Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-31 / 26. szám
14. oldal Gyermekvilág 1998. január 31., szombat Egy kis tudomány Víznyomok a Holdon? Több mint három éve startolt a kaliforniai Vandenberg támaszpontról a Clementine űrszonda. Infravörös és ibolyántúli tartományban működő kameráival feltérképezte a Hold felszínét, lézerrel és radarral pedig magasságméréseket végzett. Ma már tudja a világ, hogy a mérések adatainak feldolgozásakor felfigyeltek egy különös jelenségre. A Hold déli sarkvidékének felszínéről olyan radarjelek verődtek vissza, amelyek (fagyott állapotú) víz jelenlétére engednek következtetni. A tudósok véleménye szerint a Hold örök árnyékban levő krátereinek mélyén lecsapódott vízpára a Hold belsejéből vagy meteorbecsapódások nyomán kerülhetett oda. A déli Holdsarkon különösen nagy kiterjedésű az örökös sötétségben lévő terület, mert ott egy 2500 kilométer széles, 12 kilométer mély, mintegy 6000-15000 km2 területű kráter található. A Clementine éppen ebben a térségben észlelte a különös radarjelenséget. Hasonló jeleket persze más anyagok is kiválthatnak, csakhogy a Hold többi részéről ilyeneket nem fogtak. A kérdés eldöntését segíteni fogja a Lunar Prospector nevű kutatószonda, amely 100 kilométer magasságban körpályára áll és pontosan átrepül a sarkok felett. „Egy hónap alatt kiderül, van-e ott víz, vagy nincs” - véli Bill Feldmann, a szonda műszereinek fejlesztésében részt vevő egyik amerikai tudós. A víz jelenléte nagy jelentőségű volna, mert biztosíthatná a jövendő holdbázisok személyzetének vízellátását. Az egyéb, tudományos szempontokról nem is szólva... Ferenczy-Europress Gyermekvilág-divat Horváth Andrea (Szekszárd) ruhaterve Híres indiánok A navajók „titkos” kódja Századunk beköszöntével az indiánkérdés megszűnt kérdésnek lenni az Egyesült Államokban. Mégpedig azért, mert az 1900- as évek elejére már valamennyi bennszülött kénytelen-kelletlen alkalmazkodott az amerikai viszonyokhoz. A megtört réz- bőrűek nagy többsége immár rezervátumokba kényszerítve elmélkedhetett sanyarú sorsa felett. lebonyolítva egymás után szálltak partra Guam, Tarawa, Iwo Jima, majd Okinava szigetein. Egyes vélemények szerint a navajók - „megfejthetetlen” nyelvük révén - döntő mértékben járultak hozzá a Japán feAz idők múlásával mintegy kegyként megengedték az indiánoknak, hogy távoli hadszíntereken hullajtsák vérüket hazájukért, az Egyesült Államokért. S a korábban lenézett törzsek fiai nagyszerűen helytálltak: az első világháborúban a csoktók mint hírvivők szereztek elismerést az európai fronton. Ám még náluk is nagyobb karriert futottak be a navajók (nava- hók), igaz, negyedszázaddal később, már a második világháborúban és a csendes-óceáni hadszíntéren. A japán támadás 1941-ben felkészületlenül érte a nagy veszteségeket szenvedő USÁ haderejét, ráadásul az amerikaiak nem rendelkeztek olyan megbízható kóddal, amelyet a császári elhárítás idővel meg ne fejthetett volna. Ekkor jutott az eszébe egy bizonyos Philip Johnston nevű kultúrmérnöknek, hogy a bonyolult, képekben beszélő navajo nyelv - melyet gyermekkorában a rezervátumban sajátított el - tökéletesen alkalmas lehet a csapatok közötti összeköttetés biztosítására. Johnston joggal feltételezte, hogy nem létezik olyan japán, aki a saját nyelvén kívül egyúttal navajo nyelven is beszélne. Az ötlet a hadvezetés körében támogatásra talált, s 1942 nyarára már meg is alakult a híres 382. számú szakasz: az önNavajo harcosok a fronton ként jelentkező navajo indiánokból álló - később már 420 főre bővülő - egység katonáit komoly felkészítés után vitték frontszolgálatra, s egyszer csak a japánok érthetetlen szavakat, mondatokat, sőt, hosszas párbeszédeket hallgathattak rádióik által. Bár sejtették, hogy fontos információk, utasítások röpködnek az éterben, semmit sem tehettek, a hagyományos megfejtési módszerek sorban csődöt mondtak. Az amerikaiak mindeközben óriási - és szabadon fogható - vonalforgalmat letti győzelemhez: s ha ez így némileg túlzás is, az biztos, hogy a drótnélküli közlés gyorsaságának, a dekódolási idő megtakarításának köszönhetően emberéletek ezreit, ha nem tízezreit mentették meg a biztos haláltól. A japánok a számukra katasztrofális vereséget hozó háború utolsó napjáig sem tudtak mit kezdeni a számukra tökéletesen érthetetlen „rejtjelekkel”, a győztes navajók pedig mint megbecsült nemzeti hősök tértek vissza hazájukba. -száChicane - egy új hangzásvilág A Chicane teljesen új hangzást és zenei ízlést csempészett a popzenébe, alig egy esztendő leforgása alatt. Tavaly ilyenkor talán még csak az angliai klubéletet legmélyebben ismerők hallottak egy bizonyos Nick Bracegirdle nevű, Buckhing- hamshire-i fiatalemberről, akinek kezdetektől fogva mást jelentett a zene, mint egyszerű kifejezésmódot. Az eredetileg a Disco Citi- zens szárnyai alatt tevékenykedő Nick 1996 tavaszán döntött úgy, hogy elege van a kötöttségekből, s inkább azt az utat választja, amit saját magának kijelölt, s ahol a maga ura lehet. Ezért létrehozta önálló stúdióját. Innentől kezdve felgyorsultak az események: hamarosan piacra dobta Offshore című lemezét, melynek sikere még a szerzőt is megdöbbentette. A kluboknak szánt verzió még ma is a kedvencek közé tartozik, több mint egy évvel a megjelenés után. Annak ellenére, hogy ez a muzsika nyugtatólag hatott a klubzenék által felpörgetett idegrendszerre, több kiadó is idegesen kereste a Chicane-t, hogy le tudja szerződtetni. A győztes Xtravaganza végül jól választott,' hiszen a közben klub-himnusszá növekedett szerzeményével Nick albuma bekerült az angliai sikerlista tíz legjobb lemeze közé. Á következő kislemez, a Sunstroke - mely pillanatok alatt óriási sláger lett, s immár nemcsak az Egyesült Királyságot, de egész Európát ámulatba ejtette - pedig azt bizonyította, hogy a Chicane nem egy tipikus egyslágeres csapat, nem csak egy zenekar, amely a A Chicane kazettaborítója dance világába újdonságot képes hozni, hanem igazi minőségi, értékes hangzásvilágot nyújt minden zenét kedvelő ember számára. Játsszunk! Ki vagyok? Inkább nagyobbaknak való játék, akik jól ismerik a történelem és irodalom kimagasló alakjait. A játéknak két cselekvő tagja van, legyen ez a két személy Éva és Péter. Éva kimegy és a társaság megállapodik abban, hogy ő lesz Júlia, Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámájából. Ezt mindenki tudja, Péter is, csak Éva nem. Eztán behívják Évát és Péter megy ki. A többiek megállapodnak, hogy ő lesz Adám, az első ember a földön. Ezt meg Péteren kívül tudja mindenki, Éva is. Behívják Pétert és kezdődik a játék. A feladat az, hogy a két játékosnak ki kell találnia, hogy mialatt ők kinn voltak, a többiek milyen szerepet osztottak rá- juk; Ez így történik: Éva és Péter beszélgetni kezd. Éva úgy beszél Péterrel, mintha Ádám állna előtte, Péter úgy beszél Évával, mintha a kislány lenne Júlia. De persze egymás játékbeli nevét nem mondhatják ki! Általában igyekeznek megnehezíteni egymás dolgát. Éva például nagy hibát követne el, ha így kezdené a beszélgetést: — Úgy tudom, ön az első ember a földön! Akkor Péter mindjárt tudná, hogy ő Ádám, megnyerné a játékot és Évának új párt kellene választania. Az alábbiakban lássatok példát a helyes játékra: Éva: Milyen jó önnek, hogy ilyen gyönyörű helyen lakhat! Péter: Nem csodálom, ha ön, akinek ilyen szomorú az élete, irigykedik rám. Éva: Na, azért ön sem olyan irigylésre méltó, nem tudja megbecsülni a jólétet, vigyázzon, hamar vége lesz a gondtalan, szép életnek. Péter: Akkor mindketten sajnálatra méltóak vagyunk. Mer az sem éppen kellemes, ha az ember áldatlan családi háborúság áldozata lesz, mint ön. Éva: Igaza van, de még szomorúbb, ha valakit a saját engedetlensége juttat bajba. Péter: Azért jó lenne, ha a szülők néha kevesebb engedelmességet követelnének. Például, ha a maga szülei belátták volna, hogy magának joga van a boldogsághoz, akkor áldásukat adták volna a házasságához. Lehet, hogy Éva már ebből rájön, kinek a szerepét osztották rá. A fentiekhez hasonló ügyességgel nagyon jót játszhattok. Az öreg mackó története Volt egyszer egy kedves család, amelyik nagy egyetértésben élt. Mindenki boldog volt és elégedett, csak egy valaki, pontosabban valami, nem. Ez a valami nem volt más, mint egy ütött- kopott játékmackó, akit úgy hívtak, hogy Brumi-Brúnó. Amikor mindenki elment otthonról, a gyerekszoba sarkában ülő mackó megelevenedett és elkezdett sírdogálni. Hogy el ne felejtsem, nem csak Brumi- Brúnó elevenedett meg ilyenkor, hanem az összes többi játék is. Mindegyik jókedvű volt, csak Brumi ült a sarokban és sírdogált. Öreg játék volt, a szőre megkopott, szakadt volt a lába, a keze, a fejét is csak néhány szál cérna tartotta. Ezért aztán a többi játék lenézte. Pedig valamikor nem így nézett ki, gyönyörű, daliás játék volt. Ám Julcsi, a gazdája, nem vigyázott rá. Dobálta, húzta- vonta, hiába varrta meg Julcsi anyukája többször is a szakadásokat rajta, hiába öltöztette fel szépen, a kislány azonnal leszedte róla a kisruhákat, s ugyanolyan mostohán bánt vele, mint annak előtte. A legrémesebb az volt, mikor átjött játszani a szomszéd kislány is. Kitalálták Julcsival, hogy dok- torost fognak játszani, s szegény Brumi-Brúnó volt a „beteg”. Szúrták-szaggatták, hogy majd szét szakadt. Azóta van ilyen keserves állapotban, azóta szomorkodik a gyerekszoba sarkában, minden áldott nap. Történt aztán, hogy Julcsi anyukája nagytakarítást rendezett. Megakadt a szeme a rongyos mackón, s a többi felesleges lommal együtt kidobta a kukába. De nem figyelt oda, s Brumi a kuka mellé esett a földre. Arra jött egy kiskutya, felfigyelt a formátlan játékra, gondolt egyet, s haza vitte. A kiskutya gazdáját Paksinak hívták, s pont szemben lakott Julcsiékkal. Mikor hazaért Pal- csi az iskolából, látja, hogy egy szörnyen kopott, sáros mackó fekszik a küszöbön. Megsajnálta a szegény jószágot, bevitte a házba, szappanos vízben megfürdette és feltette a radiátorra száradni. Brumi szép száraz is lett reggelre, akkor Paksi megkérte az anyukáját, hogy javítsa meg ezt a szakadozott mackót. Az anyukája meg is tette, gyönyörűen bevarrta-be- foltozta a megviselt bundát, sőt, még csinos cowboy-ruhát is varrt Bruminak. Palcsi akkor bevitte Brumit a többi játék közé, akik hamar megkedvelték a kedves öreg mackót. Mondanom sem kell, hogy Paksinak pedig ő lett a kedvenc játéka. Amikor Paksi elment iskolába, Brumit kiültette az ablakba, hogy kedvére nézelődhessen, így látta meg egyik napon Julcsi. Nahát! Hogy ennek a Paksinak milyen klassz macija van! - kiáltott fel irigykedve. S nem vette észre, hogy szavai hallatán az öreg, de megújult Brumi-Brúnó sejtelmesen elmosolyodott... - abj Színezd ki a képet tetszés szerint!
