Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-25 / 71. szám

8. oldal Számítástechnika 1998. március 25., szerda Chipen innen, bájton túl ELEKTRONIKUS impulzusbomba. Hangtalan, aktatáskában is elfér, romboló-megsemmisítő hatása viszont elképesztő. A svéd hadsereg most vizsgáztatja azt az eszközt, amely 50 méteres (má­sik változata még nagyobb sugarú) körzetben bármely komputert képes üzemképtelenné tenni. A mintegy 100 ezer dollárba kerülő készülék rövid, ám elképesztő energiájú, 10 milliárd wattos, több atomerőmű teljesítményével fölérő mikrohullámú impulzusokat bocsát ki. Az irdatlan energialöket megolvasztja a számítógép- központok vagy éppen harci repülőgépek vezérlőegységeinek fi­nom áramköreit. VÉGE A NETSCAPE-NEK? Tisztán 115,5 millió dollár (=kb. 20,6 milliárd forint) vesztesége volt tavaly az internetes böngésző- és levelezőprogramjairól híres amerikai Netscape cégnek. A Mic­rosoft szoftvergyártó óriással folytatott, meglehetősen egyenlőtlen versenyből a jelek szerint vesztesen került ki: termékeit alig tudta értékesíteni. A Wall Street Journal a minap már azt írta, hogy a Netscape-et részben vagy teljesen eladják. Szóba került a fúzió le­hetősége is a Sun, az Oracle, az IBM és a különösen agresszívan teijeszkedő AOL intemetszolgáltató céggel. WINDOWS 98 - JÚNIUSTÓL! Bill Gates, a Microsoft vezére be­jelentette: júniusban megjelenhet a Windows 98 az amerikai pia­con. A személyi számítógépek számára készült, minden eddiginél nagyobb tudásúnak beharangozott operációs rendszer harmadik bé­taváltozatát egy ideje már magyar szakemberek -is vizsgáztatják, ugyanis az eredeti program néhány hónapos késéssel Magyaror­szágon is megjelenik. A számítógépes szakmában elterjedt hír sze­rint a Win 98 nem lesz hosszú életű, mert Gates és csapata mérle­geli: a bevált és nálunk is mind nagyobb népszerűségnek örvendő Windows NT operációs rendszer továbbfejlesztett verziójával vált­ják föl már 1999-ben, ami egyúttal azt is jelentené, hogy a Micro­soft egyszer s mindenkorra elbúcsúzik a 16 bites alkalmazásoktól. EXCEL 97 6X6 ÓRÁBAN. Napjaink legigényesebb táblázatke­zelő programjának, az Office 97 program részeként működő Excel 97-nek a rejtelmeibe vezeti be a tanulni szándékozó olvasót Grez- ner Ferenc most megjelent szakkönyve, az Excel 97 hatszor hat órában. Bár a bicskei SZAK Kiadó által gondozott mű elsősorban kezdők számára készült, tekintettel a különösen nagy program számtalan alkalmazási- megoldási lehetőségére, az Excel-isme- rőknek is sok újdonságot kínál. A szerző jó ötlettel a szoftver ma­gyar és angol változatának használóira is gondolt: az ábrák mind­két nyelv kifejezéseit tartalmazzák, a könyv végén pedig ugyan­csak kétnyelvű szótár segít az eligazodásban. IBM-SZUPERCHIP. Az IBM-nél, a processzorgyártás történe­tében először állítottak elő olyan lapkát az IBM-nél, amelynek óra­jele (gyorsasága) meghaladja az 1000 MHz-et. Ezáltal jó három­szor gyorsabb minden eddigi processzornál. A szupersebes "tran- zisztorhegy" teljesítményéből mindenekelőtt a teljes képernyős PC-videók profitálnak majd. Az 1000 megahertznél nagyobb se­bességű chip még a hagyományos technológiával készült. Ha az IBM az eddigi alumíniumvezetékek helyett az általa kifejlesztett rézhuzalozást bevezeti, akkor tovább növelhető a lapka teljesítmé­nye. GYEREKEK AZ INTERNETEN. Az amerikai New Jersey ál­lambeli Holy Name Hospital szülészete < http://www.cyberbur- sery.com > a világon elsőként vezette be a szívet-lelket