Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
A PSZICHOLÓGIA HÉTKÖZNAPJAI RANSCHBURGJENŐ Hogyan (ne) neveljük a testvéreket? Mostanában a szülők annyi nevelési tanácsot kapnak, hogy alig győzik hallgatni; ezek értéke azonban enyhén szólva kétséges. El is határoztam, hogy csatlakozom a tanácsadókhoz és papírra vetem: hogyan rontsuk el gyermekeinket? Ha híven követik tanácsaimat, garantálom, hogy a gyerek veleszületett jó tulajdonságai rövid idő alatt végérvényesen eltűnnek. Kezdem azzal: hogyan érhetjük el, hogy gyermekünk megutálja testvéreit? Az eljárás egyszerű, mindössze két szabályt kell következetesen betartani. Az egyik: amint a második gyermek megszületik, gondosan vigyázzunk arra. hogy a testvéreknek mindig, mindenből egyformán jusson! Ha például pár percig ölben tartottuk a kisebbet, ugyanannyi ideig dédelgessük a nagyobbat is. Ha elfelezünk egy almát, és az egyik fél véletlenül nagyobbra sikerül, óvatosan vágjunk le egy darabkát belőle. És. bármelyiknek van születés- vagy névnapja, feltétlenül vegyünk mindegyiknek ajándékot, ne érezze egyik se, hogy a másikkal kivételezünk. Vagyis: mit se törődjünk azzal, hogy a gyerekek roppant egészséges ösztönnel születnek: csak a saját szükségleteik kielégülése érdekli őket. Ha a szeretet, dédelgetés, ajándék számukra teljesen elegendő, nem foglalkoznak azzal, mennyi jutott a másiknak. A másik: ha mindezt szívós munkával elértük, tapasztalhatjuk, hogy gyermekeink között nő a feszültségek, nézeteltérések száma. Amikor pedig a testvérek egymásnak esnek, nyomban lépjünk közbe, hogy az indulat bennük rekedjen és követeljük: „Azonnal csókoljátok meg egymást!" Mint említettem, e két szabály betartásával elérhetjük, hogy a testvérek - egészen felnőttkorig - bizonyosan utálják egymást. Vannak persze olyan szülők is, akiknek nem ez a céljuk. Számukra a leghasznosabb, ha pontosan az ellenkezőjét teszik annak, amit a fentiekben javasoltam. Nem hordja a visszaperelt koronát Trónfosztott szépségkirálynő - kozmetikáról, testápolásról, öltözködésről Rég elültek a botrányhullámok az 1991-es Miss Hungary körül. Bálint Antóniát akkor külföldi lapokban megjelent aktfotói miatt fosztották meg trónjától, mint a közelmúltban megszületett bírósági döntés megállapította: jogtalanul. A visszaperelt korona azonban ma már csak jelkép, egyfajta elégtétel a zaklatott évekért. Antónia hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, most azonban az RTL Klub nézői - az időjárási prognózisok tolmácsolójaként - újra találkozhatnak vele a képernyőn. A szépségipar, a modellkedés ma már távoli, idegen világ számára, pedig esélyesként indulhatna bármely szépségversenyen.- Nincsenek titkos vagy különleges kozmetikai fegyvereim - magyarázza. - A televíziós munka és a főiskola mellett egyébként is kevés időm jut arra, hogy a külsőmmel foglalkozzam. A sportos öltözködést szeretem, s nem a divat határozza meg, hogy mit veszek föl, hanem az, hogy miben érzem jól magam. Néha lezser, kockás ingemmel vagy a farmert kiegészítő bő pulóveremmel szinte sokkolom ismerőseimet, barátaimat. A formában tartáshoz persze le kell győznöm a kényelmességet. Újabban fitness-szalonba járok, szorgalmasan súlyzózom, taposom a szobakerékpár pedálját, nyűvöm a kondigépeket. Mert nekem is tudomásul kell vennem, hogy a szerencsés külső, a jó alak nem életre szóló adomány, megtartásáért dolgozni kell. A testápoláshoz nem használok különlegességeket, arcomra is csak hidratáló krémet teszek. A tévében persze a sminkesek kezében vagyok, de ők is tudják, hogy nem szeretem az erős színeket és kontúrokat. Azt tartom, hogy amit a természet adott, azt lehet kicsit javítani, szépíteni - de átrajzolni, átszabni nem. A szereplések előtt úgynevezett professzionális arcfestéket használok, amely a hagyományosnál jobban kíméli a bőrt és többet elfed. Erre itt-ott szükség is van, mert a reflektorok fénye nem kegyelmez senkinek. Még az exszépségkirály- nőnek sem. Szalóky Eszter Nincsenek titkos vagy különleges kozmetikai fegyverei, civilben a sportos öltözködést kedveli Fordulat a tinidivatban Visszavonulóban a farmer, visszatérőben az ing, a mellény Fordulat érlelődik a tinidivat boszorkánykonyháiban: véget ér a farmer, a „szakadt szerelés” több évtizedes egyeduralma. Az új módi szerint bulikba, diszkókba, kivált pedig ünnepélyes alkalmakra, iskolai összejövetelekre, moziba, színházba újra felölthetik a bakfisok a bő szoknyás