Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-04-05 / 232. szám

14. oldal Autópiac 1997. október 4., szombat Mazda 626: kívül kisebb, belül nagyobb Merész formatervével annak idején divatot teremtett, minő­ségével, megbízhatóságával mércét állított a középkategó­riában a most kifutó 626-os Mazda. Utódjának, az új 626- osnak így tehát igen magas el­várásoknak kell megfelelnie. Mazda marketing szakemberei biztosra akartak menni, ezért megkérdezték a jelenlegi 626- tulajdonosokat, hogy milyen változásokat szeretnének. A vá­laszok elemzésének eredmé­nyeként az új Mazda 626 ki­sebb s konzervatívabb vonalve­zetésű, mint az előd. Hossza 12, szélessége 4 cm-rel csökkent, ugyanakkor az utastér tágasabb, s a csomagtér is nagyobb (alap­helyzetben 502 liter) lett. A tá­gasság mellett a tervezők jelen­tősen javítottak a variálhatósá­gon is: természetes, hogy a hátsó üléstámla osztva dönt­hető, s az utasok számának függvényében jelentősen nö­velhető a raktér, igazi újdonság viszont, hogy a jobb első ülés támlája teljesen előrehajtható, így nagyon hosszú tárgyak is elhelyezhetőek az autóban. A vezető környezetében, a kezelőszerveknél nem sok minden változott, nehéz is lett volna a korábbi széria tökéletes ergonómiáján sokat javítani. Az viszont észrevehető, hogy fel­szereltség tekintetében a teljes­ségre törekedtek. A feláras ext­raként rendelhető felszerelések listája nem lesz hosszú, hiszen az alapfelszereltség része pél­dául a légkondicionáló, a blokkolásgátló, a kipör­gésgátló, a bőrhuzatú szervokormány, az elekt­romos ablakok és nap­fénytető, a központi zár, és természetesen állít­ható az ülés- és a kor­mánymagasság is. Biz­tonság tekintetében is példamutató a 626-os: szintén alapfelszerelés az öt fejtámla, az övfeszítők, a dupla légzsák elöl, sőt, az ülé­sekbe olyan új fejlesztésű oldal- légzsákokat szerelnek, amelyek nemcsak a felsőtestet, hanem a fejet is védik az oldalütközések során. Az autó technikája a legma­gasabb színvonalon áll. A di­namikus vezetést a lenyűgö­zően sima járású és halk kétlite­res motorok, a stabil úttartást az igényes többlengőkaros futó­művek biztosítják, a vezetés élményét növeli a közvetlen és precíz kormány és a pontosan megvezetett, könnyen kapcsol­ható váltó. További aduja az új 626-osnak a Mazdától már megszokott igényesség és élen­járó minőség. Megyénk hivatalos Mazda márkakereskedésébe, a kakasdi Hilcz Autóházba már megér­keztek az új 626-osok, az ér­deklődők személyesen is meg­ismerkedhetnek az autókkal. Renault Fesztivál meglep e t é s e k ke 1 Október 6-18. Rendelje meg kedvenc modelljét a Renault Fesztivál ideje alatt, ás sorsoláson vehet részt, ahol csodás nyeremények várják: három szerencsés vásárlónk autója árából 1 millió forintot visszanyerhet Kisorsolunk 5 db párizsi álomhétvégét, sót minden megrendelt Laguna és Mégane modellünkhöz egyéves CASCO biztosítást adunk ajándékba. szabályzatát! RENAULT Microcenter Kft. Szekszárdi, Nyár u. 8. Tel./ fax: 74/ 419-772 FJ ARGOS2 önre mindig van időnk. Biztositó Rt. To|na Megyei Területi Igazgatóság Egy sármos, kényelmes francia jónak tűnik, az utastér rázós kockakövön is csendes marad. A Xsara nagy erőssége az, hogy a kedvező árral jó felsze­reltség társul. A legolcsóbb mo­dellben is megtaláljuk az indí­tásgátlót, a központi zárat, a szí­nezett üvegeket, a hátsó ablak­törlőt, a rádióelőkészítést, a pol­lenszűrőt, a vezetőoldali légzsá­kot és a két irányban is állítható szervokormányt. Az 1.4 literes 75 lóerős motor csak komótos, öreguras vezetést tesz lehetővé, s gyorsításkor vagy 120-as tempó felett a hangja is felerősödik. A futó­műveket a ZX-től örökölte a Xsara, elöl McPherson rend­szerű, hátul hosszanti lengőka­ros, torziós rugózású felfüggesz­tést kapott. A lágyra hangolt ru­gózás-csillapítás francia autó­hoz illő kényelemmel ajándé­kozza meg az utasokat. Ebben tehát nem okoz csalódást a Xsara, amely karakteres, sármos megjelenésével és belső értéke­ivel jó eséllyel pályázhat elődjé­nél nagyobb sikerre. - árki ­A középosztály alsó fertályá­ban, ahol a leggyilkosabb a verseny az európai színtéren, a Citroën változó sikerrel sze­repelt az elmúlt évtizedekben. Viszonylag nagy számban fo­gyott a (még hidropneumati- kus rugózásó) BX - ebből ná­lunk is sok fut -, de kevésbé sikeres volt a konvencionális felépítésű és kissé jellegtelen ZX. Utódjához, a Xsarához nagyobb reményeket fűz a gyár, s erre meg is van minden oka. A ZX alapvető erényeit átmentő tervezés ugyanis ala­posan felmért értékekre tá­maszkodott, ezek: családköz­pontú tértervezés, öncélú bű­vészkedésektől mentes meg­bízható technika, élenjáró biz­tonságosság, minőség és nem utolsósorban (a ZX példáján okulva) karakteres forma, azonnal felismerhető egyéni arculat A Citroën Xsara leg­kisebb, 1.4-es változatát a szekszárdi Citroën Metro Car Kft-től kaptuk kipróbálásra. A Xsara a kompakt osztály egyik leghosszabb autója, s en­nek eredményeként térkínálat­ban az élvonalat képviseli. Az utastér elöl-hátul tágas, s a cso­magtér is nagy, 408 literes, ami az üléstámlák ledöntésével 1190 literre bővíthető. A franciák fan­táziáját dicséri a sok praktikus részletmegoldás, kezdve a be­hajtható tollú indítókulcstól a könyöklőkbe rejtett fedeles táro­lórekeszeken át a „helyzetjelzős gyermekzárig. A műszerfal szép, divatos formájú, ugyanak­kor jól áttekinthető. A kidolgo­zás minősége valóban nagyon Fantasztikusan élőn™, a FORTISSIMO régéig garantált árak! A FIAT FINANSZÍROZÁS kedvező ajánlatai! Minden modellre metálfény, ajándékba! Most érdemes Bravót vagy Bravât vú* őrölni! Az ár- kedvezmény 195 OOO Ft-tói 290 OOO Ft-ig teíjcdhet. A Marca árelőnye elérheti a330 OOO Ft -ot, hiszen 250OOO Ft felárral számítjuk be használt autójának értékét.' Fortissimo ajánlataink jelenlegi készletünkre cs az 1998. január 10-lg teljesíthető' megrendelé­sekre érvényesek. 'A hasinál! autónak legalább hat hónapja ai Ön tulajdonában kell lennie, i értékének (BUKOTAX 97 9/10) meg kell haladnia ai 500 ezer forintot. FORTISSIMO! MEGGYŐZŐ ERŐ! m •£££» Kovács István olimpiai bajnok FIGYELEM! FORTISSIMO! is ringbe száll. A FORTISSIMO idején három menetben sorsol ki cgy-cgyFIAT Cinquecento modellt! A sorsolásokon mindig esak az előző hónapban forgalomba helyezett FI ATOKtulajdonosai vesznek részt. KIROBBANÓ FORMÁBAN A FIAT CINQUECENTO UNO • PUNTO • BRAVO BRAVA • MARIA Stoll Autóház Kft., 7150 Bonyhád, Zrínyi u. 29., tel./fax: 74/451-730, 451-011,451-651. Stoll Autóház Kft., 7100 Szekszárd, Palánki u. 2., tel./fax: 74/414-730. NISSAN Tartós bérlet VÍ A bérlett díj költs égként korlátlanul elszámolható C?A bérbevevő igényeihez maxi­málisan igazodó Induló bérleti és havi díj \*í Választható futamidő (12-36 hó) rw/ L2 Rendkívül kedvező Casco biztosítási díjak Vt Azt ■onnali helyszínt ügyintézés [j 36 havi garancia és térítés- mentes Assistance szolgáltatás Ia A bérleti díj áfája vissza­igényelhető STICKL AUTÓHÁZAK ü/a kötelező biztosítás díját Dombóvár, Gagarin u 38 Szekszárd, Hunyadi u 5. bérbeadó átvállalja Telefon/fax: 74/465-047 Telefon/fax: 74/315-222 MINDEN RENDBEN Automobil ’97 (Folytatás a 13. oldalról.) Az Opel tavaly megőrizte piac­vezető helyét Magyarországon 20 százalék fölötti piaci részese­déssel. Az elmúlt hat évben Ma­gyarországon 53 ezer Astra ta­lált gazdára. Az új Astra három-, négy- és ötajtós valamint Cara­van változatban készül. Hosszú távon várható az autó Cupé és Cabrio változata valamint jö­vőre megjelenik a hétszemélyes, osztályában egyedülálló, egy­terű Zafira. Az Opel csúcsgépe, az Omega sem maradt „érintetle­nül”, az űj modellévben már kapható lesz az ECOTEC mo­torcsalád legfrissebb tagjával, a kétliteres, közvetlen befecsken- dezéses, hengerenként négysze­lepes 100 lóerős turbódízel erő­forrással is. A szekszárdi Ge­menc Opel Centrum egyébként a vásár ideje alatt, és még ezt követően egy hétig biztosítja a vásári kedvezményeket az ér­deklődők számára. A Porsche Hungária megala­kulása óta eddig összesen mint­egy 67 ezer személy- és teher­járművet értékesített, ezzel ve­zeti az importőrök listáját. Mára teljes lett a kínálati palettája: a Volkswagen, a Seat, az Audi és a Skoda márkák modelljei va­lamennyi piaci szegmensben je­len vannak. A cégnél a „nagy durranás” a Volkswagen Golf negyedik generációjának bemu­tatása. A Golf IV külsőre nem sokat változott az elődhöz ké­pest, tartalmában viszont hatal­mas előrelépést jelent, ismét mércét állít a többi autógyártó elé. A belső tér „audis” dizájnja a testvérmárka elit-minőségével és bőséges felszereltséggel tár­sul. Nem kevésbé érdekes - bár már nem olyan friss újdonság - az Audi A6-os. A négykarikás autó már nemcsak hogy ott van az elit márkák között, de mind formai, mind műszaki tekintet­ben iránymutató magoldásokat alkalmaz. Ugyancsak nagy tömeg vette körül a Daewoo standját, ahol egyszerre három új típus számta­lan változatával ismerkedhet­tünk meg. A dél-koreai cég há­rom kategóriában készül táma­dásra az európai piacon a Lanos, a Nubira és a Leganza típusok­kal. A divatos formavilágú, kor­szerű technikát rejtő autók nem­zetközi fejlesztő munka ered­ményeként láttak napvilágot. Az idén ötéves esztergomi Suzuki gyár eddigi működésé­nek legsikeresebb évét ünnepel­heti az idén. A termelés minden valószínűség szerint év végéig meghaladja a 63 ezer gépkocsit. Az év első nyolc hónapjában a belföldön értékesített 9600 gép­kocsi közül továbbra is a Swift vezeti a népszerűségi listát. Az autószalonon a Magyar Suzuki Rt. hagyományos modelljei megújuló színekben jelentkez­tek, és bemutatták az ABS-sel és légzsákkal felszerelt Suzuki Wagon R plusz családi kisautót. A Fiat csoport is jelentkezett néhány igazi nagyágyúval, bár maga a Fiat márka a már ismert modelljeit vonultatta fel. Az új­donságok közül kétségtelenül a legérdekesebb az Alfa Romeo 156-os. A fantasztikus vonalú, csúcstechnikát rejtő sportlimu­zin igazi csemege az autózást kedvelőknek. Sok nézőt vonzott a szintén a Fiathoz tartozó Lan­cia luxuslimuzinja, a Kappa is. A Ford Hungária Kft. stand­ján bejelentették, hogy megkez­dődik a Galaxy fantázianevű egyterű kisbuszok értékesítése, és bevezetik a magyar piacra a hobbi-terepjárónak számító Ex­plorern is. A szakértők szerint az Opel Tigrának lesz vetély- társa a Puma, amely a Fiesta padlóvázára épült és ugyancsak a kölni üzemben készülő sport­kocsi. Ez utóbbit a jövő év má­sodik felétől hozzák forgalomba Magyarországon.- árki -

Next

/
Oldalképek
Tartalom