Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-03 / 2. szám
1998. január 3., szombat Hétvégi Magazin 9. oldal Az 1997-es év nagy változásokat hozott a menhely életében. Személycserék történtek a vezetésben, és az irányító kuratórium összetétele is változott. A körülöttünk dúló viharok lecsillapodtak, jelenleg nyugalom és béke van. A támogatóink megmaradtak, sőt megerősödött a támogatottság is. Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a nehézségek közepette a paksi önkormányzat mellénk állt, jelentős ösz- szeggel támogatott bennünket, amelyből elsősorban új kerítést és téliesített bokszokat építettünk. Létrejött közöttünk egy írásos megállapodás is, melyben foglaltaknak mindkét fél eleget tett. A járványhelyzet visszaszorult, az év vége felé már nem történtek elhullások, melyet elsősorban az Ausztriából segítséget nyújtó orvoscsoportnak köszönhetünk. Az infrastruktúránk teljes lett, a telefon hiányzik csupán. A kis épület fűthető, így egész nap gondnoki felügyelet mellett vannak az állatok. A legjelentősebb változás itt történt, a gondozónőt a kuratórium felmentette, így Gál Ti- borné helyett Pintér Zoltán lett a gondnok, ő Pakson a Hunyadi út 38-ban lakik, közérdekű ügyekben ezen a címen érhető el. A kuratórium összetétele még nem tisztázódott, az új felállásig a régi vezetőség irányítja a menhelyet. Végső soron ez az első év vége, amikor nyugodtan várjuk a holnapot. Megragadva az alkalmat köszönetét mondunk a Paksi Polgármesteri Hivatal, az Atomerőmű, az Újberegi Takarmánykeverő Üzem, a Ten- gelici Vágóhíd, a paksi Kishegyi úti óvoda, a Fehérkereszt Állatvédő Liga, valamint a sok-sok személyesen segítő és támogatónak további sikeres együttműködés reményében kívánunk nagyon boldog új évet. Kágyi István CSAHOLÓ Változások a kutyamenhelyen • • Uvegkoporsóban költözik a jégember A több mint 5000 éves, jégember” január közepén Innsbruckból az olaszországi Bolzanóba költözik. Hat és fél évvel "Ötzi" felfedezése és a nemzetközi részvétellel lefolytatott tudományos vizsgálatok után a dél-tiroli tartományi székhely újonnan, várhatóan márciusban megnyíló régészeti múzeuma nyújt neki végső nyughelyét. Egy speciális üvegkoporsóban helyezik el, oly módon, hogy első ízben a nagyközönség is megtekinthesse az annak idején nagy tudományos izgalmat okozó múmiát. Az Alpok olasz oldalán, de osztrákok által talált jéghullát speciális hűtőkamionnal, a legszigorúbb biztonsági rendszabályok mellett szállítják közúton az Innsbrucki Egyetem Anatómiai Intézetéből Bolzanóba. A költözés pontos időpontja biztonsági okokból hétpecsétes titok. A múmiát a szállítás idejére is többrétegű jég- és lepelburokba bugyolálják. A „haza- szállításra” szolgáló speciális hűtőtranszportert a milánói Angelantoni cég fejlesztette ki, amely főleg a műholdak számára szimulált űrbéli feltételek között végzett anyagtesztekről ismert. Hogy a „Jégember” a gleccseréhez hasonló feltételek között találja meg örök nyugalmát, és közben a kíváncsi emberek is megnézhessék, ugyanez a milánói cég különleges hűtőkoporsót is kifejlesztett külön a számára. Mint Cesare Angelantoni, a vállalkozás feje elmondta, egy biztonsági üvegablakon keresztül lehet majd pillantást vetni a gleccsermúmiára. Egy 1996-ban készült prototípus megfelelt a követelményeknek, azaz lehetővé tette a múmia jég nélküli tárolását. Ötzi koporsójában 100 százalékos lesz a levegő páratartalma, vagyis ugyanolyan feltételek között nyugodhat tovább, mintha a gleccserben maradt volna. Az új rendszert 1996 októberétől egy „próbamúmiá- val”, a meranói kórházban mesterségesen jégben tartósított holttesttel tesztelték. A hűtőláda bevált. Bár a meránói próbahulla veszített a súlyából, de ez a szakértő szerint annak tulajdonítható, hogy a kísérleti holttest művi mumiftkálása gyorsabban, és más körülmények között ment végbe, mint az Alpok hóföldte csúcsain talált hulláé. Már hovatovább százmillió schillinget (1,5 milliárd Ft-ot) költöttek az Ötz-völgyi Alpokban, a Similaun-gleccser olasz oldalán 1991 szeptemberében talált jégember tudományos vizsgálatára, amelyben a világ 64 tudóscsoportja vett részt. E kutatások olyan vizsgálati módszereket és eszközöket eredményeztek, amelyeket már az általános orvoslásban is hasznosítanak. Ötzi később új módszerekkel is kutatható lesz. Azok az erkölcstelen teremtmények! A kertünket díszítő ártatlan növények voltaképpen erkölcstelen teremtmények, amelyek skrupulus nélkül minden eszközt felhasználnak arra, hogy szaporodjanak. Erről szól az Egyesült Államokban nemrég megjelent, „Szex a kertünkben” című könyv. Miközben a kertészek és a gondosan ápolt, ízlésesen kialakított kertek tulajdonosai a virágágyakban gyönyörködnek, addig a növények és a beporzók torkoskodásnak és kéjelgő, erkölcstelen bujálkodásnak adják át magukat - idéz az AFP francia hírügynökség a műből, amelynek szerzője egy brit származású képzőművész-botanikus, Angela Overy. Sokak számára a botanika unalmas. De ha tudomásuk lenne arról, hogy mi mindent csinálnak a fák és a virágok, akkor megnőne az érdeklődésük - írja a szerző, aki a botanikai rajzórákon elképedve tapasztalta, hogy a diákok mennyire tájékozatlanok. Nem tudják például, hogy a növényeknek van hímnemű és nőnemű részük, és vannak szaporodási szerveik. Áz emberek többségétől eltérően a növényeknek nincs moráljuk, és a szaporodás érdekében korrupcióhoz, áruláshoz vagy különféle kelepcék állításához folyamodhatnak - áll a könyvben. A szerző összehasonlítja az emberek és a növények nemi életét, és a hasonlóságok mellett néhány jelentős különbségre is felhívja a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy mivel a növények nem tudnak mozogni, egy harmadikra van szükségük a szexuális aktus létrejöttéhez. Bizonyos virágok, mihelyt beporozták őket, olyan értelmű üzenetet küldenek, hogy az aktus befejeződött, és a továbbiakban nincs mit remélni - írja a könyvében. Eszi nem eszi, nem kap mást Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra, kérjük, írják rá: Rejtvény! Beküldési határidő: január 17. A december 20-i rejtvény helyes megfejtése a következő: „Gratulálok a szakácsnak, itt igazán kitűnő az ellátás”. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek a következő olvasóink: Németh Ferenc 7171. Sióagárd, Dózsa Gy. u. 37., Kovács Béla 7193. Regöly, Vas Gereben u. 15., Kianek József 7186. Aparhant, Új u. 2., Szurdoki Lászlóné 8600. Siófok, Wesselényi u. 66., Farkas Gyuláné 7100. Szekszárd, Wosinsky ltp. 23. A magányosak veszélyesen élnek! Egy angol kutatócsoport több mint ezer egyedül élő férfit és nőt kérdezett meg a 16 és 45 év közötti korcsoportból, hogyan szolgál kedves egészsége. A felmérés minden félreértést kizárva kimutatta: a magányosok egészségtelenebbül élnek, könnyebben lesznek betegek, mint azok, akik kapcsolatban élnek. A párok, hangzik a sommás ítélet, boldogabban, jobban és hosszabban élnek. Az egyedül élőknél sokkal gyakoribb az önpusztítás (cigaretta, alkohol, netán narkó), és ennek megfelelően a legrosszabb betegségek (infarktus, rák) aránya. Az angol felnőttek 37 százaléka él egyedül és ebből a csoportból nem kevesebb, mint hét és félmillió ember 35 éven aluli. A felmérésből az is kitűnik, hogy a házasságkötések időpontja kitolódik. 1983- ban az anyakönyv-vezető elé állt nők átlag-életkora mindössze 24, a férfiaké pedig 26 év volt. Most ez a két szám 27 és 29 esztendő. Még egy szomorú adat: a ködös Albionban köttetett frigyek fele(!) válással végződik, gyarapítva ezzel az egyedül élők táborát. A magány, különösen férfiaknál, nagyon sokszor vezet rossz étkezési szokásokhoz, egészségtelen életformához. Az életük nemcsak rosz- szabb, de költségesebb is, mint a párban élőknek. Érdekes a felmérésnek az a megállapítása, amely szerint a magányos nők 32 százaléka a nikotin rabja. Legyen szerencséje! ÉS A VASÁRNAPI Tolnai Népújság KÖZŐS JÁTÉKA AZ OLVASÓK RÉSZÉRE A mai, szombati Tolnai Népújságban és a holnapi Vasárnapi Tolnai Népújságban egy-egy félbe vágott képet helyeztünk ill. helyezünk el. A JÁTÉKBAN RÉSZTVEVŐ OLVASÓNK TEENDŐJE:- vágja ki a mai szombati Tolnai Népújságban és a holnapi Vasárnapi Tolnai Népújságban megjelenő fél-fél képet- ragassza levelezőlapra és küldje be együtt a Tolnai Népújság Szerkesztősége címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.- Beküldési határidő: 1998. január 7., 16 óráig. A beküldők között- presszó-gépet- kukorica pattogatót sorsolunk ki! A nyertesek nevét a jatHiár 11-i Vasárnapi Tolnai Népújságban