Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-27 / 250. szám
JÓ A TERMÉS AZ ARANYFÜRTNÉL (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1997. OKTÓBER 27. HÉTFŐ ______________________ ÁRA: 32 FORINT VIII. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM Telefonon is megrendelheti! NÉPÚJSÁG-ELŐFIZETÉS: 74/415-468. HIRDETÉSFELVÉTEL: 74/416-211. Mentőállomást avattak Simontornyán Szirénaróba, miniszterrel Dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter avatta fel Simontornyán tegnap a város új mentőállomását, amely vasárnap reggel kezdte meg működését. Az ünnepélyes átadáson megjelent dr. Göbl Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Bach József, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, valamint dr. Benkő András országgyűlési képviselő. Kökény Mihály hangsúlyozta: a térség egészségügyi ellátása javult az új mentőállomás létrehozásával. Kérdésünkre elmondta: a si- montomyai mentőállomás létesítése évek óta szerepel a tervek között, hiszen a megye északi részén hiányzott a sürgősségi ellátás érdekében indokolt beruházás. Ez a pincehelyi kórház helyzetétől teljesen függetlenül szükséges volt. Dr. Göbl Gábor felszólalásában utalt az ország százkilencedik mentőállomásának bonyodalmaktól sem mentes előzményeire, kiemelte a város polgármesterének és a térség parlamenti képviselőjének szerepét abban, hogy sok más „várakozó listán” lévő település mellett Simontornyán is „elindulhatott” a mentőállomás. Az alkalomból Simontor- nya leendő német partnervárosa, Urexweiler mentőszolgálata nevében Michael Zimmerman fejezte ki jókívánságait. Cserháti Péter, a város polgár- mestere virágcsokorral köszöntötte Schweigert Györgyné védőnőt, aki harminc éve dolgozik a város egészségügyéért, valamint az önkormányzat emlékplakettjét nyújtotta át Szekeres Lászlónak, a Tolna Megyei Mentőszolgálat gazdasági vezetőjének. (-h-c) Huszonöt éves a mozgalom Táncházzal ünnepeltek Hazánkban ritkán hirdetnek néptánc-oktatói tanfolya- mot. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a bonyhádi művelődési központ által meghirdetett képzésre harmincán jelentkeztek, és nem csak megyénkből, hanem például Komlóról és Kalocsáról is. A Völgység Néptáncegyesület táncházat rendezett pénteken délután. Először a gyermekek ropták a Bartina zenekar muzsikájára. Azután a felnőttek táncháza következett, itt már humoros tánclépésekben és a seprős felvezetésben sem volt hiány. Ennek a programnak a keretében adták át a huszonhét sikeresen levizsgázott, újdonsült néptánc-oktatónak az oklevelét. Mint Wagnemé Pál Ágnes, a bonyhádi művelődési központ igazgatója mondta: ez csak a kezdet. Most tudhatták meg az iíjú néptánc-oktatók, hogy még mi mindent kell megtanulniuk. Ezen a napon ünnepelték a magyarországi táncházmozgalom fennállásának huszonötödik évfordulóját. má-ré Bokrétásokra emlékeztek Őcsényben Ünnepelni tudni kell! Őcsényben ez igazolódott be, amikor dalosok, táncosok emlékeztek a 65 évvel ezelőtti eseményekre. A több mint fél évszázaddal ezelőtti gondolatok az akkor született Gyöngyösbokréta népművészeti mozgalomhoz kötődtek. Őcsényben szombaton egésznapos program keretében idézték a múltat. Délelőtt ünnepi istentisztelet után a református templomból kivonultak a temetőbe, ahol megemlékeztek azokról a „bokrétá- sokról”, akik már nem élhették meg ezt az évfordulót. Segítette az emlékezést az a fotódokumentum kiállítás is, amelyet Scultéty Erzsébet és segítője, Simon Ferencé rendezett a közösségi házban. Ugyanitt őcsényi népviseletbe öltöztetett bábokat Minorics Jánosné az egykori divat szerint. Ő készített egy szőttes zászlót is a hagyományőrző egyesület részére, melyet a kiállításmegnyitó után mint stafétát adtak át az ifjabb nemzedék képviselőjének. A 65 évvel ezelőtti bokrétás ünnepekről három mai is élő tanú beszélt: Andics Sándor, Fodor Pál, Kurdi Pálné. Nekik külön járt a köszöntés. Mellettük foglalt helyet Bogár István özvegye, aki a néprajzi gyűjtőszenvedéllyel áldott néhai Bogár Istvánról is szólt. Az emlékezők Paulini Béla színházi rendezőre, néprajzkutatóra és Szilágyi János helybeli református lelkész nevére gondoltak elsőként, mint akik országos és helyi viszonylatban kezdeményezői voltak, hogy Gyöngyösbokréta név alatt különböző néprajzi tájegységek dalai, táncai, viseleti darabjai a világ szeme elé kerüljenek. Mai szóhasználattal elmélyítették a hovatartozás érzését, az identitástudatot. Este a református gyülekezeti házban a színpadi produkcióknak tapsolhatott a közönség. (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden A kistormás! képviselőtestület holnap, azaz kedden tartja soron következő ülését. A tervezett napirenden egyebek mellett helyi rendeletek módosítása szerepel. Dyslexia tanfolyamot tartanak pedagógusok részére Szekszárdon, a 2. számú általános iskolában