Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-05 / 54. szám
Magazin 1998. március 5., csütörtök Műsorok 7. oldal Hogyan kerülhetjük el az „irodakórt”? Rengeteg embernek faj a feje és fáradt, maga sem érti miért. Hiába issza a kávékat egymás után, nem segít rajta semmi. Könnyen kiderülhet, hogy ennek a rosszul berendezett iroda, a számítógéptől melegített levegő az oka. Nyugat-európai becslések szerint minden ötödik dolgozó ettől szenved. A betegség az „irodakor” nevet kapta. A kizárólag szekrényekkel, padlószőnyeggel, gépekkel berendezett munkahely torokfájást, szemviszketést, szédelgést, rosszullétet és bőrérzékenységet okozhat. A nem megfelelően beállított légkondicionáló tovább nehezítheti a munkatársak életét. A korszerű irodákban ülőknek legalább 22 százaléka nehezen viseli az ottani mikroklímát. A pszichológusok találtak olyan helyiségeket is, ahol az ott rendszeresen dolgozók 55 százaléka a terem kialakítása és berendezési fogyatékosságai miatt súlyos egészségügyi problémákkal küzd. Ennek egyik oka, hogy az energiatakarékosság jegyében a cégek egyre kisebb területre igyekeznek összezsúfolni dolgozóikat. Pedig az agymunkához friss levegőre lenne szükség. Vannak olyan szobák is, ahol mindössze 10 százalék relatív páratartalmat mértek, míg a munkahelyek harmadánál is csak 30 százalékot mutatott a hidrométer. 859 iroda közül 53- ban a szén-dioxid-koncentráció jelentősen meghaladta a megengedett mértéket. A számítógépen dolgozók 65 százaléka többet panaszkodik, mint a többiek. Ennek oka 20 százalékban a hiányos technikai felszereltség. Elektronikus csapda bolti tolvajok ellen Chip csíp szarkát Keresett árucikk lett Európában az a parányi áramkör, elektronikus chip, amely remélhetőleg egyszer s mindenkorra megszünteti a bolti tol- vajlásokat. Ez a mini-tolvajfogó azokat az árura erősített, jól látható, tenyérnyi műanyag lapokat helyettesíti, amelyeket a pénztáros vagy a csomagoló távolít el egy különleges szerszámmal a kifizetett termékről. Egyedül Németországban 150 milliárd forintnak megfelelő összeget költenek az áruházak a lopásgátló elektronikája bevezetésére. Ez még így is kifizetődő, mert a német kiskereskedelmet évente 700 milliárd forintnyi kár éri a mintegy 600 ezer bolti tolvajlás miatt. A már széles körben elterjedt vonalkódos termékazonosítóhoz hasonló biztonsági chipcsík feltűnés nélkül még szájrúzsra is ragasztható. Csak a pénztáros tudja hatástalanítani, különben a kijáratnál elhelyezett elektronikus érzékelő riadót fúj. Olaszország, Milánó. Mintás és színes, a hatvanas éveket idéző ruhák a milánói divatshow-n. fotó: Reuters A repült a kutya az emeletről Alighanem életével fizet bátorságáért az a kutyus, amelyik a rabiátus férj által megtámadott asszonyának védelmében neki akart ugrani a „teremtés koronájának”. A dühöngő férfi ugyanis felkapta és kidobta a negyedik emeletről az ablakon a derék négylábút Asdod dél-izraeli kikötővárosban. „A kutya ugatni kezdett és meg akart harapni. Egyszerűen csak feldobtam és