Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-02 / 1. szám

2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1998. január 2., péntek II. János Pál pápa szentéwé nyilvánította a 2000. esztendőt Újévi üzenet a világnak FOTÓ: FEB/REUTER Államfők országuk politikájáról nyilatkoztak A szlovák kormány felelőssége London gyakorlatiasan kí­ván foglalkozni az európai kér­désekkel - jelentette ki Tony Blair abból az alkalomból, hogy január elsejétől Nagy-Bri- tannia az Európai Unió soros elnöke. A miniszterelnök sze­rint az EU-bővítés mellett az ál­lásteremtés, a környezetvéde­lem és a szervezett bűnözés el­leni harc áll előtérben. Merénylettel kezdődött az újév Belfastban. Hat személy sérült meg súlyosan, amikor két álarcos fegyveres tüzet nyitott egy katolikusok látogatta bár közönségére. Ez az észak-íror­szági merénylet annak az újke­letű terrorcselekmény-sorozat­nak része, amelyet a jelek sze­rint újra nagy erővel indítottak el az ETA fegyveresei. Döcögve indul a pénzreform Oroszországban. Csütörtökön levágtak három nullát az erősen inflálódott rubel végéről, ám az új bankjegy gyakorlatilag fel­lelhetetlen, mivel a bankok zárva tartanak az új év első nap­ján. Az átcímletezés után 1000 régi rubel ér egy újat. Fertőtlenítik Hongkongot. Befejeződött az egykori brit ko­ronagyarmaton az 1,4 millió csirke és egyéb szárnyas töme­ges leölése, amelyet a halálos áldozatokat is követelő influen­zamegbetegedések miatt ren­deltek el. Az egészségügyi ha­tóságok újév napján diagnosz­tizálták az influenzavírussal való fertőzöttség egy újabb ese­tét, és ezzel 14-re emelkedett a bizonyított madárinfluenzás megbetegedések száma. Zsebre menő változásokkal köszöntött be az új év Német­országban is. Csökken a keleti tartományok gazdasági talpra állítását szolgáló különadó. Kedvezően érinti az alacsony keresetűeket, hogy emelkedik az adómentes évi jövedelem­összeg felső határa. Halálos balesetet szenvedett Robert Kennedy egykori igaz­ságügy-miniszter fia. Michael Kennedy az óév utolsó napján síelés közben fának ütközött Colorado államban. Bár perce­ken belül a helyszínen volt a hegyi mentőszolgálat és min­den szükséges ellátást megka­pott, nem lehetett rajta segíteni. Újabb menekülteket szállító hajó bukkant fel az olasz fel­ségvizeken. Fedélzetén mint­egy ötszáz, többségében kurd nemzetiségű illegális beván­dorló tartózkodik. A panamai zászló alatt közlekedő Cometa Törökország felől érkezett. Múlt héten szombaton egy tö­rök hajó, fedélzetén 831 illegá­lis, többségében szintén török- országi és iraki kurd menekült­tel Dél-Olaszországban, Catan- zarónál ért partot. A katolikus egyházfő év végi hálaadó miséjében megkö­szönte az Úrnak az 1997-es esztendő jótéteményeit. Ha­tározott harcot hirdetett a korrupció ellen. Róma püspökeként a belvárosi Szent Ignác jezsuita templom­ban misét mutatott be II. János Pál. Szentbeszédében felszólí­totta az Örök Várost: készül­jön fel a harmadik évezred kö­zeledtével az evangelizációra. A 2000. évi szentév a száz­huszonegyedik lesz a katoli­kus egyház életében. Az elsőt 1300-ban ünnepelték: akkor kétmillió zarándok látogatott Rómába, amelynek ekkor még csak húszezer lakosa volt. 2000-ben több tízmillió za­rándokot várnak Rómába, ahol mintegy ezer római katolikus templom működik, javarészt a város szívében. A szentatya a Vatikán egyik ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összesereglett za­rándokokat. Azzal a felhívás­sal fordult az államokhoz, hogy a világgazdaság egysé­gessé válása az igazságosság és a szolidaritás jegyében tör­ténjék. Leszögezte: szükség van a legszegényebb országok külső adósságának összehan­golt csökkentésére. János Pál pápa ezt megelő­zően a római Szent Péter-bazi- likában bemutatott szentmise keretében felszólította a világ felelős vezetőit: segítsék elő, hogy megszűnjön a nők és a gyermekek elleni erőszak. Nyugtalanságát fejezte ki a korrupció fokozódása miatt, amely a társadalom számos ré­tegeibe, így még a igazság­szolgáltatásba is behatolt. Ah­hoz, hogy leküzdjék a korrup­Franz Fischler szerint az oszt­rákok túl sok fenntartással vi­seltetnek az Unió bővítésével kapcsolatban. A főbiztosnak viszont az a véleménye, hogy több figyelmet kellene szen­telni annak, milyen nagy esé­lyekkel jár ez a lépés Ausztria számára, és gazdaságilag is milyen sokat nyerhet általa. „Nem kelthetik az osztrákok azt a benyomást, hogy a keleti bővítés fékezői közé tartoz­nak” - mondta a politikus. Az EU megkétszerezte a tagjelölteknek nyújtandó Pápai áldás a zarándokoknak ciót, „a hatóságok eltökélt akaratán túl szükség van va­lamennyi, szilárd erkölcsiség- gel felvértezett állampolgár nagylelkű kiállására” - hang­súlyozta, ám rögtön figyel­meztetett: „ebben a csatában az elsődleges felelősség a köz­tisztségeket viselő szemé­lyekre hárul". „Semmiképpen sem enged­hetjük meg, hogy a közjóra szánt forrásokat más, magán­célokra használják fel, de még kevésbé engedhetjük meg, hogy bűnözők érdekeit szol­gálják” -jelentette ki. pénzügyi támogatást, s ebből a pénzből az osztrák beruhá­zóknak is nagy megrendelé­sekre van kilátásuk. Fischler azt tanácsolja a bécsi kor­mánynak, hogy kérjen az EU- tól különleges támogatási programokat az egykori vas­függöny mögötti térségnek. A főbiztos bírálja az osztrá­kokat azért is, mert a belső pi­aci versenyt még mindig fe­nyegetésként élik meg, s nem annak eszközeként, hogy a jobbik kerüljön ki győztesen a versenyből. Pedig Ausztria A pápa rámutatott, hogy a közpénzek elsikkasztása fő­ként a szegényeket sújtja, akiknek nincs más lehetősé­gük, mint elviselni az igazság­talanságot, elszenvedni az uzsora szégyenletes fekélyét és a méltányos hitelszerzés le­hetőségének hiányát. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata aláírásának idén esedékes 50. évfordulója kap­csán a pápa drámainak ne­vezte azt a tényt, hogy napja­inkban elnyomással, konflik­tusokkal és korrupcióval nyíl­tan megsértik e jogokat. „örülhetne annak, hogy az EU tisztességes versenyszabá­lyokról gondoskodik, hiszen azok éppen a kisebb orszá­goknak előnyösek”. Fischler szerint az osztrá­koknak nagyobb önbizalom­mal kellene fellépniük az Eu­rópai Unión belül, de azt is be kellene látniuk, hogy nem ér­demes küzdeniük bizonyos vi­lágtendenciák ellen. Ausztria 1998 második fe­lében esedékes soros EU-el- nökségével kapcsolatban Fischler igen derűlátó: „Egész Európa ránk tekint majd. Jól fel kell készülnünk, de biztos vagyok benne, hogy mesterien megoldjuk a feladatot.” Szerte a világon köszöntötték az államfők az új esztendőt, íme egy csokornyi a honfitár­sakhoz intézett üzenetekből. A román elnök megköszönte a lakosságnak, hogy méltósággal viseli el a reform terheit, ő maga arra törekedett - mondta Emil Constantinescu -, hogy Románia polgárai bízzanak az intézményekben: az egyház­ban, a hadseregben, az igazság­szolgáltatásban, az iskolában, a kormányban, a parlamentben. Slobodan Milosevics azt kérte honfitársaitól, hogy fog­janak össze. „Csak tőlünk függ, hogy országunk békés és sike­res lesz-e” - mondta a, jugo­szláv elnök, s hozzátette: nagy kihívás, hogy az országban le­küzdjék a gyűlöletet, a rossz szándékot. A gazdaság talpra állítását, a pénzügyi rendszer stabilizá­lását és a gazdasági válság ki­terjedésének megakadályozá­sát ígérte újévi üzenetében a japán kormányfő. Hasimoto Rjutaro kijelentette: nem kell aggódnia a 123 mil­liós japán népnek a gazdaság jövője miatt. A miniszterelnök elismerte ugyan, hogy mind otthon, mind külföldön megin­gott a japán pénzügyi rendszer hitele, ám ez szerinte nincs ha­tással a gazdaságra. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a távol­keleti ország hatalmas tőkével és a világ legnagyobb deviza- tartalékával rendelkezik. Európa-szerte tűzijátékokkal és petárdákkal köszöntette a lakosság az új esztendőt. Nápolyban több mint százan megsebesültek az újévi petár­dák robbanása következtében, és néhány kisebb épülettűz is támadt. Az ünnepek előtt a rendőrség sok házi készítésű robbanóeszközt lefoglalt. Moszkvában tizenketten se­besültek meg a petárdáktól. A fenyőfákról tovaterjedő tüzek miatt az orosz fővárosban a tűzoltókat 187 alkalommal hív­ták lakástüzekhez, amelyek négy ember halálát okozták. A hollandok idén viszonylag csendesen köszöntötték az új évet: egy halott, egy súlyos és négy könnyebb sebesült áldo­zata volt a tűzijátékoknak és a A politikai és közéletben való aktívabb részvételre szólí­totta fel a cseheket Václav Ha­vel. Az államfő kifejtette, hogy az országban várhatóan idő előtti képviselőházi választások lesznek: az ősszel újraválaszt­ják a szenátus egyharmadát. A helyi választásokon pedig arról döntenek a polgárok, kik le­gyenek a községi és a területi képviselők. Michal Kovác újévi beszédé­ben az ö ve önállóvá vált Szlovák Köztársaság sikereiről és kudarcairól szólva a kor­mánypolitikát tette felelőssé azért, hogy Szlovákia kimaradt a NATO- és EU-bővítés első köréből. „A kimaradás azt bi­zonyítja, hogy a fejlett Európa még nem tartja eléggé demok­ratikus és eléggé hiteles part­nernek Szlovákiát.” A kormányfő azt is közölte, hogy gazdasági és pénzügyi csomagterv kidolgozását szor­galmazza, amely egyszeri jöve­delemadó-csökkenést és a pénzügyi rendszer szanálását tartalmazza majd. „Bizonyos vagyok benne, hogy ez a cso­magterv Japán erőteljes gazda­sági fellendülésével jár” - mondotta. Az új év beköszöntével hat új párttal gazdagodott a politi­kai színskála Japánban. Ezek közül kettő elvben kész arra, hogy a négy másikkal szövet­ségre lépjen. Lehetséges távlati cél egy új nagy párt megalakí­tása a következő alsóházi vá­lasztások előtt. petárdáknak. Mindez a határo­zott rendőri fellépésnek is kö­szönhető: december utolsó két hetében a hatóságok valóságos hajtóvadászatot folytattak a nem engedélyezett robbanósze­rek után, s több mint három tonna petárdát és patront lefog­laltak. A petárdák és görögtűz- alapanyagok beszerzésére a ke­reskedők szövetségének tájé­koztatása szerint mintegy 35 millió dollárnyi összeget költöt­tek Hollandiában. A németek rekordot javítot­tak: 160 millió márkát költöttek arra, hogy az újévi 12 harang- kondulást követően petárdákkal elűzzék a rossz szellemeket, vagyis 10 millióval többet, mint tavaly. A petárdák okozta hangzavart 35 millió pezsgős­palack durranása csak fokozta. Brüsszel megkétszerezte a tagjelöltek pénzügyi támogatását Ausztria ne fékezze a bővítést Az Unió keleti bővítése mellett száll síkra az Európai Bizott­ság osztrák mezőgazdasági főbiztosa, aki felszólította honfi­társait: Ausztria ne fékezze az Európai Unió kiszélesítését. Talpra áll a japán gazdaság Hat új politikai párt alakult Az óév búcsúztatása tragédiákat is okozott Szilveszteri petárdák Újabb bőlégballonos próbálkozás. Steve Fossett két éven belül harmadszor kí­sérli meg, hogy hőlégballonjával leszállás nélkül kerülje meg a Földet. Először teljes kudar­cot vallott, másodszorra viszont már egészen Indiáig eljutott. fotó: feb/reuter 1998 világszerte a légiforgalmi biztonság éve lesz A Malév régóta az élvonalban Az IATA, a légitársaságok nemzetközi szövetsége 1998-at a biztonság évének nyilvánította. S bár a tavalyi év ilyen szem­pontból nem volt túl szerencsés, az európai légitársaságok - köztük a Malév - jelesre vizsgáztak. Magyarországon a légiforga­lom biztonsága fölött a KHVM Légügyi Főigazgató­sága őrködik. Ennek vezetője, Németh Márton kérdésünké elmondta, hogy tavaly nagyot javult a magyar közforgalmi repülés biztonsága. Lezárult a Malév flottamodemizációjá- nak első szakasza, azaz gya­korlatilag már csak Boeing és Fokker gyártmányú repülőgé­pek közlekednek a menetrend szerinti forgalomban. Nem kevésbé fontos, hogy változott a szemlélet is: ma már minden illetékes egyetért abban, hogy a repülés bizton­sága mindennél fontosabb. Ezen a téren sem az anyagi, sem a szellemi erőfeszítéssel nem szabad takarékoskodni. Minthogy a Malévnak csak a Tupoljev-154-es típushoz van szimulátora, a pilóták rendszeresen járnak szakmai gyakorlatra külföldre. Görög­országban a Boeing-737-200 típus, Angliában a 737-esek nagyobb típusainak, Kanadá­ban a Boeing-767-nek, a Be­nelux országokban pedig a Fokker-70-esek szimulátorán gyakorolhatnak. A repülőgépek kitűnő mű­szaki állapotán és a pilóták felkészültségén kívül a repü­lésbiztonság harmadik össze­tevője a légiirányítás hibátlan működése is. Magyarország ebből a szempontból is Európa élvonalába tartozik, ami az eu­rópai légiirányítók szervezete, az Eurocontrol segítségének is köszönhető. Németh Márton szerint ná­lunk már régen elsőbbséget élvez a légiforgalom polgári irányítása a katonaival szem­ben. Az új ferihegyi légiirá­nyító központ 1998-tól a leg­modernebb felszereléssel dol­gozik, s Budapest eséllyel pá­lyázik arra, hogy itt legyen a közép-európai légiirányító­központ székhelye. T. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom