Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06-07 / 285. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1997. december 6., szombat Rejtett értékeink Márkus Dezső munkássága A múlt századi parlamentben egyszer az egyik képviselő szóvá tette, hogy az évek hosz- szú során egymásra rakódott törvényekből szerinte csupán az Aranybulla 22. cikkelyét tartják meg s eszerint a nemes ember akarata nélkül az ő rétjein a király disznai nem legelnek ... Talán nem kevésbé meglepő, hogy a jogi műveltségére és jogvégzett nemeseire oly büszke Magyarországon a fenti tényt hiteles forrásból senki nem menthette, mert ahhoz magyar nyelvű törvény- gyűjtemény nem állt rendelkezésére. Legalább ennyire különös, hogy az összegyűjtés és hivatkozásokkal való ellátás embertpróbáló munkáját egy paksi izraelita család nagyhírű fia végezte el. A Morvaországból származó família adta Marcus Dávidot, Tolna megye első zsidó hitközségének első rabbiját a Schweitzer-Szilágyi- féle jeles kézikönyv szerint. A hagyomány úgy tartja, hogy e család leszármazottjaként született Pakson 1862. október 15-én Márkus Dezső, akit kortársai a több tízezer e területen működő közül a legfényesebb jogászi elmének tartottak a századfordulón. Az adatokból kiderül, hogy nem ok nélkül. Az iskoláit a fővárosban végző Márkus már egyetemista korában Weiner Adolffal jogbölcsészeti jegyzeteket készített Pulszky Ágost professzor előadásaiból s azokat sokszorosítva (kőnyomattal) terjesztette és könnyítette meg tanulótársai felkészülését. Öt évvel ezután, 1886-ban, immár budapesti ügyvédként Weinerrel kiadja a magyar törvényeket az összes rendeletekkel és határozatokkal, s ezzel megalapozza későbbi hímevét. Tekintélyére jellemző, hogy nemcsak a tizedik magyar jogászgyűlés jegyzője 1889-ben, amikor 1894-ben királyi törvényszéki bírónak nevezik ki, de csak azért, hogy a minisztérium a törvényelőkészítő osztályára rendelhesse be. Ekkor adja át az általa alapított Jogi Szemle szerkesztését, s az addig megírt többszáz cikkét egy ideig szerényebb számban követik újak. Minderre komoly oka van: a Corpus Juris Hungarici, azaz a Magyar Törvénytár mil- leniumi emlékkiadásának munkatársa lesz, a magyarázatok és utalások elkészítésének feladata hárul rá. Némi fogalmunk lesz munkája nagyságáról, ha tudjuk, hogy 1898-ig hazánkban 14.401 (!) törvény és miniszteri rendelet összes kapcsolatát fel kellett tárnia, lehetőleg fejből tudnia, majd pontos hivatkozással jeleznie. Nem csoda, ha e szám láttán maga kérdezi a mű előszavában: „Képzelhető-e, hogy azok között, akik e törvényeket és rendeleteket alkalmazni kötelesek, sőt azok közt is, akik a további jog fejlesztése érdekében újabb jogszabályokat alkotni hivatván (hivatottak), sokan akadjanak, akik e törvényhozási és rendeleti anyagot még csak áttekinteni is képesek volnának?” A helyzetet súlyosbította, hogy az 1836 előtti törvények csak latinul, vagy megbízhatatlan fordításban és alig hozzáférhetően voltak meg. Nem csoda, ha az 1899 áprilisára elvégzett munka végén ott áll a sóhajos kívánság: „Szívből óhajtom, hogy e gyűjtemény használója azzal a tudattal forgassa azt, hogy az a sok fáradság, amelyet ez óriási munkámnak szenteltem, nem volt hiábavaló”. Többezer cikket írt a napilapokba a Nemzettől a Fővárosi Lapokig, a folyóiratokba, a Révai lexikon és a Pallas munkatársaként, de ő szerkesztette a hatkötetes Magyar Jogi Lexikont, amelyről a Zsidó lexikon Márkusról szóló szócikke megjegyzi: „a magyar jogi tudományos irodalom egyik legszámottevőbb alkotása”. Ezen felül írt önálló munkáinak száma közel negyven, „különösen magánjoggal és a polgári eljárásokkal foglalkozott, de írt értékes közjogi munkákat is” és „a magyar feminista mozgalomnak egyik előharcosa volt” a Révai lexikon szerint. Még egy, s ha lehet, az eddigieknél is gigászibb munkája jelent meg 1912-ben: A hatályos magyar törvények gyűjteménye. „A szakértő meg fogja érteni” - írta Márkus Dezső - „és meg is fogja becsülni az ilyen gyűjtemény szerkesztésének óriási nehézségeit, azt a rendkívüli munkát és körültekintést, amelyet a jegyzetek számos ezreinek kidolgozása megkövetelt, hiszen mindegyik jegyzet, de még a törvény vagy egyes részei hatályban létének vagy nem létének a megállapítása is szükségessé tette az egész magyar tételes joganyag szüntelen áttanulmányozását és legrejtettebb, legapróbb részleteinek ismeretét”. Keserű tudnunk, hogy ez utolsó nagy műve: a nagy összefüggések kutatója nevetséges apróság miatt halt meg vérmérgezésben 1912. december 3-án Budapesten. Dr. Töttó's Gábor Tanár-honatya az értelmiségről Az értelem fénye és a nagy sötétség Az értelmiség szerepéről tartott előadást a tolnai Egész-ség Hónap keretében Antalóczy Attila tanár, országgyűlési képviselő. Vele beszélgettünk. — Mindenekelőtt: definiálná az.r „ értelmiség ”fogalmát? — Értelmiséginek lenni egy létforma, amely számomra elsősorban azt jelenti, hogy az embernek napi viszonya van önmagával, valamint, hogy szüntelen kíváncsiságot tanúsít a társadalmi környezete iránt. És természetesen hozzá lehet sorolni bizonyos fajta szakmai tudást is. Akiket viszont ma Magyar- országon értelmiséginek gondolnak, azok többnyire magasan kvalifikált szakmunkások. Az értelmiség viszont ennél többet jelent. Mindenfajta társadalmi változásnak a mozgatórugója az adott közösség szellemi készenléte és teljesítménye. A sokat emlegetett varázsszó, a modernizáció alapkérdése, hogy milyen szellemi bázisra tudjuk ezt a folyamatot építeni. A kiművelt, gondolkodó emberfők alapvetően meghatározzák annak az esélyét, hogy Magyarország a világban hogyan foglalja el a helyét. — Mennyire jelent ma rangot értelmiséginek lenni? — Azt gondolom, hogy egyáltalán nem jelent rangot. Korábban sem önmagában a „szellemi ember-ség” jelentett rangot, hanem a társadalmi státusz. Évszázadok előtt a szellemi teljesítményekre jobban odafigyelt a környezet, mert azok napi módon hasznosultak. A sámán, a varázsló praktikusan naprakész volt egy sor dologban. Az idők során egyre kevésbé jelentett értéket, rangot a szellemi teljesítmény, de ma katasztrofálisnak érzem a helyzetet. — Mennyire tartja szimbolikus jelentőségűnek, hogy például a munkanélküli pedagógusokat biztosítási ügynökké képezik át? — Én jobban örülök neki, ha a pedagógus biztosítási ügynöknek megy el, mintha mondjuk utcát söpörne. Önmagában nem tartom azt véteknek, ha a diplomás ember nem a társadalmi státuszának megfelelő tevékenységet végez. Én azt tartom botrányosnak, amikor komoly szellemi teljesítményű emberek nem a szellemi teljesítőképességük szempontjából leginkább hasznosítható helyen vannak. — Tudna mondani valami biztatót is a jövőre nézve? — A mai világ a Thomas Mann-i normákhoz mérten meglehetősen elszellemtelene- dik. Ez egyébként világjelenség. Úgyhogy én nagyon pesz- szimista vagyok. Viszont úgy gondolom, hogy nem szabad feladni, mert arra, hogy új idők új dalaival tudjunk megjelenni a világpiacon, csakis akkor lesz esélyünk, ha szellemileg elkezdjük építeni magunkat. Bármennyire is nincs presztízse ma a tudásnak, az öncélú szellemi épülésnek, az egyetlen esélyünk arra, hogy az ország hosszú távon stabil pozíciókat foglaljon el, (de mondhatnám azt is, hogy az egyetlen esély arra, hogy az emberiség az önpusztítást meghatározó mítoszokból kitörjön), az, ha elkezd új szempontokat érvényesíteni, tehát gondolkodik. — Amit elmondott az értelmiségről, mennyiben igaz a politikusokra? — Én azt szoktam mondani, hogy a magyar parlament pontosan olyan, mint amilyen a magyar társadalom. De ez igaz más társadalmakra is. Egyetlen országnak sincs olyan parlamentje, amely habitusában, szemléletében, ízlésvilágában lényegesen különbözne az adott kultúrától. Éppen ezért igaz az, hogy a magyar politikai elit zöme meglehetősen szürke, fantáziátlan, sótlan, humorta- lan, depressziós, satöbbi. Ha tehát a társadalom általános szellemi és morális kondíciója növekszik, az a politikusokon is meg fog látszani. Az egy más kérdés, hogy a társadalomra visszahat a politikusok jelenlegi kvalitása. így aztán a dolog egy kicsit a 22-es csapdája szituáció. De azt gondolom, hogy mind a társadalomban, mind a politikusok között vannak arra törekvések, hogy elinduljon a szellemi épülés, a mítoszrombolás. Úgyhogy drukkolni kell, hogy azok kerüljenek döntési helyzetbe, akik az értelem fényénél közlekednek ebben a nagy sötétségben. —s— Megyei origami pályázat ni palyazat Ok voltak a legjobbak A Tolna megyei origami pályázat legszebb munkáiból és a Szekszárdi Origami Baráti Kör tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás a héten a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza társalgójában. A pályázaton az alábbi eredmények születtek: Óvodások kategóriája: 1. Wosinsky óvoda nagycsoportja, Szekszárd (Az öreg halász és a nagyravágyó felesége), 2. VI. számú óvoda Vízipók csoportja, Tolna (A répa, Hófehérke és a hét törpe), 3. Licska Emília, szekszárdi kórházi óvoda (Bohóc). Különdíj: Medinai óvoda nagy-középső csoport (Ősz manó). Általános iskola alsó tagozat. Csoportmunka: 1. Gyakorló Általános Iskola, Szekszárd, 4. osztály (Krampuszok), 2. Gyakorló Általános Iskola Alkotóház, Szekszárd (Négy évszak), 3. V. számú Általános Iskola, Szekszárd, 3.d. osztály (Akvárium). Különdíj: Kakasdi általános iskola, 4. osztály (Ádventi koszorú). Egyéni munka: 1. Daradics Dávid, Kakasd (Kocka kacsa), 2. Boros Erika, Paks (Képeslapok, csillagok), 3. Molnár Tamás, Szekszárd (Virágok vázában). Különdíj: Sebestyén András, Kakasd (Dínók saját ötletek alapján), Reisch Renáta, Hosszúhetény (Kókuszdió), Ács Zoltán, Balogh Zoltán, Fürer Attila, Hegedűs Nikoletta, Licska Nikoletta (V. számú Általános Iskola, 3.d. osztály, Szekszárd). Felső tagozat: 1. Koncz Éva, Tolna (Kép), 2. Dénes Attila, Tolna (Hupikék tör- pikék) és Szöböllődi Erzsébet, Tolna, (Tulipánok). 3. Takács Zsolt, Kistormás (Szarvasbogár, lovas alak). Különdíj: Szeitert Anikó, Tolna (Virágok kosárban) és Práger Ibolya, Tolna (Elefánt). Dicséret: Miklós Zita, Tolna (Nagy kép), Kakasdi általános iskola 5. osztály (Virágok teatasakból) és Szalai Péter, Tolna (Állatok). Felnőtt kategória: 1. Beréti Zsuzsanna, Szekszárd (Gyertyatartó), 2. Lo- vászné Mező Andrea, Szekszárd (Origami az óvodában), 3. Bemáth Sándomé, Szekszárd (Babaszobák). Gyengénlátók kategóriája: 1. Nagy Edina, Bartók Ildikó és Szilágyi Katalin (Egyéni hajtogatások), 2. Dombrádi Tamás (Ceruzatartó), 3. Király Imre (Könyvborító). Különdíj: Majdamics Imre (Képeslap, dobozsor). Vakok kategóriája: 1. Kátai Andrea, Szekszárd (Mikulás szánnal) és Németh Orsolya, Budapest (Fekete alapon csillagok), 2. Liegner Beáta, Böhönye (Virágok), 3. Rákiin Zsuzsanna (Tűzgömb). Műfordítási verseny Shakespeare nyelvén Angol műfordítási verseny második fordulóját tartották a szekszárdi I. Béla Gimnáziumban a megye középiskolás diákjainak részvételével. Az oktatási intézmény által szervezett műfordítási versenyre a megye 13 középiskolájából 74 diák jelentkezett. Az első fordulóra - mely műfordításból állt -, az iskolákban került sor. Az eredmények alapján 18 gyerek került a december 1-i döntőbe. Itt az írásbelit követően szóbeli verseny volt, mely angol társalgásból és szövegértésből állt. Az eredmények alapján a legjobbnak Kovács Petra, a szekszárdi Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazda- sági Szakközépiskola diákja bizonyult. Második helyezett Mizsér Ágnes (ESZI, Paks), harmadik Halmai Gergely (I. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskola), negyedik Schepp Péter (Vak Bottyán Gimnázium Paks), ötödik Gergelics Natália (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád) lett.-fkéVízimikulás a Dunán A lappföldi Mikulás repülőgépen érkezett hazánkba, de nem messze tőlünk, Felső- és Alsó-Ausztria határán, St. Nikola an der Donau községben (Strudengau) ladikban szállt a folyóra egy ottani Mikulás. A kilencszáz lakosú község már évtizedek óta látványos ünnepséggel emlékezik meg névadójáról. A hajósok védőszentjeként tisztelt szent nevenepján a pélébániatemplomban „hajósmisét” mondanak, majd utána csónakos felvonulást rendeznek, amelynek során a hajósok koszorút dobnak a hullámokba. Nem feledkeznek meg azonban a gyermekek szórakoztatásáról sem ezen a napon. Ladikon érkezik a Mikulás és kiköt St. Ni- kolában, ahol édességgel, dióval és naranccsal kedveskedik a gyerekeknek. Végül mesemondó is felkeresi az apróságokat. A bélyeggyűjtőknek örömére a kis osztrák településen december 6-án rendkívüli postahivatal működik. Jó hír Advent 2. vasárnapja van. Ez a REMÉNY ünnepe. A karácsony előtti várakozás négy vasárnapja mindegyikének megvan a maga sajátos hangulata. A remény jele a horgony, mert az biztos parthoz köti a vízen hánykódó hajót. így egész földi életünk oda van kötve Istenhez. Szilárd ez a kötelék és nyugalmat ad az embernek. A mai evangélium (Lk 3,1-6), örömhír, jó hír, hogy az Úr közel van hozzánk. Már itt van érkezésériek ideje. Lukács pontos leírást ad, megfelelő történelmi adatokat szolgáltat. Az evangéliumi szakasz középpontjában Jézus áll, akit ugyan név szerint így nem említ meg, de minden rá utal. Fellépésének körülményei gazdagon szerepelnek. A kor megjelölése után a „pusztába kiáltó- nak” szavát idézi, akiről tudjuk, hogy nem más, mint Keresztelő János. Keresztelő János nem kis feladatot kapott, ő az utolsó próféta a Messiás megjelenése előtt, aki már nemcsak róla jövendöl, hanem meg is éri annak eljövetelét. Ő is a remény embere. Rettenthetetlen bizalommal várakozik és másokat is erre sarkall. Utat kell készítenünk, mert ha megérkezik, akit várunk, de készületlenül talál bennünket, reményvesztett lesz az a találkozás. Ez így van az emberi kapcsolatokban, de így van ez Istennel is. És ez vonatkozik e földi életünk minden pillanatára ugyanúgy, mint arra a végső találkozásra, mely a halálban ér bennünket. Utat készíteni Istennek azt jelenti, hogy a bűn hegyeit lehordjuk, vagyis elhagyjuk vétkeinket, a szeretetünk hiányából keletkezett szédítő völgyeket pedig jótetteinkkel, irgalmasságunk és szeretetünk cselekedeteivel töltjük fel. Ha erre nem törekszünk, méltatlanok vagyunk az Istennel való találkozásra, akár most, akár azon a végső napon. A „pusztába kiáltó” találó, ugyanakkor megdöbbentő és elszomorító kifejezés is. Keresztelő János valóságos pusztaságban élt, aszkéta módon. A szentírás szerint vadméz és sáska volt az eledele. Kiáltó szavára sokan jöttek hozzá, és megteremtették a bűnbánat méltó gyümölcseit, bármely népréteghez is tartoztak. Mégis azt a kiáltását, hogy már köztetek van a Megváltó, az Isten Báránya, csak kevesen értették meg. A puszta szimbolikusan a mi lelkünk is, hiszen nekünk is szól János figyelmeztetése, de nem fogjuk fel, nem indít meg, nem vesszük elég komolyan. Ezért megmaradnak lelkünk halmai és völgyei. Az Úr csak nehezen találhat utat szívünkhöz. Keresztelő János prédikációjára tódult a nép, de a nép vezetői is. Azt felfogták, hogy valamit tenniök kell nekik is, nem ülhetnek ölhetett kézzel, öntelten, ha az Úr eljövetele fontos számukra. Vajon a mai „világ” meghallja-e Keresztelő János szavát? Vajon ma éhesek-e az emberek az Úrral való találkozásra? S vajon lehet-e jobbá-szebbé ez a „világ” Isten nélkül? Farkas Béla plébános Istentiszteletek Szekszárd Római katolikus szentmisék. Belváros: Szombat: 18.00. Vasárnap: 9.00, 11.00, 18.00 óra. Újváros: Szombat: 17.00. Vasárnap: 7.30, 10.00, 18.00. Református istentiszteletek. Vasárnap: 10.00 óra Kálvin tér, (gyermekistentisztelet), 10.00 Kálvin tér. 18.00 Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasárnap: 9.30 Luther tér. (Minden hónap második vasárnapján német áhítat). 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. u. 1. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. 1. Szombat: 16.00 Munkácsy u. 1. (gyermekistentisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra.
