Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18-19 / 244. szám

14. oldal Gyermekvilág 1997. október 18., szombat Egy kis tudomány Az éltető levegő A levegő, amit beszívunk, egy gázkeverék. A levegőt nem lehet látni, szagolni, ta­pintani, de érezzük a mozgá­sát, amikor fúj a szél. Ha nem lenne a levegő, bolygónk a Holdhoz hasonló élettelen, kopár sivatag lenne. A leve­gőt elsősorban két gáz alkotja, 21 százalék oxigén és 78 szá­zalék nitrogén. Tartalmaz még egy kevés argont, alig egy százalékot és még ennél is kevesebb mennyiségű széndioxidot. Sok másfajta anyag is van a levegőben, például por, vízgőz, pollenek, spórák, mikroszkopikus mé­retű élőlények és sajnos szennyező anyagok is. A le­vegőben lévő széndioxid na­gyon fontos anyag, mert a zöld növényeknek ez a fő táp­láléka. A Nap sugárzásának hatására a növények felveszik a levegőben lévő széndioxi­dot és bonyolult folyamatokat követően oxigént bocsátanak a levegőbe. Az oxigénre min­den élőlénynek szüksége van, ezért nagyon fontos, hogy a Földön kellő mennyiségű zöld növényzet legyen, amit a mérgező széndioxidot kiszű­rik és oxigénné alakítják. Nem véletlen, hogy Dél- Amerika hatalmas összefüggő esőerdőit a „Föld tüdejének” nevezik. Sajnos egyre fogy­nak bolygónkon az erdősé­gek, s a természetvédők és tu­dósok nem győzik figyelmez­tetni a világot ennek veszélye­ire. Gyermekvilág-divat Bonyai Babett (Bonyhád) ruhaterve Kedves jövendő divattervező­ink! Örömmel fogadjuk a sok szép és ötletes ruhatervet, ám sokat közülük nem tudunk a Gyermekvilág-oldalon fel­használni, mégpedig a színes képeket. A világos színek, mint például a rózsaszín, a sárga, narancssárga nem lát­szik a fekete-fehér újságban. Ezért kérjük, hogy lehetőleg vékonyan fogó fekete filctol­lal dolgozzatok. Legjobban az írólap-méretű rajzoknak örü­lünk. Várjuk továbbra is ruha­terveiteket! Híres indiánok Vörös Felhő: harc és békepipa Észak és Dél polgárháborúja (1861-1865) szinte egyáltalán nem hátráltatta az amerikai Far West - azaz a távol-nyugat - meghódítását. A múlt század hatvanas éveinek elején szekér­karavánok haladtak a Mississippitől a Sziklás hegység felé, s a telepesek azonmód birtokba is vették a legjobb földeket, egyál­talán nem törődve az igazi tulajdonosok - azaz az indiánok - jogaival. Ez pedig újabb véres összecsapásokhoz vezetett. A síksági törzseket ekkoriban - a fehérek nem kis balszerencsé­jére - olyan tehetséges főnökök vezették, akik máig ott találha­tók a legkiválóbb indiánok hősi csarnokában. Ezek egyike volt az oglala dakoták főnöke, Vö­rös Felhő (1824-1910 decem­ber 10.), angolul Red Cloud, eredeti nevén Mahpiua Luta. Vörös Felhő ellenállását az a dakoták (sziúk) földjén átve­zető út váltotta ki, melyet John D. Bozeman mérnök építtetett 1866 tavaszán térképészek és földmérők csapatával, illetve a biztonság kedvéért a 18. gya­logezred bevonásával. A köz­ponti kormányzat tervei szerint ez a leendő Bozeman út Nyu- gat-Nebraskától Montana álla­mig húzódott volna, két oldalán megerősített erődök láncolatá­val. Nyilvánvaló, hogy a fehé­rek beözönlését lehetővé tevő út az indiánok végét jelentette volna. Vörös Felhő mindenekelőtt megszervezte az indián szövet­séget, egy táborba gyűjtve a ti- ton, oglala és hunkpapa dako­tákat, az északi csejenneket, az arapahókat, a brulékat, sőt, még a korábban ellenséges varjú in­diánokat is. 1866 nyarán már közel háromezer harcos állo­másozott a Powder River felső folyásánál: az első jelentős ösz- szecsapás Vörös Felhő nagy si­kerét hozta. A Hosszú Éjek Ha­vának egyik sötét hajnalán - azaz december 21-én - az egyesült indián seregek Fort Phil Keamy erőd nyílt terepre kicsalogatott védőit az utolsó szálig lemészárolták. A követ­kező év újabb véres ütközeteket hozott: bár az indiánok az úgy­nevezett Szénakaszálón, majd pár nap múlva Fort C. Smith közelében komoly