Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-06 / 55. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1998. március 6., péntek Hírháttér Merre tart Szlovákia? Egymástól végletesen eltérő vélemények látnak napvilágot az utóbbi időben a szlovák belpolitikával kapcsolatban. Amióta Mi- chal Kovác elnök mandátuma hivatalosan is lejárt, s az alkotmány előírásainak megfelelően a pozsonyi kabinet vette át az államfó'i jogok gyakorlását, megszaporodtak a demokrácia jövőjét, a par­lamentarizmus érvényesülését féltő hangok. S nemcsak a hazai el­lenzék soraiban, hanem a külföldi sajtó hasábjain is jócskán talál­kozhatunk a Meciar kormányfőnek címzett kemény bírálatokkal. Egyes bécsi lapok a miniszterelnök teljhatalmi vágyáról cikkeztek, azt állítva, hogy az elnöki jogkörök megszerzése és a nagyköveti gárda alapos megrostálása után Meciar az igazságszolgáltatást, sőt minden állami intézményt saját befolyása alá akar gyűrni. Az, hogy immár több menetben sem sikerült megválasztani Michal Ko­vác utódját, sok megfigyelő szerint a kormánypárt tudatos takti­kája, amely arra irányul, hogy az október táján esedékes parla­menti voksolásig Meciar ebben a kényelmes, kettős pozícióban irányíthassa az országot. Meciar pártja, a HZDS illetékesei termé­szetesen másképp látják a dolgot. Arra hivatkoznak, hogy minden­ben ragaszkodnak az alaptörvény rendelkezéseihez. Arról nem ők tehetnek, hogy a törvényhozásban egyik fél sem rendelkezik a szük­séges kétharmados többséggel az államfó'i poszt betöltőjének kije­löléséhez, és ez tartós patthelyzetet eredményez. Szondy Gábor Bósi hatásvizsgálatok az év végéig Kormányhatározatok sora a közbiztonság javítására A kormány tegnapi ülésén úgy döntött, hogy ez év december 31-ig kell elvégezni azokat a hatásvizsgálatokat és számítá­sokat, amelyek a dunai vízlépcsővel kapcsolatos ma­gyar-szlovák keretmegállapodás aláírásához szükségesek. A közbiztonság javítására 22 pontos határozatot fogadott el a kabinet. A szükséges anyagi forrásokról a jövő héten terjeszt elő közös javaslatot a pénzügyi és a belügyi tárca. A pozsonyi megállapodás kapcsán a szlovák miniszter- elnök szerdán úgy nyilatko­zott, hogy ha a keretegyez­ményt a felek március 25-ig nem tudják aláírni, a szlovák fél előtt nyitva a Hágába visz- szavezető út, s ezen valószínű­leg végig is megy. A magyar kormány tegnapi nyilatkozata utal arra, hogy az eldöntendő kérdések összetet­tek, s erre tekintettel a végle­ges megállapodás kimunkálá­sához harmadik fél bevonása is szóba jöhet. Kovács László szerint Pozsonynak valóban jogában áll ismét a hágai bíró­sághoz fordulni, mert az előző kormány által 1993-ban aláírt magyar alávetési nyilatkozat kimondja: ha a két ország a hágai ítéletet követő 6 hóna­pon belül - vagyis március 25- ig - nem tud megállapodni a végrehajtás módjáról, bárme­lyik fél ismét a bírósághoz fordulhat. Ám a szlovák fél is, a hágai bírák is bizonyára mér­legelik, hogy hazánk megálla­podásra törekszik, s nem sza­kította meg a tárgyalásokat. A hatásvizsgálat a tárgyalási fo­lyamat szerves része. A tegnapi ülésen a kabinet a közbiztonság javítását célzó 22 pontos határozatot fogadott el. Ezek közt szerepel a rend­védelmi szervek együttműkö­désének javítása; a nemzetbiz­tonsági hivatal, a polgári tit­kosszolgálatok, a rendőrség, a Határőrség és a Vám- és Pénzügyőrség átvilágítása. A kabinet határozott az M3- as autópálya építésének gyor­sításáról is. Takács Mariann Megint jőnek, kopogtatnak Senki ne csodálkozzék, ha a jövő héten a csengetésre ajtót nyitva egy leendő honatya vagy honanya áll vele szem­ben. Még az is megeshet, hogy a kopogtatócédulákért egy­más kezébe adják a kilincset. • A választópolgárok a jövő héten kapják kézhez a kopogta­tócédulákat. Van, ahol a posta fogja kikézbesíteni ezeket, és lesz olyan település, ahol a he­lyi választási iroda munkatársai adják át személyesen. A jelölt- állításhoz szükséges ajánlási szelvényen csak az állampolgár neve és címe szerepel, a szemé­lyi számot akkor kell majd a címzettnek