Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-12 / 264. szám

1997. november 12., szerda Dunaföldvári Magazin 7. oldal Alkalmazkodni a magasabb igényekhez! Korona - a jövő áruháza Azt már mindenki tudja a városban, hogy a központ­ban található, hajdan szebb napokat látott áruházat a régi tulajdonostól, az ÁFÉSZ-tól megvásárolta az En-Chic nőiruha készítő Kft. Tamási Józsefné ügyve­zetőt nem kell bemutatni a földváriaknak, jól menő var­rodája nem csak helyi, ha­nem országos hírű. Most nagy fába vágta a fejszéjét. — Honnan jött az ötlet, hogy megvásárolja az áruhá­zát? — így hozták a körülmé­nyek. Úgy éreztem, hogy itt csinálni kell valamit, hiszen ez az áruház nem felelt meg a kor diktálta követelmények­nek. Nem csak külsejében, berendezéseiben, hanem az árukészletet illetően sem. Mintha 10-20 évvel ezelőtt megállt volna az idő. Nem kell ahhoz nagyon idősnek lenni, hogy vissza tudjunk emlékezni arra az időre, ami­kor még tódultak az emberek ide vásárolni, nem csak hely­ből, hanem vidékről is. Mert akkor megfelelő árukészlettel rendelkezett. Szóval arra gondoltam, hogy ha meg tu­dom szerezni az épületet, mint tulajdonos, akkor a saját igényeim, elképzeléseim, el­várásaim szerint alakíthatom ki az áruház arculatát. És ak­kor teljesülni fog az a vá­gyam, mely remélem sok emberével találkozik, hogy nem kell száz kilométereket utazni ahhoz, hogy az ember be tudjon vásárolni, hanem itt helyben is megtalálja az el­képzeléseinek megfelelő árut. Ehhez persze időre, óriási energiára, és nem kevés pénzre van szükség. — Milyen változásokat ter­vez, milyen osztályok lesznek az új áruházban? — Mint látható is, folya­matos nyitva tartás mellett, elvégezzük a szükséges kor­szerűsítési, felújítási munká­latokat, többek között új bur­kolatot kap a teljes emelet, korszerűsítjük a világítást. A jelenlegi bérlőkkel december 31-ig van szerződésünk. Utána akivel meg tudunk egyezni, vagyis aki alkal­mazkodik a magasabb elvárá­sokhoz az marad, aki nem tud változtatni annak mennie kell. A távozók helyére új osztályokat hozunk. Az már biztos, hogy lesz játék, aján­dék osztály, gondolván a kö­zelgő karácsonyra. A továb­biakra még nincs konkrét el­képzelés, sok mindent kipró­bálunk majd, és amire lesz kereslet, az marad. — Biztos sokakat érdekel, hogy marad-e a földszinten az élelmiszer osztály? — Mivel az élelmiszer osz­tályt működtető cég tízéves • szerződést kötött az előző tu­lajdonossal, mindenképpen marad. Viszont vannak elvárá­saim, s azt majd közlöm a bér­lővel. Szeretnék egy modem, a kor igényeinek megfelelő áruházat kialakítani, amely a város egyik fénypontja lehetne, és méltó lehetne a nevére — Ko­rona Áruház. Pataki Dezső Mert vannak egyértelmű dolgok. f „Sokkal nyugodtabb vagyok, mióta van Családi Otthon Biztosításom. ” Ha nyugalomra vágyik, biztosítja otthonát. Az Ön biztonságérzetéhez az ÁB új, egyedülálló Családi Otthon Biztosításával (CSOB-2000) járul hozzá. Az ÁB üzlet­kötőjére pedig bizton számíthat: az Ön egyéni igényeihez és lehetőségeihez igazít­va kínálja ezt a lakásbiztosítási megoldást, hogy Ön valóban nyugodt lehessen ottho­na felől. Befektetés a biztonságba. Wild Chickens - Vad Csirkék Furcsa alakok suhannak az út­testen, aztán föl a járdára, meg­lepett vagy bosszús járókelőket kerülhetnek elegánsan szlalo- mozva. Nem polgárpukkasztók ők: görkorisok. Extrém sport, vagy komolytalan fiatalok idő­töltése? Nem is annyira ko­molytalanok: sportklubot sze­retnének, illetve egyesületet, hogy helyük legyen a kulturált sportoláshoz, és helyük legyen Dunaföldváron. Lelkes kis csa­pat. A nevük „Vad Csirkék”. Egyik frontemberükkel, Fe- renczi Zsolttal beszélgetek ter­veikről, elképzeléseikről és persze mindannyiuk közös sze­relméről a görkorcsolyázásról. — Először egyesületet sze­retnénk létrehozni. Ez a