vesztesége­ket szenvedtek, mégsem érez­ték magukat legyőzve. Sőt, ké­szültek az újabb csatákra. S ezt tudták Washingtonban is, ahonnan végül is megjött a pa­rancs: átmenetileg békét kell kötni Vörös Felhővel, akár a közben felépített erődök le­rombolása árán is. Az USA kékkabátos lovasai 1868 július 29-én vonultak ki Fort Reno, Fort Phil Keamy és Fort C. F. Smith erődjeiből, Vörös Felhő és csapata pedig azonnal birto­kába vette a kiürített területet. Igaz, csak átmenetileg, mi­után nem egészen tíz év múlva - egy nagy győzelem ellenére - a dakoták puszta életük men­Red Cloud, azaz Vörös Felhő tése érdekében a túlerő elől kénytelenek voltak elmene­külni saját földjeikről. Vörös Felhő azonban nem tartott ve­lük: bízott - avagy bízni akart - Grant elnökben (1822-1885), akivel 1870-ben egy indián küldöttséget vezetve személye­sen is találkozott Washington­ban, s akinek jószándéka jeléül egy békepipát nyújtott át. Az indián főnök - némi csalódást okozva a rettenthetetlen harco­soknak - a küzdelem helyett a sorsába való beletörődést és az alkalmazkodást választotta, s követőivel együtt letelepedett Nebraskában, a számára kijelölt rezervátumban. Hosszú élet adatott meg számára: ám ebből adódóan meg kellett érnie azt is, hogy azok az indián törzsek, melyeket egykoron győzelemre vezetett a fehérek ellen, miként tűntek el szinte nyomtalanul a végtelen prériről. -szá­Egy vidám német Virágocska Blümchen alig egy esztendeje egy átlagos hamburgi kamasz­lány volt, tele álmokkal és re­ményekkel. Egy év elegendő lett ahhoz, hogy Jasmin Wag­ner a legnépszerűbb német énekesnő legyen, a legrango­sabb könnyűzenei díjak tulaj­donosa. Blümchen első nagy­lemeze, a Herzfrequenz - csak­úgy, mint Európa számos or­szágában - nálunk is aranyle­mez lett. A közönség gyorsan a szívébe zárta Virágocskát vi­dám dalai és örökké mosoly­gós, nyílt természete miatt. Közben eltelt egy év és Blüm­chen új lemezzel jelentkezett. Verliebt.. ., azaz Szerelmes, ez a második album címe. A Verliebt. . .. zenei világa kö­veti az első Blümchen nagyle­mez hagyományait: a második album is gyors, tempós és első­sorban nagyon vidám. Minden bizonnyal nálunk is sikeres lesz, példa erre Németország, ahol még a megjelenés előtt, elővételben 120 ezer darabot adtak el belőle. Játsszunk! Találd ki! A játék vezetője a játék előtt összebeszél az egyik játé­kossal. Azután ez a játékos elhagyja a szobát, vagy ha a szabadban játszunk, halló­távolságon kívülre megy. Ezalatt az ott maradottak elhatározzák, hogy egy szót kell kitalálni az eltávozott játékosnak, például ezt a szót: lufi. Most visszahívják az el­távozott játékost és a játék­vezető sorban kérdéseket ad fel neki: — Állat? — Nem! - feleli a játé­kos. — Virág? — Nem! — Ceruza? — Nem! — Lufi? — Igen! Persze mindenki megle­pődik, hogy ilyen biztosan kitalálta a választ a játékos, pedig a „lufi” szót nem is a kérdező játékvezető válasz­totta. A magyarázat a kö­vetkező: a játékvezető és a játékos összebeszéltek, hogy a megfelelő szó előtt a játékvezető mindig olyan tárgyat kérdez, ami fából készült. Mint például a fenti esetben a „ceruza”.(A ceru­zán kívül lehet szék, asztal, szekrény, sítalp, gyúró­deszka, stb.) Fontos, hogy a kérdéseket csendes, izga­lommentes hangon tegye fel a játékvezető, így senki sem fog gyanút, nem derül ki a trükk. Csak trükkösen! Dobd el, ha tudod! A legegyszerűbb mozdula­tot is megbéníthatják a mel­lékkörülmények. Ugye, egy összecsomózott zsebkendőt akárki át tud dobni egyik szobából a másikba? De ír­juk elő, hogy: oldalt álljon. A nyitott ajtótól kétméter- nyire. Bal kézzel az ajtó felé. És ekkor adjuk jobb kezébe a zsebkendőt azzal a megszorítással, hogy jobb kezét háta mögé helyezve, háta mögött dobja át a zseb­kendőt a másik szobába. Aligha tudja megcsinálni! Kéztorna Szorítsd kis erővel a kezed a fejedre, és mondd a szem­ben