kötelezően ráírnia, amikor átadja a választáson in­duló párt képviselőjének. A 18. életévüket idén betöltő fiatalok közül azok voksolhat­nak, akik a választás napja előtt érik el a nagykorúságot. Az ön- kormányzatoknál március 11. és 18. között kifüggesztendő szavazói névjegyzéken az ál­lampolgár neve, pontos címe és a szavazókörzete lesz feltün­tetve. A listán szereplő adatok hibás, hiányos volta miatt a jegyzőnél lehet kifogást emelni, aki a bejelentést három napon belül köteles kivizsgálni. A jegyző határozata a helyi bíró­ságnál támadható meg. A kopogtatócédulákat legké­sőbb április 17-ig adhatjuk át a számunkra szimpatikus párt politikusának. A nyomtatvá­nyok adásvétele továbbra is tilos! (újvári) Hogyan vallják be tb-járulékukat az egyéni vállalkozók? Változás márciustól várható Előreláthatóan március közepén születik döntés a parla­mentben az egyéni vállalkozók társadalombiztosítási járu­lékfizetésének és bevallásának egyszerűsítéséről. Tehát a februárra esedékes bevallást, illetve befizetést március 10-ig még a hatályos rendelkezéseknek megfelelően kell benyújta­niuk az érintetteknek - tudtuk meg Varga Évától, az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetőjétől. A kormány megvizsgálta a ja­nuár elsejétől hatályba lépett, majd nagy vihart kavart jog­szabályt, amely nemcsak az egyéni vállalkozókra, hanem az egészségbiztosítási pénztá­rak dolgozóira is emberfeletti adminisztrációs terhet rótt. Varga Éva hangsúlyozta, egyelőre csak tervezetről be­szélhetünk, amelyről végső döntés a parlamentben szüle­tik. A várható jogszabályi mó­dosításról előzetesen csak annyit lehet tudni, hogy első­sorban az 1998-as évre vonat­kozik majd, mintegy átmenet­ként egy újabb, alaposabban előkészített szabályozás meg­születéséig. A tervezett válto­zások lényege, hogy azoknak az egyéni vállalkozóknak, akiknél a vállalkozói kivét nem éri el a minimálbér ösz­szegét, mindaddig, amíg a mi­nimálbérig 500 forint) után kötelezettek járulékfizetésre, nem kell majd havonta beval­lást készíteniük.- A számítógépes lemezen történő bevallás sorsa?- Nem lesz kötelező, de is­mételten hangsúlyoznám, hogy a módosítási javaslat 1998-ra vonatkozik és a mág­neses adathordozón történő bevallás lehetősége továbbra is választható. 1999-re pedig meg kell teremteni az egyéb jogszabályi feltételeket is ah­hoz, hogy például az elektro­nikus adathordozók is hiteles okiratként legyenek kezel­hetők. Németh Zsuzsa A vásárlók értékelik: 60 üzlet egy fedél alatt Az Europark a kedvenc Éppen egy éve nyílt meg Buda­pest harmadik bevásárlóköz­pontja, az Europark. A „na­gyok” között hamar népszerű lett közönségének igen ember­barát kiszolgálásával, amit nemcsak a fővárosiak, hanem a vonzáskörzetek lakói is nagyra értékelnek. A vásárlók jelentős többsége az Europarkot elsősorban könnyű megközelíthetősége miatt kedveli - derült ki a Gallup International magyar részlegének közvéle­mény-kutatásából is. Azok közül, akik rendszeresen bevásárlóközpontokban vásárol­nak, a válaszolók több mint 33 százaléka határozottan az Euro­parkot jelölte meg, mint a leg­gyakrabban kiválasztott vásárlási helyszínt. „Több mint 60 üzlet egy fedél alatt. Áraival, a kényelmes parko­lással és a metróval történő gyors megközelítésével az Europark méltán lett népszerű” - mondotta Fábián Attila, az üzletközpont vezetője. A tavaly márciusi nyitás óta kb. hatmillió vásárló látogatott el az Europarkba. Az összes forga­lom meghaladta a tizenhárommil- liárd forintot. Az alapterülethez viszonyított forgalmi adatok alap­ján az Europark közel kétszer annyi vevőt szolgált ki, mint a ha­sonló méretű nyugat-európai központok. Az árcsökkentések, kedvez­ményes akciók megítélésében, valamint a félszáz különféle ren­dezvény színvonalának értékelé­sében a főváros XIX. kerületének legnagyobb kereskedelmi beru­házása vitathatatlan népszerűség­nek örvend. (x) Nem áprilisi tréfa! A jövő hónap első napján adják át Japánban a világ leghosszabb függőhídját, amely - nem tévedés - 3910 méter hosszú. Az Akashi Kaiko