Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-10 / 8. szám
14. oldal Gyermekvilág 1998. január 10., szombat Egy ősrégi lábnyom Egy hiéna megkövesedett lábnyomát követte David Roberts dél-afrikai geológus a Szent Ilona-öböl térségében, Fokvárostól mintegy 100 kilométerrel északra. És egyszer csak tisztán kivehető emberi lábnyomra bukkant! Egy megkövesedett lábnyomra, első pillantásra is látszott: keskeny és kicsiny, csakis nőé lehetett. Az emberi faj kutatói számára mind élesebbé válik a kép Adámról, Éváról. A Dél-Afrika atlanti-óceáni partján föllelt emberi nyom minden eddiginél többet árul el százezer esztendőkkel ezelőtt élt eleinkről, mint az eddigiek. A lelőhelyet és Éva három lábnyomát ezért is nyilvánították szigorúan titkossá és őrzötté. A nyomokról maradandó műgyantamásolatot készítettek, és a minap bemutatták a washingtoni National Geographie Társaságban. A tudósok 117 ezer esztendősre teszik a 38-as lábnyomokat. Aki ránk hagyta őket, 152-167 centiméter magas lehetett. Családja, törzse, hordája akár 300 ezer éve is élhetett azon a tájon. Ő és hozzátartozói már vadásztak, ekként húst is fogyasztottak, tűznél melegedhettek. És bár még képtelenek voltak az elvont gondolkodásra, a mai értelemben vett nyelvük sem volt, kifejezendő érzelmeiket, hangulataikat, akaratukat. A fokvároshoz közeli Lan- gebaan-lagúna partján talált emberi lábnyomok hatalmas léptekkel viszik előre az emberkutatást - vallja Lee Berger, a johannesburgi Witwa- tersrand Egyetem tanára. Bár a tanzániai Laetoli térségében fölfedezett nyomok legalább 3,6 millió évesek, csak azt bizonyítják, hogy őseink két lábon jártak. Dél-afrikai Éváé ennél jóval többet elárul a nyomok tudós értőinek. FEB Gyermekvilág-divat Híres indiánok Lautaro, a legyőzhetetlen araukán Az inka birodalom meghódítása után az aranyra éhes spanyolok a képzeletbeli El Dorado - magyarul az Aranyozott - országa után kutattak Amerika déli részén. így jutottak el a mai Chile területére, ahol egy bátor, harcias néppel, az araukánok törzsével találták szembe magukat. Pedro de Valdivia (1497-1553), aki kalandos élete folyamán tevékeny részese lehetett nemcsak az azték, hanem az inka birodalom elfoglalásának is, 1540 elején indult útnak Cuz- cóból Chili, azaz az ajmarák nyelvén a „világ legeldugottabb sarka” felé. A spanyol hódító nem vesztegette idejét: 1541- ben megalapította Santiago, 1544-ben Valparaiso, 1550-ben pedig Concepcion városát. A terület földvesztésre, s így pusztulásra ítélt őslakói, az araukánok megpróbáltak ellenállni: többször is megtámadták az új településeket, de sikertelenül. Valdivia, hogy megfélemlítse az ellenséget, kegyetlen módszereket alkalmazott: egy alkalommal elrendelte, hogy négyszáz elfogott indiánnak vágják le a jobb kezét, s hasítsák fel az orrlyukait. Új szakaszába lépett az ellenállás, amikor annak élére egy fiatal, elszánt és tehetséges főnök, Lautaro (1530-1557. április 29.) állt. Az araukán ifjúkorában, 1545-ben került spanyol fogságba, s éppen Pedro de Valdiviához, aki lovászfiúnak sorozta be Lautarót. Az indián tanulékonynak bizonyult: 1550-ben történő szökéséig nemcsak a spanyol nyelvet sajátította el, de megismerkedett a hódítók hadszervezésével és harcászati taktikájával is. S mint a földrészen még új „hadi- technikai eszközt”, az ellenségtől zsákmányolt lovat is meghonosította saját seregében. Lautaro hívó szavára 1553-ban szinte egész Chilében fellángolt a spanyolellenes szabadság- harc. Az araukánok még ebben az évben több alkalommal is nagy vereséget mértek Valdivi- ára, akit ugyanezen esztendő decemberében el is fogtak. Az egyik forrás szerint Lautaro saját kezűleg végezte ki, úgy, hogy olvasztott aranyat öntött le a spanyol hadvezér - egykor jobb napokat látott gazdája - torkán. A fürge lovaikon váratlanul támadó, partizánhadviselést alkalmazó araukánok évekig le- győzhetetlennek bizonyultak, s már nem kellett volna sok idő a főváros, Santiago bevételéhez, amikor is 1557. április 29-én Lautaro a mataquitói csatában életét vesztette. A spanyolok lélegzetvételnyi szünethez jutottak, s elkeseredett küzdelemben a Bió-Bió folyó mögé szorították az indiánokat. De ez volt a legtöbb, amit elérhettek: az elkövetkező több mint három évszázadban ez a folyó jelentette a határvonalat a spanyol gyarmatok, illetve a független Ara- ukánia között. Ez a terület csak az 1880-as években - újabb véres háborúk árán - egyesült az akkor már önálló Chilével. „Egy Rosales nevű jezsuita - olvasható az Amerika őslakói című könyvben - kiszámította, hogy a XVII. század első évtizedeiben az araukánokkal vívott harcokban 42 ezer spanyol katona esett el. Ez a szám nagyobb, mint a spanyolok összes amerikai vesztesége a hódító expedíciók idejétől az indiánok ellen a XIX. században folytatott háborúkig. Bizony, egyetlen amerikai nép sem állt ellen a fehéreknek olyan sokáig és olyan sikerrel, mint éppen az araukánok.” -száFlip da Scrip: fehér-fekete zene „A funky zenét nem lehet és nem is szabad eltemetni. Ez egy hetvenes évek óta tartó életérzés, ami persze, mint mindenfajta muzsika időről-időre megújul, de itt van, és most talán ismét virágkorát éli” - meséli Cooly D, a megújult Flip da Srip együttes alapítója. „Ez egy igazi fekete zene, ami leginkább csontig hatoló ritmusokból és dallamos, igazi fun- kos muzsikából áll. Attól, hogy nekem fehér a bőröm, ugyanúgy érzem ezt a ritmust, ezt a lüktetést. Már el is gondolkodtam, hogy valóban fehér vagyok-e, vagy csak úgy nézek ki” - folytatta mondandóját a csapat vezetője. Cooly D hitvallása remekül jellemzi a Flip da Scripet, mely az elmúlt esztendő egyik legsikeresebb együttesének bizonyult Magyarországon, hiszen lemezük bearanyozódott. Az tehát bizonyos, hogy a funky térnyerése nem hagyj hidegen hazánkat sem, még annak ellenére sem, hogy a Flip da Srip összeállítása jelentősen megváltozott. Az együttes „legfehérebb” tagja, Cooley D a hollandiai Enschede-ből származik, s már iskolás korában is csak a zenélésen járt az esze. A másik tag pedig Bear, ez a mackós külsejű, alig 19 éves rapper. Nemrég jelent meg a You Can Run címet viselő kislemezük, s ezt a számot hallhatták az érdeklődők a december 27-i Total Dance Fesztiválon. Ugyanis a Flip da Scrip is ott volt a fellépő sztárok között. Holográfia és régészet A pénzjegynyomdák eddig is nagy becsben tartották a holográfiát és a hologramokat, amelyekkel pokollá tehető a pénzhamisítók élete. Újabban azonban felfedezték maguknak a Nobel-díjas Gábor Dénes nagyszerű találmányát a régészek is. Német és ukrán tudósok kidolgoztak egy eljárást a rovásírásos jeleket tartalmazó töredékek három dimenziós reprodukálására. Olyan hordozható készüléket készítettek, amely az ásatások helyszínén felvételt készít egy-egy tárgyról vagy töredékről, és a rajtuk lévő írásjeleket a hologram alapján valósághű, három- dimenziós képen tanulmányozhatják. A készülék nagy előnye ugyanaz, mint az un. notebooké, a hordozható komputeré. A gép megy az eredeti dokumentumhoz és nem a dokumentum a géphez. A holográfia segítségével például virtuálisan össze lehet állítani olyan tárgyakat, amelyeknek darabjai a világ egymástól távol eső múzeumainak féltve őrzött kincsei, miközben az eredetiket nem kell elmozdítani a helyükről. A készülék továbbfejlesztését támogatja az UNESCO is. FEB Beugratás! Az alábbi tréfát összejövetel, vagy zsúr alkalmával ti is elsüthetitek. A társaságból kiválasztotok egy játékost, akinek a következőt mondja a játékmester: ha három kérdésre, amit felteszek neked, azt válaszolod „három szál gyufa” - akkor kapsz tíz forintot. A játékmester kezébe vesz három szál gyufát és felteszi az első kérdést: — Mi ez? — Három szál gyufa.-— Mennyi két szál gyufa meg egy szál gyufa? — Három szál gyufa. — Mi kell inkább? A tíz forint, vagy a három szál gyufa? Ha erre a játékos azt feleli, hogy három szál gyufa, akkor a játékmester szót fogad, átnyújtja a három szál gyufát és zsebre vágja a tíz forintot. Ha a játékos azt válaszolja, hogy a tíz forint kell, akkor sem kaphatja meg, mert a feladat az volt, hogy minden kérdésre azt felelje: három szál gyufa. A büszke kakaska története Vicces! — Hány dioptriás szemüveget adhatok az úrnak? - kérdi udvariasan az optikus a vevőt. — Nahát! Honnan tudja, kérem szépen, hogy éppen szemüveget akarok csináltatni? — Onnan, hogy a kirakaton keresztül tetszett befáradni a boltba... Fiatalember az édesapjának: — Apu, ha a húgomnak vettél egy zongorát, most nekem is vehetnél egy motorkerékpárt, vagy egy autót! — Minek az neked, édes fiam? — Hogy elroboghassak itthonról, amikor a húgom zongorázni kezd... Wéhmann Zoltán gyűjtése Volt egy Dölyfös-Bojtos-Pöty- työs kiskakas. Ez a kakaska nagyon büszke volt, nem állt ám szóba mindenkivel. Főként nem az egyik kopasznyakú tyúkocs- kával. Ha véletlenül szembe jött vele a tyúkocska, akinek Kopaszka volt a neve, átnézett rajta, vagy ha szóra is méltatta, csak csúfolni tudta. Bizony, nagyon büszke, pöffeszkedő kakaska volt ez, de erre egyszer alaposan ráfizetett. Történt egyszer, hogy a délceg szomszéd kakasnak nagyon megtetszett az a bizonyos kopasz nyakú tyúk. Fogta magát, összeszedte a bátorságát, átrepült a kerítésen egy kicsit udvarolni a csinos Kopaszkának. Mikor a dölyfös kis kukuri arra kanyarodott, akkor meg szépen visszarepült a saját baromfiudvarába. így ment ez egész tavasszal. A dölyfös kakaska sose tudta elkapni a behatolót, helyette a kis kopasznyakú tyú- kocskán töltötte ki minden mérgét. Egyfolytában kiabált vele, hogy te ilyen-olyan, haszontalan, tepsicsőrű, semmitollú, lustaság, te tyúkok szégyene, te ostoba madár! Ilyeneket kukorékolt nagy mérgesen a szegény kis Kopaszkának. A dölyfös kakas bóbitája csak úgy rezgett a fején, a szeme meg villámokat szórt, hogy a tyúkok ijedtükben mind az ólba menekültek előle. A kopasznyakú tyúkocska azonban nem sokat törődött a nagyhangú bóbitással. Minden nap nagy titokban tojt egy szép fényes fehér tojást a kazal tövébe, s mikor már elég tojása volt, szép csöndben rájuk ült, kotlani. Egyik éjjel a baromfiudvarba ellátogatott egy éhes róka. Keresett, kutatott, aztán egyenest a tyúkólhoz futott, szimatolt, szaglászott, azon töprenkedett, hogyan tudná az egyik tyúkot elkapni és jó lakomát csapni belőle a holdfényes udvaron. Vizsgálgatta, próbálgatta a deszkákat, aztán kaparni kezdte a tyúkól oldalát. No, támadt is erre odabent hatalmas riadalom! Megijedtek a tyúkok, de alaposan beijedt a dölyfös kakas is. A tyúkok egyre kétségbeesettebben kiabáltak neki: ha nappal olyan nagy a szád, most is tégy ki magadért, védj meg minket! De a kiskakas nem tett semmit a tyúkokért, csak saját magára gondolt, sietve elbújt a tyúkól legsötétebb sarkába, egészen kicsire húzta össze magát és ott vacogott-didergett a félelemtől. A róka közben fürgén ásott a tyúkól falánál, már akkora gödröt kapart, hogy az orra befért a tyúkólba. Aztán már befért a feje is, ásott tovább, már a lábait is be tudta préselni, amikor a kopasznyakú tyúkocska felfigyelt a kazal tövében a riadalomra. Felugrott a tojásokról, meg sem állt Bodri, az öreg házőrző óljáig, ott aztán éktelen rikácsolást-tikácsolást csapott, addig vergődött, kotkodácsolt, míg a kutya fel nem ébredt. Bodri két nagyot vakkantott, a róka megijedt és elfutott, a tyúkok pedig megmenekültek. Kopaszka elégedetten visszaült a tojásokra, amikből reggelre egy seregnyi gyönyörű kiscsibe bújt elő. Boldogan, büszkén sétált a kis kopasznyakú tyúkocska másnap a baromfiudvarban a kicsinyeivel. A szomszéd kakas elégedetten röppent át a kerítésen és nem győzte dicsérni a szép csibéket, Kopaszka nagy örömére. A dölyfös kakaskával pedig nem álltak többé szóba a tyúkok, hiába tollászkodott, hiába pöffeszkedett, levegőnek nézték. Nem is volt többé becsülete, világgá is ment, azóta sem látta senki. Antalné Bíró Jolán
