Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-03 / 28. szám

6. oldal Gazdaság 1998. február 3., kedd Dalmand és a privatizáció Ilyesmi sem túl gyakori manapság: egy szakszervezeti vezető kedvező tapasztalatokkal zárja munkalátogatását egy cégnél. Pedig éppen ez történt tegnap, amikor is dr. Bereczky András, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetségének (Medosz) főtitkára a hőgyészi Farm Rt.-t - volt állami gazdaságot - kereste fel. Szja-szoftver. Tegnaptól bárki ingyenesen hozzájut­hat a személyijövedele- madó-bevallás elkészítésé­hez segítséget nyújtó számí­tógépes programhoz, amely az Interneten található a http://www.datanet.hu/mo- zaik/saldo címen. Ugyanitt lehet február végétől hozzá­férni a társasági adó kiszá­mítását megkönnyítő prog­ramhoz is. Nyolcezer Daewoo. A Magyarországon tavaly el­adott közel 8000 autóval a gépkocsi-forgalmazók kö­zött a negyedik-ötödik he­lyen zárta az évet a Daewoo Motors. A cég arra számít, hogy új modelljeik beveze­tése után az idén túlszárnyal­ják tavalyi eredményeiket. Több a papírmunka. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti szövetsége (Kisosz) szerint a kisvállalkozók adminiszt­rációs terheinek csökkenté­sére vonatkozó kormányzati kinyilatkoztatások ellenére a tb-bevallások adminiszt­rációs terhei a többszörö­sükre duzzadtak - mondta hétfőn Antalffy Gábor, a szervezet főtitkára. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 339,54 Francia frank 33,92 Japán jen (100) 164,51 Német márka 113,66 Olasz líra (1000) 115,22 Osztrák Schilling 16,16 Svájci frank 140,45 USA-dollár 208,73 ECU 224,34 — Ismeretes, hogy 1996. áprilisában egy sztrájk kellett ahhoz, hogy ennél a cégnél - a tulajdonosváltás idején - meg­szülessen a munkaadói-munka- vállalói egyezség - kezdte dr. Bereczky András. — Most ar­ra voltam kíváncsi, hogy az el­múlt két esztendő óta miként alakult az Rt. sorsa, különös te­kintettel a dolgozók helyzetére. — S mit tapasztalt? — Azt, hogy a lehetőségek­hez képest viszonylag stabilnak tűnik a foglalkoztatási bizton­ság, s emellett a bérviszonyok A Nemzeti Bank elnökének ál­láspontja kapcsán a gazdaság- kutatók, közgazdászok körében többféle figyelemre méltó vé­lemény fogalmazódott meg. A szakemberek emlékeztet­nek arra, hogy a pénzromlásnak két válfaja van: keresleti, illetve költséginfláció. Az előbbi ese­tében az árak növekedése mö­gött a növekvő kereslet áll, azaz a vásárlók képesek és hajlan­dók is többet fizetni különböző javakért, mert futja a pénzük­ből. A költséginflációt a válla­latok növekvő költségei (mun­is megfölözik az - egyébként sajnos nem túl magas - orszá­gos átlagot. — Az ön véleménye egybe­cseng a munkavállalók vélemé­nyével? — Amit az előbb említet­tem, az voltaképpen a munka- vállalói, érdekképviseleti, szak- szervezeti vélemények összeg­zése is. — Főtitkár úr, a Medosz nemrég nyilatkozatban nehez­ményezte: az APV Rt. az ígére­tek ellenére sem döntött a tar­tósan állami tulajdonban lévő kabér, energia, stb.) gerjesztik. A Kopint Datorg gazdaságkuta­tói mindehhez hozzáteszik: a lakosság anyagi helyzetét a munkabér csak részben hatá­rozza meg. Fontos tényezőt je­lentenek például a társadalom- biztosításon keresztül kiáramló jövedelmek. S mivel tavaly a tb kiadásai nem nőttek olyan mér­tékben, mint az infláció, a la­kosság jövedelmei csak mint­egy 1,2-2,0 százalékkal múlták felül az előző évit. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vállalatok mezőgazdasági cégek értéke­síthető tulajdoni részeinek pri­vatizációjáról. — Igen, már négy éve ígér­getik nekünk a 75 százalék ál­lami tulajdon feletti részből a munkavállalói tulajdonszerzés lehetőségének biztosítását. Az országban egyébként 27 olyan tartós állami tulajdonban lévő mezőgazdasági társaság műkö­dik, mely érintett a kérdésben. — Van köztük Tolna me­gyei? — Igen, a Dalmandi Mező­gazdasági Rt. Itt - ahogy má­sutt is - az állami 75 százalékon felüli részből lehetne privati­zálni a munkavállalói, illetve a menedzsmenti oldalról. Ezt kí­vánja egyébként a helyi üzemi tanács és a szakszervezeti bi­zottság is. -szá­termelékenysége - mindenek­előtt a feldolgozóiparban - gyorsabban nőtt a kifizetett bé­reknél. Az indokolhatónál ma­gasabb inflációban tehát nem annyira a bérek, hanem a válla­lati egyéb költségek - köztük az energiaárak - növekedése a ludas. Végül is mi a fő oka az inflá­ció lassú mérséklődésének? A gazdaságkutatók szerint az, hogy a fogyasztók és a terme­lők „megszokták” a pénzromlás magas ütemét, ez érvényesül a tervekben is, a cselekvésekben is. Az efféle láz akkor csillapul, ha gazdaság szereplői nap-nap után tapasztalják, hogy a gaz­dasági, monetáris politika kö­vetkezetesen az infláció leszorí­tását szolgálja. -bo-be Politikai pasztilla infláció ellen Közgazdasági szakemberek a pénzromlás ütemének lassításáról A gazdaság tavalyi növekedése lehetővé tette volna, hogy to­vábbi 1,5-2,0-kal lejjebb szoruljon az infláció. Ez főként azért nem következett^ be, mert a nominálbérek 4-5 százalékkal meghaladták az Érdekegyeztető Tanácsban kialkudott 17 szá­zalékos szintet - fejtette ki a közelmúltban Surányi György. KIÁRUSÍTÁS 25% árkedvezmény minden árucikkre GAZDABOLT MÖZS a készlet erejéig. (26574) Újcipők­csizmák VÁSÁRA február 4-én (szerdán) SZEKSZÁRDON a Babits M. Művelődési Központban. Nyitva: 10-17 óráig (26611) Pazar (ló) gazdálkodás? A napokban érdekes és nagy horderejű hazai fej­lesztésről értesülhettünk. Három ötletes szakem­berünk szemüvegre szerelhető, 30 grammos mini­tévét konstruált. Az átlagos tévémonitor nagysá­gának megfelelő képet adó személyi képernyő - nem túlzás! - forradalmasíthatja a számítógép használatát, a tévézést, a bűnüldözést, a csök­kentlátók látásjavítását, s így hatalmas piacra számíthat a világon. A tehetséges kutatók szel­lemi termékének útját az Albacomp egyengette, hogy piacképes, 25 országban szabadalmilag vé­dett portékává válhasson. Ugyanez történt egy hasonló horderejű gyógy­szervegyészeti újítással. A feltalálókat az Első Magyar Alap segítette finanszírozással, tanács­adással, jogvédelemmel, piaci munkával, míg a szabadalmat - kedvezőfeltételekkel - értékesítet­ték. S ehhez kapcsolódóan még egy hír: a Tungs- ramot tulajdonló General Electric elhatározta, hogy ismét életre kelti az Izzó valaha világhírnek örvendett kutatóbázisát. Az idézett példák roppant fontos, mélyreható változásokat ígérő folyamat megindulását jelzik. Jelentősége alig fölbecsülhető, mert tartós gaz­dasági és társadalmi változásokat egy-egy or­szágban, de világméretekben is