melengető kedves szolgáltatást: a szülők kívánságára honlapján bemutatja az újszülöttet. A baba képe alatt látható a neve, születési ideje, súlya, hossza és az őt világra segítő orvos neve. Aki kívánja, az a gyer­meke hangját is "világgá kürtőltetheti" a hálózatok hálózatán < http://www.babycrib.com > és < http://blessedevent.com >. A ba­bának persze elektronikus postafiókja is van, ahová a nagy ese­ményhez bárki elküldheti jókívánságait. VÁLLALKOZÓKNAK VALÓ. Az interneten lebonyolítható elektronikus kereskedelemmel ismerkedhetnek meg azok, akik le­töltik az Open Trade Protocol 0.9-es verzióját. A gyártótól függet­len Ecash, CyberCash, Mondex, GeldKarte és egyéb hitelkártya­fizetési rendszerek számára kifejlesztett eljárással a kereskedelem minden részlete lebonyolítható: a kínálat bemutatásától az ajánlat- tevésen, megrendelésen, számlázáson át egészen az esetleges rek­lamációig. A program végleges, 1.0 változata - amelyet a HP, az IBM, a MasterCard, a DigiCash és mások közösen fejlesztettek ki - a nyárra készül el. Sürgető is, mert csupán Németországban az idén hárommilliárd márkás forgalommal számolnak a virtuális áruházak az interneten. LEHALLGATHATATLAN? Átszámítva mindössze 23 ezer fo­rintba kerül az Ositron Tel 2.1 program, amelyet az azonos nevű távközléstechnikai cég mérnökei és számítógépes szakemberei fej­lesztettek ki a telefonbeszélgetések titkosítása céljából. (Emlékeze­tes: a német parlament a minap fogadta el azt a törvény, amely sze­rint a bíróságok elrendelhetik a telefonbeszélgetések lehallgatását titkosszolgálati módszerekkel.) Az Ositron titkosítóprogramjához elegendő egy 133 MHz-es processzorral működő személyi számí­tógép. A program kívülálló számára érthetetlen vartyogássá ala­kítja a vezetéken továbbított hangot, amely csak a vonal túlsó vé­gén, a hívott személy számítógépére telepített szoftver közremű­ködésével alakul újra érthető beszéddé. EGY MONDATBAN. Az interneten föllelhető legjobb képernyő­kímélőket kínálja a langeni AS informatik a < http://www.bdds- chirmschoner.de > hálózatos cím alatt - természetesen ingyen letöl­tési lehetőséggel. ++ Az IBM után a világ második legnagyobb számítógépgyártójává lépett elő a Compaq azáltal, hogy 9,6 milli­árd dollárért megvette vetélytársát, a Digital Equipment Corp-ot, rövid nevén: a DEC-et. ++ Magyarul is megjelent a PC-világban klasszikusnak számító Norton "kapitány" számítógépesvírus-jelző és -irtó programja: a NAV 4.0 verzió a különösen elterjedt Win­dows 95 és NT alkalmazások alatt futtatható. ++ Poptévé a hálóza­ton: < http://www.mtv.com > és < http://www.mtveurope.com > ++ A zenekedvelők interneteimé még a < http://www.e-park.de > a leg­frissebb komoly- és könnyzenei CD-kkei, kritikákkal. Ferenczy Europress Termékhírek Több döntéstámogató szoft­vercsomagot jelentett be az IBM különféle vertikális pia­cok (például bankok, távköz­lési cégek) számára, továbbá jó néhány szftverfrissítést is, többek között az Intelligent Minerét és a Visual Wareho- use-ét. Azt is nyilvánosságra hozta a cég, hogy OLAP-tech­nológiáját, valamint a Busi­ness Objects SA-tól és a Cog- nostól szerzett piacvezető le­kérdezőeszközeit egy csomag­ban fogja árusítani a Visual Warehouse egyes változatai­val. Közzétette a Sun JavaSoft részlege webhelyén a régóta várt Java Foundation Classest (JFC). Ez GUI-elemekkel s alapszolgáltatásokkal egészíti ki a Java fejlesztőkészletet, le­hetővé téve, hogy a fejlesztők olyan alkalmazásokat írjanak, amelyek tükrözik a platform­ként szolgáló operációs rend­szer szolgáltatásait, legyen az Windows, Sun Solaris vagy Macintosh. Segítségével a fel­használók testre szabott keze­lőfelületet készíthetnek alkal­mazásaikhoz. Engedélyt kapott a HP az amerikai kormánytól VerSe- cure nevű 128 bites titkosító- technológiájának exportálá­sára. Az engedély az Egyesült Királyságba, Franciaországba, Németországba, Dániába és Ausztriába történő kivitelre szól A VerSecure egy, a titko- sítótechnológiát tartalmazó, korábban International Crypto gaphy Framework néven is­mert intemetkiszolgálóra épül. PC-világ Szakértők szerint hamarosan megélénkülhet a szoftveres modemek piaca. Ahogy az 1000 dollár alatti árú PC-k egyre elteijedtebbek lesznek, a szoftveres modemek vonzób­bak lehetnek a gyártók szá­mára, elsősorban alacsony áruk miatt. Az is a kezükre játszik, hogy az olcsó gépekben is egyre nagyobb teljesítményű processzorok működnek, ami lehetővé teszi a modemfunk­ciók szoftveres ellátását. A Rockwell Semiconductor vár­hatóan a harmadik negyedév­ben jelentet meg egy szoftveres modemet; a Motorola 56 kilo- bit/másodperces hasonló egy­sége már kapható is. A Moto­rola képviselői szerint a szoft­veres modemek különösen hasznosak lehetnek a noteszgé­pekben, mert nem igényelnek helyet, nem fogyasztanak ára­mot, és kevesebbe kerülnek. Nem sok jót ígér a Netscape Pure Java Navigator böngé­szője számára, hogy gyártója ideiglenesen szünetelteti a pro­jektet. Az elsősorban a hálózati számítógépekhez szánt ügyfél- szoftver megjelenésének késlel­tetése a veszteségekkel küzdő cég nyilatkozata szerint azt je­lenti, hogy egyelőre nem hoz­zák nyilvánosságra sem a szál­lítás dátumát, a termék jellem­zőit, teljesítményadatait, sem futtató környezetét. Elemzők szerint a netscape is követni látszik azt az új trendet, hogy a Java fokozatosan a kiszolgálói oldalra kerül. Felesleges munka egy bevételt nem hozó szoftvert fejleszteni, miközben a java fej­lesztő cégek többsége pénzért adja programjait. PC FOCUS PC SZÁMÍTÁSTECHNIKA 7100 Szekszárd, Csokonai u. 13. Tel.: 20/443-983 Nyitva: Hétfőtől - Péntekig: 9-17 óráig SB. komp. hangkártya ..... 2.860 Ft, 16 MB RAM ..... . 5.140 Ft, Aktiv hangfal (240W)...... 5.060 Ft, 24X CD-ROM...... 10.700 Ft Cyrix 150+, VX 512 KB C., 16 MB RAM. 1 GB HDD . ... 93.900 Ft C yrix 200+, VX 512 KB C.. 16 MB RAM. 1,3 GB HDD ... 99.900 Ft In tel P 166 MMX, VX 512 KB C., 32 MB RAM. 2.1 GB HDD ... 114.900 Ft I A konfigurációkhoz minitorony, 1,44 FDD, VGA PC11 MB, 14" color SVGA LR, NI dig. 1 1 és billentyűzet tartozik, amelyek tetszés szerint változtathatók, 1 +2 év garanciával. H II Áraink az Áfá-t nem tartalmazzák! ______________________ nem ismerik a ÉK SZÁM előnyeit. Nos, a legnagyobb előnyük, hogy az adott telefonszámot kedvező díjtételek mellett hívhatja fel. Tolna megyében, a 74-es körzeten belül "helyi hívás" díjtarifájával, azaz KÉK SZÁM-on VAGYUNK ELÉRHETŐK! 1200,-Ft havonta (10 MB megengedett forgalom) /. 3000,-Ft havonta (10 órányi elérés, e felett 10 Ft/perc) II. 5000,-Ft havonta (100 MB letöltésig, e felett 1 OOFt/MB) ajánlatunk: INTERNET "KILÓRA'! A tetszőlegesen választott óraszámot 1 éven belül bármikor felhasználhatja. Használja Ön is az Internettet, hogy információhoz jusson, hogy tágra nyíljon Ön előtt az egész világ! SzetoM,!M.«. Telefon: 74/ 501-006. COMPAQ. SHOWS THE WAY Kiváló teljesítmény^ Funkcionalitás, és a COMPAQ MINŐSÉG! Snb 181900, +afa 'alapgép + monitor, |HI |C 0 M P l T E R • vili SzekszaS? Wesseleiv /k&ÉEL email cím: CMSZEX@BPLNX.SZUV.HU I *- | 1 I ' 4 *j lei ZtwLwk: > 1 * vi \ -ív* 1 % - \uW\te\y. % YLN1\W f- 3x10 bit színmélység 2 irányú printer m. Érző, gondolkodó robotok Hans Moravec osztrák pro­fesszor már a robotok harma­dik generációját fejlesztette ki. Az első 1980-ban hagyta el laboratóriumát. Ez már olyan szerkezet volt, amely „látott”, kameráival felis­merte környezetét, önállóan közlekedett, ám száz méter megtétele után összezavaro­dott. A másodszülött, Neptu­nusz már nemcsak videoka­merákkal pásztázta környeze­tét, hanem ultrahang segítsé­gével is, irányító szoftvere később a vezető nélküli ro­botkocsik lelke lett. A legfia­talabb „csemete” Uránusz, és másodpercenként immár százszor annyi információt dolgoz fel, mint legidősebb bátyja. Moravec professzor szerint közeledik az az idő, amikor a pilótafülkékben ro­bot ül a másodpilóta helyén. Ehhez már adottak is a feltéte­lek, hiszen a legújabb szuper- chip, a másodpercenként 300 millió számítási művelet el­végzésére képes, szaknyelven 300 MlPS-szes processzor már elkészült a Szilikon­völgyben. A mai leggyorsabb gépek 1000 MIPS teljesít­ményre képesek, 2030-ra vi­szont kapacitásuk el fogja érni a 30 millió MIPS-et. Ez pedig már elegendő az emberi gondolkodás és cselekvés szimulálására. Új merevlemezegységek A Western Digital megkezdte a Caviar sorozatnál az MR (mag- neto-resistir) fejek használatát, és - az iparban elsőként - a há­romlemezes, 6.5 Gbájtos egy­ségek forgalmazását. A cég egyik vezetője szerint: lehetsé­gessé válik az évi 60 százalékos kapacitásnövelés folytatása. A 3"-os Portfolio (2.0 Gbájt) a hordozható gépekhez, az En­terprise (9.1 Gbájt) a munkaál­lomások és szerverek számára, szintén MR technológiával ké­szül. Utóbbi 160 Mbit/s belső adatátviteli sebességű, 7200 fordulatot tesz meg percenként, átlagos elérési ideje 7.9 ms, s Ultra SCSI csatlakozója van. Maximálisan 64 parancsot ké­pes sorba állítani, s ezek átren­dezésével csökkenteni lehet a hozzáférési időt. Az adatpuffer 0.5 (opcionálisan 1) Mbájt mé­rető. Ä lemezegyeséget Novell NetWare, Windows NT., Win­dows 95, Windows 98, Win­dows Pc97 és Sun Solaris ope­rációs rendszerekhez illesztet­ték. A kapacitáscsúcsot a Seagate Technology Elite 47 típusú 5.25" mérető lemezegysége érte el. A Dataquest piackutató cég alelnöke szerint az Elite 47 - a ma létező lemezegységek­nél mintegy kétszer nagyobb kapacitásával - ideális válasz­tás a legmagasabb igényű rend­szerkonfigurációk számára, amelyek nagyméretű adatbázi­sokat módosítanak és kezelnek. Az Elite 47 olvasási és írási se­bessége 184 Mb/s, fordulat­száma 5400 percenként, csatla­kozója Ultra SSI, pufferkapaci- tása 4 Mbájt, az átlagos hozzá­férési idő 13 ms. A Seagate bemutatta Barra- cuda-, Medalist Pro- és Chee- tah- sorozatait is, valamint a Marathon család legújabb tag­ját, a 4030sl típust. MOTOROLA d160 4.800 Ft* bruttó 6.000 Ft Csak új előfizetők részére. * nettó árak Akciónk a készlet erejéig érvényes. ERICSSON GA 628 560Ft/hó* bérleti díj Csak új előfizetők részére. StíMlAjéváiMáSSM. (a részletekről érdeklődjön üzletünkben) + mMmbék áron mikrofon fülhallgató szett: Motorola <1160 bruttó, 3-.8QQ> Ft Ericsson 628,688,768 hifimé FSQQj Fi Működőképes használt GSM telefonját visszavásároljuk, ha most vásárol nálunk új GSM telefont. Szekszárd, Széchenyi Üzletház tel.: 06 80/315 035 (ingyenesen hívható) 74/ 315 035 GSM TELEFONSZALON 20/ 444 285 hivatalos viszonteladó

Next

/
Oldalképek
Tartalom