bead­vány már a polgármesteri hiva­talnál van, elbírálásra vár. Ha ez megvan, akkor jöhet a másik nagy feladat, támogatókat sze­rezni. — Honnan az ötlet? — Többen összejöttünk, be­szélgettünk, és felvetődött an­nak a gondolata, hogy be kéne szereznünk egy félcsövet, ami egy különleges ugrórámpa: fél­bevágott csőre hasonlít, mérete 3x5x8 méter. A korisok az egyik feléről lendületet vesz­nek, a másik felét ugratónak használva látványos szaltókat, ugrásokat végeznek. Azt gon­doltuk, hogy egy betonteknő is megteszi, de az is sok pénzbe kerül, és persze terület is kell hozzá. Akkor jutott eszünkbe az egyesület ötlete. — Szabályos sportegyesüle­tet képzeltetek el, mint mondjuk egy vívószakosztály? — Pontosan. Lenne tagdíj, amiből működnénk, és szeret­nénk egy klubhelyiséget is. Öt­letünk is van: mivel főleg a Ta­vasz utcai sportpályán szoktunk nyomulni, a mellette lévő ga­rázs volna a legjobb. — Azt már tudjátok, hogy ki­nek a tulajdona? — Nem, hisz amíg nincs pénzünk, addig nem tudunk semmihez kezdeni. — Az egyesület létrejötte bi­zonyára színesítené a duna- földvári sportéletet. Gondolta­tok már arra, hogy a városi rendezvényeken milyen prog­rammal vehetnétek részt? — Természetesen. De elő­ször az eszközöket kellene megszerezni. A félcső lenne a legfontosabb, de ugrórámpákra is szükség van. Ezek birtokában már tudnánk különböző verse­nyeket rendezni, nem beszélve arról, hogy ez az eszköz egye-, dülálló lenne a megyében, és idevonzaná a környék korisait is. Erre alapozva nagy találko­zókat lehetne szervezni. — Mit szólnak hozzátok a földváriak? — Nem biztos, hogy örül­nek. Van valamiféle felfogásuk rólunk, valahogy úgy, mint a motorosokról: aki korizik az szerintük huligán is, pedig egy­általán nem vagyunk azok. — Úgy látom, az előítéletek­kel is meg kell küzdenetek. Sze­rinted a látható, szervezett ke­retek változtatnak ezen ? — Szerintem igen. Ha meg­alakultunk, sokkal többen fog­nak majd jönni közénk. így, látva ahogy ülünk a lépcsőn, vagy az utcán nyomulunk, má­sokat irritálhat. Sokak kedvét viszont elveszi, ha ezért meg­szólják. A klubhelyiség és az eszközök megléte ezt is meg­változtatná. — Milyen korizási stílusok vannak? — Van a rendes utcai, ami­kor csak megy az ember. A lá­nyok főleg ezt kedvelik. Az ag­resszív az, amikor ugrálunk és mindenfajta mutatványokat ta­lálunk ki, ez persze veszélye­sebb is. Ezeken kívül van a hoki, a gyorsasági, ügyességi és a hegyi, amikor hegyről eresz­kedik le az ember, és még le­hetne sorolni. — Te magad minek tekinted ezt, extrém sportnak, vagy sajá­tos életformának? — Életformának. Aki komo­lyan csinálja, az egy kicsit megszállott, könnyen megfer­tőzi a hangulata az embert. Ezért van az, hogy a görkorisok nagyon összetartóak. Az újakat is azonnal befogadjuk, tanítjuk őket, segítünk nekik. Keveseb­ben is vagyunk, mint a bicikli­sek, vagy a gördeszkások. Ha két görkoris találkozik, tízből nyolc esetben összehaverkod­nak. Ezt az összetartást tovább erősítik az előítéletek, ez is so­kat számít. A görkori egyesület, a Wild Chickens, érdekes és látványos színfoltja lehet, talán a nem szűkén értelmezett környék, „sportpalettájának” is. 20% ÉS VIHETI! Ha idén megrendeli új Suzukijét, a szerződéskötési díjat átvállaljuk! SUZUKI ezt megnézheti! Nálunk 20% befizetésével, kezes és kereseti igazolás nélkül, akár 60 havi futamidőre is vásárolhat egy megbízható, kis fogyasztású gépkocsit! Swift 1.0 GA 1.343.000,- Swift 1.3 GC 1.557.000,- Sedan 1.3 GL 1.757.000,- Sedan 1.3 GC 1.799.000,- Sedan 1.6 GX 2.079.000,­Wagon R*GL 2.195.000,- Baleno 1.6 GLX 2.596.000,- Baleno 1.6 Wagon 2.795.000,- Baleno 1.8 Wagon 3.596.000,- Vitara 1.6 JLX 3.474.000,­ÁRAINK BRUTTÓ FOGYASZTÓI ÁRAK! i^Hírt Autószalon — ■■ ,, Tamási, Vasút u. 1-3. Tel.: 74/471-032,60/361-646.

Next

/
Oldalképek
Tartalom