Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-28 / 50. szám
TELI VERATOMLESZTES GYORKONYBEN (6. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1998. FEBRUAR 28. SZOMBAT ARA: 37 FORINT IX. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM $ SUZUKI SUZUKI KARÁCSONYI MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ Székszárd, Palánki u. 1. Telefon: 74/415-611. Fax: 74/415-051. Megszületett a bősi megállapodás Tegnap Pozsonyban eredménnyel járt az újabb tárgyalási forduló: a magyar és a szlovák küldöttség kompromisszumos megoldásra jutott a hágai döntés végrehajtásáról, s az erről szóló jegyzőkönyvet aláírták. Nemcsók János, a magyar delegáció vezetője úgy nyilatkozott, hogy mindkét nemzet és Európa érdekeinek megfelelő, a hágai ítélet irányelveihez igazodó egyezségre jutottak. A keretmegállapodás egy Nagymarosnál vagy Pilismaróinál felépítendő alsó vízlépcsőt is előirányoz, ennek végleges helyét azonban a hatástanulmányok és a költséghozam alapján döntik majd el. Ä két küldöttség megállapodott abban is, hogy a dunacsűni duzzasztómű használható lesz energiatermelésre, a dunakiliti tározóteret pedig tengerszint feletti 128 méterre töltik föl. Ez azt jelenti, hogy a töltés Duna- meder felőli oldalán a tengerszint fölötti 124 méter lesz a vízszint, a tározótér felől viszont 128 méter. Az Öreg-Duna mentén a dunakiliti tározótérben újabb töltést építenek. (További részletek az 5. oldalon.) A faddi horgászvíz kísértése A múlt héten tartotta évi közgyűlését a Faddi Sporthorgász Egyesület. Elhangzottak beszámolók, melyeket nem igazán érdemi észrevételek mellett az egybegyűltek elfogadtak. Mondhatnánk: az esemény hírértéke csekély. Azonban történt más is. Szinte csak érintőlegesen került említésre egy (majdnem csak volt) egyesületi tag fegyelmi ügyének zárófejleménye. A „sporthorgásztárs”-at több mint két éve a fodrozódó víztükör kísértésbe ejtette, és tilalmi időben két nagyméretű potykát szárazföldi sétára próbált invitálni. A halak őrének ébersége miatt három éves eltiltás lett a dolog következménye. És szabálysértési bírság (melyet a település jegyzője csak letiltatás- sal tudott behajtani). (Folytatás az 1. oldalról.) Üléseztek a birtokvédők Székszárd város déli részén négy völgy (Iván-, Porkoláb-, Csötönyi- és Baranya-völgy) Birtok és Tanyavédelmi Szövetség előkészítő bizottsága tartotta ülését tegnap délután Szekszárdon, a Babits művelődési házban. A nagy érdeklődés mellett sajnálatos, hogy a gyűszűvölgyiek nem képviseltették magukat a megbeszélésen. Az előkészítés az említett négy völgyben megkezdődött, mindenütt van érdeklődés a szövetség létrehozása iránt. A szervezésben igen jelentősen előrehaladtak a Porkoláb-völgy nyugati részén, ahol a 36 megkérdezett tulajdonos közül 31 a szövetség tagja kíván lenni, 22 pedig vállalja a járőrszolgálatot. Mindenütt támogatják a július 1-jétől megerősített mezőőri szolgálatot is. Tóth József, az előkészítő bizottság vezetője javasolta, hogy a megalakulás előtt álló szövetség közösen tevékenykedjen a már létrejött Parásztai Birtok és Tanyavédelmi Szövetséggel. Ezzel kapcsolatosan megoszlottak a vélemények, de a többség egyetértett a javaslattal. Bésán Róbert városi főkertész támogatta a tulajdonosok kezdeményezését és tájékoztatott a lehetőségekről. Az előkészítő ülés állásfoglalása alapján a szövetség alakuló ülésére előreláthatóan március végén kerül sor. A miniszterelnök Tamásiban. Hálásnak bizonyult tegnap a tamási művelődési ház közönsége, hiszen már Horn Gyula első megmozdulását is tapssal jutalmazta. A miniszterelnök „Milyen ingatag!” megjegyzéssel lépett a pulpitusra, ám mint mondta, megállapítását nem az ellenzékre, hanem a mikrofonra értette. A kormányfő - aki dr. Benkő András képviselő meghívására érkezett a városba - az általa tartott lakossági fórum előtt nyilatkozott lapunknak, az interjút a 3. oldalon olvashatják. fotó: gottvald károly Konferencia a szekszárdi Duna-hídról Gyors döntésre várnak Szekszárdi Duna-híd konferencia néven tanácskozás volt tegnap a vármegyeházán. A konferenciát a szekszárdi önkormányzat, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács rendezte. Az S9-es gyorsforgalmi út és a szekszárdi Duna-híd ügyében az elmúlt év őszén Dombóvárott már tartottak egy konferenciát, ahol a résztvevők áttekintették az út-és híd megvalósításának lehetőségét az országos és nemzetközi úthálózat fejlesztésének tükrében. A tegnapi szekszárdi konferencián a Dombóvárott felvetett gondolatok folytatására került sor. A nagyszámú megjelentet - országgyűlési képviselőket, a területfejlesztési tanácsok, a kamarák képviselőit, a még nem létező M9-es út melletti települések polgármestereit, valamint az aradi alpolgármestert és a horvát nagykövetség munkatársát - Kocsis