Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-21 / 17. szám

1998. január 21., szerda Sport 9. oldal A palánk mellől Harc a „nehéztüzérség” ellen Az ASE a kupaszereplésre is összpontosít NB I, nők: Bajai TK-KSC Szekszárd: szerda, 17 óra. Újvári Miklós: — A Diós­győr elleni szombati össze­csapáson a csapat bebizonyí­totta, hogy tud küzdeni, vert helyzetből is felállni. Bebizo­nyította, hogy képes 40 per­cen keresztül koncentrálni, és fizikálisán is bírja tempót. A találkozóra amolyan „csak- azértis” hangulatban készülő­dött csapatom, mindenképpen feledtetni szerették volna a Soproni Postástól elszenve­dett megalázó vereséget. Bár a DKSK - alapvető hibáink­nak köszönhetően - szinte végig vezetett, játékosaim ez­úttal egy percre sem adták fel a harcot, s győzelmünk érté­kéből az sem von le semmit, hogy a szerencse is mellénk állt. — Fontos mérkőzés elé nézünk, hiszen amennyiben nyerni tudnánk Baján - s erre minden esélyünk adott, hiszen a Szekszárd jelenleg jobb csapat, mint a Duna-parti együttes - úgy megerősíthet­nénk pozíciónkat a hetedik helyen. Eredményességünk egyik kulcsa lesz, hogy sike­rül-e kikapcsolnunk a bajaiak „nehéztüzéreit”, akik akár 9- 10 méterről is, gondolkodás nélkül megcélozzák az ellen­fél kosarát. Remélem, játéko­saim a Diósgyőr elleni győze­lem után megértették: miért fontos, hogy a hétközi edzé­seken is maximumot adják ki magukból. Az egészséges ön­bizalom szükséges jó, bízom benne, hogy a csapat nem csak fizikailag, de fejben is „egészséges”. Férfi Magyar-kupa, nyol- caddöntő: Salgótarjáni Fe­kete Sasok KK-Atomerőmű SE: szerda, 18 óra. Rezák László: — Nem csak a baj­nokságban, de a Magyar-ku­pában is szeretnénk a legjobb tudásunk szerint helyt állni. A salgótarjáni együttes egykori fővárosi játékosokkal meg­erősödve, feljutási szándékkal vágott neki az idei pontvadá­szatnak. „Szolnoki-korom­ból” tudom, nem lebecsü­lendő ellenfél vendégeként lépünk pályára ma este. Amennyiben minden az el­képzeléseim szerint alakul, úgy a mai találkozót akár a további bajnokikra való fel­készülésnek is tekinthetjük. Körmenden ugyan csak a má­sodik félidőben játszottuk azt, amit valójában tudunk, de ennyi idő kellett, amíg a csa­pat „megszokta”, hogy Gu­lyás hiányzik. Centerünk még nem teljesen egészséges, ezért valószínűleg Salgótarjánban sem fog pályára lépni. Teke Az élvonalba igyekeznek Sakk-csapatbajnokságok A decsiek nyerték a megyei rangadót A Dombóvári Spartacus teké- zői tavaly, az NB Il-es baj­nokság harmadik helyén zár­tak. „Evés közben jön meg az étvágy” - tartja a közmondás, így vélték a tekézők is, mert az idén a bajnokság megnye­rését és az NB I-be való felju­tást tűzték ki célul. „Ősszel a várakozásnak megfelelően szerepeltünk” - kezdte Bán Sándor játékos­edző. „A kilenc fős felnőtt ke­ret mellett a fiataloknak is biztosítjuk a versenyzési lehe­tőséget, ők az NB III-ban sze­repelnek - a várakozás felett.” A felnőtt együttes verseny­zői optimisták, bíznak a felju­tásban, annál is inkább derűlá­tók, mivel két riválisukat ta­vasszal Dombóvárott fogad­ják. Az együttes hazai pályán ősszel veretlennek bizonyult, Kollár Mihály 569 fás telje­sítményével új egyéni csúcsot dobott, míg a csapat 3142 fá­val új pályacsúcsot ért el. Kol­lár egyébként kilenc alka­lommal bizonyult pontszer­zőnek. A csapat szorgalmasan készül a január 25-i tavaszi rajtra. * NB III: Nagyatád-Solisun Attala 6:2 (2287:2250). Pont­szerző: Herr 395, Stefán 391. Solisun Attala-Siófok 6:2 (2378:2337). Pontszerző: Lu­kács 416, Molnár 408, Stefán 408, Herr 401. A tavaszi idény második mérkőzésén biztos győzelmet aratott az él­lovas attalai együttes. NB I/B Charousek-csoport KSZE Szekszárd-DD Gáz Pécs 4:8. Ezúttal a 9. helyen ta­nyázó pécsi gázosok látogattak a sereghajtó KSZE otthonába. A szekszárdi csapatból hiány­zott Tálos és Rusz, a vendégek­nél pedig két volt „szekszárdi”, Juhász és Arató is asztalhoz ült. Az első három táblán eddig erőn felül teljesítő KSZE-s sakkozóknak most nem ment a játék, M. Kovács például jóval előnyösebb állást veszített el időzavar miatt. A hazai csapat egyetlen győzelmét a jól küzdő Heilig aratta, ifj. Paszler, Andi, Förster, Burai, Gál és Hovorka pedig fél-félpontot szereztek. Bár kis szerencsével szorosabb eredmény is születhetett volna, összességében a vendégcsapat győzelme teljesen megérde­melt. A Charousek csoport állása a 6. forduló után: 1. BEAC 47.5, 2.Vasas 46, 3. Pénzügyőr 41,4. Keszthely 40, 6. Dunaha- raszti 36, 7. Bp. Spartacus 36, A magyar férfi vízilabda vá­logatott nagy utat járt be az 1996-os olimpia óta, ahol is a csalódást jelentő - mert hiszen győzelmet vártak tőle - negye­dik helyet szerezte meg a gárda. Atlanta után, a múlt év elejétől Horkaitól az Olaszországból hazatért Kemény Dénes vette át a válogatott irányítását. S hogy jó kezekbe került a nemzeti együttes, az már a tavaly tava­szi Világkupa-bronzérem iga­zolta, majd az atlantai gárda magját továbbra is megőrző vá­logatott a nyári sevillai Európa- bajnokságon már aranyérmes lett. További jeleként annak, hogy a hosszabb távra építkező Kemény Dénes helyes irányba tart csapatával, s a munka a 2000-es sydneyi olimpiára ér­het be igazán. Ezt erősítette meg a perth-i világbajnoki szereplés is, ahol az együttes a csoportmérkőzé­sek remeklése után, az egy oro­szok elleni, gyakorlatilag már tét nélküli középdöntős mérkő­zést leszámítva, parádés soro­zattal jutott el a vb-döntőig. Ahol ugyan fejet kellett hajta­nia az olimpiai bajnok, s a jelek 8. Zala Volán 35, 9. DD Gáz Pécs 34.5, 10. Statisztika II. 30, 11. Tatabánya 22, 12. KSZE Szekszárd 20 ponttal. NB II, Asztalos-csoport Koppány SE Tamási-Autó Center Decs 4:8. A megyei rangadón a középmezőnyhöz való felzárkóztatásért harcoló decsiek számítottak esélyesnek. Az összecsapás azonban nem úgy indult, hogy a vendégek végül nagyarányú győzelem­mel távoznak a Koppány part­járól, hisz 4 órányii játék után még 3:3-ra álltak a csapatok. A folytatásban azonban az utolsó három táblán a fiatal vendégjá­tékosok sorra begyűjtötték a teljes pontokat. Az éltáblán a decsi Szuhai úgy győzött, hogy ellenfele előzőleg két remiaján­latot is elutasított. Győztesek: Gilicze, illetve Szuhai, Papp Cs„ Kővári Zs., Papp J., és Horváth. Döntetlen: Lódi L„ Tóth, Halpert, Kalányos, Sze­mes, Greschner, illetve Prant- ner, Balázs I., Hölczl, Rudolf, dr. Szabó és dr. Papp Zs. és vízilabda vb, Perth szerint rutinban, dörzsöltség­ben, összeszokottságban még a magyarok előtt járó spanyolok előtt, összességében dicséretet érdemlő ezüstérmesként zárt, s Sydneyben már fordulhat a kocka, révbe érhet az ötkarikás vizeken a magyar pólósok ko­rábbi olimpiákon oly sokszor eredményes hajója. A női vízilabda-válogatott ezúttal csak a hetedik lett, mégis bátran állítható: elfogad­Atomerőmű SE II-Kármin SE Pécs 5.5:6.5. Továbbra sem igazán megy a másodosztály­ban a jórészt fiatalokból álló paksi gárdának. Az osztályozó elkerülésért küzdő pécsiek ide­genben is győzni tudtak a jóval esélyesebb, de játékukkal csa­lódást okozó atomosok ottho­nában. A hazai csapatból az örökifjú Tófalusi ismét kitett magáért, továbbra is őrzi veret­lenségét. Az ifik közül viszont mindössze Radnóti tudott nyerni, míg Papp G. és Dósa erejéből remire tellett. Győzött: Radnóti, Tófalusi, Szíjártó és Ignits. Döntetlen: Berta, Papp G„ és Dósa. Az Asztalos Lajos csoport állása a 6. forduló után: 1. Csuti SK II. 56.5, 2. Nagykani­zsa II. 40.5, 3. Lenti 40, 4. Komló 39.5, 5. Zala Volán II 36.5, 6. Nagyatád 36, 7. Ka­posvár 35, 8. Dunaújváros 34.5, 9. Auto Center Decs 33, 10. Atomerőmű SE II 29, 11. Kár­min SE 28.5, 12. Koppány SE Tamási 23.5 ponttal. (dr. Szabó) ható a teljesítménye, még akkor is, ha Perth-be címvédőként ér­kezett a csapat. Mert például a csoportmérkőzéseken csak a végül vb-ezüstérmes hollan­doktól kaptak ki Stieberék, mi­közben legyőzték az Európa- bajnok, Perth-ben pedig világ­bajnokká avanzsáló olaszokat is. Szerencsésebb sorsolással, kedvezőbb párosítás esetén akár a dobogó is összejöhetett volna a többre hivatott, s az 1994-ben világbajnok együt­teshez képest alaposan átala­kult, megfiatalodott, így re­ményteljes együttesnek, amely kiharcolhatja az ötkarikás sze­replésjogát, s ott lehet a női pó­lót először programjába fogadó 2000-es olimpián. Mai sportműsor Kosárlabda: NB I, nők: Ba­jai TK-KSC Szekszárd 17. Férfi Magyar-kupa, nyol- caddöntő: Salgótarjáni FSKK-Atomerőmű SE 18. Labdarúgás: Előkészü­leti mérkőzés: Paksi ASE- Györköny 14. Gyorskorcsolya Eb Rövidpályán a BS-ben A hétvégén Budapest ren­dezi a második rövidpályás gyorskorcsolya Európa-baj- nokságot. A Budapest Sportcsarnokban már az első induló jégrelépése előtt megdőlt egy rekord: a tava­lyi malmöi kontinensvetél­kedő 19 résztvevő országá­val szemben péntektől va­sárnapig 20 ország 116 rö­vidpályás gyorskorcsolyá­zója siklik a világ egyik leg­jobb pályájának tartott Bu­dapest Sportcsarnok jegén. A tavalyi dobogósok kö­zül csak a sérültek hiányoz­nak, s akik így a februári téli olimpiára sem utazhatnak. Közéjük tartozik a tavalyi ezüstérmes olasz Vuiller- min, és szintén sérült honfi­társa, az egykori világcsúcs­tartó Fagone is. A férfi baj­noki cím védője, az olasz Fabio Carta bizonyosan Bu­dapestre érkezik, a bronz­érmes francia Loscosszal együtt. A nők közül újabb aranyérem megszerzésére készül a címvédő olasz Ma- rinella Canclini; az ezüst­érmes holland Wiegers és a bronzérmes orosz Tihanyina pedig feljebb szeretne lépni a dobogón. A Györgyi János irányí­totta magyar csapatban az egyéni viadalon Knoch Ba­lázs és Lajos Zsolt, illetve a kerékpáros Európa-bajnok Szabolcsi Szilvia és Csiz­madia Ágnes indul. Népújság Totó Tippjeink a totó 4. heti mér­kőzéseire: 1. Brescia-Parma X 2. Empoli-Intemazionale 2 3. Juventus-Atalanta 1 4. Lazio-Bologna 1 5. Milan-Fiorentina 1 6. Piacenza-Lecce 1 7. Udinese-Vicenza 1 8. Ancona-Foggia 1 9. C. di Sangro-Treviso X 10. Chievo-Cagliari 2 11. Lucchese-Torino X 12. Padova-Genoa 1 13. Ravenna-Verona X Plusz 1 mérkőzés: 14. Bari-Napoli X Azért az az ezüstérem is szépen csillog ... Üszó-, műúszó-, műugró­Vágyak és valóság Ausztráliában (1.) A sorozat egészét tekintve nyolcadszor, a színhelyet illetően pedig másodszor rendeztek a medencés sportágak képviselői­nek világbajnokságot Perthben. A vasárnap lezárult vb-n Ma­gyarország egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet szerzett, összességében tehát megfelelt, bár előzetesen több el­sőség szerepelt a kívánságlistán. A vágyak és a valóság azonban a sportban sem fedik mindig és tökéletesen egymást. Ausztrál Nemzetközi teniszbajnokság, Melbourne Muster, Ivanisevics: Good bye! Asztalitenisz Bíznak a bentmaradásban Az Ausztrál Open nemzetközi tenisz viadal második játéknap­ján elbúcsúzott a további küz­delmektől a 13. helyen kiemelt horvát Ivanisevics (képünkön) és az osztrák Muster is. Thomas Muster, az egykori világelső legyőzője a nála 233 világranglistahellyel lejjebb ta­lálható svéd Jan Apell volt. Muster ezúttal még játszmát sem nyert (6:4, 7:6, 7:5). A nap másik nagy vesztese a horvát Gorán Ivanisevics. A hatalmas szerváiról is ismert játékost egy másik Jan, a hol­land Jan Siemerink búcsúz­tatta. A heves vérmérsékletű kétszeres wimbledoni döntős horvát a negyedik játszmában tiltakozott a játékvezetőnél, mert a vonalbírók jónak ítéltek meg egy szerinte pályán kívül talajt ért labdát. A játékvezető nem adott igazat Ivanisevic- nek, ezzel 5:4 lett a holland ja­vára. A horvát teniszező szék­borogatással vezette le dühét. Az utolsó játékot Siemerink hozta, aki ezzel megnyerte a mérkőzést. Az amerikai Michael Changnek és a brit Greg Ru- sedskinek nem támadt gondja. A harmadikként kiemelt ten­gerentúli teniszező 6:3, 7:6, 5:7, 6:3-ra verte a dán Kenneth Carlsent, Rusedski pedig 7:6, 6:3, 6:4-re nyert az amerikai David Witt ellen. A világrang­lista 87. helyén álló Andre Agassi nehezen lendült bele, de végül 3:6, 7:6, 6:2, 6:2-vel búcsúztatta az olasz Martellit. Bár sem a brit Tim Henman, sem pedig a svéd Magnus Larsson nem szerepelt a kie­meltek között, kiesésük mégis meglepő. A világranglistán 18. helyezett brit Henman 4 óra 19 perces, öt szettes csatában ma­radt alul a 101. helyen jegyzett Jerome Golmard-dal szemben (6:3, 6:7, 6:2, 3:6, 11:9). Ugyancsak francia ellenfél állta útját a svédek legerőseb­ben adogató játékosának, Magnus Larssonnak. Nicolas Escude 5:7, 4:6, 7:5, 6:1, 10:8- cal lépett a második fordulóba. A női mezőnyben nem szü­letett meglepetés. A kiemeltek közül a dél-afrikai Amanda Coetzer 6:2, 6:0-ra verte az osztrák Barbara Paulust, míg a francia Mary Pierce egyetlen játékot sem engedélyezett Li Fangnak, 42 perc alatt bánt el a kínaival. A világranglista-ve­zető, első számú kiemelt svájci Martina Hingis pillanatnyi esélyt sem adott a német Wilt­rud Probstnak (6:1, 6:2). Az NB Il-ben második évüket töltő Dombóvári VMSE férfi asztaliteniszezői nincsenek a reflektorfényben. Első évben (1996—97-es szezonban) mint újoncok a 7. helyen végeztek. A folytatást illetően nem dé­delgettek elérhetetlen álmokat, a biztos bentmaradást tűzték ki célul. Ez érthető is, hiszen a gárda legeredményesebb játé­kosa, Kudlik Gábor az NB I-es Kaposplast együtteséhez iga­zolt. Pótlását a Harkányból iga­zolt Szokodival igyekeztek megoldani, s döntésük helyes­nek bizonyult. A játékos ősszel nagyszerű egyéni teljesítményt nyújtott. Bár a dombóvári ping- pongosok az elmúlt szezonban csupán 5 pontot kasszíroztak, mellyel a 10 fős mezőnyben csupán a 8. helyet foglalják el, a DVMSE-nél mindazonáltal bíznak az eredményesebb foly­tatásban és biztos bentmaradás kiharcolásában. Két legeredményesebb ver­senyzőjük, Szokodi és Drávái 28, illetve 25 egyéni mérkőzést nyert. A fentmaradó győzelme­ken Katona (4) és Gergely (2) osztozott. Az idény legkiegyen­súlyozottabb produkciójával a Drávai-Szokodi páros rukkolt ki, a duó kilenc mérkőzéséből 8 alkalommal hagyhatta el győz­tesen az asztalt. * NB II: Budapesti Postás II- Dombóvári VMSE 12:6. A vasutascsapat nem tudott al­kalmazkodni a számára szokat­lanul szűk játéktérhez. Győzte­sek: Szokodi 3, Drávái 2, dr. Szederkényi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom