Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-13 / 265. szám
Núbia múzeum Humor • • •• __ •• N OVEMBER 13. CSÜTÖRTÖK Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő SZILVIA és SZANISZLÓ nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Szilvia: A latin Silvius név (jelentése: erdei) női párja. Védőszent: Szent Szilvia, Nagy Szent Gergely pápa édesanyja, aki utolsó éveit elvonultságban töltötte (+592). Sza- niszló: Szláv eredetű név, jelentése: állhatatosságával dicsőséget szerzett. Védőszent: Kosztka Szent Szaniszló jezsuita növendék (+1568). Hajdan. November 13-án 135 éve, 1862-ben Pauer János teológiai doktort címzetes szekszárdi apáttá nevezték ki, 16 év múlva már székesfehérvári püspök lett. 100 éve, 1897-ben báró Jeszenszky József alsóhidvégi birtokán nagy vadászatot rendezett a környék uraival, akikkel egy-egy vadmacskán és sólymon kívül két rókát, négy foglyot, 90 nyulat és 270 fácánkakast ejtettek el. 85 éve, 1912-ben Szakcson új egyesület alakult azzal a céllal, hogy hidegvérű lovakat fog tenyészteni. Jegenyés pusztán „40 mezőgazdasági munkás nem akart munkába állni, mert hideg volt, hiányos a ruházatuk, és éjjel is hideg helyre voltak szállásolva”, de a csendőrjárőr felszólítására munkába álltak. A napi igék: Katolikus: Bölcs. 7,22—8,1. Zsolt. 118,89-91. 130-135.175. Lk. 17,20-25. Református: lKir. 21,17-29. Mk. 12,13-17. Evangélikus: Mt. 24,36-42. Péld. 28,1-5.13-14. Ortodox: Kol. 4,2-9. Lk. 9,49-56. A Nap kél 6.46 órakor, nyugszik 16.11 órakor. A Hold kél 15.55 órakor, nyugszik 4.54 órakor. Vízállások a Dunán november 12-én, reggel 7 órakor: Dunaföld- vár -58 cm, Paks 40 cm, Dombori 24 cm, Árvízkapu 420 cm. A Sió Palánknál 166 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377—196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani sorozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, könnyen, gyorsan elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra kérjük írják rá: „Mit főzzek ma ? ”, Most a szekszárdi Bálint Györgyné Juliska-szelet receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 4 tojás sárgája, egy margarin, 1 sütőpor, 50 dkg liszt, 1-2 kanál tejföl, egy kis cukor. A tésztát összegyúrjuk, kinyújtjuk, tepsibe tesszük, lekvárral megkenjük. A tetejére a négy tojás fehérjéből felvert habot kenjük, amit 7 kanál cukorral, egy kis citromhéjjal és darált dióval kevertünk össze. (Ez a mennyiség egy nagy gáztepsire való süteményt eredményez.) Amikor a tészta elkészült, fánkszaggatóval félholdakat vágunk ki belőle. Tartalmasabb leves után kínálhatjuk a süteményt. Egy néger fáraó kőből faragott feje fogadja a látogatót az egyiptomi Asszuán új Núbia Múzeumában, egy olyan afrikai népnek állított emlékhelyen, amely valaha meghódította Egyiptomot, de amelynek szülőföldje most javarészt több száz méter mély víz alatt áll a Nasszer- tó alatt. A múzeum húsz évvel azután állít emléket Egyiptom fekete-afrikai kisebbségének, hogy az Asz- szuáni-gát mögött felduzzasztott víz elárasztotta az egyiptomi Núbia majdnem egészét és a szudáni Núbia egy részét. Falvak tűntek el, s több mint százezer embernek kellett elköltöznie. A szerte Egyiptomban szétszóródott núbiaiak remélik, hogy a múzeum segít megőrizni a fáraók korába visszanyúló kultúrájukat és nyelvüket. A núbiaiak félnek, hogy elnyeli őket az egyiptomi kultúra - mondta az AP-nek Mohammed