Imre Antal szekszárdi polgármester köszöntette hangsúlyozva a téma fontosságát. Ezt követték az előadások. Az országos terület- fejlesztési koncepciót és térség- fejlesztést Szűcs Mihály, az Országos Területfejlesztési Központ régióigazgatója ismertette a résztvevőkkel, különös tekintettel a dél-dunántúli régióra. Az új Duna-híd a védelmi potenciál része -, mondta a következő előadó, a magyar honvédség közlekedési szolgálat- főnökségének ezredese, dr. Szűcs László. Ezután dr. Ve- reczkei Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési kollégiumának képviselője az útépítések finanszírozásával kapcsolatos kamarai véleményt ismertette. A főúthálózat fejlesztésének kérdéseit dr. Erdó'si Ferenc professzor, az Dr Lotz Károly a szekszárdi konferencián fotó: gk MTA Regionális Kutatások Központjának munkatársa taglalta. A konferencián részt vett és előadást tartott dr. Lotz Károly közlekedési miniszter is. (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Célban az adomány. Február 26-án célhoz ért a Simontor- nyai Vöröskereszt által a Maros megyei Nyárádszereda gyermekotthonának gyűjtött adomány. A simontomyai Simo- trade Kft. teherautója négy mázsa ruhát, kétszáz darab játékot és tíz kilogramm cipőt szállított a romániai magyar településre. Kertészetről nyugdíjasoknak. Az iregszemcsei nyugdíjas klub vendége lesz Szakái László, szekszárdi kertészmérnök, a Tolnai Népújság szerzője, aki a kertművelés időszerű kérdéseiről tart eladást. A tűzoltókat két esetben riasztották tegnap. Bátaszéken, a Második-völgyben dél körül kb. két-három hektáron avar, aljnövényzet, és akácerdő égett. Délután Bölcske-Dunaföldvár között a vasútvonal mellett kb. fél hektárnyi területen avar, száraz gaz égett. A tűzoltók mindkét esetben sikerrel birkóztak meg a lángokkal. A Sióagárd melletti Leányvárban tegnap két tanyabetörés történt. A betörés során a tanyákból nem vittek el semmit, A rongálási kár körülbelül 10 ezer forint. A dombóvári Szív Klub tegnap délutáni rendezvényén a helyi művelődési házban dr. Maros Éva főorvos tartott előadást a Diabetes és a gyomor- betegségek kapcsolatáról. Véradás. A dombóvári kórház véradó állomásán március 3-án, kedden reggel kilenc órától délután kettőig tartanak önkéntes véradást. Beda László szekszárdi festőművész alkotásaiból nyílott kiállítás a hét közepén a szekszárdi Völgység Takarékszövetkezetben. A tárlat április közepéig tekinthető meg. Lemezbemutató koncert keretében lép fel március 4-én, szerdán 19 órai kezdettel Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban Tolcsvay László. Az est meghívott vendége: Bródy János. Kiemelt feladat a bűnmegelőzés A szekszárdi rendőrkapitányság éves állománygyűlését tartotta tegnap délelőtt Szekszárdon, a városháza dísztermében. Ennek célja kettős volt, értékelni az elmúlt év munkáját, és meghatározni az elkövetkező év feladatait. Az állománygyűlésen részt vett Dr. Világosi Gábor belügyminisztériumi államtitkár (vele készült interjúnk a 9. oldalon olvasható), valamint a város, a rendőrség, az ügyészség vezetői. Az értékelő beszámolójában a város közbiztonságának helyzetét elemezte dr. Soczó László városi kapitány. Az elmúlt évben jelentősen növekedett a bűncselekmények száma Szekszárdon. Addig, míg 1996- ban a bűnügyesek 2800, 1997- ben már 3400 ügyben nyomoztak. A növekedés kizárólag a vagyon elleni bűncselekményekre vonatkozik. Komoly gondot jelentenek a betöréses lopások, a gépkocsilopások, és a tanyafeltörések. A közlekedés területén nincsenek kiemelkedő problémák, bár a közlekedési morállal a városi kapitány egyáltalán nem elégedett. A baleseti helyzet sem romlott az előző évhez képest, kevesebb volt a halálos baleset, a súlyos sérüléssel járó balesetek száma pedig stagnált. Az állami ügyekkel foglalkozó igazgatásrendészeti osztály színvonalas munkát végzett. Megállapította a kapitány, hogy az állampolgárok biztonságérzete jelentősen nem romlott, a területen megnövekedett bűncselekmények ellenére sem. Elismerőleg szólt arról, hogy a romló feltételek mellett is a rendőrök kiemelkedő munkát végeznek. A jövő feladatait taglalva kiemelte a bűnmegelőzés fontosságát. Nem újdonság, amit követelményként állítottak a rendőrállománnyal szemben, a kemény fellépést a bűnözőkkel és gyors, kulturált magatartás az állampolgárok irányában. Az értékeléssel párhuzamosan a problémákról is szó esett, például a feltételrendszerről, arról, hogy fejlesztésre a „Székszárd és Vidéke Közbiztonságáért” Alapítványra befolyt pénzből tudnak fordítani. Az állomány fiatal, szívvel-lé- lekkel hajtanak, nagyon sokat dolgoznak. A városi rendőrkapitány nagyra értékelte az önkormányzatok segítő támogatását, valamint azt, hogy a munkaértekezleten az állomány tagjai őszintén felvetettek minden problémát. (pt)