csak az innová­ciók, az új gyártmányok, technológiai eljárások hozhatnak létre. E folyamat kibontakoztatásához azonban - amint a Rubik-kocka fogyatékos jogvédelme és szervezetlen értékesítése is bizonyította - kevés a feltaláló zsenialitása. Utóbbihoz társulnia kell befektetők, tőkeközvetítők, piacszervezők, jogá­szok összehangolt tevékenységének, hogy a szel­lemi újdonság értékével arányban álló eredmé­nyeket lehessen elérni. Az Egyesült Államok gazdasági vezető szere­pének éppen az a titka: képesek tőkét mozgósítani arra, hogy a feltalálók ötletszikrái áruk, szolgál­tatások áramát generálják. Függetlenül attól, honnan és kitől származik a találmány. Az oktatásra, kutatásra fordított pénz akkor igazán jó befektetés, ha egyidejűleg olyan üzlet­embereket is kinevelünk, akik e sajátos szakmá­nak, a szellemi értékek maximális hatásfokú érté­kesítésének mesterei. Bácskai Tamás Perfoo PERFORÁLT LEMEZ GYÁRTÓ KFT. A specialistától - szakembereknek A Perfag Kft. PÉNZÜGYI ELŐADÓT keres dinamikus, jó közösségi ember személyében Feltételek:- érettségi- német nyelvtudás- gépírás ismerete Előny:- pénzügyi végzettség Ajánlatunk:- kiemelkedő bér- fejlődési lehetőség- fiatal, vidám közösség Jelentkezés: a 74/412-311/111 mellék. £ $ SUZUKI A Suzuki Karácsonyi új akcióval, február 28-ig várja kedves ügyfeleit! Uj gépkocsi vásárlása esetén a 45.000 Ft-os benzinutalvány mellett, többféle ajándék között Ezen kívül megvásárolhatja a Suzuki slkerautóit: választhat nálunk,- a Balenot de CSak- a Vitarát g |- és a Vagon R minden típusát, kedvező hitelfeltételekkel, teljes hitelügyintézéssel és használt autó beszámításával. Keresse fel szalonunkat személyesen, hogy megismerjen bennünket, mert nálunk minden Suzuki tulajdonos családtagnak számít. SUZUKI. Jól jár vele! Az Ön márkakereskedője: SUZUKI Szekszárd, Karácsonyi Kft. Palánki út 1. Tel.: 74/415-611. Ha elrontották a frizurát Kihez fordulhat a vendég? Könnyek között állított be egyik olvasónk a szerkesztő­ségbe. A hölgy fodrásznál járt, s bizony nem azt kapta, amit kért. Laikus megítélés szerint is alaposan elrontot­ták frizuráját, de legjobban az bántotta, hogy amikor ki­fogást emelt, a fodrász mi­nősíthetetlen hangon beszélt vele. Olvasónknak ez utóbbi fájt a legjobban, mint mondta, nem azt a pár száz forintot sajnálja, amit frizurakészítés címén kifizetett, hanem azt, hogy a szolgáltató semmibe vette őt. A fodrásznak eszébe sem jutott, hogy bocsánatot kérjen, felajánlja, hogy meg­próbálja helyrehozni a hibát, vagy visszafizesse a tényke­déséért elkért összeget. Mit tehet ilyenkor az ember, hi­szen a fenti eset bármikor, bárkivel előfordulhat. Nos, ha a személyi szolgál­tatással kapcsolatban van pa­nasza az ügyfélnek, a leghe­lyesebben teszi, ha az illeté­kes kamarához fordul. A fod­rászok és kozmetikusok a Tolna Megyei Kézműves Kamara (Szekszárd, Ybl M. u. 3.) tagjai. A panaszt min­den esetben írásban kell be­adni a kamarához, ahol az eti­kai bizottság kivizsgálja. Minden személyi szolgálta­tást végző kamarai tagnak van vállalási szabályzata, ami ga­rancia-vállalás az elvégzett munkára, tehát az elkövetett hibáért felelős a szolgáltató. Adott ügyben ennek a válla­lási szabályzatnak, valamint a kamara etikai kódexének alapján döntenek. A kamarai törvény több pontban válto­zott az idén, többek között jú­lius 1-től arra is joguk lesz a kamaráknak, hogy indokolt esetben bevonják az érintett szolgáltató vállalkozói enge­délyét. vem Idegenforgalmi előzetes Az idegenforgalom a legje­lentősebb dollárkitermelő iparággá fejlődött. 1996- ban az éves bevétel 2,245 milliárd dollár volt, az idén ennél 20 százalékkal többre számít az ágazat. Külföldön a Magyar Turizmus Rt. kötelékében 15 országban 18 képviselet feladata a hazai idegenforgalom nemzetközi versenyhelyzetének javítása. Az idei tervekről kérdeztük Medgyes Ferenc vezérigazga­tót.- Devizabevételünket to­vábbi 15-20 százalékkal kíván­juk növelni. Ennek érdekében, jobb tervezéssel és marketing­munkával szeretnénk a szezo­nokat, elsősorban a nyárit meg­hosszabbítani, s ezzel a keres­kedelmi szálláshelyeken eltöl­tött vendégéjszakák számát nö­velni. 1998 kiemelkedő turisz­tikai termékének a kongresszu­sokat tekintjük, a következő év programjait pedig a bor és a gasztronómia jegyében szer­vezzük. Mostantól minden év­ben kiemelten kezelünk egy- egy célpiacot. Elsőként a német nyelvterületet - Németorszá­got, Ausztriát és Svájcot - cé­lozzuk meg. Jövőre Skandiná­viát, 2000-ben az USA-t és 2001-ben Franciaországot. Az idén megnyílik a tizenki­lencedik külföldi képviseletünk Tokióban, ezzel kiépül a teljes külképviseleti hálózatunk, ahol munkatársaink az adott ország sajátosságainak megfelelő marketingtevékenységet foly­tathatnak. Fontosnak tartjuk a vidék értékeinek és a magyarok vendégszeretetének széles körű ismertetését külföldön.-Milyen nagyobb rendez­vények várhatók az idén?-A három nagy sportese­mény: az Atlétikai Európa-baj- nokság, a Forma-1 Magyar Nagydíj és a Szegeden megtar­tandó kajak-kenu világbajnok­ság bizonyára sok ezer külföldi látogatót vonz majd. A kulturális események élén két nagy rendezvénysorozat áll: a március 13-29. között meg­rendezésre kerülő Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorán 16 nagy jelentőségű előadás sze­repel. Ugyancsak nagy érdek­lődésre tarthat számot Erzsébet királyné halálának 100. évfor­dulóján az egész éven át, 17 eseményből álló Sissi-rendez- vénysorozat, amelyen a fővá­rosban és Gödöllőn emlékez­nek meg Erzsébet királynéról. Ennek során lesz Erzsébet-em- lékkiállítás a gödöllői Királyi kastélyban, Erzsébet-napi Sissi- bál, történészkonferencia, mű­veltségi vetélkedő, és megem­lékező szentmise. Ezeken kívül jó néhány vá­rosban is gazdag program váija a turistákat. Jó szórakozást ígér a mohácsi Busójárás, a Holló­kői Húsvéti Fesztivál, a Pün­kösdi Sokadalom Szentendrén, a Visegrádi Váijátékok, a Hor­tobágyi Hídi Vásár, a Debre­ceni Virágkamevál, az Észter- házi Vigasságok Fertőd-Esz- terházán, vagy az Európai Bor­dalfesztivál Pécsett. (koós) ' MOTOROLA d160 4.800 FF' bruttó 6. OOO Ft A f ERICSSON GA 628 560 Ft/hó* Á bérleti ÍJíj M ( NOKIA 3110 19:600 m" bruttó 24.500 Ft ,£00, szil//. DÓI i/'/m\si/ 15.000 Fi* (a részletekről érdeklődjön üzletünkben) meghosszabbítottukf :■ :í:.í GSM TELEFONSZALON Szekszárd, Széchenyi Üzletház tel.: 06 80/315 03S (ingyenesen hívható) 74/315 035, 20/ 444 285 Akciónk február 5. és március 22. között a készlet erejéig érvényes. *nettó árak hivatalos viszonteladó BmUhHhHHHHHmHBBBHHI

Next

/
Oldalképek
Tartalom