Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-27 / 22. szám
1998. január 27., kedd 3. oldal Megyei Körkép ________A Tárgyalóteremből________ N em akarta meggyilkolni, mégis megtette Tegnap délután hirdetett ítéletet a Tolna Megyei Bíróság dr. Vass Gábor vezette büntetőtanácsa egy eltűnésnek álcázott emberölés ügyében. A bíróság Balogh János nagydorogi lakost, az ügyészi vádirattal minden tekintetben egyezően emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért nem jogerősen, öt év hat hónap börtönre ítélte, s űjabb öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s elrendelte a kényszer elvonókúrás gyógyítását. Meg kell fizetnie a tetemes bűnügyi költséget is. A vádlott és védője belenyugodott az ítéletbe, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn. Halál szilveszter éjszakáján Mint arról annak idején beszámoltunk, a rendőrség közel egy év elteltével jutott közel a rejtély megoldásához, s találta meg a holttestet a házhoz tartozó sufniban eltemetve. 1996. szilveszter napján az élettársak, mint oly gyakran, megint veszekedtek. Egyik sem volt éppen antialkoholista, s aznap is ittak. Az asszony déltájban, mint rendesen a lányához menekült, de a vádlott utánament s ott is ütlegelte. A veszekedést otthon folytatták, majd annak végén a férfi kilökte az udvarra a legalább közepes fokban részeg asszonyt, aki hasra fordulva esett a fagyott hókupacra. Ezt követően a szintén nem éppen józan vádlott lefeküdt aludni, s csak másnap reggel ébredt fel, de addigra a sértett a szó szoros értelmében kihűlt. A Meteorológiai Intézet igazolása szerint azokban a napokban mínusz tíz Celsius fokos hidegek voltak. Január elsején a férfi élettársa tetemét elásta sufniba, majd mindenkinek azt mondta, hogy az asszony elutazott. A szer- számoskamrának is használt helyiségben még majd egy évig járt-kelt az áldozat holtteste felett. A kegyeletsértő „temetést” is súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság. A vádlottról a nyomozás során kiderült, hogy már előző élettársait is ütötte-verte, ebben a kapcsolatában is mindennapos volt, hogy visszaélt testi erőfölényével. Ezt a bíróság nyomatékos súlyosító körülményként értékelte, valamint azt is, hogy az emberölést ittas állapotban követte el. A tényeket, vagyis a pofonokat nem tagadta a vádlott, de azzal védekezett, hogy élettársát nem akarta megölni. Egyetlen enyhítő körülmény A bíróságon Balog János nem tett részletes beismerő vallomást, de a ténybeli beismerést egyetlen enyhítő körülményként értékelték a javára. Tett viszont olyan értelmű utalást, hogy a sértett esetleg még visz- szatért a házba inni, majd ismét kiment az udvarra. Ezt a védekezést a bíróság nem fogadta el, hiszen semmi logika nincs abban, hogy téli holmi nélkül az áldozat önként kiment volna a normálisan fűtött szobából a hidegre. Ráadásul ezt maga a vádlott sem állította, csak feltételezte, hogy megtörténhetett. Esélye sem volt a túlélésre A bíróság indokolásában kifejtette, hogy a vészhelyzetet maga vádlott tudatosan idézte, elő, amikor a több okból is magatehetetlen vádlottat szobai öltözékben kilökte a hóra. Ezt követően a magatartása már mulasztásos jellegű volt, hiszen nem vitte be az asszonyt az udvarról. Létezik tisztán mulasztásos jellegű emberölés is, mint például, ha a születés után az anya nem látja el az újszülöttet. Ezért nem vezetett eredményre a védelem azon érve sem, hogy a férfi csak a segítségnyújtást mulasztotta el. Annál is inkább, mert tudnia kellett, hogy a sértett megfagyhat. Mivel mindez már sötétedés után történt, az asszonynak esélye sem volt arra, hogy valaki véletlenül felfedezze és megmentse az életét. Ihárosi Ibolya A büntetés: hivatalvesztés A tolnai képviselőtestület január 19-i rendkívüli ülésén a fegyelmi tárgyalást követően a nyilvánosság kizárásával döntött a tolnai jegyző felelősségre vonásáról. A határozatról hivatalosan tegnap értesítették a jegyzőt. A képviselőtestület megállapította, hogy Csányi László köz- szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét többször is vétkesen megszegte, mind vezetői, mind köztisztviselői tisztségéhez méltatlan magatartást tanúsított, ezért hivatalvesztés büntetéssel sújtja. A jegyző kártérítési felelősségének megállapítása ügyében korábban indított eljárást felfüggesztették, legfeljebb a büntető eljárás jogerős befejezéséig. A határozat ellen - 15 napon belül - jogorvoslattal lehet fordulni a munkaügyi bírósághoz. A jegyző, aki a fegyelmi tárgyaláson nem tartotta magát vétkesnek, lapunknak korábban elmondta, hogy él ezzel a lehetőséggel. Az ügy jogerős lezárásig a tolnai polgármesteri hivatal vezetőjének működését felfüggesztették, a mostani határozat kézbesítésétől illetményét visszatartják. -sMVGYOSZ megyei szervezete Programtervek az esztendőre A Magyar Vakok és Gyengén- látók Országos Szövetségének Tolna megyei szervezete elnökségi ülést tartott, ahol többek között elkészítették idei munkatervüket. A programok sorát a február 7-i farsangi zenés-műsoros klubdélután nyitja, amit a Vármegyeháza borozóban rendeznek. Áprilisban a Húsvét jegyében telik majd a klubdélután, erre római katolikus plébánost és a református lelkészt terveznek meghívni. Júniusban Csörge- tavi gyalogtúrát terveznek, amit szalonnasütés és vetélkedő tesz még színesebbé. Az év második felének részletes programját a megyei szervezet tagjainak bevonásával később tervezik. A Látássérültek Ifjúsági Klubja minden hónap utolsó péntekjén tartja összejövetelét a megyei szervezet irodájában, a klubba járó fiatalok maguk alakítják ki programjukat. A megye nagyobb városaiban is működnek Látássérültek Baráti Körei - Bátaszéken, Dombóváron, Bonyhádon, Tamásiban és Pakson - ahol ebben az évben szeretnének termékbemutatókat, műsoros esteket, szociálpolitikai előadásokat tartani. A megyei szervezet Családi hétvégét rendez júniusban Váralján, szeptemberben pedig Bala- tonbélatelepen, vidám vetélkedővel, közös főzéssel, egyéb programokkal egybekötve. Kirándulást szerveznek ezen kívül Ausztriába és Pozsonyba, valamint Magyarher- telendre, a melegvizes fürdőbe. A tagtársaknak arra is lehetőségük lesz, hogy Krétán nyaraljanak kedvezményesen, utószezonban. MSZP: vállalva a (jogos) bírálatot A választási kampány megkezdődött, de nem a kormány, hanem az ellenzéki pártok jóvoltából - vélekedett dr. Jánosi György, aki tegnap kereste fel szerkesztőségünket, s adott lapunknak interjút. — A kampány természetes, abból gond csak akkor származhat, ha mindvégig - a már itt-ott tapasztalt - szélsőséges stílus jellemzi - folytatta az MSZP alelnöke. — Ha a szélsó'séges hangot igen, a kritikát semmi esetre sem mellőzheti az ellenzék... — Ez természetes, a kérdés csak az, hogy mennyire jogos, mennyire igazságos a kritika, s tesz-e kísérletet a megoldásra? Egyébként nem sértődhetünk meg a jogos bírálatok hallatán, mert tény: néhány dolgot, amit a programunkban is vállaltunk, nem tudtunk végigvinni. — Mit említene ebben az összefüggésben ? — Nagyon nehéz lenne konkrét területet megjelölni. Az elmaradás okát viszont könnyebb megadni: jóval súlyosabbak voltak a társadalmi következményei az elkerülhetetlen stabilizációnak, mint azt előzetesen „bemértük.” — Nos, ahogy mondani szokták, a véleményalkotás, a döntés joga a választók kezében van. Ön egyébként milyen tapasztalatokat szerzett a választókkal való találkozókon ? — Alapvetően jókat. A valós kritika mellett azért erősödik az a hang is, mely méltányolja és elismeri ennek a kormánynak az erőfeszítéseit. S ez azért különösen figyelemreméltó, mert a mindennapi életben az eredmények közvetlenül még nem mindig jelennek meg. — Egyetért azzal, hogy a választásokon nagy versenyfutás lesz a Fidesz-MPP, illetve az MSZP között? — Nem szívesen jósolgatok, de valóban úgy látom, hogy a Fidesz-MPP-vel versenyben leszünk a kampány idején. — Várható-e a választások után MSZP-SZDSZ koalíció? — Ebben a kérdésben még kevésbé szeretnék jósolni. Mindenesetre a koalíció kérdésében meghatározó a programok egyeztetése, illetve a matematika. -száForró Nyomon Pakson hővezetőcsövekről alumínium burkolólemezeket tulajdonítottak el ismeretlen tettesek, 200 ezer forint kárt okozva. Bölcskéről egy sm. kerékpárt, míg Dunaföldvárról egy MTB kerékpárt tulajdonítottak el szintén ismeretlenek. Ugyan még nincs itt a hó, de a hétvégén már eltűnt egy lovasszán. Bikácson az italboltot látogatták meg ismeretlen elkövetők, 75 ezer forint értékben dohányárut tulajdonítottak el. Csikóstőttösön a hétvégén családi veszekedéshez hívtak rendőröket, akik a férjtől lefoglalták az engedély nélkül magánál tartott riasztópisztolyt. A kakasdi italboltba is dohányáruért néztek be nyitvatartási időn kívül ismeretlen tettesek. Az egyik szekszárdi üzemből kéziszerszámokat vittek el. Szedresen egy MTZ típusú vontatóról szereltek le 70 ezer forint értékű alkatrészt. Szekszárdim igazoltatás során sikerült elfogni egy okirathamisítás miatt körözött személyt. Bátaszéki Öreghegyen az elmúlt napokban négy pincét törtek fel. A lopásokkal okozott néhány ezer forintos kárt minden esetben meghaladja az, amely rongálás miatt következett be. A hétvégén két könnyű sérüléssel járó baleset is történt. Mindkettő esetén nem az útviszonyoknak megfelelő közlekedés okozta a balesetet. A 61. sz. úton a dalmandl elágazónál történt baleset. A rendőrség kéri. 1998. január 23-án 17 óra 30 perckor Szekszárdon a Széchenyi utcában az Otthon Áruház előtti útszakaszon egy fehér színű Peugeot személygépkocsi és egy cementszállító nyergesvontató összeütközött. A baleset után a személygépkocsi a helyszínen megállt, a nyergesvontató azonban Bátaszék irányába továbbhajtott. A személygépkocsi letört tükrét egy fiatalember vette fel a járdáról és adta visz- sza. A közelben beszélgetett két fiatal férfi is, akik látták a balesetet. Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri a szemtanúk és a cementszállító jármű vezetőjének jelentkezését a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályán (Szekszárd, Várköz 4.) vagy a 74/411-199- es, és a 74/107-es számon. Cukorbetegek megyei egyesülete Több közös program a cél A Tolna Megyei Felnőtt Diabetes Egyesület tavaly áprilisban alakult meg azzal a céllal, hogy a cukorbetegség késői szövődményei kialakulásának megakadályozását, illetve késleltetését elérje tagjainál, s ehhez helyes életmódbeli-étrendbeli iránymutatást nyújtson. Mint azt Lafferthon Mariann- tól, az egyesület titkárától megtudtuk, a szervezet civil kezdeményezésre jött létre, de az ÁNTSZ megyei intézetének támogatása nélkül - a helyet és a szakembereket az intézet biztosítja - nehezen boldogulnának. A klub nyitott, nem csak a cukorbetegségben szenvedőket várják, hanem azok családtagjait is. Egyrészt azért, hogy jobban megismerhessék ezt a betegséget, másrészt, mert a diabeteszes egyén gyermekeinél is meg- ván a betegség kockázata. Az egyesület idén tagja lett a Magyarországi Cukorbetegek Országos Szövetségének (MACOSZ), így részese lehet országos rendezvényeknek, pályázatoknak, illetve fontos információkhoz juthat. A MACOSZ-tagság fontos része az egyesület kapcsolattartást célzó tevékenységének, csakúgy, mint az egyéb civil szervezetekkel való kapcsolatfelvétel. Feladatának tekinti az egyesület, hogy képviselje és védje a cukorbetegek érdekeit, meghallgassa és tehetsége szerint orvosolja problémáikat. Havonta egyszer tartanak foglalkozást az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetében. Ilyenkor egy-egy szakorvos tart előadást a cukorbetegeket leginkább érintő kérdésekről, majd élelmezési és életmódbeli tanácsokat kaphatnak, a tagkönyvvel rendelkező egyesületi tagoknak pedig kedvezményes vásárlásra van lehetőségük diabetikus élelmiszerekből. A tagoknak lehetőségük van vércukor- szint- és vérnyomásmérő kölcsönzésére is. Az egyesület további célja a szolgáltatások és a taglétszám bővítése. Bíznak abban, hogy a megye nagyobb városaiban Diabetikus klubok alakulnak a megyei mintájára. Több közös programot is szeretnének szervezni, az már biztos, hogy kirándulások mellett gyógytornára is lesz lehetőség. vem Hírek Hírek Hírek Hírek A szabadságharc hadtörténete A szabadságharc hadtörténete - ezt a címet viseli a szekszárdi Wo- sinsky Mór Múzeumban, az 1848/49-es forradalom és szabadság- harc 150. évfordulója alkalmából rendezett történelmi előadássorozat újabb programja. Meghívott vendégként a fegyveres harc kibontakozásáról, a győztes és vesztes csatákról, a vereség okairól és a világosi fegyverletétel körülményeiről Hermann Róbert történész január 28-án, szerdán 16 órakor tart előadást az intézmény könyvtártermében. Hegyközségi tanács alakuló ülése Tolnán Új borvidék, a 22. számú, tolnai borvidék hegyközségi tanácsának alakuló ülésére kerül sor ma, azaz kedden délután 2 órától a kölesdi községházán, 14 hegyközség és további települések képviselőinek részvételével. Jegyzői fogadónap Dombóváron Dombóvár város jegyzője Frellemé dr. Kovács Anna, szerdán, vagyis holnap reggel nyolc órától délután négyig tartja fogadónapját a Városházán, ahová tisztelettel várja a város polgárait. A Szív Klub rendezvénye A dombóvári Szív Klub következő rendezvényén, január 30-án, pénteken 16 órától tart előadást a Szívbetegség és a klimax címmel dr. Tóth Lajos és dr. Bereczky Mária kardiológus főorvos, aki - mint a klub háziasszonya - minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezvényre. Mézeskalács-kiállítás Alsónánán Alsónánán, az általános iskola minigalériájában kiállítás nyílik a szekszárdi Petrits József és családja „Mézeskalács, mézesbáb és gyertya” címmel ma,január 27-én. Délután 15 órakor Sas Erzsébet nyitja meg a kiállítást, a bemutatott anyagot február'5-ig nézhetik ... meg az érdeklődők. EZ MOST VICC? Sajnos nem. A nyugdíjasok anyagi gondjairól szóló fanyar tréfák ma még nagyon időszerűek. Tegyen róla, hogy elavuljanak! Lépjen be még most, fiatalon a Pannónia Magánnyugdíjpénztárba és szerezzen magának jobb nyugdíjat - egy fillér többletfizetés nélkül. Ingyenes telefonszámunkon elérhet bennünket: 06 80 28 28 28 PANNÓNIA I