Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-20 / 43. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1998. február 20., péntek Vitanap Bősről. A szerdai bősi vitanap miatt háromnapos ülést tart jövő héten az Ország- gyűlés - jelentette be a Ház- bizottság ülése után Kóródi Mária alelnök. A közbiztonsági vitanap időpontjáról várhatóan a jövő héten döntenek. FKGP: csupa aggodalom. Az egykori nómenklatúra gaz­dasági eszközökkel végrehaj­tott, és privatizációnak nevezett restaurációja olyan morális csődöt okozott a társadalom­ban, amely alapot teremthet a nemzetközi maffia számára Magyarországon - jelentette ki Tímár György képviselő, az FKGP frakciójának tájékoztató­ján. Ugyanott Pokol Béla el­nöki főtanácsadó aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy felmen­tették a Magyar Hírlap főszer­kesztőjét. Ismeretei szerint ugyanis a lap jövendő munka­társai az SZDSZ-hez közeli kö­rökből kerülnek ki. Leszavazott ellátás. A Ma­gyar Demokrata Néppárt par­lamenti képviselőcsoportja megdöbbentőnek és felháborí­tónak tartja, hogy az Ország- gyűlés szociális bizottsága le­szavazta a néppárti törvényja­vaslatot a közgyógyellátás ala­nyi jogként való meghatározá­sára. A néppárti nyilatkozat szerint a képviselőcsoport kérni fogja az Országgyűlést, hogy a bizottsági elutasítás ellenére támogassa a javaslatot. Schengeni terminál. A schengeni egyezményhez való csatlakozásunk után Ferihegy külön terminálon fogadja a szerződéshez tartozó országok­ból érkező gépeket - mondta Kiss Kálmán, a Határőrség ren­dészeti főigazgatója csütörtö­kön, Budapesten a Ferihegyi nemzetközi repülőtéren megtar­tott munkaértekezlet után. Tizenöt ön-elnökjelölt. Ti­zenöten adták be pályázatukat a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára - közölte Ligeti Imre, az MTV Közalapítvány kurató­riumának szóvivője. A pályáza­tokat március 23-áig bírálja el a kuratórium elnöksége. Obszcén kampány. A Ma­gyar Reklámszövetség elnöke bejelentette, hogy a Rádió Bridge obszcén hirdetési kam­pánya miatt az etikai bizottság írásban felszólította a Híd Rá­dió Kft.-t, hogy a közterületi plakátokat ragasszák le. A postás nem csenget többé. Csütörtökön reggel két 20 év körüli fiatalember egy Polski Fiattal Szolnokon akarattal ha­lálra gázolt egy kerékpáros pos­tást, és a nála lévő félmillió fo­rintot elrabolták. A rendőrség gyors és sikeres nyomozás után a kora délutáni órákban elfogta a két gyanúsítottat. A német hírszerzésnek bizonyítékai vannak a biológiai fegyverekről Kofi Annan úti célja Chirac és Irak Tegnap elindult iraki közvetítő útjára Kofi Annan, az ENSZ főtitkára. Küldetésével kapcsolatban a Biztonsági Tanács ál­landó tagjai közül az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és - velük szöges ellentétben - Oroszország és Kína is határozott álláspontot képvisel. Kofi Annan azért szakította meg útját Párizsban, hogy Jacques Chirac francia államfővel is kon­zultáljon, mielőtt Bagdadba érkezik. A főtitkári utazás alatt folyta­tódnak a katonai előkészüle­tek. Ám a feladat nem egy­szerű: miként lehet a legújabb fegyverek bevetésével elérni Szaddám Húszéin arzenáljá­nak kiiktatását, hogy közben mindkét oldalon a legkisebb legyen az áldozatok száma? A világ leglehetetlenebb foglalkozásának nevezte an­nak idején az ENSZ-főtitkári tisztet a Közép-Afrikában re­pülőszerencsétlenséget szen­vedett előd, Dag Hammarsk- jöld. Kései utódja sem vállal­kozott könnyű küldetésre. A német hírszerzésnek számos „egyértelmű közvetett bizonyítéka van” arra vonat­kozóan, hogy Irak rendelkezik vegyi és biológiai fegyverek­kel - közölte Bernd Schmid­bauer, a bonni kancellári hiva­tal titkosszolgálatokat fel­ügyelő minisztere. Az amerikai lakosság 76 százaléka támogatja Bili Clin­tont az Irak elleni légicsapások esetleges elrendelésében - de­rült ki egy közvélemény-kuta­tás adataiból. * Horváth Gábor külügyi szó­vivő közölte: a bagdadi ma­gyar misszión eddig öten tar­tózkodtak - három diplomata és két házastárs. A két házas­társ elindult hazafelé, és kész a három diplomata evakuálásá­nak forgatókönyve is. A Kül­ügyminisztérium nem tud más magyarokról Irakban. Catherine Deneuve Arany Medvéje. „Nem félek az idő múlásától, csak az idő hiá­nyától” - válaszolta egy kérdésre a francia film 55 éves, ma is gyönyörű nagyasszonya, akit életművéért Arany Medve Díjjal tüntettek ki a Berlini Filmfesztiválon. fotó: feb/reuters Igazolványt kaphatnak a határon kívüli szlovákok Belföldi külföldiek Tavaly nyáron lépett ha­tályba Szlovákiában az a tör­vény, amelynek értelmében a külföldön élő szlovákok az anyaországban a szlovák ál­lampolgárokéhoz hasonló jo­gokat élvezhetnek. Miután Horn Gyula kormányfő a múlt héten fölvetette a határ­forgalom szigorításának gondo­latát, a kárpátaljai magyarok körében megfogalmazódott, hogy a szlovák törvény mintá­jára a budapesti parlament is alkothatna hasonló kódexet a határon túli honfitársaknak. Kárpátaljai hírek szerint Po­zsony már több ezer ukrán ál­lampolgárnak adta ki a határon túli szlovák státust bizonyító igazolványt. A szlovák külügyi tárca adatai szerint azonban összesen 1446 külföldön élő szlováknak adtak ki ilyen iga­zolványt, közülük mindössze 37 volt ukrán állampolgár. A törvény szerint a szlovák származását bizonyítani tudó és a szlovák nyelvet elfogadha­tóan bíró külföldi szlovák - az anyaország területén hatályos oktatási törvény rendelkezései­vel összhangban - bármelyik szlovákiai oktatási intézmény­ben tanulhat, Szlovákia terüle­tén munkát vállalhat, külön tar­tózkodási engedélyt nem kell kérnie. „Bizonyos körülmé­nyek” között a Szlovákiában ledolgozott évei után járó nyugdíjat külföldi címére is fo­lyósíthatják. A 70 éven felüli igazolvány­tulajdonosok a szlovák állam­polgárokhoz hasonlóan ingyen utazhatnak a városi és a hely­közi autóbuszokon, vonatokon. Adni kell a látszatra is Vita az EU-csatlakozási partnerségről Az Európai Parlament hitele szenvedhet csorbát, ha az a benyomás keletkezik, hogy szocialista frakciója teljes mértékben a munkáspárti brit EU-elnökség bábja - je­lentette ki Tom Spencer, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke. A brit konzervatív képviselő azután nyilatkozott így, hogy az Európai Parlament leszavazta azt a szocialista javaslatot, amely az Unió bővítésének fon­tos részét képező csatlakozási partnerség sürgős napirendre tűzését kérte. A kérés mellett gyakorlatilag csak a szocialista képviselők szavaztak; állítólag ellene voksolt a magyar csatla­kozási folyamatot figyelemmel kísérő Habsburg Ottó is. ígéretéhez híven a brit EU- elnökség mindent elkövet, hogy gyorsabbá és gördülékenyebbé tegye a bővítési folyamatot. A parlament hivatalosan azért ve­tette el a sürgősségi indítványt, mert még nem készült el a part­nerségi programok elemzésé­vel. Az országértékelésekhez hasonlóan a partnerségi prog­ramoknál külön jelentéstevőt rendeltek a képviselő-testület­ben a tagjelöltekhez, és ők még nem fejezték be elemzésüket. A brit munkáspárti Gary Tit- ley az ügyben úgy nyilatkozott: döntésével a parlament azt a látszatot kelti, hogy akadá­lyozni kívánja a bővítést. A jövő század vasútját tervezik Svájcban Föld alatti repülőgép Amennyiben a futurisztikus tervek valóra válnak, 25 év múlva a Swissmetro AG el­mondhatja majd magáról, hogy különleges, lebegő szu­perszerelvényei gyakorlatilag helyettesítik az országúti autóforgalmat Svájcban. A merész elképzelések célja és lényege az, hogy alagút-össze- köttetést létesítsenek Svájc tíz legnagyobb városa között. A föld alatt, óránként 500 kilomé­teres sebességgel suhanhatnak majd teljesen hangtalanul és rázkódásmentesen a minden kényelemmel felszerelt álom­vonatok. A szerelvényeket a vágányba beépített elektromotor hajtja. Az alagútból csaknem teljesen kiszívják a levegőt, mert így ta­karékoskodhatnak az energiá­val. A föld alatti rendszer 40-150 méteres mélységben hálózza majd be az alpesi or­szágot, és sem a hegycsúcsok, sem a tengerszemek nem jelen­tenek akadályt. A 200 utast szállító kocsikban a repülőgé­pekhez hasonlóan mesterséges túlnyomás lesz. A startpisztoly már eldör­dült: 2010-ben át kell adni ren­deltetésének az első kísérleti szakaszt, amely Genf Cornavin nevű pályaudvarát köti majd össze Lausanne-nal. A szuper­vasút teljes hálózatának kiépí­tése a pillanatnyilag becsült adatok alapján minimum 34 milliárd márkába kerül, de a svájciak állítják: megéri. FEB ITT AZ ÜGYES 4. SZÁMA! Kéthetente kétszázezer forint értékű nyeremény! A címlapról a lenyűgöző szépségű Liz Taylor - a Kleopátra és sok más nagy szerep alakítója - mosolyog az olvasóra. (A róla szóló cikkben pedig a gyerekkoráról és számos férjéről derül ki egy s más.) Az Ügyes női rejtvény- és viccmagazin következő, ez évi 4. száma február 20-án jelenik meg. A külföldi sztárok közül Sigo- umey Weaverról (Nyolcadik utas: a Halál című film híres szerep­lőjéről), Anthony Quinn, Peter Falk (azaz Columbo) és Sylvester Stallone festői hajlamáról, híres rockerekről, a hazaiak közül pe­dig Bőd Terézről (a Família Kft. nagymamájáról), Cserhalmi Györgyről, Csonka Andrásról (a Família „Picijéről”) kínál ol­vasni- és fejtenivalót a legfrissebb Ügyes. A tévésszemélyiségek közül ezúttal Frei Tamásra esett a választásunk. Herczeg Kata asztrológus pedig a halak havában segít eligazodni. Ezenkívül pikáns történetet, számos érdekességet olvashat (például híres emberek családi kapcsolatairól) az Ügyes február 20-án megjelenő 4. számában. Ami viszont a régi: az ÜGYES to­vábbra is egy lapban két lap (harmincnál több rejtvénnyel, 101 viccel) - még mindig kedvező áron. FEBRUÁR 20-TÓL MÁR KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL okó; > ) y ) ' "" llilö A Magyar pi és a Petőfi kádíó ismételten Kedves Olvasó! A/ ön feladata az, hogy a í asszon ki kettőt, Keljük, hogy a kitöltött szavazólapot nyílt levelezőlap­ra. ragasztva 1998. március 21-ig kiélje el címünkre: Magyar Televízió 1X10 Budapest, Szabadság tér 17. lerjftk, Iw® kaiegófiaaktítt kel nevet jekűjd« »«? *sssd A lewteispra új* ián««* és címéi. A műsor támogatói: Medicor Holding Rt, MÓL Rt, Postabank Rí Huligán ca, Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára, a takarékszövetkezetek partnere, Konzumbank, Laki kft, Malév Mr Tours, Qnestor, Tvr-hét Bfitauuica Színésznő Csomós Mari □ Komlós Juci Q \ Máthé Erzsi □ \ Molnár Piroska □ \ Színész Aoárdy Gábor □ | Garas Dezső Q! Huszti Péter □ Zenthe Ferenc □ i Operaénekes Ilosfalvy Róbert □ Kováts Kolos Q Marton Éva □ Rost Andrea □ Operett-musical színész Galambos Erzsi □ Lehoczky Zsuzsa □ Oszvald Marika Q Vikidál Gyula □

Next

/
Oldalképek
Tartalom