Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-02 / 51. szám
SZENZÁCIÓS TALÁLKOZÁS AZ INTERNETEN (4. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1998. MÁRCIUS 2. HÉTFŐ ÁRA: 37 FORINT IX. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM Telefonon is megrendelheti! ft J NÉPÚJSÁG-eIŐFIZETÉS: 74/415-468. HIRDETÉSFELVÉTEL: 74/416-408. Borverseny és borbál Zombán Jó évjárat volt a tavalyi Tizedik alkalommal rendezték meg a Zombai Hegyközség borversenyét a hét végén. A bírálaton a magántermelőkön kívül a nagyüzemek is indultak. Összesen 90 bormintát értékelt a szakemberekből álló zsűri. A vörösborok száma 46, a roséké 4, a fehérboroké 40 volt. A szombat esti borbált megelőzően az alsószeli népdalkor és a zombai hagyományőrző tánc- együttes adott műsort. Ezután a bírálat eredményhirdetésre, a díjátadásra került sor. A zombai hegyközség vezetője Misóczki József elmondta, az idén a vörösborok szerepeltek eredményesebben, de összességében is jobb évjárat volt a tavalyi, mint az azt megelőző évek borai. A fehérborok között nagydíjas lett Kaufmann Henrik Chardonnay bora, a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet kü- löndíját kapta. A legeredményesebb bortermelő Pintér György lett, a Gazdakör díját vehette át. A vörösborok között nagydíjas lett az Aliscavin Rt. Merlot bora. A legjobb vegyes vörösbort is díjazták, a Mező- gazdasági Szolgáltató Szövetkezet díját Käufer György kapta. Ä legeredményesebb zombai vörösbor-termelő Misóczki Béla lett, a Hegyközség díját kapta. Összességében, a legeredményesebb zombai bortermelő címet a Gyalog-pince szerezte meg, a díjat dr. Solymosi József országgyűlési képviselő adta át. (pt) Gázrobbanás Bátaszéken Másod,-, harmadfokú égési sérülés Bataszeken, a Somogyi Béla utcában történt gázrobbanás tegnap reggel 7.15-kor. A családi ház 3x3 méteres szobájában robbant fel a pb-gáz. A szobában tartózkodó 79 éves Sz. Jánosnét másod- és harmadfokú égéssel a szekszárdi kórházba, majd onnan a pécsi Honvéd Kórházba szállították. A szobában az ablak rongálóPörböly és A pörbölyi iskola is nyitott a nagyvilág felé: e hónap elejétől az intézménynek szánt leveleket, üzeneteket már elektronikus úton - „drótpostán” - is eljuttathatják a feladók Pör- bölyre, valamint a szekszárdi Terra Kft. szerveréről letölthető az iskola saját honlapja is, ahol a településről, de elsősorban az iskoláról olvashatnak. A honlapot az iskola tanulóinak díjnyertes rajzai teszik szebbé. A világhálón való fent említett „passzív” jelenléten kívül az iskola bejegyezte magát több dott meg, a függönyök, a berendezés megperzselődött. Nagyobb tűz szerencsére nem keletkezett. A kár körülbelül 50 ezer forint. Döbröközön ugyancsak tegnap, délután négy órakor egy mentőkocsi csúszott az árokba az Öreghegyi úton. A dombóvári tűzoltók egy traktor segítségével húzták ki az árokba csúszott járművet. az Internet nemzetközi, oktatási intézmény számára fenntartott címlistára is. A fentiek ismeretében meglepő, szinte groteszk, hogy az iskola saját honlappal igen, de saját internet csatlakozással, sőt még saját számítógéppel sem rendelkezik. A levelezés is csak az egyik tanító otthoni gépén keresztül lehetséges... Az iskola e-mail címe stress „kukac" tolna.hungary.net. A honlap elérhető: http://www.tolna.hungary.net/ tolna m. le/porboly/ Néptáncbemutató Rátán. A Sárköz Hagyományőrző Egyesület bátai népi együttese szombaton este bemutatót tartott a helyi művelődési házban. A téli hónapok felkészüléssel, egy új tánc tanulásával teltek. A most nagy sikerrel bemutatott műsor koreográfiáját Lévai Péter állította össze és tanította be. A 14-15 perces koreográfia Duna menti táncok címmel három falu - Érsekcsanád, Szeremle és Dunafalva - táncait dolgozza fel. fotó: bakó jenó Békesség a parlagfű körül Lemondást követő egyezség? Lemondások mögött általában botrány sejlik. Egy sikeres alapítvány kuratóriumi tagságáról lévén szó ez még inkább igaz, különösen mert két hölgy áll vitában egymással. Ezúttal azonban le kell mondanunk a balhé okozta izgalmakról. Úgy tűnik éppen a szakítás hoz egyezséget. A paksi „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány létrehozásánál közösen bábáskodott (sokakkal együtt) Ignits Mik- lósné, aki ma kurátorként a szervezet ügyvezetője is és dr. Vöröss Endréné, városi egészségnevelő, aki viszont február 18-án lemondott kurátori tisztségéről. Ignits Miklósné véleménye szerint dr. Vöröss Endréné lemondása sajnálatos, hisz igen hasznos munkát végzett az alapítvány megteremtésében és eddigi, sikeres tevékenységében nem kis része van.- A vita oka - mondta az ügyvezető - az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének tervezett, paksi központú parlagfű elleni országos munkacsoportjának létrehozása körül alakult ki. A szövetség városi koordinátora dr. Vöröss Endréné kapott megbízást ennek szervezésére és részkérdésekben nem sikerült egyezségre jutniuk, valószínűleg ez vezetett a lemondáshoz.- Nem akarok konfliktushelyzetet, a megegyezés, az országos munkacsoport megvalósítása felé továbbra is nyitva áll az út - jelentette ki Ignitsné. Mindezt dr. Vöröss Endréné nem kis örömmel fogadta. Elöljáróban leszögezte, döntését nem harag és sértődöttség miatt hozta, hiszen egészségnevelőként igen fontos kérdésnek tartja a város lakossága mintegy húsz százalékának életét megkeserítő parlagfű okozta allergia enyhítését célzó alapítványi programot, amelyben eddig sikerek születtek.- Azt azonban látni kell - mondta -, hogy a küzdelem hiábavaló, ha nem válik országos mozgalommá. (A pollen a széllel sodródik, a parlagfű újra nő, ha csak helyben irtják.) Akárcsak Ignits Miklósné, ő is hajlandó a további együttműködésre. Ami talán annyit jelent, hogy lesz paksi székhelyű országos munkacsoport és egyre kevesebb lesz a parlagfű.-rgRöviden Kölesden ma, azaz hétfőn 18 órától ülésezik a helyi képviselőtestület. A téma a község idei költségvetése. A tolnai képviselőtestület ma, hétfőn délután 3 órakor kezdődő ülésén tesz kísérletet a város idei költségvetésének elfogadására. A napirenden ezen kívül számos, közel harminc téma szerepel. Egyebek mellett szó lesz a Pécsi Egyházmegyével kötendő szerződésről, a kis- kincstár létrehozásáról, a polgármester és az alpolgármesterek illetményének megállapításáról, a Tolna Városért Kitüntető Díj odaítéléséről. Elloptak egy Simson motorkerékpárt Szekszárdon egy Béri Balogh utca épület közös tárolójából. Ugyanebből az utcából hamis kulccsal vittek el egy Renault-t. Az autót csak kölcsön vették, tizenöt kilométert furikáztak vele, az első lámpáját összetörték és visszavitték majdnem ugyanoda, ahonnan elvitték. A kocsikázók negyvenezer forint kárt okoztak az autóban. A Szekszárdi Középiskolások Szövetsége (SZEKSZ) március 2-án, hétfőn 15 órai kezdettel rendezvényt tart a megyeszékhely diákönkormányzatainak számára. A résztvevők a március 15-i ifjúsági rendezvényeket, valamint az ekkor megnyíló Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda működésével kapcsolatos tennivalókat beszélik meg. Bukovina ma címmel Potápi Árpád, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára tart előadást Felsőnánán, az általános iskolában ma este hat órakor. A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum rendszeres időközönként filmvetítést tart nyugdíjasok számára. Az érdeklődők legközelebb március 2-án, hétfőn 14.30 órától a Koronád ékei a püspökségeknek, A hadsereg szerepe és a 200 éve született Bem apó című kisfilm összeállítást tekinthetik meg az intézmény könyvtártermében. Távozik a bogyiszlói jegyző A bogyiszlói képviselőtestület péntek esti rendkívüli ülésén elfogadta azt a határozatot, amely szerint Appelshoffer Ferenc jegyző köztisztviselői jogviszonya ’98. június 30-val közös megegyezéssel szűnjön meg. A Bogyiszlón 5 éve dolgozó jegyző saját maga kezdeményezte a döntést. Amennyiben a testület nem fogadta volna el ezt a határozatot, akkor lemondott volna tisztéről. A képviselők kíváncsiak voltak a „miért”-re. Arra a kérdésükre, hogy vajon a polgármester és a jegyző közötti esetleges konfliktus volt-e az ok, csak Tóth István polgármester válaszolt. Elmondta, hogy a polgármesteri hivatal vezetőjével voltak ugyan vitáik, ám ezek normális keretek között maradtak, az ellentét nem haladta meg azt a mértéket, ami általában létezhet bármely polgár- mester és jegyző között. Appelsboffer Ferenc a képviselőknek csak annyit mondott: úgy érezte, váltania kell, és ennek most jött el az ideje. A Népújság érdeklődésére a jegyző nem kívánta megokolni döntését, és további terveit is magánügynek tartotta. A polgármester kérdésünkre válaszolva elárulta, nem lepte meg a jegyző döntése, mivel a hivatalvezető már korábban is említést tett efféle szándékáról. Tóth István ugyanakkor elzárkózott attól, hogy kommentálja munkatársa döntését. A nyáron távozó jegyző helyének betöltésére pályázatot írnak ki Bogyiszlón. -esA bogyiszlói szennyvízberuházás keretében a faluban folyó munkák mellett készül a községi hálózatot a tolnai szennyvíztisztító teleppel összekötő nyomóvezeték is. fotó: g.k.