álló barátodnak, hogy fogja meg csuklónál a feje­den lévő kezedet és emelje fölfelé. Nem tudja! pedig alig szorítod, ő meg teljes erővel emelheti! Nem háboríthatjuk büntetlenül a természetet Mit is jelent a Föld önsegélyezése Vicces! Fáradt vándor mendegél az er­dőben. Hirtelen meglát egy ta­karos kis kunyhót. Bekopog. Ősz-öreg anyóka néz ki erre az ajtón. — Jó napot, öreganyám! — Szerencséd, hogy öreg­anyámnak szólítottál ! Mi járat­ban vagy, fiam? — Vándorlegény vagyok, napok óta egy falatot sem et­tem! Legyen olyan jó, öreg­anyám, adjon egy tál ételt! — Rendben van, fiam. Az­tán a tegnapi leves jó lesz-e? :— Persze, hogy jó! — Akkor gyere holnap! — Hogy végződött a vesze­kedésetek a feleségeddel? — Térden csúszott elém. — És mit mondott? — Gyerek ki az ágy alól, te gyáva féreg... Wéhmann Zoltán gyűjtése Minden anya tudja, miképpen érhetné el, hogy gyerekei ne tekintsék természetesnek a szolgáltatásait: akárcsak tréfá­ból is, de számlát nyújthatna be nekik a mosás, főzés, és az egyéb háztartási "szolgáltatá­sok" után... Földanyánk mostanában va­lami hasonlót cselekszik. Amerikában például egészen a negyvenes évekig nem volt probléma a gyümölcsösök be­porzása - manapság, mivel a mezőgazdasági vegyszerek miatt a repülő rovarok száma vészesen megfogyatkozott, a bérméhészek segítsége (a gyümölcsfák, -bokrok bepor­zása terén) évente közel száz­millió dollárjába kerül az or­szág farmerjainak. A természe­tes beporzáshoz hasonló öko­szisztémás szolgáltatás például az, ahogy a mocsarak szűrik- tisztítják a vizet. Ahogy az er­dők megkötik a talajt, s ezáltal megakadályozzák a földcsu­szamlásokat. Ahogy a baktéri­umok a levegő nitrogénjéből "műtrágyát" állítanak elő, vagy ahogy a mikrobák egy elpusz­tult amazonasi papagáj tetemét - lebontva azt szénre, nitro­génra és más alkotóelemekre - visszaforgatják a természet körforgásába. Az efféle öko­szisztémás rendszerek nélkül előbb-utóbb kifogynánk a nyersanyagokból. De mibe ke­rülnének e "szolgáltatások", ha fizetni kellene értük? A Maryland Egyetem bioló­gusai szerint a Föld ökoszisz­témái évente átlagosan 33 tril­lió dollár értékben "termel­nek", míg ha összevetjük az emberiség által nyújtott és gyártott összes szolgáltatást és árut (egyfajta globális GDP- ként), azok értéke csupán 18 trillió dollár. Az ökoszisztémák jelentő­ségének érzékeltetésére jó példa, hogyha azt próbáljuk megbecsülni, mibe kerülne egy-egy természetes rendszer pótlása mesterséges technoló­giákkal: csak az ingyen-rab­szolgaként dolgozó nitrogén- megkötő baktériumok eseté­ben az összeg körülbelül 33 milliárd dollárt tenne ki, min­den egyes esztendőben! Az új­szerű megközelítés ugyanis nagyjából jelzi, hogy bizonyos környezeti átalakítások nyo­mán milyen pluszköltségek ke­letkezhetnek. New Yorkban kiderült, hogy amennyiben hagyják veszendőbe menni (akár beépíteni) a várostól északra fekvő természetes víz­tisztító földterületeket, azokat csak egy akkora vízművel le­hetne kiváltani, melynek épí­tése ötmilliárd dollárral ter­helné meg New York költség- vetését. Ezért a város inkább felvásárolta a földeket, és to­vábbi óvintézkedésként korlá­tozta azokon a vegyszerek al­kalmazását. A szakértők egy része úgy véli, nemhogy nem túlzottak, hanem túlságosan alacsonyak a fentihez hasonló becslések! Egy erdő, amelynek eddigi ér­tékét az jelentette, hogy meg­köti a talajt, valamint tisztítja a levegőt és a vizet, mától sokkal fontosabbá és "drágábbá" vál­hat, amennyiben kiderül, hogy egyik fájából - mondjuk rákel­lenes - gyógyszer lenne nyer­hető. Azt is figyelembe kell venni, hogy az ökoszisztémák számának csökkenése árfel­hajtó tényező: nem olyan nagy vész elveszíteni egy mocsarat, ha van még száz másik... De mivel hogy manapság ez már nincs így, a természet értéke egyre csak nő. FEB

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom