Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-09 / 33. szám
1998. február 9., hétfő 7. oldal Gazdaság - Műsorok Házikerti praktikák Február, a kis- és házikerti karbantartások hónapja Régi szlogen, hogy „az újszülöttnek minden vicc új!” Bár az elmúlt évek valamelyikében már írtam róla néhány gondolatot, az évente több százzal gyarapodó új kertész- kedők kedvéért érdemes ismétlésbe bocsátkozni, miszerint a február hónap kiválóan alkalmas a kerti eszközök, berendezések karbantartására, felújítására. A kerti kéziszerszámoknál feltétlenül csiszoljuk le finom smirglipapírral vagy törött üveglapocskával a felszálká- sodott szerszámnyeleket. A nem hasított, esztergált szerszámnyeleknél előfordul, hogy a nyél az évgyűrűk mentén szétnyílik. Ezeket a nyeleket a kézsérülések elkerülése érdekében célszerű kicserélni. Szőlőben, a tám-berende- zések rendbetételénél fontos az oszlopok rögzítése, a huzalok meghúzása. Ha huzalcserére van szükség, az avult huzalokról előmetszéssel fejtsük le a vesszőket, és az új huzal beszerzésénél - mivel zsebbevágó dolog -, legyünk körültekintőek. A 2,8 mm átmérőjűből 16, a 3,1 mm-esből 13, az igen erős 3,4 mm-esből 10 méter van egy kg-ban. Ha oszlopcserére kényszerülünk, faoszlop esetében a Xylamonban való áztatás, vagy a parázs fölötti perzselés a földbekerülő részen konzerváló hatású. Régi, bentmaradó faoszlopok esetén igen jó, ha a tövénél körbefutó kis árkocskákba öt százalékos rézszulfát és kéntartalmú szer oldatát öntözzük be farontó gombák ellen. Ugyanezt gázolajjal vagy más vegyszerrel (pl. petróleum, hígító, stb.) ne tegyük, mert súlyosan károsítjuk a környezetet és a közeli tőkéket kipusztíthatjuk. Sokan a tavaszvégi fatisztogatások során eltávolítják a fiatal törzsek vadkár elleni papír, vagy drótháló burkolatait. Ne tegyük, mert bár, ha vastag hótakaró nincs, a nyu- lak, őzek késői kéregkárosító rágásaitól nem kell tartani, annál inkább attól, hogy az őzek újraserkenő agancsuk barkáinak ledörzsölésére elsősorban a fiatal fák vékony törzsét használják, amelynek rendszerint áldozatául esik az életet jelentő háncsréteg is. A fiatal fa kipusztul. A szabaddá tétellel tehát várjuk meg a június elejét. Csupán a legtürelmetlenebb kertészkedőknek üzenem, hogy ne siessék el a tél végi, kora tavaszi vetegetést, mert a csíranövénykék megfázása visszaveti azok fejlődését. Az utóbbi évek egyik nagy problémája a hagymafélék baktériumos nyálkás rothadása. Ellene elduggatás előtt áztassák a fok- és vöröshagyma dughagymákat egy percig Chinoin-Fundasol egy százalékos oldatába. Nálam kiválóan bevált! Szakái László Csökkent az állatállomány Most emelkedik a választási malacok ára a vásárokban fotó: gottvald A megyei statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint tovább csökkent az állatállomány. A legszembetűnőbb változást a szarvasmarha állományban lehet megfigyelni. Míg tíz évvel ezelőtt 79.463 szarvasmarhát tartottak nyilván a megyében, addig ez a szám az utolsó pár évben folyamatosan csökkent (1991-ben: 69.355-re, 1993-ban 51.283-ra, majd a múlt év végén 47.455-re). A sertések számát vizsgálva is azt lehet megállapítani, hogy évről évre (függve a piaci helyzettől) változik az állatlétszám. Tíz éve 496.849 sertést regisztráltak, majd a rendszerváltást követően, 1991-ben 360 ezerre csökkent ez a szám, rá két évre pedig újabb 50 ezerrel kevesebb volt a piacon. 1996 végén ismét javulni látszott a helyzet, hiszen közel 340 ezer ismét a sertések száma, majd a bizonytalan értékesítés, illetve az alacsony árak elvették a gazdálkodók kedvét a sertéstartástól, így a múlt év első felében 309 ezerre esett vissza az állatszám. A múlt év végén ismét megindulni látszott a piaci kereslet, így várhatóan a sertéstartási kedv is növekszik majd. A juhok száma az utolsó három évben rendeződni látszik, közel 40 ezres létszámra állt be. (Tíz évvel ezelőtt több mint 60 ezer volt a regisztrációban.) A megyei statisztikai hivatal adatai szerint a szarvasmarhák zöme szövetkezetek, gazdasági társaságok tulajdonában vannak, az egyéni gazdálkodóknál alig több mint 12 ezret regisztráltak a több mint 47 ezerből. Viszont minden harmadik sertést magángazda nevel, így közel 118 ezer az egyéni gazdálkodóknál lévő sertés. Végül nézzük a sertés átlagárának alakulását a bonyhádi, dombóvári, tolnai és dunaföld- vári állatpiacok adatai alapján: míg 1995 őszén egy malacért 5400 forint körüli összeget fizettek, addig a következő év a mélypont volt, 96 őszén 2800 forint volt az átlagár. A múlt év végére javult a helyzet és egy malacért már 7500-8000 forintot is megadtak. -mauWestel 900 Tudakozódás a hálózatból A Matáv belföldi és nemzetközi tudakozójának száma a múlt év februárjában 198-ra, illetve 199-re változott A Westel 900 hálózatából azonban decemberig még a régi 1—170-170- es hívószámon lehetett elérni a Matáv tudakozót. Decembertől kezdődően a Matáv tudakozó rövid hívószámai a Westel 900 hálózatából is elérhetőek; a 198-as hívószámon a Matáv belföldi tudakozója, a 199- es számon pedig a nemzetközi tudakozó jelentkezik. A tudakozódás díja alkalmanként 1998. január 1- től csúcsidőben 24 fo- rint+Matáv információs díj, csúcsidőn kívül 14 fo- rint+Matáv információs díj. A Matáv információs díj várhatóan 23 forint. A Matáv tudakozó egyelőre csak a vezetékes telefont használó előfizetők adatairól tud információt adni, a Westel 900 előfizetőiről továbbra is a Westel 900 Ügyfélszogálata tud felvilágosítást nyújtani - a Westel 900 hálózatából a 030-as, más hálózatokból a 3630-303100, illetve 36-1-265-9210-es számokon. A Matáv 198-as és 199-es rövid hívószámait csak belföldi hívás esetén lehet elérni, külföldön barangoló Westwl-előfizetők ezeket a számokat nem tudják használni. A Tolnai Népújság Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlata TV2 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 tsz Onedin család (ism.) 12.00 Déli harangszó 13.05 Patrin-Üzenet-Vorba 13.30 Domovina 14.00 Telesport Téli olimpia 16.00 Csapdák 13/7. 16.30 A szerelem jogán 160/76. 17.00 Délutáni rendelés 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók 18.05 Ficánkoló (ism.) 18.15 Ezüstszárny 18.25 „Engedjétek hozzám!” 18.35 A pampák királya 130/61. 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 6.00 Hét x hét 6.25 Jelkép-kalendárium 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Cápali és Cápeti 74.25 Nekem nyolc! 14.55 Csípsz 15.50 Organikus narancs 19. 16.15 Remington Steele 45. 17.05 Marienhof 84. 17.30 Csupa-csupa élet 85. 17.55 Az Acapuico-öböl 87. 18.25 Szerencsekerék 19.30 Gazdagok és szépek 89. 20.00 Új szeszélyes évszakok 21.00 Mr. Beán a városba megy 21.30 Mixishow 21.50 Kenő 27.55 Hírek 22.00 Aktuális 22.25 Interjú a miniszterelnökkel 22.55 Hosszú alkony (magyar film, 1996) 0.05 Híradó 19.55 Rosamunde Pilcher: Kisded játékok (német film) Fsz.: Muriéi Baumeister, Helmut Rierl 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey (amerikai sorozat 23.) 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Magyarország! MTV1, 16.30 A szerelem jogán. Montserrat eljegyzési gyűrűt vásárol a fia helyett, és vacsorára hívja a Barbosa családot... tv2, 16.15 Remington Steele. Laura és Remington a francia Riviérára utazik. A nő romantikára vágyik, ám Remingtont más karjában találja. MTV 1 TV 3 14.01 Sherlock Holmes 14. 75.10 Made in Amerika (ism.) 77.75 Modell Tv 77.45 Hegylakó 74. 18.45 HírU 19.15 Dinasztia 53. 20.15 Szárnyak (amerikai sorozat 2.) 20.40 Hójelentés 20.45 A híradó sztárjai (amerikai vígjáték, 1987) SZÍV TV 15.00 Benkó Dixieland Band 16.00 Az orosz vadon 16.30 Más 7 7.00 Őrangyalok (amerikai vígjáték) 19.00 Képes recept 19.30 Hogyan növekednek? 20.00 Celeste (arg. sor. 21.) 21.00 Az arany, amiben hiszünk (amerikai film) 23.00 Autósport 23.30 Emmanuelle 16. RTL KLUB DUNA TV MTV 2 HBO 6.30 Jó reggelt! 8.30100-ból egy (ismétlés) 9.25 Borostyán (ism.) 10.15 Rajzfilm klub 11.50 Sweet Valley (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 12.57 Meri vagy nem meri? 13.15 Recept Klub 13.30 Borostyán 41. 14.20 Klip Klub 14.45 Rajzfilm Klub 16.20 Sweet Valley 74. 16.45 Knight Rider 25. 17.30100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Falcon Crest 52. 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 70.55 Heti Hírmondó (ism.) 11.55 Vers 12.20 Emlékképek (ism.) 12.40 Postabontás (ism.) 13.00 Közép-európai magazin 13.35 Néptáncok 13.40 Zöldszem, Zöldfül (ism.) 74.10 Tarkabarka (ism.) 75.70 A selyemút népei 15.35 Anyák, feleségek, szeretők 76.30 Harmónia 77.30Tóbiás és az oroszlán 75.00 Híradó 76.20 A Titanic elveszett testvérhajója (am. dok.-film) 54’ 19.15 Balassa Sándor: Négy arckép zenekarra Op.: 56 19.50 Beavatás 6.15 A Hét (ism.) 7.00 Híradó 7.75 Zóna (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 71.00 Híres magyar könyvtárak 11.40 A hely szelleme 72.00 Híróra 73.00 Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem 74.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlamentből 76.50 Repeta 7 7.30 Tudományos híradó 18.00 Az Onedin család 76.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár 5.30 Ügynökkölyök (amerikai vígjáték) 78’ 7.00 Lois és Clark (amerikai sci-fi) 8.05 Bundesliga-ford. 22. 70.70 Bundesliga-összefogl. 7 7.15 Három férfi és egy bébi (amerikai vígjáték) 99’ 73.00 Sztárközeiben: Tommy Lee Jones 13.25 Divatdiktátorok (amerikai vígjáték) 128’ 15.40 Zűrzavaros éjszakák (amerikai vígjáték) 92’ 17.20 Az ember, aki elfogta Eichmannt (amerikai film) 95’ 19.00 Lois és Clark (am. sor.) 19.30 Fókusz 19.55 Meri vagy nem meri? 20.00 A mi fiaink (amerikai film, 1991) 90' Fsz.: Julie Andrews, Ann- Margret, Hugh Grant 21.40 Reflex (vitaműsor) 22.40 Átjáró élet és halál között (fr. film, ism.) 0.05 Fókusz (ism.) 20.05 Helikon 20.40 Esti kérdés 27.00 Híradó. Sportpercek 27.30 Tudósítás a XXIX. Magyar Filmszemléről 27.45 Stationary (magyar rövidfilm) 40’ 22.25 Megmozdul a hegy (am. dok.-film) 83' 23.50 Híradó 19.20 Magyarok cselekedetei (ism.) 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Madárerdő (ism.) 2/2. 20.45 MTV+ 27.00 Téli olimpia Nagano '98 22.00 kutya éji dala (magyar film, 1983) 0.25 Időjárás- és hójelentés 0.30 Mélyvíz 20.00 Mesebeli vadnyugat 21.35 Sztárközeiben: Daniel Stern 22.00 Semmihasznák (feliratos fr. vígj.) 95’ 23.50 Gyilkos vér (amerikai thriller) 90’ 1.05 A Hitler Jugend tagja voltam 7.40 Rossz társaság 3.25 Pekingi kapcsolat RTLKLUB, 13.30 Borostyán. Amikor Andréa fölfogja, hogy mibe sodorta a céget és a házasságát, szégyenében elbujdosik. Leona megint bajt okoz. MSAT 74.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 16.10 Titkos ügynökök klubja 18.00 Dilizsaruk (ism.) 18.30 A hekus (német sorozat) 19.30 Drakula (sorozat, ism.) 20.00 Lángoló szenvedélyek (amerikai film) 96’ 21.35 MSAT Klub 22.05 A3-ik vonal 23.05 Jane és az elveszett város HELYI TÉVÉ-, RÁDIÓ- ÉS MOZIMŰSOROK TÉVÉK: Dombóvári VTV 15.00 Közvetítés a Dombóvári Önkormányzat februári üléséről. 20.00 Szív Tv. POP TV 6.00 Zenés ébresztő. 6.30-8.00 Vekker. 20.00 Műsorismertetés. 20.05 Játék. 20.15 30 percben. 20.45 Jóslás Julikéval (hívásaikat 19.30 órától várjuk). 21.10 Művészterep. 21.30 POP TV Mozi: Kaland a Cápa-szigeten. Szekszárdi VTV 7.00 Mozaik (02.04). 7.35 Hobbi Magazin. 8.05 Mozaik (02.06) . 8.40 Százszorszép (bábfilm). 9.45 Nászút féláron (magyar film). 10.50 Gyilkos rohanás (amerikai akciófilm). 12.20 Képújság. 17.10 Hobbi Magazin. 17.40 Mozaik (02.06) . 18.15 Patika (magyar filmsorozat) 1. rész. 18.45 Esti Mese. 19.00 VTV Híradó. 19.25 SportHétfő. 20.00 Éles fordulat (amerikai thriller ’83). 21.35 VTV Híradó. 22.00 SportHétfő. 22.35 VTV Híradó. TelePaks VTV 17.00, 19.55 Paksi képeslap. 17.05 Patika, 13. rész. 17.30 Gombóc mese. 18.00 Lelátó. 19.00, 20.00,21.50 TelePaks Híradó. 19.10, 20.10 Egyszer volt. 19.20 Műsorajánló. 19.30 Hírújság. 20.20 Ma este: A Webber család (am. vígjáték). 22.00 Szivárvány Sztár Magazin. Vendég: Komár László. 22.30 Műsorzárás. RÁDIÓK: Alisca Rádió 6.30-7.30 Hírek, útinform, traffipax. 7.00, 8.00, 10.00, 12.00 Hírek. 7.40 Évfordulónaptár. 7.50 Bűnügyi krónika. 8.00-13.00 Napközben. Benne: 8.40 Programajánlat. 8.50 Állásajánló. 9.10 A Nap híre. 10.20 SportHétfő. 11.30 Úton. Rádió Antritt 13.00 Köszöntő. 15.00, 16.00, 16.30, 17.00, 17.40, 18.00, 18.30, ,19.00, 22.00 Hírek. 14.15-16.00 Tarka-barka. 15.40 Útinform. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.15 Esti mese. 21.00-24.00 Éjszakai randevú. 01.00 Műsorzárás. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt! 8.00 Hírek. 8.03 Jó reggelt! 9.30 Mindent bele! 11.03 Délen innen-Délen túl. 15.00 Hírek. 15.03 Pop-rock. 16.00 Hírek. 16.03 Őszikék. 17.00 Hírek. 17.03 Pop-rock. 17.15 Sport. 19.00 Hírek. 19.03 Kívánságműsor. 19.55 Hírek. Fortuna Rádió, Paks 8.00, 11.00, 12.00, 16.00 Hírek, időjárásjelentés, útinform. 10.15, 17.50 Fortuna Sport. 12.00-13.00 Fortunamix. 13.30, 17.30 BBC-hírek. 18.30-19.00 A Record Express Kiadó ajánlata. 19.00-20.00 Dzsessz. Joker Rádió, Dombóváj; 6.00 Műsorkezdés. 6.40 Ügyeleti hírek. 7.30 Ügyeleti hírek. 7.50 Lapszemle. 9.30 Soros hirdetések. 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00 Hírek. 11.00,14.45 Telefonos játék. 11.45 Joker Büfé. 17.40 Ügyeleti hírek. 18.50 Sporthírek. 19.00 Nosztalgia műsor. 20.00 Műsorzárás. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 A BBC-hírei. 8.00 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok. 9.00-10.00 Szolgáltató magazin. 10.00-11.00 Kulturális kitekintő. 11.00-12.00 Zenés kívánságok. 20.00-21.00 Na matern- jem jeziku. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Flubber. (15.30, 17.30, 20.00). Kisterem: Kinek a papné. (17, 19). »