Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-23 / 19. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1998. január 23., péntek II. János Pál és Fidel Castro az ünneplők között fotó: feb/reuters A szeretet zarándokaként Kubában A világsajtó a pápa minden gesztusában „kódolt üzenetet” sejt Több tízezres tömeg vett részt Santa Clarában, a helyi testnevelési főiskola sportpályáján II. János Pál első kubai miséjén. A pápa csütörtök délután a Forradalom palotájában találkozott Fidel Castro pártfőtitkár-államfővel. A Szentatya szerdán, magyar idő szerint este 10 órakor érkezett meg a kubai főváros Jósé Marti repülőterére, ahol állam- és egyházfőnek kijáró tiszteletadással (szokásos katonai zubbony helyett fekete, duplasoros öltönyben) maga az egykori forradalmár fogadta. II. János Pál 81. külföldi útja most először vezetett kommunista országba azóta, amióta megválasztását követően annak idején meglátogatta szülőföldjét, Lengyelországot. Fidel Castro mintegy negyedórás üdvözlő beszédében arra bátorította a pápát, hogy látogatása során „teljes szabadsággal” szóljon a kubaiakhoz. „Ugyanolyan módon gondolkodunk a mai világ számos kérdéséről - szögezte le Castro, nyilván az egyház szociális tanításaira, a kapitalizmus túlzásait ostorozó álláspontjára célozva. - S bár véleményünk más kérdésekben eltér, tiszteljük azt a mélységes meggyőződést, amellyel ön az elveit védelmezi.” A repülőtéri ünnepségen II. János Pál a világ felé való nyitásra szólította fel Kubát, az utolsó szocialista országok egyikét. Elmondta: ő a „szeretet és az igazság zarándokaként” érkezett az országba. Végül az összes kubait kivétel nélkül arra kérte, hogy „Krisztust hűségesen követve találják meg életük alapvető értelmét”. Az olasz sajtó nagy figyelemmel kíséri a pápalátogatást, igyekszik minden gesztusban megfejteni a „kódolt üzenetet”. Fidel Castro beszédéből pedig azt emelték ki, hogy a kubai vezető szerint hasonlóság van az ókori Róma keresztényei és a kubai forradalmárok között: ahogy a keresztények inkább életüket adták, semmint hitükről lemondjanak, Kuba számára is csak a halál lehet a forradalom alternatívája. A korábbi megállapodások teljesítését kérte számon a Washingtonban tartózkodó Jasszer Arafat is. Szerinte Izrael nem tesz eleget kötelezettségvállalásainak. Két nappal korábban Benjamin Netanjahu hasonló váddal illette a palesztinokat. Háborús bűnökkel gyanúsított személyt fogtak el Bijeljina körzetében a boszniai nemzetközi erők csütörtökön. Gorán Jelisics letartóztatása incidens nélkül történt meg, a további részletek egyelőre nem ismeretesek. A NATO egyúttal felszólította a hasonló bűnökért körözött többi személyt, hogy önként adja fel magát Hágának. Tovább tart a román koalíciós válság: Victor Babiuc, a Petre Roman vezette román Demokrata Párt (DP) alelnöke, védelmi miniszter csütörtökön megerősítette azt a korábbi hírt, hogy a jelenlegi parlamenti vita lezárása után a Demokrata Párt miniszterei távoznak a kormányból, ha addig nem teljesítik a párt követeléseit. Százmillió ECU-t, azaz 110 millió dollárt szán az Európai Unió a boszniai menekültek visszatérésének támogatására - jelentették be csütörtökön Brüsszelben. Boszniában eddig az Unió segítségével 13 ezer lakást építettek újjá. Az idén a köztársaság északnyugati részére, Mostar környékére, Szarajevóra, valamint Doboj, Tuzla, Gorazde és Brcko környékére összpontosítanak. Munkahelyek teremtése és nem a segélyek bővítése a megoldás a munkanélküliségre. A francia kormány ennek ellenére az évekkel korábban megállapított munkanélküli és egyéb szociális támogatásokat az inflációhoz igazítja, és lépéseket tesz a hosszú ideje, évek óta állás nélkül lévők megsegítéséért - jelentette ki Lionel Jospin kormányfő. Sorozatos merényletek színhelyévé vált az észak-írországi Belfast városa: szerdán alig néhány óra leforgása alatt három támadást követtek el ismeretlen tettesek. A bűncselekmények elkövetőit egyelőre nem sikerült elfogni, de az akciók valószínűleg a katolikusok és a protestánsok közötti felekezeti bosszúhadjárat újabb fellángolását jelentik. Irán támogatja a gyilkosságokat elkövető iszlám szélsőségeseket - közölte Ahmed Ujahia algériai kormányfő. Tizenöt doUár alá - 14,78-ra - esett a Brent nyersolaj hordónkénti ára. Ezt a negatív rekordot utoljára 1994 áprilisában jegyezték. Ősztől: kisebbségi honatyák? A kormány tegnapi ülésén úgy határozott: javasolja az Országgyűlésnek, hogy még ebben a ciklusban módosítsa az alkotmánybírósági törvényt. Eszerint a jelenlegi 9 helyett 12 évre szólna a bírák mandátuma. A testület tagjai továbbra is csak 70. életévük betöltéséig maradhatnának posztjukon. Kiss Elemér közigazgatási államtitkár elmondta: bár e témában élénk vita folyt a miniszterek között, szavazást senki sem kért. A kabinet március közepéig szeretné elfogadtatni a parlamenttel a kisebbségek ország- gyűlési képviseletéről szóló jogszabályt. Ennek lényege, hogy a polgárok szavazatai alapján ősztől 13 parlamenti hely állna a kisebbségek rendelkezésére, így a Ház létszáma 399 főre emelkedne. Egy kisebbségi mandátum megszerzéséhez 7500 voksra lesz szükség. A miniszterek megtárgyalták a sporttörvény módosításának tervezetét. A javaslat szerint 1999 januárjától az OTSH öt évre átvállalja az összességében 8 milliárdos köztartozást felhalmozó sportegyesületek adósságának törlesztését. Ennek azonban az a feltétele, hogy az érintettek - gazdálkodásuk megújításával, ha szükséges, személycserékkel - garantálják az esedékes közterhek fizetését. A kormány elfogadta a prostitúció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, amely egyebek közt kimondja: a húszezer fő alatti településeken, a főközlekedési utak mentén és bizonyos épületek (iskolák) közelében nem folytatható az ősi mesterség. Az önkormányzatok által kijelölt zónákba „száműzött” lányoknak rendszeres orvosi vizsgálaton kell részt venniük. A kabinet jóváhagyta az egészségügyi dolgozók szak- szervezetével kötött megállapodást, illetve a módosított pótlékokat, díjakat. Takács Mariann Megtudakolják, mi a betegek véleménye az ellátásról Megbukhat a kórházak többsége Június végéig érvényes az egészségügyi intézmények működési engedélye, azután már csak a minimális szakmai feltételeknek megfelelő rendelőkben és kórházakban foly hat tovább a gyógyítás. Dr. Molnár Ilona országos tisztifőorvos rámutatott, hogy míg az iparban régóta megszokottak a minőségi követelmények, az egészségügyben rendkívül nehéz felállítani és megtartatni objektív mércét. Mégsem lehet eltekinteni ettől. A népjóléti tárca körvonalazta, hogy egyes intézményekben az egyes ellátásokhoz milyen személyi és tárgyi feltételek szükségesek. Leírták kórházi, rendelőintézeti osztályonként, rendelőkként egyebek között a személyzet szükséges szakmai képesítési szintjét, létszámát, a műszerezettség fokát. Dr. Molnár Ilona szerint Magyarországon csupán néhány olyan kórház van, amely megfelel a követelményrendszernek. Ha a többiek a határidőig nem tudnak eleget tenni a minimumfeltételeknek, működési engedélyüket vissza kellene vonni. Jelenleg országszerte vita folyik, hogy hol húzható meg a minimális feltételek határvonala, különös tekintettel az ágazat anyagi helyzetére. Tény ugyanis, hogy a kórházak többségében jelentős a műszer- és a létszámhiány. Rövid időn belül ezen aligha lehet segíteni, hosszabb távon azonban az ellátás javításához hozzájárulhat a megújítandó szakfelügyelő főorvosi rendszer. E szakemberek feladata a többi között a gyógyítás körülményeinek figyelemmel kísérése lesz. Fontos ismereteket adhat az egészségügy különböző szintű vezetőinek egy, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében már kipróbált módszer: a betegek véleményének összegyűjtése, az orvosok, a nővérek munkájának, a gyógyítás színvonalának „tesztelése”. N. Zs. ITT AZ ÜGYES 2. SZÁMA! JANUÁR 23-TÓL MÁR KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Pompás nyeremények kétszázezer forintért Folytatódik az Ügyes női rejtvény- és viccmagazin sikersorozata. Mai és nem feledett hajdani világsztárokról, a szexis külsőről, a nők karrierjéről, az ideális feleségről, a farsangról és még számos - mintegy kétszáz - témáról kínál színvonalas szórakozást, 30 skandináv és más népszerű rejtvényt az Ügyes. A kéthetente megjelenő magazin továbbra is egy lapban két lap - kedvező áron. A vízügyi szolgáltatásban integrációra van szükség Ahány vízmű, annyi vízdíj A magyar vízi közműszolgáltatás túlságosan szétaprózott és a díjakban nem érvényesül eléggé a piaci verseny. Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára egy tegnapi konferencián elmondta azt is, hogy jelenleg a vízi közművek 80 százaléka önkormányzati, 20 százaléka állami tulajdonú, ám a koncesz- sziós üzemeltetési rendszer révén csaknem 300 szereplője van e szolgáltatásnak. Egy-egy terület ellátásában gyakran két-négy szereplő is közreműködik, ami jelentősen megdrágítja a szolgáltatást. A koncessziós üzemeltetők között sok a tőkeszegény, kisméretű vállalkozás, és ez előbb-utóbb a szolgáltatás minőségének és biztonságának romlásához vezet. A megoldást a társulás és az integráció jelentheti - mondta a szakember. Az életszínvonalhoz képest magasak a közműdíjak, de - hiába a mintegy 3 milliárd forintos költségvetési támogatás - a szinten tartáshoz is kevésnek bizonyulnak. A nem fizető fogyasztóknál nem lehet teljesen megszüntetni a vízhasználatot, és nem korlátozható a csatornahasználat sem. Hajós Béla szerint a jövőben egységesen kezelhető régiókat kell kialakítani, ahol vegyes tulajdonú vállalatok üzemeltetik a vízi közműveket. Ehhez azonban az szükséges, hogy az önkormányzatok tulajdoni hányadhoz juthassanak az állami kézben lévő regionális vízművekben is. Tisztelgés Kölcsey szobránál. A Himnusz megírásának 175. évfordulója alkalmából tegnap, a magyar kultúra napján megemlékezést tartottak Kölcsey Ferenc fővárosi, Batthyány téri szobránál. Rövid ünnepi beszéd után koszorút helyeztek el a talapzaton a Kölcsey Társaság és a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Kölcsey Ferenc Gimnázium képviselői. FOTÓ: FEB/DIÖSI IMRE Április végéig jár kedvezmény az időseknek Malév-döntés A Malév tegnapi közleménye szerint a 65 évnél idősebb utasok Berlinbe, Bukarestbe, Ki- jevbe, Münchenbe, Szófiába, Stuttgartba, Tiranába és Varsóba 19 500 forintért, Amszterdamba, Athénbe, Kölnbe, Düsseldorfba, Frankfurtba, Isztambulba, Thesszalonikibe és Hamburgba 22 ezer forintért, Koppenhágába, Helsinkibe, Lamacába, Londonba, Moszkvába és Stockholmba pedig 24 500 forintért válthatnak oda- vissza szóló repülőjegyet. A Malév szóvivője, Bencze Miklós úgy nyilatkozott, hogy ezek az árak csak a repülőtéri illeték és a fedélzeten elfogyasztott ételek árát foglalják magukban. A Vista repülőjegyiroda tájékoztatásából viszont kitetszik, hogy ezek az árak a jegyárakról egyes esetekben alig alacsonyabbak a bárki által igénybe vehető menetjegyekénél. Például Bukarestbe 500, Kijevbe 1300, Londonba 6500 forint a különbség. A kedvezmény egyébként - amelyet egy-egy járatra a 65 éven felüliek korlátozott számban vehetnek igénybe - február 1-jétől április 30-ig, érvényes, kivéve az április 8-tól 15-ig terjedő húsvéti időszakot. Az utasoknak az oda- és a visszaút között egy szombatot külföldön kell tölteniük. Ami a korlátozott számot illeti: a légitársaság járatonként csak meghatározott számú üléshelyre ad ki kedvezményes jegyeket. A konkrét számokat a Malév, üzletpolitikai okból, nem kívánja publikálni. T. J. 4