Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-03 / 256. szám
1997. november 3., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Bonyhádon, a kórházban: Magyar-német együttműködés A Bonyhádi Városi Kórház, illetve a Tauberbischofsheimi Kerületi Kórház igazgatója a hét végén aláírta a két intézmény partnerkapcsolatáról szóló együttműködési okiratot. Dr. Bücs Gábor elmondta: a megállapodás többek között arról szól, hogy a megelőző és a gyógyító munkában is együttműködnek, s tapasztalatcsere látogatásokra is sor kerül. A német intézmény belgyógyászigazgatója, prof. dr. Hans Rup- pin előadást is tartott azon a tudományos ülésen, melyen a vastagbél-betegségekről volt szó. A német vendégek szombaton ellátogattak a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, s fogadta őket Mayer Mihály megyéspüspök is. A dombóvári fiatalokról Hátrányos helyzetben sokan vannak A dombóvári önkormányzati képviselő-testület az elmúlt héten egyebek mellett a város hátrányos helyzetben lévő fiataljainak szociális helyzetéről, és a pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeiről kapott tájékoztatást, amelyet elfogadott. A társadalmi átrétegződési folyamatok irányait és a változás mértékét Dombóváron is nehéz megbecsülni, s ezek megítéléséhez nem elegendő a jövedelmi helyzetek vizsgálata - tartalmazta az elfogadott előterjesztés. Ebben megállapításként szerepel, hogy a hagyományos „szigetes” szegénység mellett Dombóváron is kialakult egy olyan, többszörösen hátrányos helyzetű modell, amelyben az anyagi javak szűkössége, az alacsony iskolázottság, a kulturális helyzet, a család élete és a családtagok magatartása összekapcsolódik. Az előteijesztés szerint a rendelkezésre álló jelzések szerint a hátrányos helyzetű fiatalok szüleinek 70-75%-a csak segélyből, vagy alkalmi munkából él, s hatvan százalékuk nem rendelkezik még saját lakással sem. A GYIVI adatai szerint jelenleg 21 dombóvári fiatal intézeti nevelésben részesül, s az intézetbe kerülés okai között éppen a szülők magatartása - verés, alkoholizálás, csavargás - a leggyakoribb. Az írásos tájékoztató tartalmazza, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok szociális körülményeinek javítását több központi intézkedés szolgálja, ám ezek mellett rendkívül fontosak az önkormányzat saját intézkedései is. Ezek közé tartozik a jelentős költségvetési kiadást jelentő segélyezés, a Családsegítő Szolgálat működtetése, a hajléktalan ellátás is. A pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növelése érdekében a jobb, szélesebb körű információáramlás biztosítását célul tűzte ki az önkormányzat. A területfejlesztési társulás, valamint pályázati pénz segítségével a fiatalok érdekeinek érvényesítését segítő, problémáikban segítő koordinátor is működik Dombóváron.- nagy A fesztivál megkoronázása. Vacsorával egybekötött baráti beszélgetésre invitálta szombaton este a Dránovits István vezette Fesztiváliroda mindazokat, akik támogatásukkal járultak hozzá a közelmúltban lezajlott Szekszárdi Szüreti Napok sikeréhez. A megyeszékhely Korona szállójában tartott találkozó résztvevőit nemcsak finom étel-ital, színvonalas vendéglátás, hanem hangulatos műsor is várta. Felvételünkön éppen Éles István szórakoztatja paródiájával a közönséget. fotó: ótós réka Tolnán pénzügyi ellenőrzést tartottak két iskolánál Pozitív eredményű vizsgálatok Két tolnai általános iskolánál tartott pénzügyi-gazdasági ellenőrzést a megyei önkormányzat revizora, mindkét intézmény esetében pozitív végkövetkeztetéssel. A revizor a ’95-’96-os időszakot vizsgálta. A fő cél annak megállapítása volt, hogy a gazdálkodás tervszerűen, takarékosan történt-e az iskolákban. Az ellenőrzés I-es iskoláról (azóta Széchenyi iskola) szóló összefoglaló megállapítása, hogy az intézmény jól szervezett, a számviteli munka kellően szabályozott, a nyilvántartások pontosak. A létszámot hatékonyan foglalkoztatják, a feladatváltozással összefüggő létszámváltozásokat végrehajtották. A pénzeszközöket takarékosan használták fel. Különböző pályázatokon sikeresen vettek részt, az elnyert jelentős összeget részben a dologi ellátás javítására, részben a tanulóifjúság utaztatására, táboroztatására fordították. Az ellenőrzés szabályozott, hatékony. A megállapított kisebb hiányosságok a jelentés alapján kijavíthatóak. A Il-es iskolával kapcsolatos összefoglaló megállapítás tartalmában gyakorlatilag teljesen megegyezik az I. iskolával kapcsolatban leírtakkal. A pénzeszközöket itt is gazdaságosan használták fel, a foglalkoztatott létszám arányos az ellátandó feladatokkal, és a Iles iskola is sikeresen vett részt pályázatokon. Kisebb hiányosságokat itt is