dirndlit, a kacéran nőies hosszú szoknyát vagy a franciás kiskosztümöt. A tizenéves fiúk pedig ismét „rendes” nadrágban, ingben - lazán kötött nyakkendővel - és mellényben divatozhatnak. Rajzos ajánlatunk az új irányzat követéséhez ad némi segítséget. DIRNDLIRE EMLÉKEZTETŐ ÖSSZEÁLLÍTÁS (1. illusztráció): Virágos, szűk mellény csíkos, húzott szoknyával és nagy, bő ujjú, fehér ba- tisztblúzzal. NŐIES SZŰK SZOKNYA kétoldalt hosszú sliccel (2. illusztráció): Érdekességét az adja, hogy kétoldalt elütő színű, fodros szoknya villan ki alóla. (A szoknya más felsőrésszel, külön is viselhető.) FIÚKNAK HAGYOMÁNYOS ÖSSZEÁLLÍTÁS (3. illusztráció): Amely ünnepélyessé t . ha mintás brokátmellényt és sálszerűi, a megkötött selyem nyakkendőt vesz hr :? i a fiatalember. KÉTRÉSZES EGYÜTTES (4. illusztráció): Félkörből szabó vkás szoknyával és derékra simuló felsőrésszel. Készülhet vékony szövetből vagy ripszselyemből. Tavasszal több változatban is hordható; például a szoknya anyagából szabott sállal, vagy fehér, zsabós blúzzal. Gyulai Irén Tüdőgondozó - virágcserépben Ha azt hisszük, hogy egy-egy alapos szellőztetéssel, a por, a dohányfüst száműzésével időlegesen tiszta lesz lakásunkban a levegő, csalódnunk kell. A legújabb kutatások szerint az egészségkárosító tényezők listáján ma már az ötödik helyet foglalja el az úgynevezett beltéri levegő. A szintetikus alapanyagokból készült lakberendezési és használati tárgyak, bútorok ugyanis folyamatosan bocsátanak ki magukból különféle szerves illóanyagokat. A ragasztókból, tömítőkből, bútorkárpitokból és furnérlemezekből például formaldehid szabadul föl. Folyamatosan bekerül a mikroklímába többféle ártalmas gáz, köztük ammónia, szénmonoxid, metán, s ezekhez még hozzákeveredik az általunk kilélegzett aceton és etilalkohol is. Szerencsére gázálarcot nem kell lelöltenünk, mert a tudományos vizsgálatok beigazolták, hogy számos szobanövény valóságos házi klímaberendezés: elnyeli, kémiailag átalakítja, sejtjeibe beépíti a levegőben terjengő káros gázokat, vegyianyagokat. Adott tehát a teendő: ültessünk, tartsunk minél több szobanövényt otthonunkban. A laboratóriumi elemzések szerint a légszűrés feladatát legjobb hatásfokkal a fikuszok és a szansze- viériafélék látják el. Külön előnyük, hogy nevelésük, gondozásuk nem kíván különösebb szakértelmet. De csaknem hasonlóan jól karbantartják környezetük mikroklímáját a páfrányok, a krizantémok, a gerberák és a szobapálmák is. Mindehhez a szakemberek azt is hozzáteszik: a zöld „tüdőgondozók” a szobalevegő páratartalmát is kedvezően alakítják, segítik az ideális 35-65 százalék közötti szint fenntartását. Receptlesen | 9 Máthé Erzsinél Máthé Erzsi, a népszerű színésznő mondja: Nem tagadom, néha vétkezem; az édességek, a cukrász- sütemények csábításának nem tudok ellenállni. Ilyenkor azzal vezekelek, hogy este csak egy „zöldtálat” tálalok magamnak. Negyedóra alatt kész, nagyon finom, és repetázni is lehet belőle - nem hizlal. íme, a „ropogós saláta” névre hallgató reformétek receptje, amit - 43 másik recept társaságában - megtalálhatnak a Kiskegyed Konyhájának márciusi számában: Hozzávalók: 1 kis fej saláta, fél fej piros fejes saláta, 1 alma, fél citrom leve, 10 dkg puha sajt, 3-4 szem dió, 2 dl joghurt. A salátát leveleire bontjuk és megmossuk. Az alma magházát eltávolítjuk, Msát kis kockákra vágjuk, és gyorsan meglocsoljuk ciD aével. A sajtot felkockázzuk, a diót pedig zzuk földaraboljuk. Előbb az almát, a sajtot és a diót megöntözzük joghurttal, csipetnyi sót teszünk rá és jól összekeverjük. A tálat a legnagyobb salátalevelekkel béleljük ki, a maradék leveleket vágjuk csíkokra és keverjük bele a tál tartalmába. Tálalásig tegyük hűtőszekrénybe. Megint egy Bogár! Már jó ideje beszélnek róla, de a közelmúltban befejeződött detroiti autókiáliításon a maga kézzelfogható valóságában be is mutatkozott a Volkswagen újjászületett „öregje". Annyit már most tudni róla: előrekerült a motor, amely lehet négyhengeres, 2 literes, 115 lóerős benzines, vagy 1,9-es, 90 lóerős TDI, amely ezentúl már az első kereket pörgeti. A biztonságról elektronikus blokkolásgátló gondoskodik, a kényelmet bőrülések, hat hangszórós, CD-lejátszós rádió és légkondicionáló növeli. Az áráról egyelőre ne tessék érdeklődni, és a legközelebbi kereskedőt sem érdemes még Beetle-, azaz új Bogár-ügyben felkeresni. Tavasszal Amerikában, fél év múlva Németországban kezdik árulni, nálunk meg majd...