Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-10 / 288. szám
1997. december 10., szerda Sport 9. oldal Súlyemelő világbajnokság, Thaiföld Popa szerény szereplése Miközben a jövő évi finnországi női és férfi világbajnokság házigazdái Lahtit népszerűsítették, a novemberi viadal előkészítéséről számoltak be, a magyar táborban érthető módon a nyíregyházi Farkas Zoltán kiesése volt a fő téma a Chiang Mai-ban folyó vb-n. Az élet azonban nem áll meg - súlyemelésben sem. Kedden, a thaiföldi világbajnokság negyedik napján újabb magyar sportoló próbálkozott. A javításra a 70 kg-os Popa Adrián részéről azért is szükség lett volna, hogy gyorsan feledtesse klubtársa kudarcát. Ez csak kismértékben sikerült, Popa ugyanis kilencedik lett. Az olimpiai és Európa-baj- noki ötödik helyezett nyíregyházi emelő a szakításban a 135 kg-mal még gond nélkül elbánt. Annál jobban megizzasztotta őt kétszer is a 140 kg. Végül a súlyzó győzött. Popa maradt a kezdősúlyán, ami ebben a fogásnemben csak a 13. helyre volt elég. Az erősebbik fogásnemében, a lökésben hasonlóan alakult a helyzet. Az első gyakorlata a 177.5 kg-on sikeres volt, de a 182.5 kg két ízben is erősebbnek bizonyult nála. Ezzel a teljesítménnyel a lökésben a hetedik, az összetettben pedig a kilencedik helyen zárt. Szerény pozíció. A vetélytársak annál inkább elemükben voltak. Az aranyéremért bolgár-kínai párharc zajlott; nem kis meglepetésre bolgár győzelemmel. Zlatan Vanev idei Ebezüstérmes a szakítás után testsúlyának köszönhetően a lökésaranyat és az összetett elsőséget is elorozta az olimpiai bajnok Zhan Xugang elől. Utóbbi emelő hiába ért el 195.5 kg-mal új világcsúcsot. (A saját rekordját javította meg fél kilóval.) Csak a 195 kg számított be a fogásnemi és az összetett rangsorba is, így a kínai csak második lett. Szerdán két magyar is érdekelt. A nőknél a 64 kg-ban Márkus Erzsébet lép dobogóra, a férfi 76 kg-ban pedig az izomsérüléssel bajlódó Feri Attila igyekszik javítani a renomén. Eredmények: 70 kg: ösz- szetett világbajnok: Zlatan Vanev (Bulgária) 355.0 kg (160, 195), 2. Xugang Zhan (Kína) 352.5 (157.5, 195), 3. Jianhui Wan (Kína) 340 (155, 185). Szakítás, világbajnok: Vanev 160 kg, 2. Zhan 157.5, 3. Wan 155. Lökés, világbajnok: Vanev 195 kg, 2. Zhan 195, 3. Hak Bong Kim (Koreai Köztársaság) 185. Hazai sikerek születtek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi, 39. játéknapján. Eredmények: Miami Heat-New Jersey Nets 105-97 (képünkön), Orlando Magic-Philadelphia 76ers 95-86, Utah Jazz-Indiana Pacers 106-97, Portland Trail- Blazers-Los Angeles Lakers 105-99. fotó: feb/reuters 11. Dunaszentgyörgy Limex SE 15 5 4 6 21-28 19 Szentgyörgyön csak előre tekintenek A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának másik Tolna megyei reprezentánsa, a Dunaszentgyörgy Limex SE együttese nyáron harmadikként jutott fel az NB III-bóI. A Duna-partiak „receptje” eltért a györkönyitől. Pál József személyében egy a másodosztályban már tapasztalatokat szerzett edzővel elsősorban a szakmai munkát alapozták meg, és az együtt tartott játékoskeretet nem frissítették „nagyágyúval”. Az eredmények eddig a szentgyörgyieket igazolják, hiszen a tizenegyedik helyezett gárda csak három ponttal gyűjtött kevesebbet a