Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-22-23 / 273. szám

1997. november 22., szombat fjrYERMEKVILÁG 13. oldal Célunk: Földünket levegőburok veszi körül, ez a burok a felszíntől távolodva egyre ritkább. A légkörön túl, a bolygók és csillagok közötti tér csaknem teljesen üres. Ennek az üres­ségnek, más néven vákumnak a kutatása bonyolult dolog, mert emberi mértékkel mérve hihetetlenül nagy távolságra van tőlünk. Az ember eddig még csak legközelebbi szom­szédunknak, a Holdnak a fel­színére tudott eljutni. A Marsra már több szonda is el­jutott, a legutóbbi ezen a nyá­ron. Járt már földi szonda a Vénusz felszínén is, a Jupiter, a Merkúr, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz mel­lett pedig bolygókutató szon­dák repültek el és készítettek felvételeket a bolygóról. Né­hány hete indítottak útnak egy újabb szondát, ami hét esz­tendő alatt ér el tanulmányo­zandó úticéljához, a Szatur­nusz bolygó híres gyűrűihez. A nem is olyan távlati tervek a világűr között pedig szerepel a Mars bolygó felkeresése, embere­ket szállító űrhajóval, vala­mint leszállás a bolygó felszí­nére. Kitártuk hát a kaput a vi­lágűr felé, az emberi kíván­csiság és a megismerés vágya azonban nem elég. Jelenlegi technikánk mellett igen hosz- szú ideig tart még a legköze­lebbi égi objektumok megkö­zelítése is, a Marsra például két esztendeig kell majd utaz­niuk az asztronautáknak. Pró­báljuk csak elképzelni, mi­lyen lehet két évig egy meg­lehetősen szűk fülkében, a súlytalanság állapotában élni! A Naprendszer kutatása, il­letve az abból való kilépés le­hetősége akkor válik igazán elérhetővé, ha sikerül olyan technikát kifejleszteni, ami a maiaknál jelentősen gyor­sabb, tágasabb és mesterséges gravitációval rendelkező űr­hajók létrehozását teszi lehe­tővé. Gyermekvilág-divat Nagy Flóra (Bonyhád) ruhaterve Híres indiánok Geronimo: az utolsó indiánháború Miután az Egyesült Államok hadereje keleten, a középső vidé­ken és nyugaton egyaránt megtizedelte és rezervációkba kény­szerítette az indiánokat, már csak a déli területeken - Új-Me- xikóban és Arizonában - lobogott az ellenállás lángja. A Kari May könyvekből is ismert apacs törzs főnökei szálltak szembe időről-időre a fehér betolakodókkal. A XIX. század közepén Juan José, majd Mangas Colorado, Cochis, Eskimenzin és Victorio nevét voltak kénytelenek meg­tanulni a fehér skalpvadászok. Ám valamennyi apacs közül kiemelkedett az utolsó nagy harcos, a legendás Geronimo (1829-1909. február 17.) - apacs nyelven Goyathlay, azaz Ásító Ember. Az emberbőrbe bújt tigris - csak így emlegették a fehérek Geronimót, aki persze semmivel sem volt kegyetle­nebb az indiánokat halomra gyilkoló amerikai katonáknál. Amikor az% 1870-es években az Egyesült Államok hadereje az apacsokat a San Carlos-i rezer­vátumba kényszerítette, úgy tűnt, hogy lezárult az indiánhá­borúk korszaka. Ám a nyugha­tatlan Geronimo népével együtt nem sokáig maradt ketrecbe zárva: kétszáz asszonnyal és gyerekkel, valamint száz har­cossal együtt bevette magát a Sierra Madré hegyeibe, s közel három évig tartotta magát az egyébként a vérontást elkerülni igyekvő Crook tábornokkal szemben. Geronimo méltá­nyolta Crook jószándékát, s en­nek jeleként végül is önként vonult ismét a rezervátumba. Talán ott is maradt volna, ha egy postakocsi elleni véres tá­madást - melyben vétlen volt - nem írtak volna a számlájára. Az 1885. májusában bekövet­kező tragédia kiváló ürügynek bizonyult azon amerikai politi­kusok számára, akik az indián­kérdést délen is kíméletlen erő­szakkal kívánták megoldani. Crookot leváltották, helyét az indiángyűlölő Miles dandártá­bornok foglalta el, aki azonnal általános mozgósítást rendelt el. Geronimo már korábban megszökött húsz harcosával együtt. Miles katonái tűvé