerint leg- vésőbb csütörtökön az Orszá­gos Választási Bizottság elé ter­jeszti a párt országos listáját - nyilatkozta Bartók Tivadar kampányfőnök. Az illetékes vá­lasztási szervek eddig a keresz­ténydemokraták 120 egyéni je­löltjét igazolták vissza. * Az SZDSZ szerint csökkenteni kell a kis- és középvállalkozók terheit, ez azonban csak az ál­lamháztartás reformjával pár­huzamosan, tartós gazdasági növekedés mellett képzelhető el - jelentette ki Kuncze Gábor pártelnök szerdán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamará­ban. Hozzátette: az SZDSZ szorgalmazza az átalányadózás kiterjesztését. Titanic-kiállítás. A Titanic elsüllyedésének 86. év­fordulója alkalmából tegnap kiállítás nyüt a Közlekedési Múzeumban. Először mutatták be a túlélőket kimentő Car- pathia gőzös magyar orvosa, dr. Lengyel Árpád több relik­viáját és egy magángyűjtő 1:350-es méretarányú Titanic ha­jómakettjét. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Amit a szociális juttatásokról tudni kell Gyermeknevelési támogatás Havi 13 700 forintra emelke­dett az idén a gyermekneve­lési támogatás, amit a három vagy több kiskorú gyermeket nevelő anyák, illetve indokolt esetben az apák igényelhet­nek a jegyzői hivataltól. Fontos feltétele e juttatásnak, hogy a legfiatalabb gyermek legalább hároméves, de legfel­jebb nyolcéves legyen. Összege azonos a mindenkori öregségi nyugdíjminimummal, ami ta­valy 11 500 forint volt, az idén pedig 13 700 forint. Az 1996. április 15-e előtt született gyermekek után a tá­mogatás akkor állapítható meg, ha a család egy főre jutó jöve­delme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegé­nek háromszorosát nem haladja meg. 1998-ban ez az értékhatár 41 100 forint. A legkisebb gyermek születését megelőzően 180 nap társadalombiztosítási időt igazolnia kell az anyának. Az 1996. április 15-e után született gyermekeknél az anya biztosítási idejétől függetlenül adható a támogatás, ha a család egy főre jutó jövedelme a gyes­jogosultsági értékhatár alatt van. Mivel a támogatás a gyer­mek hároméves korának betöl­tésétől állapítható csak meg, az 1996. április 15-e után született gyermekek után csak 1999. áp­rilis 15-től lép életbe ez a jutta­tási forma. A kapott összegből 7 száza­lékos nyugdíjjárulékot vonnak le, ezért a folyósítás időtartama nyugdíjszerző szolgálati időnek minősül. A támogatás igénybevétele alatt közszolgálati, közalkal­mazotti és szolgálati munkavi­szonyban, szövetkezeti tagként maximum napi 4 órás munka vállalható. Más kereső tevé­kenységet, például vállalkozást csak otthoni munkavégzés ese­tén engedélyeznek. Németh Zsuzsa Ajelöltek bejelentésétől a közvélemény-kutatási stopig és a kampánycsendig Az előkészületek menetrendje A BM Választási Irodájának eddigi tapasztalatai szerint - kisebb vitáktól és panaszoktól eltekintve - mindenütt rend­ben zajlik a hamarosan záró szakaszba érkező választási kampány. Pénteken lejár az egyéni jelöltek állításának, il­letve bejelentésének határideje - a legutóbbi összegezés sze­rint legalább 1314-en „szállnak ringbe” a képviselői mandá­tumokért. Eddig egyébként négy országos és 117 területi lis­táról érkezett bejelentés. Tóth Zoltántól, az iroda veze­tőjétől megtudtuk: a legtöbb egyéni jelöltet - egyformán 176-ot - az MSZP és az FKGP regisztráltatta, de az SZDSZ is a nyomukban van, 175 jelölt­tel. A Fidesz-MPP 95 önálló és 78 MDF-fel közös jelöltet jelentett be, az MDF 92 önálló indulót jegyez. A MIÉP 164, a Munkáspárt 137, a KDNP 115, a többi párt pedig egyenként 100-nál ke­vesebb nevet regisztráltatott. A jelöléshez szükséges leg­alább 750 érvényes ajánlást a hét közepéig 40 független je­löltnek sikerült megszereznie. A valamelyik szervezet ál­tal támogatott egyéni jelöltek közül pillanatnyilag legtöbben - összesen 230-an - a főváros különböző körzeteiben indul­nak, a 2-3. helyen Borsod és Pest megye áll 120-120 egyéni jelölttel. Országos listát a mai napig az MSZP, a Munkás­párt, az SZDSZ és a Fidesz ál­lított. A jelöltállítás, illetve beje­lentés végső határideje április 17., a fel nem használt ajánló- szelvényeket 20-áig kell meg­semmisíteni. Ugyancsak 20-a a területi listák leadásának ha­tárideje, s addig jelenthetik be azt is a pártok, hogy kiket de­legálnak a szavazatszámláló bizottságokba. Másnap, 21-én lezárul az országos listák regisztrációja, és a többes jelölést kapott személyeknek is el kell dönte­niük, melyik felkérést fogad­ják el. Az egyforma nevű in­dulóknak ekkorra megkülön­böztető jelzést kell választa­niuk maguknak. Április 22-én kezdődik az a periódus, amikor a közszolgá­lati médiák műsoraikban be­mutathatják a nézőknek, a hallgatóknak a jelölteket. Áp­rilis 24-ig delegálhatják a pár­tok jelöltjeiket a választási bi­zottságokba. A törvényi előírásoknak megfelelően a közvélemény­kutató intézetek utoljára ápri­lis 28-án hozhatják nyilvános­ságra felméréseik eredményeit- ezt követően semmiféle vá­lasztási előrejelzést, felmérést nem publikálhatnak. Legkésőbb május 8-áig kérhetnek önkormányzati iga­zolást azok a polgárok, akik lakhelyükön kívül szeretnének voksolni, s ez az utolsó nap, amikor az önkormányzatoknál kifüggesztett, módosított vá­lasztói névjegyzék még meg­tekinthető. A sajtóban és a rádió-tévé állomásokon május 8-án éjfé­lig még szabad politikai hirde­téseket, reklámokat közzé­tenni, azt követően 0 órától azonban szigorú kampány­csend következik. Tóth Zoltán megjegyezte: május 9-én csak közszolgálati- szavazásra szólító - felhívá­sok hangozhatnak el. A szava­zóhelyiségek május 10-én szokás szerint reggel 6 órakor nyitnak. Takács Mariann HÉT műi Szerencseposta M5r Etel1 Hí WHl l * forint reményében tippelhet­nek a mérkőzések kimenete­lére. A legnagyobb húsvéti megle­petés azt az öt játékost érte, akik az ötös lottón négy talála­tot értek el. A 4 607 573 forint minden idők legnagyobb nye­reménye, amelyet valaha négy találatért a Szerencsejáték Rt. kifizetett. Rekordnyeremény Természetesen nem ért volna ennyit a négy iksz, ha lett volna telitalálatos szelvény. De mivel nem volt, a nyere­mény tovább halmozódott, így ezen a héten már 335 millió forintot ér az ötös lóttó főnye­reménye. A hatos lottón is gyarapod­tak a milliók. Miután senki sem tippelt helyesen a kisor­solt hat számra, a telitalálatos szelvény ázsiója erre a hétre 112 millióra nőtt. A Joker a múlt heti összeg­nek a dupláját - 12 milliót - ígéri annak, aki most bene­vez rá. A totózókat 30 millióval kecsegteti a 13 + 1 találat. A góltotó hívei pedig 555 ezer Kedvelt a Kenó-manó Minden bizonnyal jól ünnepelt az a kenózó, aki a múlt héten a kisorsolt húsz számból kilenc­cel telitalálatot ért el, s 7 mil­lió forintot nyert. Az elmúlt évek alatt kialakult a kenózók tábora, akik hetente 1,2-1,3 millió szelvényt küldenek já­tékba, amelynek tíz százaléka általában mindig nyer. 14 milliós Jackpot Nagy vonzerőt jelent a Tele- mázlin a 14 milliót érő jack- pot. Látszik ez a Telemázli- show adásaiban is, ahol egyre nagyobb az izgalom. A keddi műsorban sem sikerült a játé­kosoknak a jackpotot rejtő fi­ókra állítani a bábujukat, ezért be kellett érniük azzal, amit a különféle játékokban össze­ügyeskedtek. A legnagyobb összeget, 185 ezer forintot a miskolci Kauka Tibomé nyerte, őt követte a dunavar- sányi Tóth Ildikó, aki a Tüzes­golyókkal 110 ezer forintot nyert. A szigetszentmiklósi Kovács Imre vállalkozó Locs- Pocs „vállalkozása” ezúttal nem bizonyult nyereségesnek, mindössze 91 250 forintot ho­zott a konyhára. Tippmix A futballrajongók számára ezen a héten érdekesnek ígér­kezik a Paris SG-Bordeaux francia, a Grasshopperes-Lu- zem svájci és egy cseh bajnoki mérkőzés végeredménye. Nem kevesebb izgalmat ígér a Mladost Zagreb-BVSC Wes- tel Bajnokok Ligája vízilabda­mérkőzés, a Jadran Split-Va- sas Piákét vízilabda LEN Kupa elődöntő második mér­kőzés, valamint az Ina Assita- lia Roma-FTC Vitalin KEK- elődöntő második mérkőzése. (x) Nem öl össze a Ház. Gál Zol­tán nem hívja össze az Ország- gyűlést a halálbüntetés vissza­állítását célzó alkotmánymódo­sítás megtárgyalására. Roma börtön-népfőiskola. A Baracskai Országos Bünte­tés-végrehajtási Intézetben szervezett I. Roma Népfőiskola szerdán befejeződött program­jában huszonkét elítélt vett részt. Nem figyelték. A rózsadombi lakásában brutális módon meg­gyilkolt bolgár diplomata nem szerepelt a titkosszolgálat által megfigyelt személyek között. Elmeszakértői vizsgálat. A bolti sorozatgyilkossággal gya­núsított Erdélyi Nándort a kö­zeli napokban átszállítják az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetbe, ahol hosszabb ideig tartó vizsgálat­nak vetik alá. Václav Havel cseh államfő je­lenleg a körülményekhez ké­pest „rendkívül jól van”. Ezt Ernst Bodner osztrák sebész­professzor nyilatkozta az innsb­rucki egyetemi klinikán. Václav Havel kedd esti, majdnem négyórás bélműtétje után az or­vosok elégedettek ugyan, de Bodner professzor óvott a túl korai optimizmustól. Megíté­lése szerint a cseh politikusnak még legalább két hétig az oszt­rák klinikán kell maradnia. * Nyílt szavazással dönt pénte­ken Kirijenko miniszterelnöki kinevezéséről az Állami Duma. Az orosz törvényhozás alsó­háza határozott többséggel vál­toztatta meg a szavazás rendjét. Nem törekszik az Egyesült Államok arra, hogy a világ egyedüli szuperhatalma legyen — jelentette ki Madeleine Álb- right külügyminiszter. Jóváhagyta a cseh parlament alsóháza az ország csatlakozá­sát a NATO-hoz. A jelen lévő 191 képviselő több mint a fele szavazott a kormány indítvá­nyára. Kiállítják a turini leplet szombattól június 14-ig a tori­nói dómban, ahová csak elő­jegyzés alapján lehet majd be­jutni. Az ereklye a hit szerint a keresztfáról levett halott Krisz­tus testét borította. II. János Pál pápa május 24-én tesz látoga­tást a városban. Kikerült a milliomosok klub­jából Bili Clinton. Az adóbeval­lása szerint tavalyi bruttó jöve­delme alig haladta meg a 850 ezer dollárt. Az elnök fizetése 200 ezer dollár volt, s ehhez jöt­tek felesége könyvének jogdí­jai. Az elnöki párnak fizetési gondjai vannak: tartozásuk meghaladja a 3 milliót. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom