Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-02 / 281. szám
1997. december 2., kedd Hazai Tükör 5. oldal / Folytatódott a Tocsik-Liszkai-per tárgyalása Tudta „kezelni” az igényeket Veszélyes vizeken - vita a vízlépcsőkről Éles vita alakult ki tegnap Nemcsók János államtitkárnak, a Bős-Nagymaros ügyében tárgyaló magyar delegáció vezetőjének vízlépcsőjavaslatáról az SZDSZ frakcióülésén és az Országgyűlésben, ahol szót kért a miniszterelnök is. Liszkai Péternek, az ÁPV Rt. volt vezető jogtanácsosának újabb meghallgatásával folytatódott tegnap Tocsik Márta és nyolc társa büntetőügyének elsőfokú tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. A 804 millió forintos sikerdíjáról elhíresült jogásznőt és Liszkai Pétert különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, valamint magánokirat-hamisítás vétségével vádolja a Fővárosi Főügyészség. A tanácsvezető bírónő a tárgyaláson ismertette: az ÁPV Rt. 1995 augusztusában rendkívül kedvező megegyezési ajánlatot kapott az V. kerületi önkormányzattól. Mi akadályozta hát a tárgyalásokat, a Az Országgyűlés tegnapi ülésén a pénzügyminiszter az ország gazdasági helyzetének nemzetközi megítéléséről beszélt egy nagy tekintélyű szaklap értékelése kapcsán, majd a képviselők megkezdték a régóta hiányolt állatvédelmi törvény tárgyalását. Medgyessy Péter elmondta: újból napvilágot látott egy mértékadó és tárgyilagos külföldi szakmai vélemény, amely azt bizonyítja, hogy javul országunk nemzetközi megítélése. A Wall Street Journal című vezető amerikai gazdasági lap a korábbi évek gyakorlatához híven az idén ismét elemezte a „rendszerváltó” országok gazdasági teljesítményét. Tavaly 25 ország közül az 5. helyre sorolt bennünket a lap, az idén előreléptünk az első helyre. A stabilizáció visszafordíthatatlan eredményeket hozott, megindult a gazdasági növekedés - hangsúlyozta a miniszter. A kormány tisztában van azzal, hogy a családok számottevő Hazánkban 650 HlV-fertő- zöttet és 260 AIDS-beteget tartanak nyilván, és ezzel az enyhén fertőzött országok közé tartozunk. Az adatokat tegnap, az AIDS elleni világnapon országszerte számos rendezvényen idézték, hangsúlyozva a betegség megelőzésének fontosságát. A fővárosban fáklyás felvonulást és jótékonysági gálamegállapodást? - kérdezte. Liszkai Péter szerint a javasolt megoldás „csak elméletileg” működött, másrészt 1995 végén a vagyonkezelő számára nem a belterületi földek, hanem a tanácsi alapítású energiaszektor kérdése volt az elsődleges. Liszkai elmondta azt is, hogy 1995. december 7-én találkozott először Tocsik Mártával, amikor a jogásznő közölte, hogy tudja „kezelni” az önkormányzatok igényeit. Liszkai szerint Tocsik Márta munkába állítása azért volt olyan sürgős, mert különben az önkormányzatok nem írták volna alá a már kialkudott megállapodások szerződéstervezeteit. A Tocsik-ügy tárgyalása csütörtökön folytatódik. hányada közvetlenül még nem érzi ezt. A siker lehetősége azonban már a kezünkben van. A továbbiakban a képviselők megkezdték a régóta sürgetett állatvédelmi törvény megvitatását. A jogszabály célja az, hogy a fejlett országokhoz hasonlóan átfogóan szabályozza az állatokkal való bánásmódot. A törvénytervezet szövege szerint az állatot nem szabad kínozni, emberre vagy állatra uszítani. Megtiltják a jövőben a kényszertakarmányozást is, ami azt jelenti, hogy ezentúl például tilos lehet a libatömés. Megtiltaná a törvény, hogy kíméletlenül mozgassák, szállítsák, és a teljesítőképességüket meghaladó teljesítményre kényszerítsék, természetellenes és önpusztító tevékenységre szoktassák az állatokat. A képviselők megszavazták, hogy kerüljön napirendre a Néppárt javaslata, amely szerint vizsgálóbizottság foglalkozzon a november 3-ai Me- tész-tüntetésen történtekkel. (simonfy) műsort rendeztek, továbbá kitüntetéseket nyújtottak át. A Magyar AIDS Alapítvány hat éve hozta létre a Freddie Mercury Díjat. Az idén ezt Tóth Baranyi Éva és Farkas Margit a Bács-Kiskun megyei régióban végzett kiemelkedő munkájáért, dr. Romsauer Lajos az Anonym segélyállomás felállításáért, Nagy Edina joghallgató pedig az egyetemi megelőzés szervezéséért kapta.- Az államtitkár visszahívását a delegáció éléről egyelőre nem kezdeményezi az SZDSZ frakciója - jelentette be Szent- Iványi István, a képviselőcsoport vezetője. - Azt azonban elvárja, hogy folyamatos parlamenti kontroll mellett a továbbiakban szigorúan a hágai ítéletből következő javaslatokat tárjon a szlovák fél elé. Horn Gyula miniszterelnök a parlament plenáris ülésén kijelentette, hogy elég volt a félrevezetésből, és tudomásul kell venni, hogy a hágai dönAz Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál a hír kapcsán elmondták: az ország hét szívcentruma közül egyik sem jelezte, hogy anyagi gondjai lennének. Papp professzor problémáiról is előbb egy napilapból értesültek. A zalaegerszegi szívsebész, a pécsi egyetem tanszékvezetője levelet juttatott el az OEP- hez. Ebben leírja: az OEP A magyar kormány múlt csütörtöki támogató döntésével közelebb került megvalósulásához a budapesti székhelyű Alfa TV, amely talán a világ első interregionális műsor- szolgáltatója lesz. tés nem hozott számunkra sikert. Horn Gyula rámutatott, hogy a hágai ítélet szerint az 1977. évi magyar-szlovák szerződés érvényben van, nincs ökológiai szükséghelyzet - amire hivatkozva Magyarország évekkel ezelőtt leállította az építkezést -, a bíróság még az ún. C-variáns műveinek szlovákok általi megépítését is jogosnak tartotta, csak az üzembe helyezés miatt marasztalta el a szlovákokat. A hágai ítélet nem siker, nem győzelem, de van lehető1996. október 1-jétől rendkívül korrekt módon, számlaáron finanszírozza a szívsebészetben használt nagy értékű eszközöket. A kialakult pénzhiány oka a szívsebészeti beavatkozások alulfinanszírozottsága - a nem megfelelően megállapított pontérték miatt; ebben a minisztérium felelőssége az elsődleges. Kökény Mihály népjóléti A 25 európai ország részvételével indult projekt azóta igazán fontos a számunkra, amióta - a nemzeti kuratóriumok többségének szavazatával - úgy döntöttek, hogy Budapesten legyen a műholdról ség a szlovák féllel való megállapodásra - hangsúlyozta a kormányfő, majd kijelentette: a Nemcsók vezette kormány- delegáció határozottan és szakszerűen dolgozik. A nyilvános, és bizonyos szélsőséges elemek által szított vita ellehetetlenítheti a küldöttség munkáját, és árt a Magyar Köztársaság érdekeinek. Torgyán Józsefi FKGP) szerint a tárgyalódelegáció küldetését illetően a kormányban nincs egységes álláspont. Demeter Ervin (MDF) kifogásolta, hogy nézetkülönbségek vannak a kormányon belül is, és nem lehet tudni, hogy a delegáció kinek az álláspontját képviseli. FEB miniszter az éhségsztrájkot rendkívül sajnálatosnak nevezte, ugyanakkor a profesz- szor nyilatkozatát félrevezetőnek. Életmentő szívműtét eddig sem maradhatott el, és ezután sem fog elmaradni, minden felelős orvosnak számot kell azonban vetnie az ország jelenlegi gazdasági lehetőségeivel - hangsúlyozta a miniszter. Annak viszont nincs akadálya - tette hozzá Kökény -, hogy azok a szívcentrumok, amelyek valamiért nem tudják elvégezni a vállalt számú műtétet, „átadják a lehetőségeket” azoknak, amelyek már kimentették a keretet. (csernyánszki) sugárzó adó székhelye és itt épüljenek föl a stúdiók. Az induláshoz az Európai Unió pályázati pénzei mellett szükség lesz a részt vevő országok kormányai és magán- személyek támogatására is. Magyarországon a kormány egyebek között az épületek helyreállításával és ingyenes bérbeadásával segíti a terv megvalósítását. Kőhalmi Ferenc kuratóriumi ügyvezető szerint összesen mintegy 91 millió ECU (20 milliárd forint) tőkére van szükség ahhoz, hogy a televízió végül önfenntartó legyen. Egymás jobb megértését és az európai integrációt is segíteni kívánja az az interregionális műsor, amelyet eleinte négy-öt, később egyre több nyelven sugároznak majd - várhatóan 1999-től. T. J. Drágul a gáz és az áram. Hatvani Györgyöt nevezte ki a Magyar Energia Hivatal főigazgatójává december elsejétől Fazakas Szabolcs, az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter. Ebből az alkalomból kijelentette: az IKIM törvénymódosítást javasol, amely 30 napra szorítaná le a közüzemi szolgáltatások befizetési határidejét. Tegnap bejelentették azt is, hogy a gáz és a villany január elsejétől esedékes tarifaváltozását december 22-én teszik közzé. Nincs tejkiviteli stop. Az Európai Unió hétfőn elrendelt tej- és tejtermék-beviteli tilalma, amely időlegesen sújtja Lengyelországot, nincs hatással hazánk tejtermékexportjára - mondta Tarján Balázs, a Föld- művelési Minisztérium Agrár- rendtartási Hivatalának elnöke. Új MTI-vezetés. Hivatalba lépésének napján, hétfőn kinevezte közvetlen munkatársait Dorogi Sándor, a Magyar Távirati Iroda Rt. elnöke. Az általános, szakmai alelnök Stuber Sándor, a gazdasági alelnök Tompa Gábor, az informatikai alelnök Szabó Iván. Az MTI hírigazgatója Frank Róbert lett. MDNP-szövetségesek? A Magyar Demokrata Néppárt január 10-éig lezárja a választási együttműködésről szóló tárgyalásokat, s január 15-éig nyilvánosságra hozza a képviselő- jelöltek névsorát - közölte Szabó Iván pártelnök, aki elképzelhetőnek tartja a közös jelöltállítást a Vállalkozók Pártjával és a Köztársaság Párttal. A Danubius marad. Előreláthatólag a jövő év elejétől kezdi meg a sugárzást a megújuló Danubius Rádió - közölte Sándor István, a műsorszolgáltatásra jogot nyert Országos Kereskedelmi Rádió Rt. vezér- igazgatója. Az országos kereskedelmi rádió ideiglenesen jelenlegi stúdiójából, a Magyar Rádió épületéből sugároz majd. Romaszálló Szegeden. A lakásalap felhasználására vonatkozó rendelet módosítását javasolta tegnap a kormánynak Szalay István, Szeged polgár- mestere, mivel a város önkormányzata a mintegy kétmilliárdos lakásalapból szeretne hajléktalan roma családoknak átmeneti szállót építeni. Kamiontolvaj útonállók. A Heves megyei Besenyőtelek közelében tért magához az a horvát kamionos, akit, a rendőrségen tett vallomása szerint, november 28-án Győr és Pápa között támadtak meg és raboltak ki ismeretlen banditák. Az elvitt jármű és a benne szállított farmerruházat együttes értéke csaknem 400 ezer márka. Interregionális műsor Budapestről fotó. feb/diósi imre Mérvadó elismerés Napirenden: az állatvédelmi törvény Kétszázhatvan AIDS-beteg Az enyhén fertőzött országok közé tartozunk Amire még nem volt példa: orvos sztrájkol a betegei életéért Szívsebészeti ellentmondások Papp Lajos szívsebész professzor hétfőn szabadságát kivéve éhségsztrájkba kezdett. Indoklásul elmondta: november 17-e óta nem tudja elvégezni a betegeinek megígért szívműtéteket. Követeli, hogy az állam jogszabályban vállaljon garanciát a szívműtétek valós költségeire, és január 1-jéig visszamenően fizessék meg az érintett intézményeknek a végrehajtott műtétek nyomán keletkezett tényleges kiadásokat. Célegyenesben a nemzetközi Alfa TV? Beszélgetőpartnerünk: Marx György akadémikus, atomfizikus „Hülyeségbiztos” atomerőművek Chicagóban 55 évvel ezelőtt éppen ezen a napon kezdte meg működését a világ első atomreaktora. Az új korszakot nyitó tudományos eredménnyel nagyjából egyidősek a nukleáris energia megítélése körüli viták, amelyek azóta sem csitulnak. Az atomerőművek jövőjéről a nemzetközi hírű atomfizikust, Marx György akadémikust kérdeztük.- Napjainkban is meglehetősen szélsőséges álláspontok élnek egymás mellett. Az egyik véglet Európa, hiszen például Belgiumban, Franciaországban a villamos energia nagy részét nukleáris forrásból fedezik, de a Távol-Keleten is 50 százalékos az arány. Ugyanakkor az USA leállította az új erőművek építését, mert az atomreaktorok ellenzéke ott a leghangosabb.-Az ellenzők a hagyományos energiaforrásokra esküsznek, pedig azok sokkal jobban szennyezik a környezetet.-Igen, ma már világméretekben igaz, hogy a felmelegedés és a tengerszint emelkedése miatt a szén-dioxid-kibo- csátást csökkenteni kell. Jelenleg körülbelül ugyanannyi szén-dioxid kerül a légkörbe szénből, mint kőolajból és földgázból. Ez utóbbi elégetésével viszont több energia termelhető, célszerű tehát a szenes erőműveket földgázra átállítani. Az előrejelzések szerint a következő 10 évben is a kőolaj és a földgáz lesz a járművek hajtóanyaga. Hazánkban azonban a járműpark növekedése miatt, belátható időn belül, ezek az energiaforrások vészesen beszűkülnek, ezért nagy erejű árrobbanás is bekövetkezhet. Nincs más választás, mint az úgynevezett megújuló - nap és szél - energiák és a nukleáris források hasznosítása. Szélenergiára csak a tengerparti országok építhetnek. A napenergia Los Angeles és Tokió magasságában aknázható ki leginkább. Magyarországon téli délelőttökön van csúcsfogyasztás, ám ekkor nemigen süt a nap. Számunkra alternatívaként a vízi és az atomenergia jöhet számításba. A vizek hasznosítását sokan azért ellenzik, mert a gátrendszer, az erőmű elcsúfítja a tájat. Számomra elfogadhatatlan ez a hozzáállás. Számos országban, például Japánban, az USA-ban turistalátványosság a víztároló. A tények pedig tények: rohamosan nő a háztartások energiaigénye, ennek kielégítésére kiváló forrás a víz.- Marad még az atomenergia. Jogosak-e a reaktorok biztonságossága miatti aggályok?- Erre csak annyit: jóval nagyobb a működés biztonsága, mint mondjuk a közúti közlekedési hálózaté. Ha a politika oldaláról vizsgáljuk a témát, előbb tisztázni kell: a politikust a jövő évi választás vagy a gyerekeink jövője érdekli-e.- Azért Csernobil árnyéka nem fakul...-Nos, akkor azt is be kell tenni a mérleg serpenyőjébe, hogy a kémiai légszennyezéstől nálunk évente ezrek halnak meg. S azt is, hogy a csernobilihoz hasonló katasztrófa Pakson nem fordulhat elő. Erre biztonsági garanciák vannak. Nem mindegy tehát, hogy sörös vagy benzines hordóra dobjuk-e a gyufát.- Hogyan fejleszthetők az atomerőművek? A paksi erőműben fotó: feb-Feltétlenül még biztonságosabbá tehetők. Ahogy szakmai körökben mondják - elnézést a kifejezésért - „hülyeségbiztosnak” kell lenniük, tehát a kezelői figyelmetlenség következményeit is elhárító rendszert kell kialakítani. Ez korántsem megoldhatatlan feladat. Csernyánszki Judit