Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
A tékozló fiú hazatért Németkérre 1 Asszony kell a házhoz! fotó: gottvald károly Romos budai ház pincéjében talált rá három éve nem látott fiára az édesapa. Nehezen tartotta vissza könnyeit, a fiúé viszont eleredtek. Most tudta meg, hogy édesanyja egy éve halott. Ülünk a tágas, meleg németkéri családi ház konyhájában, Fóber Jánoséknál, és hallgatjuk a most harmincöt éves tékozló fiú történetét. Ő maga nehezen szól. Talán a nagyvárosi hajléktalanként leélt három év, talán a szégyen tartja vissza szavait. Kérdezem miért kelt útra a semmibe, választ nem kapok. Édesapja nem kertel, kimondja, fia jól keresett - ács a szakmája -, a pénz, a cimborák, az ital bontotta meg a családi békét. Az állandó szülői szemrehányások elől menekült az ifjabb János Budapestre. A fiú rövid válaszaiból mégis kihámozható, milyen is hajléktalannak lenni manapság Pesten. Munka alig akadt, reggelente álltak a Moszkva téren - de hát a románok, ukránok olcsóbbak. Ha mégis dolgoztak, szégyenletesen kevés napszámért - és persze feketén. A hajléktalan szállón nem éppen úri társaság verődik össze esténként: viták, verekedések színezték az éjszaka nyugalmát. A lopás itt nem bűn, aki későn ébred ruha, cipő nélkül marad. Két cimborájával munka híján járták a várost, cél nélkül, pénz nélkül. Jó emberek azért akadtak, kaptak enni néha, köszönhetően a társaság negyedik tagjának, egy kis tacskónak. Akkora volt mint egy kesztyű, amikor kaptuk - meséli János - neveltük, sétáltattuk a parkokban. A többi kutyás látta ezt, barátságosak voltak. Más élményről nem beszél - ennyi kedves emlék maradt a három évről. — Annyit tudtunk csak, elment Pestre - mondja az ötvennyolc éves, idősebb János, aki magtáros a németkéri szövetkezetben. Az udvaron a traktor, az ólakban a jószágok a Németkéren nem ritka szorgalmas életről árulkodnak. Csoda, hogy nem értette fiát, aki az élet könnyebb oldalát választotta? — Kerestük volna - folytatja de hol? Mégsem járhattam be Budapestet ház- ról-házra! Vagy másfél éve egy németkéri ismerős látta a Moszkva téren, ennyit tudtunk. Egy éve temettük a feleségemet, erről sem értesíthettük. Január másodikén szóltak többen a faluból, köztük a volt tanár nénije, Licker Ferencné, hogy látták az RTL Klub Fókusz műsorában. Én nem néztem, erre a csatornára még nem volt beprogramozva a tévé. Szóltam a Lickernének - távoli rokonságban is vagyunk -, megbeszéltük, hogy az éjfél utáni ismétlést felveszik videóra. Megnéztem a lá- nyoméknál Pakson, nekik van videójuk, meggyőződtem róla, hogy tényleg ő az, beszélt is, a neve is ki volt írva. Hazamentem, mindjárt felhívtam a tévét, beszéltem Jász Zoltán szerkesztővel. Nagyon barátságos volt, mindent megtett, hogy megkerüljön a János. Megbeszéltünk egy időpontot, ez január 10- én volt, felutaztam Budapestre. Késő este mentünk el az épülethez, ahol laktak, a pincében. Ez egy nagy ház volt, rengeteg ablakkal, egyiken sem volt üveg, bontásra van ítélve. A második kerületi rendőrök jöttek velünk. Előbb bement a rendőrfőnök a pincébe, azon sem volt ajtó. Jött vissza kiáltva: itt vannak, itt van a János fia is, csak éppen alszik. Bementünk, a tévések világítottak, felébresztettem, beszélgettünk. Kérdeztem, tudod-e, hogy édesanyád meghalt? Nem tudta, sírt. Örültem is, nem is amikor