találtak, ám ezeket a jelentés alapján kijavíthatónak ítélte a revizor. Takarítanak Pálfán Pálfán is „plusz” takarításban vettek részt az elmúlt hét végén, szombaton az általános iskolások. Az Életre Való Plusz akció keretében - immár harmadik éve vesznek ezen részt - rendet raktak, alaposan kitakarítottak a Deák Ferenc utcai és az alsótagozatos iskola épületeinek környezetében, az „öreg pluszo- sok” segítségével. Jubileumi kiállítás a megyeszékhelyen Mözsi Szabó István 70 éves jubileumi kiállításának megnyitójára kerül sor a szekszárdi Művészetek Házában november 5- én, szerdán, 17 órakor. Köszöntőt mond Fábián Gyula író, a tárlatot megnyitja dr. Say István, a Tolna Megyei Közművelődési Iroda vezetője. Közreműködik Németh Éva (vers), Lányi Péter (zongora) és a Mözsi asszonykórus. A Kratoch- will Mimi művészettörténész által rendezett tárlat december 7-ig látható, hétfő kivételével naponta 9-17 óráig. Közmeghallgatást tartottak Bonyhádon Játékautomaták a hivatal raktárában Közmeghallgatást tartott a bonyhádi képviselő-testület. Bár a helyszínen kevés érdeklődő volt, de telefon illetve levélben sok kérdést kaptak a völgységi honatyák. Az első kérdés úgy hangzott, hogy sétálóutcává lehetne-e nyilvánítani a Szent Imre utcát? Sebestyén Lajos, a műszaki osztály vezetője alkalmasnak ítélte az utcát a forgalommentesítésre, de a megvalósításhoz pénz kell, és elhatározás. A városban aláírásokat gyűjtöttek, hogy a kábelrendszerek üzemeltetésére pályázók élő adás keretében mutatkozhassanak be a lakosságnak. Mikor kerülhet erre sor? Hogy az aspiránsok élő adásban vitatkozzanak, ahhoz mindkettejük szándéka szükséges. Semmi nem zárja ki, hogy ha gondolják, leüljenek a kamerák elé. A fogszabályozó szakrendelés hiánya régi probléma. Most úgy tűnik, második nekifutásra sikerül biztosítani a szakembereket Szekszárdról, remélhetőleg még az idén. Arra a kérdésre azonban, hogy mikor pótolják a két kórházi szakorvos hiányát, nem hangzott el konkrét válasz. Emeli-a testület a helyi adót? Kerekes László, a pénzügyi osztály vezetője elmondta, hogy lesz változás, mert a helyi adót szabályozó törvény is változni fog. Nem maradhatott ki az ivóvíz témája sem. Ohnmacht György elmondta, hogy egy évig még biztosan használható a déli ivóvíz-bázis Bonyhádon, de az ANTSZ levele szerint nem garantálható, hogy 5 évig lehet használni ezt a vízbázist. A szeméttelepről széthordja a szél a szemetet. Oroszki István polgármester válaszában elmondta, hogy a megoldást a következő, jó szeméttelep megépítése hozza majd. Ez tervben van, pénzkérdés, hogy mikorra valósul meg, addig a tömörítés, a takarás a város feladata. S hogy az engedély nélkül üzemelő játék-automatákkal mit tesz a város? Ha kereskedelmi egységben találnak ilyet, elkobozzák, a boltot pedig még aznap bezárják. Mint Kovács Péter jegyző hozzátette, több ilyen automata vár a polgár- mesteri hivatal raktárában a megsemmisítésre. -mrHírek Hírek Hírek Hírek Hírek Hírek A Magyar Tudomány Napja 1997 Képzés és tudomány címmel szervezett programot a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola a Magyar Tudomány Napja alkalmából november 6-án, csütörtökön. A 9 óra 30 perckor kezdődő előadásokon szó lesz többek között Karácsony Sándor pedagógiájának jellemzőiről, a főiskolán folyó kutatásokról és a József Attila-kutatás és tanítás kapcsolatáról. Családsegítő Központ Simontornyán Családsegítő Központot hoz létre a városban ez év végéig a simontornyai önkormányzat. A Népjóléti Minisztérium 2,5 millió forintos támogatását élvező intézményben hárman fogják ellátni a szociális feladatokat. Rendkívüli ülés Pakson Rendkívüli, nem hivatalos ülést tart Paks ön- kormányzatának képviselő testületé kedden a Városházán. A munkaértekezlet címet viselő megbeszélés témája a Dunacenter Holding Kft. értékesítése feltételrendszerének kidolgozása. Költségvetés-módosítás Tolnán Ma, azaz hétfőn délután tartja soron következő ülését a tolnai képviselő-testület. A legfontosabb napirendi pont az önkormányzat idei költségvetésének módosítása lesz. A napirenden szerepel még egyebek mellett a szociális rendelet módosítása és a közösségi ház kialakításának témája is. Hatvani Szabolcs szintetizátorkoncertje Bonyhádon Pénteken este tartotta szintetizátor-koncertjét Bonyhádon, a Művelődési Ház színháztermében Hatvani Szabolcs. Profi fénytechnika és a hangulatos díszlet emelte a nagyszerű zene hatását. A koncerten fellépett Fűzi János, és a bonyhádi Utazók együttes. Hatvani Szabolcs nagy sikert aratott a bonyhádi közönség előtt. Magyarországi . Ford márkakereskedők Mások előtt vezet vrww.ford.hu Bővebb információért érdeklődjön a Ford márkakereskedőknél