kirepült az ablakon” - idézte a Maariv című lap a büntetett előéletű férfit. A Beán névre hallgató hűséges kutyát megoperálták az állatklinikán, állapota válságos. A férjet letartóztatta a rendőrség és nemcsak testi sértés, hanem állatkínzás miatt is felelnie kell. Kapós baba Barbie Kelendő a Barbie baba orosz halászok körében a Távol-Keleten, de nem azért, mert rengeteg lányuk született. A baba azért kapós, mert vele biztos a kapás, a helyi halak ugyanis nagyon ínycsiklandó falatnak vélik a babák aranyló haját. A Reuters jelentése szerint azonban a halaknak be kell érniük olcsó kínai Barbie babákkal, az eredeti amerikaiak túl drágák az orosz halászoknak. PORSCHE Karg Autó Kft, 7400 Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/318-971. Tel/fax: 82/310-303. OCTAVIA LX 1.6 azonnal raktárról Már 276.400 Ft+áfa kezdőrészlet befizetése után a Skoda Felicia Pickup Önnek dolgozik és pénzt keres! A teljes vételár ettől a pillanattól csak részletkérdés. A Pickup egy személyautó komfortjával veszi körül. Megbízható társa lesz a munkában, erejével és kitartásával megsokszorozza az elérhető célokat. Volkswagen Csoport SKODA. VÁLTSON VELÜNK A Tolnai Népújság Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 192/61. 10.05 Helló, Magyarország! 10.50 Árnyékfogó (ismétlés) 11.10 Tangó három szólamban 12.00 Déli harangszó 13.00 Az „örökzöld örökzöldek” 14.00 Együtt 14.50 Unser Bildschirm 15.20 Kalandok vára 8/6. 16.00 Vegyes páros 16.30 A szerelem jogán 160/91. 17.00 Pos(z)itív 17.10 Csellengők 17.15 Bohózatalbum 17.45 Körzeti híradók 18.00 .................erő', szeretet, józanság" 1 8.35 A pampák királya 130/76. 20.00 Kisváros 20.40 Desszert 21.45 MM 21.50 Kenő 21.55 Hírek 22.00 Aktuális 22.25 Világkép 22.55 Telesport 23.55 Híradó MTV1, 20.00 Kisváros. Luca néni a férje halála után űj házba költözik. Azonban hiába várja a költöztető cég munkatársait a bútoraival... TV 3 14.45 Aloha (ismétlés) 15.15 Szellemirtók 2. 17.15 72 óra 17.45 Trükkös halál 2. 18.40 Hójelentés 19.15 Gorillák a ködben (amerikai film, 1989) 21.35 MASH (amerikai sor.) 22.05 Miss Pszichozsaru 23.00 Hír3 (ismétlés) 23.30 Hegylakó (ism.) TV2 6.00 Gyökereink 10.25 Egy kórház magánélete 104. 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (ism.) 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csípsz 15.50 Organikus narancs 37. 16.15 Remington Steele 63. 17.05 Marienhof 102. 17.30 Csupa-csupa élet 99. 17.55 Az Acapulco-öböl 105. 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek 107. 19.55 Forró nyomon 20.50 Rex felügyelő' (német-osztrák sorozat 10.) Fsz.: Tobias Moretti 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele 20. 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Magyarország! fv2,20.50 Rex felügyelő. Egy kislány holttestére bukkannak a ligetben, aki a zongora-bemutatója után tűnt el. Egy másik gyermeknek is nyoma vész... SZÍV TV 15.30 Konyhashow 16.00 Nyugat-európa kolostorai 16.30 Sztárbarangoló 17.00 Tombola (amerikai film) 19.00City kulturális magazin 19.15 Kapásjelző 19.30 G. I. Joe 20.00 Blende 20.30 Új felkínálom - magazin 27.00 Vérző szívek 23.00 Sztárbarangoló RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30100-ból egy (ism.) 9.00 A farm, ahol élünk (ism.) 10.15 Rajzfilm Klub 11.45 Az első csók (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 72.57 Meri van nem meri? 13.00 Híradó 13.15 Recept Klub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klip Klub 74.45 Rajzfilm Klub 76.20 Az első csók 4. 16.40 A farm, ahol élünk 14. 77.30100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 76.05 Knight Rider 43. 18.00 Meri vagy nem meri? 19.30 Fókusz (bulvármagazin) 20.00 Angyali érintés (amerikai sorozat 17.) 20.50 Ragadd meg a napot! (amerikai film, 1986) Fsg.: Robin Williams, Joseph Wiseman, Jerry Stiller 22.25 Az álanya (német film, ism.) 24.00 Fókusz (ismétlés) RTL KLUB, 20.50 Ragadd meg a napot! A tragikomédiában egy társadalmon kívül álló ember sorsának alakulását követhetjük nyomon. MSAT 75.30 Disco Top Ten 76.00 Bulivonal (ismétlés) 16.30 News-da 77.00 Szelep 18.00 Benny Hill (sorozat) 18.30 A hekus (német sorozat) 19.30 Drakula (sorozat 5.) 20.00 Rideg mennyország (amerikai film) 110’ 27.50 Testvérpárbaj (ism.) 95’ 23.25 Music Box DUNA TV 9.00 Képes krónika 7 7.20 Régiók (ismétlés) 72.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.35 Moha és Páfrány 72.40 „Nem okos világ ez a mai” Arckép Mikszáth Kálmánról 73.30 Csatamezők (ism.) 14.35 A megfagyott gyermek (film, 1936) FF 86’ 16.00 Szegletkő 76.35 Hubertus 76.50 Barangoló 77.70 Billy, a macskakölyök 77.35Marcel és Bonifác nagyapó 7600 Híradó 18.20 Hamu és gyémánt (lengyel film, 1958) 98’ 20.05 Váltó 20.40 Esti kérdés 20.55 Mú'sorajánlat 27.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Zbyszek - Cybulski útja (portréfilm) FF 22.50 Hangverseny Zbigniew Preisner filmzenéiből (lengyel film) 50’ 23.45 Híradó MTV 2 6.00 Híradó. Időjárás 6.75 Aktuális (ismétlés) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Szabad verseny (ism.) 7.45 Határtól határig 600 Tudóra 9.00 Kincsestár 7 7.00 Híres magyar könyvtárak 7 7.30 Történelmi képeskönyvünk 73.00 Szerencsés Dániel 74.30 Magyar Atom Blues Brothers 75.00 Repeta 17.30 Kormányváró 7755 Változó felhőzet 18.30 Magyarország ma 7655Mese 19.20 Magyarok cselekedetei 20.00 A mi XX. századunk (angol sorozat) 27.00 TS-extra 21.30 Reflektorfényben: Komár László 22.00 Moldova György: Az ifjú gárda, avagy Ugyan már, Ibolyka! (komédia) 0.25 Időjárás- és környezeti hírek 0.30 Mélyvíz HBO 7.00 Bolondos dallamok 7.30 Bír-lak (amerikai sor.) 8.05 Goofy (am. rajzfilm) 9.25 Jó étvágyat, televíziócska! (lengyel vígj.) 7 7.00 Jasper, a dög (amerikai vígjáték) 85’ 72.25 Hófehérke (amerikai rajzfilm) 50’ 13.20 Garth Brooks ’97-es koncertje a Central Parkban 75.25 Aludj csak, én álmodom (am. vígj.) 99’ 77.05 Gilbert Grape 118’ (amerikai filmdráma) 19.00 Bolondos dallamok (amerikai sorozat) 19.30 Bír-lak (amerikai sor.) 20.00 Vízi dili 89’ 27.30 Sztárközeiben: Arnold Schwarzenegger 22.00 Melrose Place 22.45 Az utolsó akcióhős 0.55 Mathilde illata 2.30 Tökéletes másolat (amerikai thriller) 118’ 4.30 Dolores Claiborne (amerikai thriller) 127’ HELYI TÉVÉ-, RÁDIÓ- ÉS MOZIMŰSOROK TÉVÉK: Dombóvári VTV 16.00 Képújság. 18.00 Koktél. 20.00 Szív Tv. POP TV 6.00 Zenés ébresztő. 6.30-8.00 Vekker. 20.00 Műsorismertetés. 20.05 Esti egyveleg. 21.00 Sport Tv műsora. 22.30 Fotóalbum. Szekszárdi VTV 7.00 VTV Híradó. 7.25 Városkörkép V. 8.00 VTV Híradó. 8.25 Hobbi Magazin. 8.55 Városkörkép (IV.) 9.40 Ismeri Ön Talabos Gábort? 10.15 Útravaló (utazási magazin). 10.35 Két lány az utcán (magyar film). 11.50 Képújság. 16.00 Hobbi Magazin. 18.10 Városkörkép V. 18.45 Esti Mese. 19.00 VTV Híradó. 19.25 Agro-lnfo (mezőgazdasági magazin). 20.00 A megvalósult álom (amerikai film). 21.35 VTV Híradó. 22.00 Agro-lnfo. 22.35 VTV Híradó. TelePaks VTV 17.00 Hírújság. 17.20 Paksi képeslap. 17.25 Gombóc mese. 17.50 Szivárvány Sztár Magazin. 18.25 Értékmegőrző. 18.30 Aktuális. 19.00, 20.00, 22.00 TelePaks Híradó. 20.10 Egyszer volt. 20.20 Ma este: A megvalósult álom (amerikai film). 22.10 Hírújság. 22.30 Műsorzárás. RÁDIÓK: Alisca Rádió 6.30-7.30 Helyi hírek, útinform, traffipax. 7.00, 8.00,10.00, 12.00 Hírek. 7.40 Évfordulónaptár. 7.50 Bűnügyi krónika. 8.00-13.00 Napközben. Benne: 8.40 Programajánlat. 8.50 Állásajánló. 9.10 A Nap híre. 9.40 Adónaptár. 10.20 Állatok, emberek. Rádió Antritt 13.00 Köszöntő. 15.00, 16.00, 16.30, 17.00, 17-.40, 18.00, 18.30, 19.00, 22.00 Hírek. 14.15-16.00 Tarka-barka. 15.40 Útinform. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.15 Esti mese. 21.00-24.00 Éjszakai randevú. 01.00 Műsorzárás. 13.00- 21.00 között névnapló, reklámok. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt kívánok! 9.30-16.00 Mindent bele! Közben: 11.03 Délen innen-Délen túl. 16.00, 17.00 Hírek. 17.15 Sportpercek. 18.00 Hírek. 18.05 Carmen Top 10.19.03 Kívánságműsor. 19.55 Hírek. Fortuna Rádió Paks 8.00, 9.00, 10.00, 11.00, 12.00, 15.00, 16.00, 19.00 Hírek, időjárás, útinform. 13.30, 17.30 BBC Hírek. 15.45, 17.50 Sport. 10.15 Natúrapercek. 10.30 Hólabda. 10.45 Állásajánló. 12.00-13.00 Fortunamix. 18.30-19.00 Sony kiadó ajánlata. 19.00 CSENSZ. Joker Rádió Dombóvár 6.00 Műsorkezdés. 6.40, 7.30 Ügyeleti hírek. 7.00 Hírek. 7.05 Útinform. 7.10 Sport. 7.50 Lapszemle. 8.00 Hírek. 8.15 Sport. 9.15 Kulturális ajánlat. 9.30 Soros hirdetések. 10.00, 12.00, 14.00 Hírek. 11.00, 14.45 Telefonos játék. 15.00- 18.00 IG. 17.40 Ügyeleti hírek. 18.50 Sporthírek. 19.00 Nosztalgia műsor. 20.00 Műsorzárás. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 6.45 A régió hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 BBC-hírei. 8.00 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok. 9.00- 10.00 Szolgáltató magazin. 10.00-11.00 Kulturális kitekintő. 11.00-12.00 Zenés kívánságok. 20.00-21.00 Na maternjem jeziku. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Az ördög ügyvédje. (15.30,19.00). Kisterem: Hét év Tibetben. (16, 19).