megláttam, tor- zonborzan, szakállasán, más gönceiben. Alig tudtam tartani a könnyeimet. Kérdeztem, jössz-e haza? Mert telepakoltam ám a kocsi csomagtartóját ruhával, ennivalóval, ha marad, legyen neki. Megyek, mondta. Éjjel fél egykor itthon voltunk. Fürdés, mosdás, borotválkozás volt az első, mikor hazaértünk, majd vasárnap kimentünk az édesanyja sírjához. Ő sajnos nem élhette meg, hogy hazajött, pedig várta nagyon. Azután ruhákat, cipőket vettünk, a haját levágatta, kezdett alakulni kicsit a dolog. Munkája is lesz talán hamarosan, ígérték februárra. Most ketten vagyunk itthon, férfiak. A lányom jár ki néha Paksról főzni, de hát rendet teszek én is, mosok, takarítok. A nősülésre nem gondol? - kérdezem az ifjabbik Jánost. Választ erre sem kapok, alig láthatóan ingatja csak a fejét. — Pedig asszony kell a házhoz - mondja édesapja - vagy neki, vagy nekem! Rákosi Gusztáv Három év nagyvárosi hajléktalanként Eltévedt a miniszter Pedig még egy térképet is faxoltak neki. Baja Ferenc, környezetvédelmi miniszter azonban a minap (majdnem) eltévedt Tolnán. Vélhetően minden idők leghosszabb hajú magyar környezetvédelmi minisztere bő egy hónapja Fad- don saját kezűleg lobban- totta fel a gázfáklyát. És bár ezen a héten a lobban- tástól csak mintegy 6 kilométerrel dél-nyugatabbra, Tolnára várták egy szakmai fórumra, Baja Ferenc az utazás előtt - biztos, ami biztos alapon - egy térképet kért vendéglátóitól, amit meg is kapott. Ám azon a hideg, ködös keddi délutánon a miniszter csak nem akart megérkezni a megbeszélt időpontra. Már mindenki tűkön ült, csak dr. Jánosi György országgyűlési képviselő nem, aki, mint a tanácskozás résztvevője éppen egy rövid TV interjút adott — állva. A nyilatkozat után nem sokkal megszólalt a mobiltelefon a kabátzsebében: Baja Ferenc tudatta vele, hogy már Tolnán van, de nem tudja, merre tovább? Jánosi ekkor a vízmű folyosóján - kezében a telefonnal - fel-alá sétálva próbált felvázolni néhány jellegzetes (?) tájékozódási pontot: többemeletes bérházak jobbra, illetve balra. így történt, hogy a kormány tagjának Szedres felől érkező autóját a vásártérnél nem sikerült a Vízmű felé, jobb oldali irányba letéríteni az útról. A kocsi tehát haladt egyenesen tovább, Baja Ferenc végigautózott a tolnai főutcán. Ám mielőtt dolgavégezetlenül távozott volna a városból Fadd irányába, a Penny Market monumentális parkolója tűnt a szeme elé. Mobilján azonnal közölte ezt a forgalomirányítóvá előlépett honatyával, aki érzékelve, hogy ennek a fele sem tréfa. Egy határozott hát- raarcot javasolt a miniszternek, és sebtiben vállára kanyarítva felöltőjét eltökélte magát, hogy most már személyesen mutatja meg a helyes utat. Az eredmény nem is maradt el. A miniszter autója, immár az ellenkező irányból érkezve, simán lekanyarodott a tanácskozás színhelye felé, bal oldali irányba. Azt nem tudni, ki vezette a kocsit. Steinbach FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Miért gyilkolják egymást az emberek? Dr. Vass Gábor, a Tolna Megyei Bíróság tanácsvezető bírája 1985-től elsősorban életellenes bűnügyekben ítélkezik. Tőle kérdeztük, miért követnek el gyilkosságokat az emberek. fotó: gottvald károly — Három csoportra osztanám azokat a helyzeteket, amelyekben az emberölés, illetve életellenes cselekmények előfordulnak. A leggyakoribbak a családi konfliktusok, aztán következnek a tipikusan indulati cselekmények, melyekben általában az alkohol játssza a főszerepet, mint például a kocsmai verekedések, szomszédviták. A harmadik a legkisebb rész, amit nyereségvágyból elkövetett emberölésnek nevez a büntetőjog. Negyedik csoport lehetne, de szerencsére évek óta nem fordult elő a megyében, a közvetlenül szülés után elkövetett csecsemőgyilkosság.- Rendszerint olyan konfliktusokról van szó, amelyek minden ember életében előfordulnak, de a többség mégsem öl.- Mindenkiben van olyan tulajdonság, ami a konfliktusmegoldás során elvezethet akár emberöléshez is. Erre bizonyíték lehet a Biblia, hiszen Káin és Ábel közötti konfliktus is így végződött. A társadalomban élő emberben az erkölcs és a tanult viselkedés alakítja ki azokat a gátlásokat, amelyek megakadályozzák a drámai vagy tragikus végkifejletet.- A normális probléma- megoldásra való képtelenség jelenthet kommunikációhiányt, azt, hogy a gondjaikat nem képesek megbeszélni? — Egész biztos ezt is jelenti. Meg azt, hogy az erkölcsi tartással komoly problémák vannak, aminek megint sok oka van. A század első felében az európai és benne a magyar társadalomnak masz- szív, hagyományokra épülő erkölcsi rendszere volt, a joggal csaknem teljes átfedésben. Ez a háború után megingott, s nem is a miatt, hogy a szocialista erkölcs nem volt kidolgozva, hiszen a tételek nem változtak, hanem mert a politikai rendszernek nem volt meg az technikája, amely- lyel az elfogadott elveket a személyiségbe be tudta volna építeni. Ezt a módszert a történelmi egyházak nagyon jól kidolgozták és többé-kevésbé jól működött évszázadokon keresztül. Ma hiányzik az erkölcsi, pedagógiai rendszer, amely az egyház szerepét pótolhatná, s ez nem okvetlenül jelenti a hitéleti buzgalmat. A másik, gátlásokat beépítő modell, a család lehet. E tekintetben is a háború a cezúra, utána következett be a hagyományosan jól strukturálódott társadalom gyors szétesése, s a család szerepének megváltozása. Sőt, ma a család érzelmi funkcióit egyáltalán nem tölti be. Ez abból is látszik, hogy anyagiakban gazdag családok gyermekei is követnek el életellenes bűn- cselekményeket. — Vannak-e Tolna megyében is aggasztó tendenciák?- Nincsenek. A bírósági érkezésben 93-94-ben volt a csúcs, ami azt jelenti, hogy 30-körül volt az élet-ellenes cselekmények száma, de utána visszaállt 15 és 20 közé, sőt az utóbbi években még csökkent is. Abban a két évben valóban volt néhány brutálisan elkövetett, jogilag is többszörösen minősülő emberölés, később nem. — Éppen kampány van a televízió „megtisztítására” az erőszakos, brutális filmektől a gyerekek védelmében. Véleménye szerint ezek valóban ártalmasak? — Közvetlen hatásukat az életellenes ügyekben nem tapasztaltam, szerintem nem is lehet kimutatni. Kriminológusok is azt mutatták, hogy háborúk utáni időszakban nő az élet elleni bűncselekmények száma, mert az emberi élet, mint érték devalválódik. Más bűncselekmény esetében előfordulhat, hogy a mintát, vagy az ötletet lemásolták. Az elkövetők, illetve a tömegember értékrendjére közvetve nyilván hatással vannak a tartalmatlan, brutális, zömmel amerikai tucatfilmek. Mindenestre biztosan nem segítik elő az életnek, mint abszolút, sőt az emberek többsége előtt még szent értéknek a tiszteletét. Ihárosi Ibolya Az első családi gyilkosság Káin és Ábel története / 4