október 27- én, azaz ma, hétfőn délután 2 órától. A gyerekek írás-olvasási zavaraival kapcsolatos kurzust a megyei pedagógiai intézet szervezi. Mit mond ma a Tízparancsolat? - erre a kérdésre kaphatnak választ mindazok, akik ma, október 27-én, hétfőn 18 órakor Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban meghallgatják a Biblia a társművészetekben című sorozat keretében dr. Reisinger János irodalomtörténész előadását. Súlyos baleset történt szombaton késő délután a Faddot és Tolnát összekötő közút Gu- tai-puszta környéki szakaszán. Egy faddi férfi által vezetett szürke BMW Faddról Tolna felé tartott. Egy balkanyart követően áttért az úttest bal oldalára, ott az árokba borult, fejtetőre állt, majd egy fának ütközött. A sofőr súlyos, életveszélyes, utasa könnyű sérülést szenvedett. Casanova auf Sloft Dux azaz Casanova Dux várában. Ezt a darabot tűzi műsorára október 27-én, hétfőn, azaz ma 19 órai kezdettel a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn. Egy kivonulás háttere és következménye Minden azzal a levéllel kezdődött, melyben hatvanhárom, magát KDNP-s tisztségviselőnek és tagnak tartó személy kérte a párt rendkívüli országos választmányának összehívását. A mandátumvizsgáló bizottság a megkeresés után el is kezdte munkáját, ám azt nem fejezhette be. Ugyanis a bizottság elnöke, Halmai János, bár kért, nem kapott szót a KDNP múlt hét végén tartott országos választmányi ülésén. Tolnából négyen jutottak az országos döntőbe Németül szólt a dal Bonyhádon Alapos szakmai értékelést kaptak azok a német dalkörök és kórusok, amelyek részt vettek a tegnap délután Bonyhádon tartott megyei találkozón. Közülük három kórust és egy duót tartott alkalmasnak a zsűri, hogy részt vegyen a jövő tavasszal megrendezésre kerülő országos versenyen. — Bizottságunk megállapította, hogy az országos választmány kétszázharminchét tagjából ötvenhét fő jogilag támadhatatlanul kérte a rendkívüli választmányi ülés ösz- szehívását - mutatott rá Halmai János, a KDNP Tolna Megyei Szervezetének elnöke, aki tegnap kereste fel szerkesztőségünket. — Ezt sajnos nem közölhettem szombaton a gyűlés résztvevőivel. — Mit gondol, miért nem? — Azért, mert ez kedvezőtlen lett volna a vezetőség számára. Hiszen az érvényes kezdeményezés alapján a rendkívüli ov-ülést október 22-ig össze kellett volna hívni. Ez pedig egybeesett volna az MDF gyűlésével. — S ennek miért van különös jelentősége? — Ennek a KDNP szövetségi politikáját tekintve van nagy jelentősége. Amennyiben ugyanis összeül a rendkívüli országos választmány, akkor ott az erőviszonyoknak megfelelően - s ebben biztos vagyok - felülvizsgáltuk volna a kizárásokat, felfüggesztéseket és elmarasztalásokat. A kizártak visszavételével nagy valószínűséggel nem az a döntés született volna, hogy a kisgazdákkal kössünk szövetséget. — Ön ezzel nem ért egyet? — Azért nem értek egyet, mert az FKGP-vel kötött szövetség keretében nem látom esélyét a KDNP parlamentbe való bejutásának. Ám az MDF-fel létrehozott Kereszténydemokrata Unió révén elérhető lenne az öt százalékos országgyűlési küszöb. — Ön- miután nem kapott szót - kivonult a választmány üléséről... (Folytatás a 3. oldalon.) A „Rosmarin” elnevezésű Tolna Megyei Német Nemzetiségi Dalostalálkozót Rittinger Antal, a Német Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Szövetségének elnöke nyitotta meg. A rendezvényen megjelent dr. Józan Jilling Mihály, az Országos Német Nemzetiségi Önkormányzat alel- nöke és Oroszki István, Bony- hád város polgármestere. A versengő együttesek színpadra lépése előtt a házigazdák képviseletében a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai és a városi zeneiskola növendékei közös produkciójukkal lepték meg a szépszámú közönséget. A versenyre a megye szinte minden településéről érkeztek résztvevők, ahol németajkú lakosság él. A bemutató kiváló alkalom volt arra, hogy a csoportok megmutathassák egymásnak, hol tartanak, mit sikerült összegyűjteniük és megtanulniuk. Ótt voltak a cikói, a gyönki, a hőgyészi, a lengyeli, a mözsi, a nagymányoki, a sza- kadáti, a szálkai, a szekszárdi, a teveli, a németkéri és a bonyhádi német együttesek illetve duók. A gazdag program végén a szigorú zsűri szakmai tanácsokkal látta el a csoportvezetőket. A bírálóbizottságot Várnai Ferenc Baranya megyei ének szaktanácsadó vezette, tagjai voltak Kreisz Ferenc, a Német Ének-zenei és Tánckarok Országos Szövetségének képviseletében, valamint Hoh- mann Anett ének-zenetanár, pécsi kórusvezető. Döntésük alapján Tolna megyét a bonyhádi, a szekszárdi és a németkéri német nemzetiségi egyesületek kórusai képviselik az országos versenyen. A duók közül a nagymányoki Németh Tibor-Galluszné kettős jutott tovább. Hangyái MA ESTE 6-TOL IGAZAN TV! K L 18.00 Nyitóműsor 19.00 Hírek 19.30 Játék 20.00 Palimadár (Mel Gibson, Goldie Hawn)...