Bridge a képen tá­volról látható Köbe városát köti össze Awaji szigetével. . fotó: feb/reuters Három magyar is van azon a 649 nevet tartalmazó listán, amelyet szerdán hoztak nyilvá­nosságra az 1945 óta érintetlen svédországi bankszámlák tulaj­donosairól. A kormány bizott­ságot hozott létre, amelynek feladata 1998 őszéig felkutatni a svéd bankokban esetleg el­fekvő zsidó értékeket, amelyek a második világháború végéig kerültek az országba. Válságtanácskozást tartottak Kismartonban az osztrák Gaz­dasági Kamara és az érintett vállalatok képviselői a schen- geni megállapodás keleti határ menti következményeiről. Ta­valy több mint egymillió teher­jármű lépte át az osztrák-ma­gyar határátkelőket, a várako­zási idő elérte a tíz-tizenöt órát, a személyforgalom pedig napi 9 ezer gépkocsiról 47 ezerre emelkedett. Befejeződött a vizsgálat a tavaly szeptemberben lefülelt szlovákiai forinthamisítók ügyében. A két gyanúsított egyike azt vallotta, hogy a szlovák titkosszolgálat ügynö­kének megrendelésére készí­tette a csaknem 30 millió forin­tot kitevő magyar ötezreseket. Európai körúton tartózkodik Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, hogy ismer­tesse a palesztinokkal kötendő békére vonatkozó tervét. * A frakció még nem döntött. Az MSZP országgyűlési képvi­selőcsoportjának elnöksége foglalkozott a kisebbségek par­lamenti jelenlétének ügyével. A honatyák még nem döntöttek arról, hogy melyik alternatívát támogatják, de abban egyetér­tenek, hogy a parlamenti képvi- seltre szükség van - mondta Lamperth Mónika frakcióve­zető-helyettes. Pártok jelszavai. „Biztonsá­got a mindennapoknak!” - ez lesz a Magyar Demokrata Fó­rum szlogenje a 1998-as válasz­tásokon. Az MDNP a „Többet ésszel, mint erővel” jelszót vá­lasztotta. Lányi Zsolt, az FKGP alelnöke kijelentette: nekik nincs okuk változtatni a már bevált „Isten, haza, család” jelmondaton. Semleges parasztszövetség. A Magyar Parasztszövetség el­nöksége úgy döntött, hogy nem támogatja a kisgazdák válasz­tási kampányát - mondta Vid- mann Mihály elnök. Szomszédok-ügy. Az MTV Rt. „ingyen” nem engedi át senkinek a Szomszédok című tévésorozatot, a tv2 elnöke, Pintér Dezső kijelentette: min­dent megtesznek azért, hogy a nézők továbbra is láthassák a teleregényt. Színésznő Csomós Mari Komi.ás Juci Máthé Erzsi Molnár Piroska Színész Aoárdy Gábor Garas Dezső Huszti Péter Zenthe Ferenc Operaénekes I losfalvy Róbert Kováts Kolos Marton Éva Rost Andrea Operett-musical színész Galambos Erzsi Lehoczky Zsuzsa Oszvald Marika Vikidál Gyula Kérjük, hogy a kitöltött szavazólapot nyílt levelezőlap­ra ragasztva 1998. március 21-ig kfddjt* é címünkre; Magyar Tekmh 1M0 Budapest, Szabadság tér 17: Örökös Tagság Kérjük, hogy kategóriánk est kel «eret jelöljön meg xszel. A íéretólapra uj* rá serei és éráéi Medicor Holding Rt, MÓL Rt, Poslabank Rt, Britannien Huiigari ca, Hungária Biztosit« Rt Nyugdíjpénztára, a takarékszövetkezetek partnere, Konzumbank, Laki kft, Malév Air Tours, Questor, Tvr bét rrr az ügyes 5. Kéthetente kétszázezer forint értékű nyeremény! A tavasz közeledtével Al Pacino mosolyog az olvasóra az Ügyes címlapjáról. Továbblapozva közelebbről is megismer­kedhetnek a Savannah szereplőivel, Hollywood „bikájával”, azaz Warren Beattyvel, a saját testével festő Farrah Fawcett-tel. A hazai sztárok közül - többek között - Dobó Kata nagy dobásá­ról, a Szomszédok Vágási Jutkájáról, azaz Ivancsics Ilonáról olvashatnak és fejthetnek. Születésnapja alkalmából Koncz Zsuzsát köszöntjük a legfrissebb Ügyesben. Természetesen ezúttal is lesz horoszkóp és meglepetés, azaz ZSÁKBAMACSKA. Az állatmesék pedig egzotikus há­ziállatokról szólnak - mind például a teve, a láma, az alpakka, a házi bivaly vagy a házi tarándszarvas. És még további szá­mos érdekes, izgalmas téma vár az Ügyes olvasóira a március 6-án megjelenő lapban. Az ÜGYES egy lapban két lap (harmincnál több rejtvénnyel, 101 viccel) - kedvező áron. MÁRCIUS 6-TÓL MÁR KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL

Next

/
Oldalképek
Tartalom