Szulejman Gedukab, a Kairóban élő núbiai költő. A núbiai identitás megőrzése fáradságos küzdelem egy olyan országban, ahol a 0,5-2 millióra becsült núbiai csupán kicsiny kisebbségét alkotja Egyiptom 60 milliós lakosságának, s ahol nem a kulturális sokféleséget, hanem az egységet dicsőítik - írta az AP. Bruce Willis, feleségével, Demi Moore-ral új filmje, a The Jackal bemutatóján, a kaliforniai Beverly Hillsben. Willis kegyetlen orgyilkost alakít benne, aki az USA kormányzatának legfelső köreiből akar valakit megölni. fotó: feb-reuters Olvastam írta: F. Kováts Éva Sugárzóan szép Cfugárzóan szép drágakövek kerültek forgalomba a Távol- )J Keleten. A kövek szó szerint sugárzóak, ugyanis mint kiderült, röntgen sugárral kezelték azokat, hogy szebb színt kapjanak. A kezelés hatására a briliánsok csillogóbbá válnak, a kövek színt váltanak, a fehér akvamarin például a ritkább, különlegesebb liláskék színt veszi fel. Hogy miért a manipuláció? Természetesen pénzért. A röntgen besugárzás hatására ugyanis a silányabb, olcsó kövekből tündöklőén szépeket lehet varázsolni, ami megnöveli az értéküket. Aki megvásárolja az ilyen követ tartalmazó ékszert, nem tudja mit vett, a „smukk" káros az egészségre, viselője akár rákot is kaphat, mivel a megengedett röntgen dózis ötvenszeresével kezelték a követ, ami aztán így maga is sugárzóvá vált. A hamisítások elterjedése miatt Thaiföldön már műszerrel vizsgálják a gyanús köveket az ékszerészek, mert egyre több a manipulált darab köztük. AJem tudni, Magyarországon vannak-e már forgalomban 1 V ilyen ékkövek. A hazai ékszerészek egyrészt ilyen veszélyre eddig valószínűleg nem gondoltak, másrészt a többségüknek feltehetően nincs Geiger-Müller számlálója. Tigrisbébik Két kis szibériai tigris látta meg a napvilágot a hírügynökségek szerdai jelentései szerint Antwerpenben. A szülők - Nouchka anyuka és Wodan apuka - mindketten Lipcséből származtak el jelenlegi lakhelyükre. A két kicsi tigris nemét még nem sikerült megállapítani, de annyi már bizonyos, hogy mindkettő jól van, és jó étvággyal fogyasztja a vitaminokkal és ásványi anyagokkal fűszerezett húst, meg a heti egy alkalommal kijáró nyulat. Nouchka 1986-ban született a lipcsei állatkertben, s a következő évben került Antwerpenbe. Wodan 1995-ben, kétéves korában, szintén Lipcséből érkezett Antwerpenbe. Ravasz Két férfi egy kerékpáron tol egy zsák homokot. A rendőr megállítja őket: — Halló, emberek, mi van a zsákban? — Homok, őrmester úr! Nézze meg nyugodtan - mondja az egyik. A rendőr meggyőződik róla, hogy igazat beszélnek, ezért elengedi őket. Ahogy eltávolodnak a rendőrtől, az egyik férfi megszólal: — Látod, komám, így kell kerékpárt lopni! Labda A kertész kérdezi egy kisfiútól: — Tiéd ez a labda? — Miért, összetört valami?- csodálkozik a gyerek. — Nem! — Akkor az enyém ! Szörnyű Kalmár panaszkodik rég nem látott barátjának: — Szörnyű az életem. A nőkre rá sem nézhetek, innom, dohányoznom nem szabad. — Az orvos megtiltotta? — Dehogy! Megnősültem. Rumos tea Egy amerikai tengerészkapitányt vendégül látnak egy úgynevezett jobb családnál. A háziasszony kedvesen kínálja: — Egy kis rumos teát iszik velünk? A kapitány tudja, mi illik, udvariasan válaszol: — Köszönöm, kérnék! — És mennyi teát tölthetek?- kérdi a háziasszony. — Köszönöm, semennyit! Jólesik A férj késő este megy haza a kocsmából. Ráripakodik a felesége: — Muszáj neked minden este annyit inni? — Nem muszáj, de mit csináljak, ha olyan jólesik. Móricka Azt kérdezi a tanító néni a gyerekektől, hogy mennyi kétszer kettő. — Az attól függ - feleli Móricka. — Mitől? - hüledezik a tanító néni. — Hogy veszek vagy eladok. BUTORHAZ Heverők Fotelágyak Franciaágyak Sarokgarnitúrák nyílik november 17-én Kanapék Szekrénysorok Étkező garnitúrák 3 + 2+1 garnitúrák 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. (SHELL benzinkútnál, a házépítők boltja mellett a volt TÁÉV épületében) Közvetlenül a készítőtől! Nyitva: Hétfőtől péntekig 8.00-17.30-ig szombaton 8.00-12.00-ig. T Lógós matuzsálem „Nem volt időm jegyet venni” - hárította el nyugodtan az ellenőr érdeklődését egy 102 éves férfiú egy római autóbuszon. A Róma melletti kisvárosból érkezett lógósnak hajlott kora ellenére ki kellett fizetnie a nagyjából 5500 forintnak megfelelő büntetést. „Az öreg ügye bosszant, de egyben meg is hat” - mondta az olasz sajtó szerint Mario Di Carlo, a Közlekedési Vállalatok elnöke. Az öreg lógósnak nincs kegyelem, meg kell fizetnie a büntetést, de Mario Di Carlo kilátásba helyezte, hogy saját zsebéből vesz neki egy éves bérletet, hogy így jutalmazza meg a tömegközlekedés iránti lelkesedését. I Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszámmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető I számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben I a kódszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával. Pincehelyiek közül Öné az ajándékkönyv! AS-M Kft.Tm-i Iroda Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/415-468. Szekszárdiak közül Öné a száraztészta-csomag! ÓBER JÓZSEF Nagymányok Várfő u. 5. Telefon; 458-858. AS-M Kft.Tm-i Iroda Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/415-468. Sok csapadék KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A hazánktól délnyugatra kialakult ciklon és annak frontjai jelentős időjárás-változást okoznak. A nyugati országrészben egész nap borult lesz az ég, és sokfelé várható eső vagy zápor; jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Keleti tájainkat később éri el a csapadék. Részben emiatt jelentős hőmérséklet-különbség alakul ki az ország keleti és nyugati része között: kora délután nyugaton csupán 9, 14, keleten még 15, 20 fok várható. A déli, majd északnyugati szél többfelé viharossá fokozódhat. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Borongós, hűvös, sok szempontból barátságtalan időre számíthatunk ma. Sokfelé várható csapadék, amelynek mennyisége jelentős lehet. Eleinte a déli, majd az északnyugati szél erősödik meg. Kora délután 10,13 fok várható, a következő napokban pedig további lehűlésre számíthatunk. Vízhőmérsékletek (°C) Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 12 Paks: 13 Siófok: 11 Pécs: 12 Szekszárd: 13 Mohács: 13 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 55-65 55-70 55-65 50-60 50-70 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 55-60 55-70 50-70 55-65 50-60 Balaton: 8 Velencei-tó: 8 Tisza-tó: 7 Fertő-tó: 9 Tisza: 5-9 Duna: 7-10 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A - helyenként jelentős mennyiségű - csapadék, és a viharos szél fokozott figyelmet követel az autósoktól. A frontérzékenyek meleg-, majd hidegfronti hatásra számítsanak! Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.