Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-24 / 46. szám
r r r FEBRUAR 24. KEDD / ___ / S zeretettel köszöntjük MÁTYÁS nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Mátyás: Bibliai eredetű név, jelentése: Isten ajándéka. A katolikus liturgikus naptárban Szent Mátyás apostol. Kezdettől fogva Jézus tanítványa volt, apostollá azonban csak Ju- dás öngyilkossága után választották. Etiópiában tanított és ott is szenvedett vértanúságot. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Keresztelő Szent János fejének első és második megtalálása. Hajdan. Február 24-én 110 éve, 1888-ban 41 tanú meghallgatása után befejeződött Szekszárdon a 182 halálos áldozattal járó kompkatasztrófa ügyének tárgyalása: a komptulajdonos három, legénye másfél évet kapott, de mindketten fellebbeztek. 80 éve, 1918-ban Leopold Lajos világhírű szociológus és ózsáki bérlő 50 sertés köz- fogyasztásra való hizlalására kapott engedélyt, de visszaadta, mert a hizlalásra szánt terményt a vármegye rekvirálói lefoglalták. 75 éve, 1923-ban a Tolnamegyei Újságban Szekszárdi látomás címmel ismeretlen szerző verse jelent meg, a vége így hangzott „S a Barti- nát tartsa szemmel/ Minden ember, ha már termel:/ Fenyegeti három kereszt,/ Ha borába vizet ereszt!” A napi igék: Katolikus: ApCsel. 1,15-17,20-26. Zsolt. 112. Jn. 15,9-17. Református: 5Móz. 3,1-22. Jn. 12,44-50. Evangélikus: Lk. 18,38^12. Ef.6,18-24. Ortodox: Jud. 1,1-10. Lk. 22,39-42.45-23,1. Riói karnevál. A Porta Da Pedra szambaiskolához tartozók rabruhákban, ketrecekben vonultak fel a karneválon, ezzel a formációval a világban általánossá vált korrupció ellen Óhajtottak tiltakozni. FOTÓ: FEB-Reuters mmzKO? yirajipyható Herczeg Kätä asztrológus vonala i Kos (1 06-90-330 501 Bika I? 06-90-330 502 Ikrek üü 06-90-330 503 Rák 8« 06-90-330 504 Oroszlán ISs 06-90-330505 Szűz Jk 06-90-330 506 Mérleg 06-90-330 507 Skorpió jkí 06-90-330 508 Nyilas 06-90-330 509 Bak £» 06-90-330 510 Vízöntő ék 06-90-330 511 Halak w 06-90-330 512 Címünk: AS-B Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591 fflvás díja: 88 Ft -t-Áfa/perc Humor A Nap kél 6.35 órakor, nyugszik 17.21 órakor. A Hold kél 4.54 órakor, nyugszik 14.46 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel: Dunaföldvár -34 cm, Paks 87 cm, Dombod 102 cm, Árvízkapu 490 cm. A Sió Palánknál 175 cm. Felelős szerkesztő: Árki Attila. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342—618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PRIGER JÓZSEF temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk éreztek. ,27726, Felesége és fia Köszönetét mondunk mindazoknak, akik FAZEKAS LAJOSNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk éreztek. ,27626, A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik VÍGH ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család (27586) Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. HORVÁTH MIHÁLYNÉ sz. Bogáncs Erzsébet (volt tengelici lakos) életének 82. évében rövid betegség után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 1998. február 27-én, 13 órakor lesz a tengelici temetőben. Gyászmisét a búcsúztatás után tartunk. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család (27588) 3 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZŰCS FERENC temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk éreztek. (27597) Gyászoló rokonai Gyorsan járj, tovább élsz! A sietős séták alaposan meghosszabíthatják az életet, és még csak nem is kell mindennap loholva gyalogolni, elég havonta hatszor félórán át. Ennyi mozgástöbblettel 44 százalékkal csökken az idő előtti elhalálozás kockázata. Az eredményre finn ikrek körében végzett felmérés alapján jutottak a Helsinki egyetem orvosai. Csaknem 16 ezer egy- vagy többpetéjű ikerpár életmód szokásait 1975-től kezdve kísérték figyelemmel. Az egypetéjű ikrek a leghitelesebbnek mondható kontrollcsoport, hiszen biológiai, genetikai adottságaik rendkívül hasonlóak. A havi hat intenzív sétánál kevesebbet, de azért néha-néha mégiscsak testedzést végző iker életkilátása 34 százalékkal jobb, mint a tunyább testvéré. A tanulmány szerint 434-en élték túl kevesebbet mozgó ikertestvérüket, akik legtöbbjével szívbetegség, vagy rák végzett. Lottónyeremények Ötöslottó: Öttalálatos Szelvény nem volt. Négy találatot 45 fogadó ért el, ezekre egyenként 455.542 forintot fizetnek. A háromtalálatos szelvényekre egyenként 6203 forintot; a kéttalálatos szelvényekre egyenként 423 forintot fizetnek. A Joker első nyerőosztályban 1 darab szelvény volt, nyereménye: 6.744.756 forint. Hatoslottó: Sem hattalálatos szelvény, sem 5+1 találatos szelvény nem akadt. Az öttalálatos szelvényekre egyenként 156.182 forintot; a 4 találatos szelvényekre 2882 forintot; a háromttalálatos szelvényekre 467 forintot fizetnek. Láttam írta: Szeri Árpád Bűnös városok P énz biztosítása és törvényi felhatalmazás a cselekvésre - ez lenne a két legfontosabb tennivaló ahhoz, hogy a jelenleginél jóval hatékonyabbá váljon a rendőrségi munka hazánkban, így összegezték véleményeiket azok az újságírók, akik a napokban az egyik televíziós csatorna vendégeiként cseréltek eszmét a bűnüldözés helyzetéről. Mindeközben számos példa hangzott el, hogy például a fej lett Nyugaton miként kezelik ezt a kérdést: New Yorkban állítólag jelentős mértékben csökkent a bűnözés, miután ott egy átfogó és átgondolt program keretében a rendőrök a legkisebb szabálytalanságnak - pontosabban szabály- sértőnek - is szinte hadat üzentek, s nem tűrik el a legcsekélyebb kihágást sem. Ctzóval, ez a több mint tíz milliós metropolis egy kis túlzással (3 afféle mintavárossá alakult, ami, ismerve a hazai - például a budapesti - állapotokat, irigylésre méltó. Mindez az idők gyors változását is jelzi: egy évtizeddel ezelőtt, ha a megtestesült bűn helyszínére kellett volna példát mondani, akkor a leggyakrabban kétségkívül New York neve hangzott volna el. Ma pedig ugyanebben a témakörben New Yorkban példálózhatnak egy közép-európai ország egykor jobb napokat látott fővárosával. Tapintatosan A szállodaigazgató figyelmezteti a szobalányt, mert panaszt tettek ellene, hogy tapintatlanul ébreszti fel a vendégeket. Másnap reggel a szobalány, mint rendesen, alaposan dörömböl a szoba ajtaján, és bekiabál a vendégnek: - Uram, levele van! Az álomittas vendég felbontja a sormintázott levelet és ezt olvassa: „Na, éppen ideje már felkelnie!” Szerény — Anyuka, a férjem olyan jó, hogy minden kívánságomat teljesíti! — De ostoba vagy, lányom! Ez nem jóság, hanem bizonyíték arra, hogy túl szerény vagy, és keveset követelsz. Díjbeszedés — A villanyszámlát hoztam. — Édesanyám elfelejtette kitenni a pénzt. — Honnan tudod? — ő mondta nekem! Leves? — Pincér! Maga szerint ez mi? — Leves. — Te jó ég! Akkor én egész nyáron levesben eveztem! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁLINGER ISTVÁN életének 48. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1998. február 25-én, 14 órakor a sióagárdi temetőben lesz. A gyászoló család (27753) A Hunyadi Mátyás Középiskola mély megrendüléssel tudatja, hogy MÁLINGER ISTVÁN gyakorlati oktatásvezető váratlanul elhunyt. Az elhunytat az iskola saját halottjának tekinti. Temetése 1998. február 25-én, 14 órakor lesz a sióagárdi temetőben. Emlékét megőrzik: munkatársai és tanítványai Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR LÁSZLÓ (kölesdi lakos) életének 68. évében elhunyt. Temetése 1998. február 25-én, 13.30 órakor a kölesdi temetőben lesz. A gyászoló család (27750) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASS ANTALNÉ sz. Simon Éva életének 79. évében elhunyt. Temetése 1998. február 26-án, 14 órakor a de- csl temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család (27754) Tavaszi árpa vetőmag kapható Iregszemcsén, a Fajtakísérleti Állomáson. Fajta: Svit II. fok. I. osztály. Kiváló termőképességű, szárszilárdságú fajta. 1997-ben 4,5/ha-t termett. Ára: 3000 Ft/q+áfa. Telefon: 74/481-038. ^27683^ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FRANK GYULA szabómester életének 75. évében elhunyt. Temetése 1998. február 24-én, 14 órakor lesz a tamási temetőben. A gyászoló család (27657) Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszámmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető j számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben 1 a kódszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Axel Springer M.o. Kft. Szekszá rd, Liszt F. tér 3. 1:415-468. Axel Springer M.o. Kft. Szekszá rd. Liszt E tér 3. 1:415-468. Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt F. tér 3. 1:415-468. Felhő, nap KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Tovább tart az évszakhoz képest enyhe idő, bár északnyugat felől egyre hűvösebb léghullámok közelednek a Kárpát-medence felé. Magyarországon a párásság megszűnését eleinte változóan felhős idő követi, több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. Az esti órákig számottevő csapadék nem várható. Késő délutántól - a közeledő hidegfront hatására - észak felől erősen növekedni kezd a felhőzet. Megélénkül az észak- nyugati szél. Kora délutánra országszerte 11, 16 fok várható. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A párafoltok kora délelőtt megszűnnek, változóan felhős idő köszönt be, csapadék sehol sem várható. Napközben időnként megélénkül az északnyugati szél. Tovább tart az évszakhoz képest enyhe idő. A kora délutáni órákra általában 14, 16 fokig emelkedik a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 5 Velencei-tó: 4 Fertő-tó: 3-4 Duna: 7 7 5-7 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 14 Paks: 14 Siófok: 14 Pécs: 16 Szekszárd: 15 Mohács: 15 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 30-35 Velencei-tó: 30-35 Tisza-tó: 25-35 Fertő-tó: 25-35 Kaposvár: 30-35 Paks: 25-35 Siófok: 25-30 Pécs: 30-35 Szekszárd: 25-30 Mohács: 25-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A gyenge hidegfronti hatás esetenként fejfájást, nyugtalanságot okozhat, változik a reakcióidő. Az oldalszél biztos kormánymozdulatot követel a járművezetőktől. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.