tet­ték értük Arizonát, ám Gero­nimo egyszerűen láthatatlanná vált. Hol a déli vasút mentén portyázott, hol pedig átcsapott a határon, s Mexikóban szerzett magának zsákmányt. Már több mint ötezer katona űzte-hajtotta az apacs főnököt, de hiába: sőt, példája veszélyesen felbátorí­totta a rezervátumokban ten­gődő indiánokat is. Miles a felparázsló ellenállás megtörése érdekében a rezervá­tum harcolni képes apacsait összefogdosta, vagonokba ra­katta, s a távoli Floridába szál­líttatta. Hasonló sors- várt a gyermekekre is, akiket átnevelő intézetekbe hurcoltak. Hátor­szágától megfosztva Geronimo Geronimo már nem sokáig tarthatta ma­gát: 1886. szeptember 4-én fel­adta a küzdelmet, s ellenállás nélkül hagyta, hogy megbilin­cseljék. Az apacs főnök nyolc év fogság után 1894-ben Okla- homában, a kajovák és koman- csok rezervátumában teleped­hetett le. S bár hosszú életet élt - 1909-ben hunyt el meg - so­ha többé nem láthatta viszont hazáját. Halála előtt ezt mond­ta: „A nap feljő, egy kicsit vilá­gít, lemegy és eltűnik. Ez lesz az indiánok sorsa is. Néhány esztendő múlva csak annyit tud majd a világ az indiánokról, amennyit a fehérek írnak róluk könyveikben ...” -szá­Brooklyn Bounce Hamburgból Hamisítatlan house-albummal tört be az élvonalba a Brooklyn Bounce, ám a csapat nevével el­lentétben nem Amerikából, ha­nem Hamburgból érkezett. A trió tagjai: Stefan „Dämon” Behrens, valamint a két táncos, Ulrika és Maeva. A háttérben pedig két lemezlovas tevé­kenykedik, név szerint Mathias „Double M” Mének és Derinis Bohn. Double M szakképzett hangmérnök, saját stúdiója van Hamburgban, Dennis pedig 16 éves kora óta dobol, s lemezlo­vasként a híres hamburgi Traxx Club házigazdája. A két lemezlovas The Teme című dalukat immár Brooklyn Bounce néven írták, s miután a kislemez Európa összes dance- listáján az élre került, újabb szerzeménnyel rukkoltak elő. A Get-Red To Bounce egyből a német lista 6. helyéről indult a csúcs felé. A The Beginning című, nemrég megjelent Bro­oklyn Bounce nagylemez pedig már a hazai diszkóklubokban is az egyik kedvencnek számít. Fújd fel! El sem tudjátok képzelni, hogy az ember tüdejében lévő levegővel milyen nagy súlyt tudtok felemelni. Egy hosszúkás, erősebb papír­ból, vagy nylonból készült zacskót tegyetek az asztalra úgy, hogy szája már az asz­tal szélén túl legyen. A hátsó részére tegyetek könyveket, vagy súlyokat. Aztán guggoljatok le úgy, hogy szájatok a zacskó nyí­lásával egy magasságban legyen, fogjátok meg keze­tekkel a zacskó végét, szo­rítsátok a szájatokhoz, és szép nyugodtan fújjátok bele a tüdőtökből a levegőt. A könyvek, súlyok fel fog­nak emelkedni. Rakjatok még több köny­vet, vagy súlyt a zacskóra, míg fel tudjátok emelni. Ha ezután a zacskón volt tár­gyak súlyát mérlegen lemé­ritek, meg lesztek lepve, hogy a levegővel milyen nagy erőt tudtatok kifejteni. Körözések Próbáljunk meg a levegőben két kezünkkel egyidejűleg egyenlő nagy, párhuzamos, de ellenkező irányú köröket leírni. Ne gondoljátok, hogy mindjárt sikerülni fog, de ha sokszor és sokat gyakoroljá­tok, akkor igen. Senki sem tudja elsőre utánatok csi­nálni! A kísérletezők na­gyon fognak csodálkozni, hogy ilyen „egyszerű” do­logra képtelenek. Szintén nem könnyű feladat lefelé fordított tenyereinket egy­más fölé helyezve, két ke­zünkkel egy időben ellen­kező irányú körözést vé­gezni. Vicces! — Mi a különbség a víz képlete és az újszülött ikrek között? — ??? — A víz képlete há- kettő-ó, az ikrek pedig „Ó, há’ kettő”? Egy férfi egérfogót vásárol a boltban. Az eladó meg­kérdezi: — Becsomagoljam? — Naná! Majd idekül- döm az egeret! — Képzeld, barátom! Elváltunk ágytól-asztaltól ! — Szörnyűség! Csak nem összevesztetek a fele­ségeddel? — Dehogy! Minden bú­tort lefoglalt a végrehajtó!.. A szegény legény, a kalapja, meg a galambok Volt egyszer egy ember, akinek sok-sok galambja volt. Ezek a galambocskák naphosszat tur- békoltak körülötte. De volt en­nek az embernek egy fia is, aki szép szál legény volt. Egyik nap azt mondja az apja a fiának: — Édes fiam, jó lenne, ha valami munka után néznél, mert már nagyon elszegényed­tünk. — Jól van, édesapám! Hol­nap elindulok, hátha találok va­lahol munkát. Csak adj nekem három galambot. Ha eltévedek, segítenek nekem, hogy hazata­láljak. Úgy is történt. A legény fel- tarisznyálta magát, a galambo­kat betette a kabátja alá és elin­dult munkát keresni. Ment, mendegélt, már olyan messzire ért, hogy a falut sem látta. — Na, akkor én most lepi­henek egy kicsit, mert nagyon elfáradtam - gondolta magá­ban. A galambocskákat a kalapja alá tette, hogy el ne repüljenek, ő pedig beburkolózott a kabát­jába és elaludt. Arra tévedt egy rabló. Meglátta a legényt, de olyan csöndesen osont a köze­lébe, hogy az nem ébredt fel. Odaért a zsivány és nézegette, mit tudna ellopni a legény sze­rény motyójából. Nem is volt érdemes elvinni abból semmit, csak a kalapot. Ahogy a kalap­hoz ért a keze, lássatok csodát, a kalap felemelkedett. Szörnyen megijedt erre a rabló és világgá futott. A leg­ény is felébredt erre, látja, hogy repül a kalapja. — Hé, galambocskák! Gyertek vissza! - kiabált utá­nuk. De a galambok csak repül­tek, kalapostul. A legény kö­vette őket árkon-bokron keresz­tül, amíg egy házhoz nem értek. A kalap galambostul leereszke­dett a házra. A legény meg­könnyebbülve mormogott a ga­lambjainak, ennek a hangjára kijött a házból egy leány, aki nagyon szép volt. Göndör szőke a haza, a szeme meg mint a nefelejcs. A legénynek igen megtetszett a lány, már éppen szólt is volna hozzá, mikor a lány mögött egy csúf boszorka is kijött a házból, s egyből visí­tani kezdett: — Azonnal gyere be, te ha­szontalan! - mondta a lánynak, aztán meg a legényre förmedt: — Te meg eredj innen, amíg jó dolgod van! — Mennék én, öreganyám, csak hát a kalapom fenn akadt a háztetőn. Anélkül én el nem megyek innen, mert ezzel együtt csak egy kalapom van! — No, nem bánom, - mondta a banya - szedd le a ka­lapod, de siess, mert nincs itt semmi keresnivalód! - azzal elkapta a szépséges lány karját, s becibálta a házba. Már ment volna ő is utána, de a legény még nem fejezte be: — Adjon egy létrát, öreg­anyám, másképp nem tudok felmászni a háztetőre. A boszorkány nagy bosszú­san felelte: — Keresd meg magadnak a pajtában, de igyekezz! Bemegy a legény a pajtába, keresi a létrát, hát látja ám, hogy az olyan hosszú, egyedül ki sem bírja vinni. Mit volt mit tenni, ismét csak a banyához fordult segítségért. A boszor­kány éktelenül dühös volt, de belátta, csak akkor szabadul meg a legénytől, ha segít neki. — Na megállj csak, te os­toba! Most megmutatom, hogy én egyedül is ki tudom vinni a létrát! - kiáltott a legényre. Úgy is lett, a banya egyedül ment be, de alig fogta meg a létra szárát, a pajta összedőlt, pont a banya fejére. Nem is kelt fel az soha többet. Kiszalad erre a házból a leány, s a legény nyakába bo­rul: — Jaj, de jó, hogy megmen­tettél a fogságból! Ez a banya még kislány koromban elrabolt az én jó szüleimtől, azóta sütök, főzök, mosok, takarítok rá. Ahogy ott örömködnek, le­szállón hozzájuk a kalap, ga­lambostul, a legény a fejére tette a kalapot, a galambok meg a vállukra ültek. Akkor a leg­ény megkérte a leányt felesé­gül, az meg igent mondott erre. A galambocskák mutatták az utat, a két fiatal pedig kéz a kézben hazasétált. A legény apja nagyon megörült nekik, megölelték, megcsókolták egymást, az apa pedig áldását adta a párra. Nagy lakodalmat csaptak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak. Antalné Bíró Jolán

Next

/
Oldalképek
Tartalom