negyediknél. A Limex őszi szereplésébe és további terveikbe Pál József segítségével pillanthattunk be. — Amikor nyáron Duna- szentgyörgyre kerültem az egyesület vezetésével abban egyeztünk meg, hogy a bentma- radás az elsődleges, a legjobb nyolc közé kerülés pedig a másodlagos cél. Elsőként a gárda erőállapotát térképeztem fel, s bár játékügyességben az ebben az osztályban elvárható szinten álltak, fizikálisán hiányosságokat tapasztaltam. Ezért azután egy általános felkészülési tervvel indultam, ám sajnos, az idő előrehaladtával nem hogy emelni tudtuk volna, hanem vissza kellett venni a terhelésből. Mindezek ellenére a felkészülésünket sikeresnek ítélem meg. A bajnokság során azután a szombati hazai és a vasárnapi idegenbeli találkozók közötti „hosszabb hétre” terveztem a fizikális jellegű terhelést, míg a vasárnaptól szombatig tartó rö- videbb periódusban a labdás edzéseket, erőnléti játékokat iktattam. A terhelésben ezt a hullámzást igyekeztem az egész őszi szezonon végig vinni, s úgy érzem, nem fogtam mellé. A játékosok erőnlétére nem lehetett panasz, s hogy az eredményeken ez mégsem látszott meg igazán, annak egyik oka, hogy újonc csapatunknál különösebb erősítést sem hajtottunk végre a nyáron. (A szentgyör- gyiek a paksi Nagy Zoltánt, a tolnai Wiesner Józsefet és Má- jik Máriát igazolták le, Papp Sándor pedig Romániából érkezett az együtteshez - A szerző'.) A csapatépítést egy folyamatként kezelem. Amit tudtam, azt átadtam. Sikerült a taktikai megoldásokban, a helyezkedésekben, a végrehajtásban és a legfontosabb dologban, a célszerűségben a játékosok olyan szintre jutottak el, amelyről tavasszal lehet tovább lépni. — A bajnokság rajtjánál döntő volt, hogyan tudjuk majd átvészelni az első négy találkozót. Kedvezőtlen sorsolásunk miatt (Százhalombatta, Tatabánya, Motim idegenben, Hévíz otthon) könnyen az utolsó helyen találhattuk volna magunkat, de a csapat dicséretére legyen mondva, ez egyszer sem fordult elő. A folytatásban azután hoztuk azokat a meccseket, amelyeket kellett, így ösz- szességében az együttes egész félévi teljesítményével elégedett vagyok. Önmagához képest a nagy többség többet adott, mint az elmúlt évben, de fizikálisán elmaradtunk az NB Il-es mezőny átlagától. Amíg a nyáron csak négy hét állt rendelkezésemre a felkészítésre, most két hónappal gazdálkod- hatom, s nyugodtan kijelenthetem, a bajnokság végén a legjobb nyolc csapat között leszünk. A jelenlegi játékosanyag érett a tovább lépésre, tehetséges fiataljaink (Hosnyánszki, Nikolov, Wiesner, Májik) igénylik a munkát, így biztosított az előrelépés. — A szezon közepén bekövetkezett egy törés, három játékosunk is távozott a csapattól. Egyesek szerint gyengültünk, mások szerint nélkülük erősebbek lettünk. Egy dolgot azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni: Szlanyinka a megye egyik legjobb kapusa, Dienes a tavalyi év gólkirálya, az év játékosa volt, Kvanduk pedig NB I-es múlttal rendelkező futballista. Kiválásukkal tovább nehezedett a dolgunk, Bükön például olyan játékosokat kellett a mélyvízbe dobnom, akikről korábban nem gondoltam, hogy az idén már bemutatkozhatnak az NB II- ben. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy az őszi idényben elért 11. helyezésünk megfelelő eredmény, hiszen a rendkívül kiegyenlített mezőnynek köszönhetően mindössze három ponttal vagyunk lemaradva a negyedik helyezett Százhalombattától. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy a kieső helyen tanyázó csapatoktól is csak három pont választ el bennünket, ám mi csakis előre, „felfelé” tekintünk. — Az elmúlt félévben elsődleges célunk volt, hogy lelkes közönségünket kiszolgáljuk. Hihetetlenül jó érzés hazai meccseinket mindannyiszor táblás ház előtt játszani, a mintegy háromezres településen nyolcszáz, nem ritkán ezer nézőt vonzott egy-egy összecsapás. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy a csapatban nyolc (!) szentgyörgyi születésű labdarúgó szerepelt. A játékosok teljesítménye alapján felállított rangsort Aradi Gábor vezeti. Rajta kívül Wiesner József és Horváth László produkciójával vagyok maradéktalanul elégedett, és ugyancsak az átlagon felül teljesített Nikolov Balázs és Nagy Zoltán is. A többség hozta a tőle elvárható produkciót, de Hosnyánszkitól és Borostól mindenképpen többet várok. A fiatal védőjátékos a Györköny elleni megyei rangadón megmutatta mire képes, állandósítani azonban nem tudta a formáját. Boros remek adottságokkal rendelkezik, tavasszal is lehetőséget kap a bizonyításra, s csak rajta múlik, él-e vele. — A január 9-én kezdődő felkészülési időszakban előre láthatóan hét edzőmérkőzést játszunk. A rendelkezésünkre álló két hónapban már olyan taktikai elemeket gyakorolhatunk, amelyekkel mérkő- zés(eke)t lehet nyerni. Szeretnénk gyengéinket belülről megoldani - ezért is lenne fontos Boros magáratalálása -, de a télen egy-két igazolásra mindenképpen szükségünk lesz. Nagyon bízom a csapatban és hiszek a tavaszi jó szereplésben. Fekete László A győri csatárok elől (még) Szlanyinka szedte fel a labdát. Dunaszentgyörgy Limex SE-Győri Dózsa 2-2 fotó: bakó jenó Asztalitenisz NB II Vendéggyőzelmek Dombóvári VMSE-Fejér Víz SE 8:10. Szoros mérkőzésen, nagy küzdelembemn maradt alul a hazai csapat a jó képességű székesfehérvári együttessel szemben. Győztesek: Szokodi 4, Drávái 3, Drávai-Szokodi pár. NB III: Nagymányok- BEAC II 7:11. A már őszi első BEAC a párosok után 2:0-ra vezetett, s előnyét az első körben tovább növelte. A folytatásban felzárkóztak ugyan a hazaiak, de fordítani már nem tudtak. Győztesek: Varga 4, Teleki Zs. 2, Kizakisz. Foreman visszatér George Foreman profi nehézsúlyú ökölvívóbajnok korábban bejelentette, visz- szavonul. Most megváltoztatta a szándékát, s egy újabb mérkőzést tervez. A 49 éves amerikai öklöző jövőre Las Vegasban lépne szorítóba. „Nem bohóckodni akarok, hanem egy jelentős ellenfelet legyőzni. Ha annak a mérkőzésnek vége, akkor már tényleg nincs tovább!” - mondta Foreman. Teke NB III A Éllovas attalaiak Solisun Attala-Kaposvári Pince Tekeklub 6:2 (2506:2280). Pontszerzők: Herr 456, Lukács 448, Ste- fán 430, Lelovics 412. Új pályacsúccsal búcsúzott közönségétől az attalai csapat. Szentlőrinc-Solisun Attala 6:2 (2481:2397). Pontszerzők: Lukács 424, Herr 413. Veresége ellenére csoportja élén zárta az őszi idényt az attalai gárda. Népújság Totó Tippjeink a totó 50. heti mérkőzéseire: 1. FC Köln-Dortmund X 2. B. München-Mgladbach 1 3. Hamburg-Wolfsburg 1 4. Karlsruhe-1860 München 1 5. Rostock-Bremen X 6. Schalke 04-Duisburg 1 7. Atalanta-Milan X 8. Bari-Udinese 2 9. Bologna-Lecce 1 10. Empoli-Sampdoria X 11. Internazionale-ftoma X 12. Lazio-Brescia 1 13. Napoli-Parma X Plusz 1 mérkőzés: 14. Piacenza-Juventus X Női kézilabda világbajnokság, Németország Nyolc közé az olimpiai bajnok ellen Tegnap este nem 17.30, hanem 20 órára (lapzártánk után) hívták pályára a németországi női kézilabda vb-n a magyar és dán együttest a nyolcaddöntő egyik összecsapásán. Az ok: a dán parlament rendkívüli szavazásán úgy döntött, az állami televízió élőben közvetítheti az összecsapást. A német szervezők hát módosítottak a kezdési időponton. (A rendezőket az is befolyásolhatta, hogy a reklámbevételek javarészt dán vállatoktól származnak.) Csík János, a magyar válogatott szövetségi kapitánya így vélekedett a kezdési időpont megváltoztatásáról: — Enyhébb, olykor keményebb „nyomást” érzek a dánok javára. A német szervezők és a játékvezetők is segítik az olimpiai bajnokot. Jelenleg az a legfőbb rendezői gond, hogy Rotenburgban miként tudják fogadni a négyezer dán szurkolót, tudniillik riválisunk a D- csoport harmadik helyén végzett, és el kellett hagynia neu- brandenburgi szállását. — A csoportmérkőzésekkel kapcsolatos célkitűzést teljesítette a magyar csapat, második lett. A nyolc közé csak az olimpiai bajnok legyőzése árán vezet út. Remek rangadó lesz az esti. Hadd idézzem az Allgemeine Zeitung keddi számát. A lap ezt írta címében: „Az egyik esélyes búcsúzik”. Örömmel tölt el, hogy favoritként kezelnek bennünket. Az viszont bosszant, hogy az a két olasz játékvezető fújja a sípot, akikkel nem voltam túl elégedett a Koreai Köztársaság elleni mérkőzésen mutatott teljesítményük kapcsán. — A dánok egyénileg jól képzettek, de eddig nem szerepeltek túl kiemelkedően. Talán azért játszottak halványabban, mert óriási az elvárás velük szemben. Egy sérültjük van, a jobbszélső Colling nem szerepelhet ellenünk. Nekünk is van sérültünk, Németh Helga lába nincs rendben teljesen, de játszania kell. A Koprivnica légiósa, Németh Helga így fogalmazott: — Az úgynevezett nyitott védekező fal ellen nagyon jól játszottunk. Úgy hiszem, az én irányítói játékomra sem lehet eddig panasz. Csak akkor akadozott a gépezetünk, amikor hatos védelmi falat húztak elénk az ellenfelek. Kevés időnk volt a felkészülésre. Hasonló helyzetekben jobbak lennénk, ha többet gyakorolhattuk volna ezt a fajta játékot - mondta a horvátországban profiskodó magyar játékos. A további párosítások: Koreai Köztársaság-Csehország, Románia-Macedónia, Orosz- ország-Elefántcsontpart, Né- metország-Fehéroroszország, Lengyelország-Franciaország, Ausztria-Norvégia, Horvátor- szág-Angola. N la ünnep PERFECT-PHONE Szekszárdi, Rákóczi u. 2. telefon / fax: 74/311-792 Kiskoros Petőfi tér 15. telefon / fax: 78/411-545 Baja, Dóri Frigyes sétány 2. telefon / fax: 79/427-974 Bérelhető pannon GSivi MX-3000 mobiltelefon 11 600* Ft előfizetés + havi 500* Ft béri«1 gtícsson GA mobiltelefon 12.800* Ft előfizetés + havi 500* Ft bérle' '’'I áca PCA Uj előfizetés vásárlása esetén Előfizetés J&mÉM 10.000* Ft Motorola dl60 Éricsson GF 768 9.600* Ft (12.000 Ft] 58.400* Ft (73.000 Ft) hivatalos viszonteladó (amíg a készlet tart) * nettó árak