Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-11 / 59. szám
1998. március 11., szerda Sport 9. oldal Ketten a tizenhat között A hétvégén Budapesten, a Marcibányi téren rendezték meg az asztaliteniszezők 81. országos bajnokságát. A Szekszárd SK hat, a Tolnai SE négy versenyzővel képviseltette magát a megmérettetésen, melynek a hangulata és színvonala Sáth Sándor, az SZSK szakmai igazgatója szerint egyaránt méltatlan volt korábbi rangjához. A női mezőnyben mindössze tizenhárom egyesület nevezte legjobbjait, igaz a megyénkbeli hölgyeknek így sem sikerült maradandót alkotniuk. A tényékhez tartozik, hogy például a szekszárdiak a sorsolás szeszélye folytán - roppant balszerencsés módon - egyesben és párosban is szinte azonnal a legjobbakkal kerültek össze. A legtovább egyéniben Simon Nóra, illetve a fiatal Lovas Petra jutott, előbbit a második helyen végzett Európa-klasszisunk, Bátorfi Csilla, utóbbit a bronzérmet nyert fővárosi Molnár Zita búcsúztatta el a nyolcaddöntőben. A tolnaiak már egy körrel korábban „kiszálltak”. Női egyes, bajnok: Tóth Krisztina (Statisztika), 2. Bátorfi (FC Langweid), 3. Molnár (Postás) és Fazekas (Statisztika). Női páros, bajnok: Bátorfi Csilla (FC Langweid), Tóth Krisztina (Statisztika), 2. Gazsi (Orosháza), Kertai (Postás), 3. Fazekas, Wirth V. (Statisztika) és Braun (BSE), Molnár (Postás). VI. Simovill-kupa női kézilabdatorna Rövid „matekóra” után tamási kupagyőzelem A simontomyai rendezők a Nőnapon virággal kedveskedtek a játékosoknak, a kézilab- dás hölgyek pedig jó mérkőzésekkel hálálták meg a figyelmességet a hatodik Simovill-kupa nemzetközi női kézilabdatomán. Három NB Il-es együttes, a Balatonbog- lár, a Tamási és a Simontor- nya, valamint a nemzetközi rangot „biztosító” szlovák másodosztályú Nasvad csapata szoros, színvonalas mérkőzéseket vívott egymással. A két döntetlen mellett három találkozón is csak egy-egy gól döntött, csupán a Tamási csapata aratott nagy különbségű győzelmet a Balatonboglár ellen. Végül kiderült, ez a kupagyőzelmét eredményezte, miután jobb gólkülönbségével megelőzte a szintén öt pontot gyűjtő hazai csapatot. Eredmények: TamásiSimontornya 11-11 (6-4). Ld: Gruber, Müller 3-3, illetve Gerussi O. 4, Molnár 3. Nasvad-Balatonboglár 17_17 (10-7). Ld: Kelemen 7, Luzsica 5, illetve Nagy, Berki 5-5. Simontornya-Nasvad 18-17 (10-11). Ld: Varga, Molnár 6-6, illetve Gombár 4, Kelemen, Luzsica 3-3. Tamási-Balatonboglár 20-10 (9-6). Ld: Szabó-Bakos 5, Béres, Gruber 4-4, illetve Fridi 3. Tamási-Nasvad 17-16 (8-7). Ld: Kondor V., Béres 7-7, illetve Kelemen 6, Koli- der, Tyukos 3-3. Simontornya-Balaton- boglár 21-20 (12-8). Ld: Varga 5, Gerussi O., Molnár, Pataki 4-4, illetve Haász, Ma- dáts 5-5. A Simovill-kupa végeredménye: 1. Tamási 5 (48-37), 2. Simontomya 5 (50-48), 3. Nasvad 1 (50-52), 4. Balatonboglár 1 (47-58). A torna legjobb játékosának Béres Kittit (Tamási), legjobb kapusának Nagy Erikát (Simontomya) választották. A gólkirálynői címet 16 találatával Kelemen Petra (Nasvad) érdemelte ki. A legjobb hazai játékos különdíját a 13 gólos Mólnál' Brigitta vehette át. Varga László Van Gaal óvatosságra int Ma este a dortmundi Westfa- lenstadionban rendezik az európai labdarúgó Szuper-kupa döntőjének visszavágóját a házigazda Borussia Dortmund és a spanyol FC Barcelona csapatai között. A febmár 8-ai első összecsapást a spanyolok Luis Enrique és Rivaldo góljaival 2-0 arányban megnyerték. Ez az eredmény a Dortmund és a Barca jelenlegi formáját elnézve most sem okozna nagy meglepetést. A németek azonban köztudottan nagy küzdők - s bár a hazai bajnokságban bukdácsolnak - a nemzetközi mérkőzéseikre rendre összeszedik magukat. A sárga-feketék kedvezőtlen előjelekkel készülnek a találkozóra, hisz a Bundesligában csak a tizedik helyen állnak. A legutóbbi fordulóban 4-2-re kikaptak az 1860 München otthonában. Ráadásul két védőjük Freund és Feiersinger is sérülést. A katalánok jóval magabiztosabbak lehetnek, mivel a spanyol élvonal legutóbbi fordulójában 3-0-ra legyőzték a nagy rivális Real Madri- dot. Louis van Gaal edzőnek csak egyetlen hiányzóját, a sérült Sergit kell pótolnia. „A németek soha nem adják fel, ezért az utolsó másodpercig összpontosítanunk kell. Nem mérvadó, hogy a Dortmund gyengélkedik a bajnokságban” - mondta van Gaal. (A mérkőzést a ZDF 20 órától élőben közvetíti.) NB I-es sakk-csapatbajnokság Paksi előrelépés két vereséggel Megkezdte szereplését a felsőházban az Atomerőmű SE NB I-es sakkcsapata. Szombaton a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzését játszotta le, vasárnap pedig a tavalyi ezüstérmes SSC Miskolc otthonába látogatott a Duna- parti együttes. Atomerőmű SE-Honvéd Mediflóra SE 5:7 Az Almási Zoltán vezette, négy nagymesterrel felálló sokszoros bajnokcsapat ellen csakis a súlyos vereség elkerülése lehetett az újonc célkitűzése. A találkozó lefolyása tulajdonképpen az ASE híveinek optimista várakozását igazolta. A félelmetes hírű fővárosiak igazán csak az első három táblán kerültek nyomasztó fölénybe, ettől lefelé az atomosok egyenlő ellenfélnek bizonyultak. A negyedik táblán például a hazaiak román idegenlégiósa Dumitrache nemzetközi mester szép játszmában késztette megadásra ellenfelét. Az ASE másik győzelmét az eddig kissé halványabb teljesítményt nyújtó Siklósi Zoltán szerezte. Az éltáblán Ács nagy küzdelemben maradt alul Almási nagymesterrel szemben, aki - mint köztudott - a világ legjobb tizenhat sakkozója közé jutott a decemberi világbajnokságon. A döntetleneket Vidéki, Molnár, Mészáros, Tóth A., Berkes és Tancsa érték el. A paksi csapat küzdőszelleme és - nem utolsósorban - a bajnokcsapattól elvett 5 pont minden dicséretet megérdemel. SSC MiskolcAtomerőmű SE 7.5:4.5 A nehéz hétvégi sorozat második állomásán a tavalyi ezüstérmes Miskolci Sakk Sport Club együttese várt a paksi csapatra. A házigazdák játékerejét jól illusztrálja, hogy az éltáblán egy igazi világsztár, a 2710 (!) Elő-ponttal rendelkező Beljavszkij nagymester játszik, aki pillanatnyilag a világranglista első tíz helyezettje között szerepel. De a szupernagymesterek közé tartozik a sokszoros szovjet-, majd magyar válogatott Csernyin is a maga 2640 pontjával. Felvolt tehát adva a lecke a tolna megyei együttesnek, amely ezúttal is a tisztes helytállás reményében ült asztalhoz. A találkozó nagy csatát, néhány táblán kiélezett küzdelmet és végül hárompontos hazai sikert hozott egy olyan mérkőzésen, ahol a paksiak egy pillanatig sem játszottak alárendelt szerepet. Ács Péter pályafutása legjobb eredményei közé sorolható, hogy döntetlent harcolt ki az élesen, győzelemre játszó Beljavszkij nagymester ellen. Csőm és dr. Hazai is biztosan tartották az egyensúlyt a Csernyin és Gyimesi nagymesterekkel vívott partijukban. Dumitrache, Vidéki, Molnár, Mészáros, Tóth A. és Berkes ugyancsak döntetlennel járultak hozzá a paksi csapat - sikernek számító - eredményéhez. Gosztola István csapatvezető a két találkozó után elmondta, hogy igen jó eredménynek tekinti a két legjobb magyar együttes ellen szerzett 9.5 pontot. Tegyük hozzá, hogy a csapatjátéka és az igen kemény ellenfelek elleni helytállása azt igazolja, hogy az ASE-nak helye van az ország pillanatnyilag legjobb nyolc csapata között. Eredményükkel az atomosok a 6. helyre jöttek fel, aminek megtartására a sorsolás ismeretében reális esély van. Az NB I állása a 9. forduló után: 1. Honvéd Mediflóra 71, 2. Miskolc 67, 3. Nagykanizsa 65, 4. Csuti SK 63.5, 5. Elektromos 62, 6. ASE 55.5, 7. Postás SE 55, 8. Hajdúszoboszló 46 ponttal. A palánk mellől jelentjük Nem hétköznapi vendégeskedés Kemény Dió(sgyőr) Női NB I, rájátszás: az 5-8. helyért, első mérkőzés: DKSK-BorsodChem-KSC Szekszárd: szerda, 17.30. Újvári Miklós: — A PVSK jobb csapat, mint a miénk, a pécsiek elleni 0-3 benne volt a játékban. Az utolsó találkozónkon azonban úgy éreztem, hogy feltett kézzel futottunk ki a pályára. Ráadásul előfordult az, ami eddig még egyszer sem; a játékosok nem fogadták el a kritikai észrevételeimet, s ez elkeserít. Remélem, sikerül bizonyítaniuk igazukat és meglepetést okozunk, mert csapatunk igenis nyerhet Diósgyőrött. A sikerhez az szükséges, hogy játékosaink rendezzék gondolataikat. Sajnos, az elégedettség jeleit észlelem az együttes tagjain, s ez véleményem szerint ellentétes az egészséges sportolói felfogással. Nagy dolog lenne a DKSK-t legyőzni, hiszen a klubot belső gondjai ellenére sem lehet leírni. A csapat most bebizonyíthatja valódi erejét, újabb lépcsőfokhoz érkeztünk. A párosmérkőzés két győzelemig tart. További játéknapok: március 17., kedd 17 óra, Szekszárd. Március 22., vasárnap 17 óra, Miskolc. Előrehozott mérkőzés Körmenden NB I, férfiak: Marc-Kör- mend-Dombóvári VMSE: szerda, 18. Molnár István: — Az elmúlt szombaton sokadszor játszottunk már érdekes, színvonalas mérkőzést. Sajnos, mi nem rendelkezünk olyan egyéni klasszisokkal, mint például a szombathelyiek, akiknél három-négy kiemelkedő képességű kosaras is pályára lépett, így ezeken a mérkőzéseken rendre alul maradunk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amíg mi tizennégy büntetőt dobhattunk, addig ellenfelünk harminc alkalommal kísérletezhetett a büntetővonalról. Körmenden természetesen csak a tisztes helytállás, és bizonyos értelemben a tanulás lehet a célunk. Ellenfelünk erejét dicséri, hogy az elmúlt fordulóban a bajnok Danone-Honvéd ellen nyert a fővárosban. Nem is mi lennénk, ha nem lenne egy újabb sérültünk, ezúttal Trupp bajlódik kisebb sérüléssel. Már a rájátszásra készülünk, ennek jegyében a mérkőzés egyes időszakaiban megpróbálok csak egy külföldit játékba küldeni. Egyébként a találkozót a körmendiek kérésére hoztuk előre, mivel házigazdáink a hét végén Szuperliga döntőt játszanak Ausztriában. PannonPipe-DAKK- Atomerőmű SE: szerda, 17. Rezák László: — Pécsett nem játszott rosszul a csapat. December óta először láttam az arcokon az elszántságot, sajnos, ez végül görcsös akarássá változott. A találkozó hajrájában előjött az immár általánosnak mondható „paksi betegség”. Beigazolódott, hogy csak látszólag vagyunk csapat, a kohézió gyengébb a kelleténél. Éncentrikus kosárlabdát játszottunk, s a végjáték egyéni „villongásai” eredményezték egypontos vereségünket. A bajnokság alapszakaszának hajrájához érkezve saját magunk számára nehezítettük meg kitűzött célunk, a legjobb négy közé kerülés elérését. A hátralévő három mérkőzésen már nem hibázhatunk, ezzel együtt is ki vagyunk szolgáltatva ellenfeleinknek. A Debrecent oda-vissza, míg a Százhalombattát idegenben kell legyőznünk. Az erőviszonyok ismeretében ez teljesíthető is, de csak ha igazi csapatként küzdünk. Rajkó Zsolt felépült sérüléséből, így csereként már bevethető lesz. Szeretnék ezúttal egy izgalommentes hajrában a kispadon ülni. A bajnokság állása 1. Albacomp 20 18 2 1678-1432 0.950 2. Körmend 20 15 5 1484-1249 .875 3. D.Honvéd 20 14 6 1621-1439 .850 4. Szolnok 19 13 6 1401-1271 .842 5. Atomerőmű 19 12 7 1529-1448 .816 6. ZTE 19 11 8 1495-1445 .789 7. Matáv Pécs 20 10 10 1546-1571 .750 8. Falco-Lépték 20 9 11 1662-1707 .725 9. Kaposvár 20 8 12 1504-1676 .700 10. Debrecen 19 3 16 1234-1455 .579 11. Sz.batta 20 3 17 1453-1648 .575 12. Dombóvár 20 2 18 1413-1678 .550 Mai sportműsor Kosárlabda: NB I, nők: rájátszás az 5-8. helyért: DKSK-BorsodChem-KSC Szekszárd 17.30. Férfiak: PannonPipe-DAKK-Atom- erőmű SE 17, Marc-Kör- mend-Dombóvári VMSE 18. Labdarúgás: Edzőmérkőzés: Szakály AgracoDombóvári FC-Ariel Műszaki Áruházlánc (Hőgyé- szen) 15.30. Bicskei Bertalan az új szövetségi kapitány Az MLSZ-elnökség keddi döntése értelmében mától Bicskei Bertalan a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Az eddigi szakvezető, Csank János nyárig szóló szerződését felbontották, de teljes járandóságát megkapja. Teke eredmények NB II: Dombóvári Sparta- cus-Széber ÉPFU 6:2 (3138:2961). Pontszerzők: Kollár 576, Horváth 547, Illés 517, Bán 506. NB III: Dombóvári Spartacus II-Juta 5:3 (2319:2274). Pontszerzők: Baranyai 435, ifj. Lehmann 396, Tamai 389. Attala-Szentlőrinc 6:2. (2484:2320). Pontszerzők: Lukács 455, Stefán 429, Le- lovics 417, Boda 414. Vízitársulat SE-Bel- léncs TK 7:1 (2309:2207). Pontszerzők: Feri 395, Keresztes 390, Németh 385, Brill 380, Keppel 380. Vízitársulat SE-Kapos- vári Pince 7:1 (2287:2134). Pontszerzők: Csurkovics 405, Keszthelyi 393, Feri 384, Keppel 381, Keresztes 369. Kaposvári Közút-Stra- bag-Vízitársulat SE 6:2 (2631:2400). Pontszerzők: Csurkovics 436, Keresztes 420. Vízitársulat SE-Kapos- vári Építők II 7:1 (2347: 2177). Pontszerzők: Feri 408, Csurkovics 404, Keresztes 399, Brill 382, Keppel 381. népújság Totó Tippjeink a totó 11. heti mérkőzéseire: 1. Videoton-Siófok 1 2. Zalaegerszeg-Diósgyőr X 3. Hamburg-VfB Stuttgart X 4. Mönchengladbach-Bremen 1 5. Bayern München-Bochum 1 6. K.lautern-1860 München 1 7. Wolfsburg-Karlsruhe 2 8. Brescia-Milan 2 9. Empoli-Parma X 10. Lecce-Fiorentina 1 11. Roma-Bari 1 12. Foggia-Genoa X 13. Venezia-Torino 2 Plusz 1 mérkőzés: 14. Derby County-Leeds 2 Festékek, lakkok mindig a legjobb áron. PROFIKOLOR PROFIKOLOR SZAKÜZLETEK Császár Józsefné Bátaszék, Budai u. 30. / Hucker Pplné Bonyhád, Béla u. 7. / Baka Géza Bonyhád, Szabadság tér 3. / Lovasi Béláné Bonyhád, Percei Mór. 26. / ÁFÉSZ 50.bolt Dombóvár, S tér 7,/Kemikál SzaküzTet 7020 Dunaföldvór, Reiter köz 10. / Festékskála Kit. Dunaföldvár, Paksi u. 81. / zakijituhóz Hógyész, Kossuth tér 92. / Colouring Kft. Paks, Dózsa Gy. u. 11. / DC Építők bolt Paks, Tolnai út 21. / Si-Ker Áruház Simontomya, Petőfi út 38/b / Böte és Brandt Kft. Szekszárd, Mikes u. 24. / Lazúr Szekszárd, Béri Balogh Á. 64. / Opál Festéküzlet Opál, Szekpá/d, Hunyadi u. 6. / Varázsecset Szekszárd, Tárcsái u. l/o I Agromix Gazdabolt Szekszárd, Szt. László u. 6. / ÁFÉSZ Forrás Áruház Tamási, Rákáci út 9. / Opál Festéküziet Tolna, Deák Fu. 94. / Pouloni és tso. Tolna, Bajcsy Zs. 107. / A Profikolor üzlethálózatról további információ a 280-9090 vagy a 261-0110 budapesti telefonszámon, és a Képújság 654. oldalán! A Profikolor kereskedelmi hálózat árgarancia programjában szereplő kiváló minőségű termékek az ország minden Profikolor szaküzletében - több mint 500 eladóhelyen - azonos maximált áron kerülnek forgalomba, így biztos lehet ' logy bármelyik Profikolor üzletben V vásárol, pH jár. PROFIKOLOR ÁRGARANCIA PROGRAM Tilatex Akva falfesték 161 2990 Ft Diszperzit lói 3559 Ft Profix PUR hab 480ml 1099 Ft Durol zománc fehér 0.751 689 Ft Héra falfesték lói 3559 Ft Gemini parkettalakk A 3l 1629 Ft Jubolin glett 81 999 Ft Irinát fehér zománc II 879 Ft Gemini parkettalakk B ll 1629 Ft Nitrolakk 004 ti 819 Ft Trlnát fehér zománc 5I 3919 Ft Koralkyd korrózióvédő 0.751 679 Ft Ferropassit 11 199 Ft Irinát fehér alapozó 0.75I 599 Ft vuallkyd fehér 0.751 599 Ft Cell barna zománc 11 599 Ft Irinát fehér alapozó 5I 3559 Ft Kalorfix radiátorzománc ll 1289 Ft Xylamon 51 3189 Ft Trinát barna zománc II 639 Ft Mozaik csemperagasztó ll 599 Ft Xylamon 11 809 Ft Irinát mestertapasz II 449 Ft Maestro matt fekete 300ml 659 Ft Xyladekor paliszander 0.751 769 Ft Trinát mesterzománc II 1149 Ft Maestro akril fehér 300ml 659 Ft Xyladekor dió 0.751 769 Ft Neolux fehér zománc II 1029 Ft Fugasíi transzparens 8310 549 Ft Sadolin Base 0.751 789 Ft Modakril fehér 25I 8979 Ft IB hígító 0.951 139 Ft Sadolin Extra dió 0.751 1219 Ft Metylan tapétarag. 125g 529 Ft Nitrohígító 0 951 239 Ft Sadolin Extra paliszander 1219 Ft Pálmafix ragasztó II 1249 Ft Standolit fehér zom. 2 51 1789 Ft Akropenta barna 51 1999 Ft Pattex super ragasztó 3g 299 Ft Standolit fehér zom. 0.751 609 Ft Modell gipsz 2kg 111 Ft Trikolor matt fehér II 719 Ft csak a PROFIKOLOR szakiiztetekben!